Vízmérnök, eszperantista, egyetemi tanár
1952-ben szerzett diplomát a BME-n. Az Építőmérnöki és Közlekedési Műszaki Egyetem Matematika Tanszékén tanársegéd. 1956-ban a VITUKI tudományos munkatársa, 1964 és 1967 között a BME Vízépítési Tanszékének adjunktusa. 1968-1969-ben Ford-ösztöndíjjal Iowában vendégkutató. Hazatérese után a VITUKI tudományos igazgatóhelyettese. 1979-ben a nyugdíjba vonuló Bogárdi János utódaként a Műegyetem Vízépítési Tanszékének egyetemi tanárává nevezték ki, majd tanszékvezető és a Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézet igazgatója. Az intézetet 1992-ig, a tanszéket 1994-ig vezette, 1998-tól professor emeritus. Kutatási területe a műtárgy-hidraulika, a regionális és lokális szivárgások, valamint ezek környezeti hatásai és a hidrotermodinamika. Foglalkozott artézi kutakkal és termáltavakkal kapcsolatos hidrotermodinamikai feladatok megoldásával. Lelkes eszperantista volt, eszperantó nyelvkönyveket is szerkesztett. 1998-ban az MTA levelező, majd 2004-ben rendes tagja.