Magyar születésű biofizikus, Nobel-díjas
Vegyészmérnöki diplomáját Svájcban szerezte, de Magyarországon, Tangl Károlynál doktorált kísérleti fizikából. Utána a Postakísérleti Állomáson kezdett dolgozni, ahol a telefonon keresztüli hangátvitel javítása volt a feladata. Ezért kezdett érdeklődni az emberi hallószerv működése iránt. Miután megtanulta az erre vonatkozó elméleteket, kísérleti kutatásba kezdett az elméletek ellenőrzésére, majd korrigálására. 1940-ben a tudományegyetem II. sz. Fizikai Intézetének vezetésére kérték fel, de megtarthatta mellette a Postakísérleti Állomáson betöltött vezető kutatói állását. A háború alatt az Állomást lebombázták, ezután az értékes egyetemi eszközöket igyekezett menteni. A háború után először Stockholmban fejlesztett ki egy audiométert, majd a Harvard Egyetemen tett tanulmányútján folytatta Budapesten megkezdett halláskutatásait. 1949-ben itthon disszidenssé nyilvánították és kizárták arról a Magyar Tudományos Akadémiáról, melynek nagyjutalmát nyerte el 1946-ban. Soha többé nem tért vissza Magyarországra. 1961-ben kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat "a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért". Életének utolsó éveit Honoluluban töltötte az ottani egyetemen, ahol kutatási témáját kiszélesítve, általában az emberi érzékelés kutatásával foglalkozott. (Dr. Radnai Gyula)