Német fizikai kémikus, Nobel-díjas
1951-ben doktorált fizikai kémiából Göttingenben. 1953-ban a Max Planck Fizikai Kémiai Intézet munkatársa, 1964-ben vezetője lett. Vizes oldatokban lejátszódó ionreakciókat vizsgált. Módszereket dolgozott ki a nagyon gyors (nanoszekundumos) folyamatok tanulmányozására. A hatvanas években módszerét biokémiai reakciók vizsgálatára használta. Jelentős munkásságot fejtett ki a tömény elektrolitok termodinamikája terén is. 1967-ben kémiai Nobel-díjat kapott Ronald G. W. Norrish-sal és George Porterrel megosztva "akémiai egyensúly igen rövid energiaimpulzusokkal való megzavarásával létrehozott rendkívül gyors kémiai reakciók vizsgálatában elért eredményeiért". (Piriti János)