Holland fizikokémikus, Nobel-díjas
Hollandiában tanult, rövid ideig Bonnban dolgozott, majd Charles Adolphe Wurtz párizsi laboratóriumába került. Itt ismerkedett meg Joseph Achille Le Bellel. Van't Hoff és Le Bel 1874-ben egymástól függetlenül fogalmazta meg azt az elképzelését, hogy a szén négy kémiai kötése egy tetraéder négy csúcsa felé mutat. 1878-1896-ig az amszterdami egyetemen a kémia, az ásványtan és geológia professzora volt. 1884-ben tette közzé az Études de Dynamique chimique (Kémiai dinamikai tanulmányok) c. munkáját, ez tartalmazta a kémiai kinetika alapelveit, új módszert adott meg egy reakció rendűségének a meghatározására, s a termodinamika törvényeit a kémiai egyensúlyokra alkalmazta. Bevezette a kémiai affinitás modern felfogását is. 1886-ban hasonlóságot mutatott ki a híg oldatok és a gázok viselkedése között. 1895-ig Svante Arrheniusnak az elektrolitikus disszociációról alkotott elméletével foglalkozott. 1896-ban Berlinben a Porosz Tudományos Akadémia professzora lett. 1887-ben ő és Wilhelm Ostwald német vegyész alapította meg a Zeitschrift für physikalische Chemie c. szakfolyóiratot. 1901-ben megkapta az első kémiai Nobel-díjat a reakciósebesség, a kémiai egyensúly és az ozmotikus nyomás vizsgálatáért.