Szovjet fizikus
Ioffe tanítványa volt a Leningrádi Műszaki Egyetemen, majd munkatársa a Fizikai Technikai Intézetben. Kurcsatovval együtt többé-kevésbé titokban folytattak itt atomfizikai, magfizikai kutatásokat, mivel ezek a harmincas években még nem voltak kiemelt kutatási területek a Szovjetunióban. Később Harkovban dolgozott az alacsony hőmérséklet fizikai laborban, a tragikus sorsú Subnyikov mellett. Innen 1937-ben Landau Moszkvába, Kikoin pedig az Uralba, Szverdlovszkba 'menekült'. A második világháború alatt Molotov tessék-lássék irányításával folyó szovjet atombomba kutatás csak az amerikai atombomba Hirosimára és Nagaszakira történt ledobása után gyorsult fel, amikor már Berija vette át a kémjelentések felhasználására épülő atombomba fejlesztés feletti parancsnokságot. A munka fizikusi részében - immár Moszkvában - Kikoinnak is részt kellett vennie. Ő lett felelős az izotópszétválasztásért, az urándúsításért. A szovjet atombomba első sikeres kipróbálása (1949) után azután állami elismerésben részesült. A hatvanas évek végén jelentős szerepet vállalt a szovjet középiskolai fizikaoktatás reformjában: ő lett az 1970-ben induló Kvant első fizikus főszerkesztője. Reformszellemben megírt fizika tankönyvét magyar nyelven is kiadták a Szovjetunióban. (Dr. Radnai Gyula)