Francia kémikus
Angliában és Franciaországban végezte mérnöki tanulmányait. Ő találta fel 1866-ban az őróla később Leclanché-elemnek elnevezett energiaforrást, mely ugyan még nedves elem volt, de a későbbi szén-cink szárazelemek fejlesztésének alapjául is szolgált. Az elem egy, anódként szolgáló cink tartályból áll, amit egy zselatinnal besűrített ammóniumklorid-oldattal töltenek meg. Ebbe a tartályba szén elektródát merítenek, amit porított és szénporral kevert mangándioxiddal vesznek körül. Az elem 1,4 volt feszültséget állított elő. 1866-ban a párizsi kiállítás érmét kapta meg. Rövid időn belül kiterjedten alkalmazták vasúti és más távközlési célokra. Leclanché 1871-ben az elemet tökéletesítette.