Svájci sebész, egyetemi tanár, Nobel-díjas
1865-ben szerzett orvosi oklevelet a berni egyetemen, amelynek 1872-től 1917-ig sebészprofesszora volt. Számos jelentős újítással gazdagította a műtéttant. Ő ismerte fel az operáció gyakran bekövetkezett káros mellékhatásait is, az így előidézett pajzsmirigy és mellékpajzsmirigy elégtelenség kórképeit. Ennek figyelembevételével alakította ki a követendő eljárást. 1909-ben orvosi Nobel-díjat kapott a "pajzsmirigy fiziológiája, patológiája és sebészete terén végzett munkáiért". Az általa kifejlesztett érfogó ma is fontos sebészi műszer.