Német fizikus
Gauss szülővárosában született és ő is Göttingába ment matematikát tanulni. Hamarosan átváltott fizikára és disszertációjában - Voigt témavezetésével - már a fény reflexióját és diffrakcióját vizsgálta kristályokon. Ezekben az években kezdte Hertz a Maxwell elmélet bizonyítékául szolgáló kísérleteit. 1890-ben jelent meg Hertz könyve az elektromos hullámokról és Drude könyve az éter fizikájáról. Drude ezután - akárcsak Hollandiában Lorentz - Maxwell elméletére szerette volna alapozni a fény hullámelméletét, emellett mindketten az elektronfizika kiépítésén dolgoztak. Lorentz többek között a "Lorentz erő" fogalmát vezette be, Drude pedig modelljében a fémek elektromos és hővezető képességét tudta az ideális gáznak feltételezett szabadelektron sokaság rendezett és rendezetlen mozgására visszavezetni. Ezt a modellt az 1930-as években Bethe és Sommerfeld tovább finomította. Drude 1900-ban adta ki Maxwell elméletére alapozott optika könyvét és ő szerkesztette az Annalen der Physik-et, melyben 1905-ben Einstein négy korszakalkotó cikke megjelent. Tudományos karrierje csúcsán, valószínűleg egy szellemi rövidzárlat hatása alatt, önkezével vetett véget életének. (Dr. Radnai Gyula)