Belga fiziológus, Nobel-díjas
Tanulmányait szülővárosában, Párizsban, Lausanne-ban, Bécsben és Londonban végezte. 1922-ben lépett be az apja által alapított genti Farmakodinamikai és Gyógyászati Intézetbe, melynek apja halála után, 1930-tól igazgatója lett. Később kinevezték a genti egyetem professzorává. Azt vizsgálta, hogy a vér összetételének és nyomásának változásai miként hatnak a szívműködésre és a légzésre. 1938-ban az orvosi-élettani Nobel-díjat annak a felismeréséért kapta, hogy a légzés szabályozásában döntő szerepet játszanak a nyaki verőérhez és a szívből kivezető aortaívhez kapcsolódó speciális receptorok.