Angol-ír vegyész, természetfilozófus
1635-ben Etonba tanult, majd az 1639 és 1644 közötti éveket nevelőjével az európai kontinensen, főleg Svájcban töltötte. 1645-1655-ig részben Dorsetben élt, ahol kísérletezni kezdett és erkölcsi tárgyú értekezéseket írt. 1656-1668-ig az Oxfordi Egyetemen tanított. Sikerült megszereznie Robert Hooke támogatását, aki segített neki egy légszivattyút építeni. Kísérleteket végzett, melyekkel kimutatta a levegő fizikai jellemzőit és nélkülözhetetlen szerepét az égésben, a légzésben és a hang továbbításában. Elsőként fedezte fel, illetve publikálta 1662-ben, hogy a gázok térfogata fordítottan arányos a rájuk ható nyomással, ez az általános gáztörvény egy speciális esete, az ún. Boyle-Mariotte-törvény. Elsőként állított elő hidrogéngázt 1671-ben. Boyle foszforról szóló leírásához 200 évig nem tudtak újat tenni. Ő alkotta meg a sav-bázis koncepciót és a modern laboratóriumi kísérletezés alapjait. Kísérleti munkájában tanulmányozta a fémek kalcinációját, és módszert javasolt a savas és lúgos anyagok megkülönböztetésére - ez tekinthető a kémiai indikátorok használata első példájaként. A londoni Royal Society alapító tagja volt.