Osztrák születésű svéd orvos, egyetemi tanár, Nobel-díjas
Bécsben született, apja magyar születésű volt. Orvosi oklevelét Bécsben szerezte, majd belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat folytatott. 1905-től a bécsi orvosi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott, majd 1909-től docens volt. Az 1. világháborúban hadikórházi osztályvezető orvos, a fül-orr-gégészet vezetője. 1915-ben hadifogolyként értesült arról, hogy neki ítélték az 1914 évi orvosi Nobel-díjat. A svéd kormány közbenjárására szabadult ki és 1916-ban vehette át a díjat. Bécsben nem kapott tanszéket, ezért Svédországba távozott, 1926-tól haláláig az uppsalai egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. A Nobel-díjat a belső fülben levő egyensúlyérző szerv élet- és kórtanával kapcsolatos munkáiért kapta. Leírta az egyensúlyérző funkciók vizsgálati módszereit, valamint kidolgozta a friss lövési sérülések sebészeti ellátási módszereit. Az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására javasolt műtéti eljárást, amelyet Bárány-műtétnek neveznek. Munkásságát több magas szakmai kitüntetéssel ismerték el. 1960-ban Bárány Társulat alakult Uppsalában.