Olasz fizikus
1953-ban végzett a római Sapienza Egyetemen. 1963-tól a CERN-ben dolgozott, 1966-tól Rómában volt az elméleti fizika professzora. 1983 és 1992 között a Nemzeti Nukleáris Fizikai Intézet igazgatója volt, ekkor épült a Gran Sasso Laboratórium. 1963-ban a gyenge kölcsönhatás során végbemenő bomlásokat vizsgálva észrevette, hogy az erős kölcsönhatástól eltérően más kvarkkombinációknak kell részt venniük, ezzel számos kísérlet eredményét magyarázhatta. A Cabibbo-Kobajasi-Maszkava elmélet feltételezte három kvarkcsalád létét. Sok fizikus véleménye, hogy Kobajasi és Maszkava mellett a 2008-as Nobel-díj Cabibbot is megillette volna. További munkái a neutrínóoszcillációval és a kvark-gluon plazma kimutatásával foglalkoztak. Tudományos iskolateremtő munkássága a háború utáni olasz elméleti fizika megújulását is jelentette, számos tanítványa vált sikeres kutatóvá. 1993-tól haláláig a Pápai Tudományos Akadémia elnöke volt. E minőségében többek között az egyház által korábban elkövetett hibák feldolgozásának elősegítéseként támogatta Giordano Bruno rehabilitációjának kérdését is. (Piriti János)