Orvos, neurológus, neuropatológus, cimzetes egyetemi tanár
1945 augusztusában családja Magyarországra, Mosonmagyaróvárra menekült. Itt folytatta iskoláit, majd itt érettségizett. 1956-1962 között végezte el a Pécsi Orvostudományi Egyetemet. Egyetemi évei alatt a legnagyobb hatást. Mint mindig mondta: Szentágothai János professzor mellett, Romhányi György professzor elöadásai tették rá, valamint az ideggyógyász Környey István professzor előadásai és demonstrációi. A Pécsi Orvostudományi Egyetem első oktató kórházában, a szombathelyi Markusovszky kórházban ideggyógyász lett. 1983-ben vette át az Ideggyógyászati Osztály vezetését Dr. Baltavári Lászlótól, s folytatta elődje kutató munkáját egészen 2002. december 31-ig. Kiváló tudományos kapcsolatokat alakított ki hazai, osztrák, német és amerikai neurológiai klinikákkal. Ideggyógyászati kongresszusok keresett referense lett. 1991-ben címzetes egyetemi tanár lett. Egyik alapítója a Nyugat-Pannon Neurogenetikai Társaságnak. 1997-ben Szombathelyen Nyugdíjba vonulásakor sem hagyta abba kutatásait 2003. január 1-től továbbra is főorvosként dolgozott a Patológiai Osztályon haláláig. A tapasztalatokat, hat igényesen illusztrált könyvében, Ritka, rejtőzködő betegségek - Esettanulmányok orvosoknak, orvostanhallgatóknak foglalta egybe, társszerzőkkel. A könyveknek, melyeknek tudományos jelentőségükön túl a medikus és orvos oktatásban is óriási szerepük van. Rendező elv: bemutatni a ritka kórképek diagnosztikai és ellátási nehézségeit, az interdiszciplináris, holisztikus megközelítést. Legismertebb tanulmánya a róla elnevezett családi amyloidosis különleges esete (30 éves utánkövetés), mely az egyik legnívósabb amerikai orvosi lapban került közlésre, a Am. J of Pathology-ban. Munkásságát számos Vasmegyei és országos kitüntetéssel elismerték. (Dr. Josef Makovitzky)