Bányamérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a selmecbányai bányászati és erdészeti főiskolán szerezte. 1919-től Tatabányán a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nál, 1922-től a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi bányászatánál működött. Ő irányította azokat a földtani kutatásokat, amelyek révén a nagyegyházi és dudari szénmedencék ismertté váltak. 1929-től Várpalotán üzemvezető, 1940-től Bánfalván igazgató, ahol az É-magyarországi bányászatban elsőként alkalmazta a frontfejtést. 1948-49-ben Várpalotán a szénipari központ vezérigazgatója, 1950-től a nehézipari műszaki egyetem docense Sopronban. 1957-ben élete fő művének eredményeképpen nyílt meg Sopronban a Központi Bányászati Múzeum. A bányamérnöki kar Miskolcra költözése után az általa nemzetközi jelentőségűvé fejlesztett múzeum igazgatója.