Német botanikus, genetikus
1896-1902-ig a tübingeni, 1902-1909-ig a lipcsei, 1909-1914-ig a münsteri egyetemen tanított és kutatott. 1914-ben kinevezték a berlini Vilmos császár Biológiai Intézet főigazgatójává, haláláig itt dolgozott. 1900-ban két másik biológussal, Erich Tschermak von Seysenegg-gel és Hugo de Vriesszel egyidejűleg, de tőlük függetlenül újra felfedezte Gregor Mendel történelmi jelentőségű dolgozatát az öröklődés alapjairól. A Mendel-törvények kísérleti bizonyítékainak döntő részét Correns szolgáltatta, 1909-ben közzétett eredményei nyomán az extrakromoszómás vagy citoplazmatikus öröklődés első meggyőző példájának tekinthető. Ezzel megelőzte Thomas Hunt Morgan amerikai genetikust, aki később átfogó elmélet keretében vezette be a genetikai kapcsolódás fogalmát.