Olasz születésű amerikai elméleti fizikus
Gino Fano fia. Unokafivérének, Giulio Racah-nak hatására kezdett el fizikával foglalkozni. A torinói egyetemen matematikából doktorált majd Enrico Ferminél dolgozott Rómában. 1939-ben bevándorolt az Egyesült Államokba. Giulio Racah a Carnegie Institution-ban (Cold Spring Harbor) a sugárzások biológiai hatásának vizsgálatában ért el jelentős eredményeket. 1946 és 1966 között a National Bureau of Standards (NBS, a National Institute of Standards and Technology elődje) munkatársa volt, majd 1982-ig, nyugdíjbavonulásáig a chicagoi egyetem professzora volt. Nyugdíjasként is folytatta tudományos tevékenységét, és számos doktorandus munkáját vezette. 1957-ben megjelent könyve, U. Fano és G. Racah: Irreducible Tensorial Sets, az elméleti fizika egyik alapműve. A "Beutler-Fano profil", a "Fano-Lichten mechanizmus", a "Fano effektus" és a "Fano-faktor" viselik nevét. "Effects of Configuration Interaction on Intensities and Phase Shifts" c. publikációja a The Physical Review-ban megjelent cikkek közül az egyik legidézettebb.