Francia fizikus, Nobel-díjas
Párizsban az École Normale Supérieure-ban végezte tanulmányait. Pályája kezdetén neutronfizikával foglalkozott. 1961-től Orsay-ban oktatott, itt a szupravezetőket vizsgálta. 1968-tól áttért a folyadékkristályok vizsgálatára, megalapozta ezeknek elméletét. "A folyadékkristályok fizikája" című könyvét 1974-ben publikálta, ezt a mai napig alapműnek tekintik. A folyadékkristályokat napjainkban kiterjedten alkalmazzák a technika és a mindennapi élet számos területén, kijelzőkben, TV- és számítógép-képernyőkben. Gennes-t ezért "az LCD atyjá"-nak is nevezik. Az 1980-as években a gélekkel és polimerekkel kapcsolatban is komoly sikereket ért el. Az adhézió fizikai kémiájában elért eredményei az iparban is számos helyen alkalmazott pillanatragasztókban hasznosultak. 1975-től 2002-ben történt nyugdíjbavonulásáig Párizsban az École Supérieure de Physique et de Chimie Industrielles igazgatója volt. Multidiszciplináris kutatásai során az agy, elsősorban a memória működését is kutatta. 1991-ben nyerte el a fizikai Nobel-díjat azért, mert megmutatta, hogy az egyszerű rendszerek rendezettségi jelenségeinek tanulmányozására kifejlesztett eljárások általánosíthatók az anyag összetettebb formáinak, például a folyadékkristályoknak és polimereknek a vizsgálatára. Számos egyéb kitüntetésben is részesült.