Amerikai virológus, mikrobiológus, Nobel-díjas
1930-ban doktorált bakteriológiából. Korai kutatásai új és alapvető ismereteket nyújtottak a tuberkolózisról, a pneumococcus-fertőzésekről és a bakteriális fertőzésekkel szembeni ellenállásról. A 2. világháborúban a fertőző betegségek szakértőjeként a Hadügyminisztérium polgári tanácsadója volt. 1946-ban alapította meg laboratóriumát a bostoni gyermekkórházban. 1949-től kezdte munkatársaival, Thomas H. Wellerrel és Frederick C. Robbins-szal kutatni a gyermekbénulást okozó vírus tömeges előállításának módszereit. 1954-ben Robbins-szal és Wellerrel megosztva orvostudományi és fiziológiai Nobel-díjat kapott a gyermekbénulás vírusának idegszöveten kívül más kultúrán megvalósított szaporítási eljárásáért. Ez a munka lényeges lépés volt a gyermekbénulás elleni oltóanyag kifejlesztéséhez, amelyet később Salk, majd Sabin dolgozott ki. Az 1950-es évek végén a kanyaró vírusával végzett munkájuk eredménye az 1963-ban engedélyezett vakcina lett.