Osztrák-amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Prágai Német Egyetem hallgatójaként ismerkedett meg Gerty Radnitz-cal. 1920-ban kapták meg orvosi diplomájukat és ugyanebben az évben össze is házasodtak. 1922-ben kivándoroltak az Egyesült Államokba, 1922 és 1931 között mindketten egy Buffalo-i kutatóintézetében dolgoztak. Mindvégig szorosan együttműködtek, eredményeik közös publikációkban jelentek meg. 1931-től a Washington Egyetem orvosi karának (St. Louis, Missouri) munkatársai voltak. A szénhidrátok anyagcseréjét, a cukor tárolásának módját kutatták az emberi és állati szervezetben. 1936-ban itt fedezték fel a cukornak azt a foszfáttartalmú vegyületét, amely alapvető szerepet játszik a szénhidrát-anyagcserében, ezt róluk Cori-észternek nevezik. Ennek segítségével vált érthetővé, hogyan szabályozza az élő szervezet a glükóz és a glikogén kölcsönös egymásba alakulását. 1947-ben megkapták az orvosi-élettani Nobel-díjat a glikogén katalitikus konverziója folyamatának feltárásáért, Bernardo Houssay-vel megosztva. Ezen kívül is számos kitüntetést kaptak. Nevükhöz fűződik még a glikogén átalakulását leíró Cori-ciklus. Felesége halála után Carl Cori a glikogén tejsavvá bontásában résztvevő enzimek fizikokémiai vizsgálatával foglalkozott.