Kémikus, egyetemi tanár
1949-ben szerzett vegyészi oklevelet a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen és került a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékre Schulek Elemér mellé. Itt (1950-ben az egyetem neve Eötvös Loránd Tudományegyetemre változott) oktatott haláláig, 1969-től mint egyetemi tanár, 1998-tól professzor emeritus volt, de mindvégig aktív szakmai munkát végzett. 1984 és 1989 között az ELTE kémiai tanszékcsoportjának vezetője volt. Több külföldi egyetemen oktatott vendégprofesszorként. Pályája első szakaszában elsősorban analitikai kémiai jellegű kutatásokat végzett, de szervetlen kémiai problémákkal is foglalkozott. Fizikai-kémiai jellegű kutatásai során oldatok és kémiai reakciók kinetikai tulajdonságait, az izotópcsere-reakciókat vizsgálta, valamint radiokémiai módszereket dolgozott ki. 1970 után az oszcilláló kémiai reakciók vizsgálatában ért el jelentős eredményeket. Ezek közül a legnevezetesebb a reakciódinamikát leíró ún. Field-Kőrös-Noyes-mechanizmus. Bár az ELTE professzora volt, rendszeresen oktatott gyógyszerész-hallgatókat, állatorvos-hallgatókat és orvostanhallgatókat is. 1990-től levelező, 1993-tól az MTA rendes tagja volt. 1990-ben Széchenyi-díjat kapott.