Fizikus, egyetemi tanár
Szakérettségis tanfolyamot végezve érettségizett 1954-ben, és nyert felvételt az ELTE matematika-fizika tanári szakára. Innen egy félév sikeres elvégzése után ment át fizikus szakra és 1959-ben diplomázott. Nagy Elemér vette fel a kísérleti fizika tanszékre, ahol szilárdtest fizikai, fémfizikai kutatásokba kapcsolódhatott be. 1965-ben jelent meg "Diszlokációk és képlékeny alakváltozás" című (Zsoldos Lehellel közösen írt) könyve. 1967-ben lett a fizikai tudomány kandidátusa. 1971-ben a kísérleti fizika tanszékből két új tanszék keletkezett: "általános fizika tanszék" Kovács István és "szilárdtest fizika tanszék" Nagy Elemér vezetésével. Kovács István neve ekkor már jól ismert volt a szilárdtestek plasztikus deformációját és a diszlokációk kontinuum-modelljét kutató fizikusok körében. 1977-ben "Felületcentrált köbös fémek alakítási keményedése" című értekezése alapján lett a fizikai tudomány doktora. 1995-ig vezette a tanszéket, melyet akkor tanítványának és munkatársának, Lendvai Jánosnak adott át. Kutatásaival nemzetközi elismerést aratott mind a kiválások képződésének, mind a diszlokáció-részecske kölcsönhatás leírásának terén publikált fontos új eredményeivel. (Dr. Radnai Gyula)