Osztrák születésű amerikai fizikus, természettudományos tantárgyfejlesztő
11 éves korában édesanyjával és 8 éves öccsével együtt sikerült a nácik által megszállt Bécsből először Svájcba, majd az Egyesült Államokba menekülniük. 21 éves korában szerezte meg a PhD fokozatot Bostonban, a Harvard Egyetemen fizikából. Utána Princetonban kezdte meg elméleti fizikai kutatásait. Nehéz, még csak kialakulóban lévő kvantumelektrodinamikai témákon, például az elektron mágneses momentumának elméleti meghatározásán dolgozott. 1950-től a Harvard Egyetemen, majd 1954-től Berkeleyben is a legnehezebb elméleti témákat kutatta. Már vagy ötven komoly publikációja volt (a ferromágneses Hall effektusra vonatkozó cikkre több mint ezer hivatkozás érkezett), amikor hirtelen témát váltott: a 8-10 éves gyerekek természettudományos oktatásával kezdett foglalkozni. Ez jórészt családi indíttatásra történt: saját gyermekei iskolai oktatásában tapasztalta meg a legsúlyosabb problémákat. Jean Piaget gyermeklélektani munkáira támaszkodva hatásos és eredményes pedagógiai kísérletet folytatott, melynek során a National Science Foundation anyagi segítségével sikerült kidolgoznia a Science Curriculum Improvement Study (Természettudományos Tantervfejlesztő Tanulmány, SCIS) rendszerét. Munkásságáért megkapta az egyik legnagyobb amerikai tanári kitüntetést, az Oersted-medált. A pszichológiai téma amúgy is közel állt hozzá: nagyapja, Johann Paul Karplus (1866-1936) a bécsi egyetem elismert pszichiátriai professzora volt. Az SCIS projekt számos ország oktatására hatott kedvezően; nálunk Pécsett Pálffy Györgyné fejlesztette ki ennek nyomán az alsó tagozatos Természetismeret tantárgy korszerű tantervét. (Dr. Radnai Gyula)