Olasz fizikus, Nobel-díjas
A 20. század egyik legjelentősebb fizikusa, az elméleti és kísérleti fizika területén egyaránt kiemelkedő eredményeket ért el. A Pisa-i egyetemen doktorált, majd ösztöndíjjal tanulmányutat tett Göttingenben és Leidenben. 1927-től 1938-ig a római La Sapienza Egyetemen az elméleti fizika professzora volt. Kidolgozta az elemi részek egy csoportjára érvényes, ma Fermi-statisztikának nevezett statisztikai törvényeket. A neutronokkal való bombázás hatására keletkező mesterséges radioaktív elemek létezésének kimutatásáért, valamint a lassú neutronok által keltett magreakciók felfedezéséért 1938-ban Nobel-díjjal tüntették ki. A díj átvétele után nem tért vissza Stockholmból Olaszországba, hanem az Egyesült Államokba távozott, itt a Columbia Egyetem professzora lett. Az ő és Szilárd Leó kutatásai jelezték a láncreakció megvalósításának lehetőségét. 1940-42 között a chicagoi egyetemen az első atomreaktor építését vezette. 1944-ben elnyerte az amerikai állampolgárságot, ezután a Manhattan-terven dolgozott. 1946-tól 1954-ig, haláláig a chicagoi egyetem professzora volt. Itt a kozmikus sugárzás eredetének és az erős kölcsönhatásoknak a vizsgálatával foglalkozott. Rendkívül sok fogalom kapcsolódik nevéhez, többek között a Fermi-Dirac statisztika, Fermi-folyadék, Fermi-gáz, Fermi-szint. Róla nevezték el az elemi részecskék egyik családját fermion-nak, a mesterségesen előállított, 100 rendszámú kémiai elemet fermium-nak.