Bencés természettantanár, természettudományi író, pannonhalmi főapát
A szülei földművesek voltak, 1829-től a győri katolikus főgimnáziumban tanult, 1835-ben belépett a bencés rendbe. Ezután bölcseletet, görög, latin, magyar irodalmat, pedagógiát, esztétikát, oklevéltant, filozófiát, történelmet, matematikát és fizikát tanult; az utolsóként felsorolt négy tudományból 1840-ben doktorált Pesten. Pappá szentelték, két évig a pozsonyi katolikus főgimnáziumban tanított matematikát és fizikát, majd természettant a győri papneveldében; 1848-ban a Pozsonyi Akadémián a természettan professzora. Mivel rokonszenvezett a magyar nemzeti célokkal, nemkívánatos személy lett; végül átkerült Pannonhalmára, a Szent Gellért Főiskolára. A római pápa 1866-ban bencés magyar főapáttá tette, és így a főrendiház tagja lett. Több kémiai tankönyvet írt, és egy természettan témájú tankönyvet átdolgozott. Publikált vármegyéjének történelméről, földrajzáról, éghajlatáról és földdelejességéről is. Az "Egyetemes magyar encyclopaedia" egyik szerzője, továbbá neves teológusok, természettudósok életrajzát írta meg. A magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének 1874-ben elnöke volt. 1883-ban a főrendiház egyik gyűlésében ezt hangoztatta: "A hazai ifjúságnak magyar szellemben való oktatását és neveltetését nemcsak helyeslem, hanem forrón óhajtom, sőt határozottan követelem!" (Hujter Mihály)