Francia elméleti fizikus
Akárcsak édesapja, Marcel Brillouin annak idején, ő is az Ecole Normale Superieure-nek lett kiváló hallgatója Párizsban. Utána egy évig Sommerfeldnél tanult Münchenben. A háború után Párizsban doktorált. Itt Jean-Baptiste Perrin és Paul Langevin mellett kutatott, vizsgálta például a fény frekvenciaeltolódását, miközben ultrahang hullámokon szóródik valamilyen közegben (Brillouin szórás). 1928-ban, az akkor létrehozott Henri Poincaré Intézetben elnyerte az elméleti fizikai tanszéket. Itt a fémes kristályokban terjedő elektronhullámok leírásához vezette be a Fermi felület szemléletes tárgyalására kiválóan alkalmas Brillouin-zónákat, a kvantummechanikai perturbáció számításhoz pedig Wigner Jenőtől függetlenül a ma már kettőjükről elnevezett formulát. 1932-ben lett a College de France professzora. A második világháborút az Egyesült Államokban vészelte át, ahol a radarkutatásba kapcsolódott be New Yorkban, a Columbia Egyetemen. A háború után rövid időre hazalátogatott, majd visszatért és 1949-ben felvette az amerikai állampolgárságot. Amerikában több nagyhírű egyetemnek és kutató intézetnek (Harvard, IBM) lett professzora ill. kutatója. Önállóan szeretett dolgozni, több mint 200 tudományos publikációnak és csaknem 20 szakkönyvnek ő az egyedüli szerzője. (Dr. Radnai Gyula)