Orvos, gyógypedagógus
Budapesten gyógypedagógiai tanári oklevelet szerzett 1913-ban. Még ugyanattól az évtől a budapesti Siketnémák Intézetének tanára. 1921-ben megszerezte az orvosi oklevelet. Ezután orvosi gyakorlatot folytatott. Török Bélával létrehozta Budapesten a Nagyothallók Iskoláját. 1935-től a gyógypedagógiai ügyek referense a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban. 1936-1937- ig. a budapesti Gyógypedagógiai Nevelő Intézetben tanított. 1942-1963-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója, 1946-tól tanszékvezető tanára is. 1953-tól országgyűlési képviselő. Leírta a corticalis siketség kórképét; a hallási fogyatékosok számára ma már világszerte alkalmazott gyógyító-nevelő eljárást dolgozott ki. Az értelmi fogyatékosság problémájával foglalkozva új elméleti és gyakorlati eredményekhez jutott. E területen kifejtett munkássága különösen a Német Demokratikus Köztársaságban közismert, ahol 1958-ban személyes irányításával szervezték meg a brandenburgi imbecillisek intézetét Bárczi-Haus néven. Számos tudományos publikációja jelent meg. Az 1928-ban létrejött a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola 1975-ben vette fel egykori igazgatója nevét, az intézmény 2000 óta az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karaként működik.