Ausztrál neurofiziológus, Nobel-díjas
Tanulmányait Melbourne-ben és Oxfordban végezte, ahol Sherrington tanítványa volt. 1929-ben doktorált. 1937-ben tért vissza Ausztráliába, s hét éven át a sydneyi kórház kutatóintézetének igazgatója volt. 1947-1951 között az új-zélandi Otaga orvosi egyetemének professzora volt. Még Ausztráliában végezte legjobban ismert kísérletes munkáit a szinapszisokon keresztüli idegimpulzus-átvitelről. Munkatársaival feltárta a gerincvelői mozgatóidegsejtekben a serkentő és a gátló posztszinaptikus potenciálhullámokat. 1963-ban élettani-orvosi Nobel-díjat kapott megosztva Sir Alan Hodgkinnal és Sir Andrew Huxley-val, akik posztulálták és kísérletesen feltárták az idegimpulzus tovavezetésének ionális mechanizmusát. Számos könyve jelent meg, ezek közül többet társszerzőkkel publikált, többek között Karl Popperrel és Szentágothai Jánossal is.