Angol csillagász
Oxfordban teológiát tanult és 1719-ben Wanstead-be ment, mint diakónus. A csillagászat iránti érdeklődése miatt lemondott hivataláról és a tudománynak szentelte tevékenységét. 1921-ben lett az oxfordi egyetem professzora, Halley halála után 1742-ben a greenwichi obszervatórium igazgatója. 1728-ban felfedezte a fénysugarak aberrációját, mozgó megfigyelőhelyről nézve látszólagos eltérését, amelynek következménye a csillagok látszólagos mozgása az égen - valójában a Földnek a Nap körüli, illetve saját tengelye körüli forgása és 1748-ban a Föld forgástengelyének nutációját, a Nap, a Hold és a csillagok együttes hatására történő, kis mértékű ingadozását. A párisi akadémia 1748-ban külső tagjává választotta, a Royal Society-be 1752-ben vették fel.