Amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Kelet-Európából bevándorolt szülők szegény sorsú gyermekeként nőtt fel New York Manhattan kerületében. (Nyelvtanár édesapja még Gellmann volt, a kötőjelet csak később tette a nevébe.) Kiváló memóriájával és fejszámoló képességével már az iskolában kitűnt osztálytársai közül, akik szerint ő volt a "sétáló lexikon". 15 évesen kezdett a Yale-re járni, 22 évesen pedig már Ph.D. fokozatot szerzett az MIT-n Victor Weisskopf témavezetésével. Robert Oppenheimer meghívására Princetonban, majd Enrico Fermi irányításával Chicagóban dolgozott. 1955-töl volt a CalTech professzora. 1969-ben kapott fizikai Nobel-díjat "az elemi részecskék és kölcsönhatásaik osztályozásával kapcsolatos felfedezéseiért". Ő nevezte el kvarkoknak azokat az elemi részecskéket, melyek három fajtájából tudta felépíteni az akkor már általa nyolcas csoportokba rendezett rengeteg hadront. (Az elnevezés James Joyce utolsó nagy művéből származik...) Érdeklődése a fizikán kívül számos más területre is kiterjedt: gyerekkorától fogva régész szeretett volna lenni, első feleségét is régészhallgatók közül választotta. Számos nyelven tudott, Nobel-díjáért Stockholmban svédül mondott köszönetet. 1984-ben egy olyan intézetet alapított Új-Mexikó államban (Santa Fe Institute), amely komplex rendszerek nonprofit kutatásával foglalkozik. (Dr. Radnai Gyula)