Német fiziológus
1836-tól élete végéig a Berlini Egyetemen dolgozott, először Johannes Müller munkatársa volt, 1858-ban pedig élettanprofesszorként utóda lett. Az elektrofiziológia egyik atyja; az ideg- és izomrostok elektromos aktivitásával kapcsolatos kutatásairól ismert. Gyakran cserélt eszmét Hermann von Helmholtz-cal, Carl Ludwiggal és Ernst von Brückével. Együttműködésük nagy jelentőségűnek bizonyult a német fiziológia fejlődése és általában a biológiai gondolkodás szempontjából. Az egyetemen közös biofizikai programot indítottak, ennek célja az volt, hogy az élettant visszavezessék az alkalmazott fizikára és kémiára. Ez a megközelítés hatással volt Sigmund Freud pszichológiai elméleteire.