Orvos, botanikus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen 1889-ben orvosi diplomát szerzett. Rövid orvosi működése után 1886-tól haláláig, a budapesti Vetőmagvizsgáló Állomás (később Intézet) vezetője volt. 1915-ben átmenetileg megbízták a Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet vezetésével is. 1897-ben a budapesti egyetemen magántanár lett a phytographia tárgykörből, 1927-től a szegedi egyetemen címzetes tanár. Alelnöke, majd társelnöke volt a Természettudományi Társaság Növénytani Szakosztályának. Főként mezőgazdasági növénytannal, a vetőmagvak és a növénynemesítés élettani alapjaival foglalkozott. A vetőmagvizsgálat egyes nemzetközi módszereit ő, ill. a vezetése alatt széles körben elismert intézet dolgozta ki. Legjelentősebb flórakutató munkássága. Elsősorban Magyarország, a Balkán és Kelet-Európa flóráját kutatta. 300 000 példányt tartalmazó herbáriumát a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta. Megindította és 1902-től haláláig szerkesztette a Magyar Botanikai Lapokat. Szakfolyóiratokban 1000-nél több tanulmánya és ismertetése jelent meg. 1916-tól az MTA tagja.