Német csillagász, matematikus, geodéta
Kereskedőinasként önképzés útján tanult asztronómiát és matematikát. Kiszámította a Halley-üstökös pályáját, ezzel felkeltette Wilhelm Olbers (1758-1840) figyelmét, akinek támogatásával 1803-ben Johann Hieronymus Schröter csillagász Lilienthal csillagvizsgálójának munkatársa lett, 1809-ben a porosz király kinevezte a königsbergi csillagvizsgáló igazgatójává, valamint a csillagászat professzorává. 1818-ban kiadta a "Fundamenta Astronomiae" c. fundamentális katalógust. Nagyszabású mérési program alapján 1833-ig 83000 csillag pozíciójának mérésével és összeállításával megalapozta a modern asztrometriát. Elsők között sikerült egy csillag, a 61 Cygni távolságát (parallaxisát) pontosan megmérnie 1837-38 között. A Sziriusz mozgásának ingadozásaiból kimutatta, hogy a csillag körül egy, addig ismeretlen kísérő kering; a Sirius B-t 1862-ben valóban fellelték. Elsőként vetette fel, hogy az Uránusz mozgásának háborgását egy addig ismeretlen bolygó (az 1846-ben valóban felfedezett Neptunusz) okozza. Korábbi nagy földmérések alapján újra számolta a Föld lapultságának értékét. A matematikai analízisben bevezette a róla elnevezett Bessel-függvényeket, melyek a fizika számos területén fontos szerepet játszanak. A londoni Királyi Csillagászati Társaság tiszteletbeli tagjává választotta, a párizsi Természettudományok Akadémiája a Lalande-díjjal tüntette ki. Nevét a Bessel-függvény, egy holdkráter, az 1552.sz. kisbolygó és a "Bessel-ellipszoid" örökíti meg. (Bartha Lajos)