Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A washingtoni Whitman College-ban, majd az oregoni és minnesotai egyetemeken tanult. 1929-től a Bell Telephone Laboratories kutató fizikusa volt. A 2. világháború alatt a Columbia egyetemen a tengeralattjárók mágneses lokalizálásának kutatásaiban vett részt. 1952-53-ban a Harvard vendégprofesszora, 1967-72 között a Whitman College adjunktusa volt Walla Wallában. A szilárd testek felületi tulajdonságait, az anyagfelület atomos szerkezetét vizsgálta. Több szabadalma volt, számos cikket írt a szilárd testek fizikájáról. Kísérlete bebizonyította Shockley elméletének helyességét a félvezető belsejébe behatoló külső elektromos térről. J. Bardeennel együtt felfedezte a tranzisztorhatást, s elkészítette az első tranzisztort. A technikában és a mindennapi életben is beláthatatlan távlatokat nyitó felfedezést 1948-ban szabadalmaztatták. A fizikai Nobel-díjat 1956-ban kapta John Bardeennel és William B. Shockleyval együtt a tranzisztorok kifejlesztéséért és azok anyagául szolgáló félvezetők tulajdonságainak kutatásáért.