Villamosmérnök, matematikus, műegyetemi tanár
Középiskolásként antifasiszta röplapokat szórt; a nácik kényszermunkára Mauthausenbe hurcolták. A budapesti műszaki egyetemen 1950-ben villamosmérnöki oklevelet szerzett, majd tanársegéd lett a villamosmérnöki matematika tanszéken. Hamarosan az Alkalmazott Matematikai Intézetében lett aspiráns; kutatási területe az approximációelmélet volt; 1956-ban szerzett kandidátusi fokozatot. 1962-től az MTA Számítástechnikai Központ osztályvezetője, 1963-tól igazgatója volt. 1969-ben a BME egyetemi tanára lett, egyben a SzTAKI tudományos főtanácsadója. Kutatóként az approximációelméleten kívül foglalkozott differenciálegyenletek kvalitatív elméletével, a numerikus analízis egyes kérdéseivel, automatikák algebrai elméletével, valamint közgazdaságtannal. Tanulmányozta még biológiai jelek szimulációját, orvosi diagnosztikai problémákat, programozáselméletet, matematikai nyelvészetet is, de még az Erzsébet-híd újjááépítésébe is besegített. Szakított időt színvonalas egyetemi jegyzetek megírására és tudományos közéleti tevékenységre is. A Studia Scientiarum Mathematicarum Hungaricae és az Acta Cybernetica folyóiratoknak szerkesztője volt. Ötven évesen ragadta el a hirtelen halál. (Hujter Mihály)