Szovjet fizikus
Munkássága a fizika számos területére terjedt ki. Foglalkozott röntgen-sugarakkal, lassú neutron-fizikával, gyors elektronok kölcsönhatásaival, pozitron-annihilációval, mágneses fékezési sugárzással, ion- és elektronoptikával, elektromágneses izotópszeparációval és gázkisülésekkel. A 2. világháború előtt a leningrádi egyetem professzora volt. A háború alatt és az azt követő években Igor Kurcsatovnak, a szovjet atomenergiaprogram vezetőjének munkatársa volt. Élete utolsó húsz évében tudományos érdeklődésének középpontjában a magas hőmérsékletű plazmák fizikája állt. Fáradhatatlan kísérletező volt. 1953-tól a moszkvai egyetem professzora, majd a Kurcsatov Intézet igazgatója lett. Vezetése alatt fejlesztették ki nemzetközi együttműködésben a Tokamak különböző változatait, ezzel érte el első nagy sikereit a fúziós kutatásokban, Érdeklődése messze túlnyúlt a plazmafizikán. Támogatta a nagyenergiájú részecske- és magfizikát, valamint a csillagászatot is. A Szovjetunió Tudományos Akadémia Elnökségének tagja volt. A Holdon egy kráter viseli nevét.