Német fizikus, Nobel-díjas
A darmstadti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát 1966-ban, majd doktorált 1969-ben. 1972-ig az ottawai Carleton Egyetemen dolgozott, majd nyugdíjazásáig a jülichi Szilárdtest Kutatóintézet vezető kutatója volt. 1988-ban a francia Albert Ferttől függetlenül felfedezte az óriás mágneses ellenállás jelenségét: nanométeres vastagságú rétegeket vizsgáltak (két ferromágneses réteg között egy nem-mágneses), és megállapították, hogy a külső mágneses tér kis változása nagy ellenállás-változást eredményezhet. A felfedezésnek hamarosan nagy gyakorlati jelentősége lett a mindennapokban is a merevlemezek adattárolási kapacitásának és a kiolvasás gyorsaságának nagyságrendekkel való növelésében. A Nobel Alapítvány megjegyzése szerint "A GMR-effektus története nagyon jó példája annak, amikor egy teljesen váratlan tudományos felfedezés vadonatúj technológiákhoz és ipari termékekhez vezet." 2007-ben fizikai Nobel-díjakt kapott Albert Ferttel megosztva "az óriás mágneses ellenállás felfedezéséért". (Piriti János)