Elméleti fizikus
Hagyományosan tudomány- és művészetkedvelő orvoscsaládba született. A budai cisztercita gimnáziumban tanult, 1949-ben az időközben államosított gimnáziumban érettségizett. Fizikatanára Kunfalvi Rezső volt, az ő hatására jelentkezett a tudományegyetemen akkoriban induló fizikus szakra. Itt figyelt fel rá Novobátzky Károly és Marx György. Első fontos eredményét még egyetemista korában publikálta: egy, Novobátzky által felvetett probléma megoldását, az elektromágneses tér dielektrikumokban történő leírásáról. 1953-ban a KFKI-ban akkoriban formálódó, Szamosi Géza által vezetett elméleti csoportba került. Egyetemi doktori disszertációjához Marx György adta a témát és a szakmai segítséget. Az 1956-os forradalom bukása után Györgyi Géza az elméleti magfizika egyetemi tankönyvének írása közben, 1959-ben gyermekparalízisben megbetegedett. Könyvét már betegen, két kollégája segítségével fejezte be. Életének hátralévő 14 évét a betegséggel való folytonos küzdelem és csillogó szellemének állandó lobogása jellemezte. Legszebb - és számára is legkedvesebb - munkája a kvantummechanikai Kepler-probléma csoportelméleti tárgyalása volt, ebből készült akadémiai doktori disszertációja (Dinamikai szimmetriák). Nemcsak fizikusként volt jelentős kutató: a magyar tudománytörténet neki köszönheti Neumann János és Ortvay Rudolf levelezésének felkutatását és közzétételét is. A KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet 1995-ben Györgyi Géza Díjat alapított az intézet fiatal kutatói számára. (Dr. Radnai Gyula)