Finn születésű svéd fiziológus, Nobel-díjas
Tanulmányait a helsinki egyetemen végezte. 1927-től 1940-ig itt is oktatott az egyetemen, a finn-orosz háború kitörésekor Svédországba menekült, pályafutása további részében a stockholmi Karolinska intézetben dolgozott, 1946-tól mint a neurofiziológia professzora az újonnan alapított Nobel Intézetben. Kutatási területe a látás neurofiziológiája volt. A szem ideghártyájának, a retinának biokémiáját, illetve biofizikáját kutatta. Fontos kérdéseket tisztázott a színek érzékelésével kapcsolatban. Kimutatta, hogy a fény nemcsak stimulálja, hanem gátolja is a látóidegek impulzusait. Kutatási eredményeiért 1967-ben megosztott orvosi-élettani Nobel-díjban részesült Haldan Keffer Hartline-nel és George Wald-dal "a szemben létrejövő elsődleges élettani és kémiai látási folyamatok területén tett felfedezéseikért"