Amerikai kémiaprofesszor, oktatási szakember, diplomata
Kémiából doktorált a Harvard egyetemen 1917-ben. 1933-ban ő lett a Harvard egyetem elnöke, s az maradt 1953-ig. Döntő szerepe volt abban, hogy az egyetem ez alatt a húsz év alatt világszínvonalú oktatási és kutatási intézménnyé fejlődött. Bevezette a felvételi vizsgát, hogy a hallgatók ne szociális helyzetük, társadalmi kapcsolataik révén, hanem tehetségük, képességeik révén kerüljenek be az egyetemre. Modernizálta az egyetemi alapképzés tantervét. Következetes és sikeres oktatáspolitikájáért az Amerikai Kémiai Társaság legmagasabb kitüntetését, a Priestley-érmet kapta, és jelentős kormánykitüntetésben is részesült. Aktívan támogatta a természettudomány belső világát feltáró, a tudomány fontosságát meggyőzően bemutató diszciplínának, a tudománytörténetnek, mint önálló tantárgynak bevitelét a közép- és felsőfokú oktatásba. Személyes tekintélyével segítette olyan fiatal kutatók, mint Thomas Kuhn karrierjének kibontakozását. Magas szintű elnöki bizottságokba hívták meg, ahol rendszeresen kikérték véleményét állambiztonsági kérdésekben. 1943-ban kulcsszerepe volt a Manhattan program beindításában, 1950-ben a NATO európai hadállásainak megerősítésében, majd 1957-ig az Egyesült Államok nagykövete volt a Német Szövetségi Köztársaságban. (Dr. Radnai Gyula)