Geofizikus
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, matematika-fizika középiskolai tanári (1931), majd egyetemi doktori oklevelet (1942) szerzett. 1933-ban az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetbe került, ahol megismerkedett az Eötvös-ingával végzett földmágneses mérésekkel. 1940-1949 az Egyetemi Csillagászati Intézetben tanársegéd, a csillagászati gyakorlatok vezetője. 1949-ben visszakerült a Geofizikai Intézetbe, ahol gravitációs és földmágneses módszerekkel foglalkozott. 1951-től a földmágneses osztály tudományos osztályvezetője. Munkásságával maradandó irányt mutatott az erőtér- geofizika művelői számára, és iskolát alapított a potenciálelmélet geofizikai vonatkozású összefüggéseinek feltárására és azok gyakorlati alkalmazására.