Történész, muzeológus, orvostörténész, miniszterelnök
1954-ben szerzett diplomát, ezt követően levéltárosként és pedagógiatörténészként dolgozott, majd tanított az Eötvös Gimnáziumban. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején részt vett a Független Kisgazdapárt újjáalapításában. 1957-59 között Toldy Gimnázium tanára, 1959-ben a tanítástól eltiltották. 1960-tól könyvtáros, 1964-től a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársa, 1974-től megbízott igazgatója, 1984-től főigazgatója. 1989 októberétől a Magyar Demokrata Fórum elnöke, 1990. május 23-tól haláláig miniszterelnök. 1974 és 1990 között az Orvostörténeti Közlemények szerkesztője, majd főszerkesztője. Az 1974-ben Budapesten megrendezett Nemzetközi Orvostörténeti Kongresszus főszervezője volt. Nagyszámú orvostörténeti szakcikk és könyv írója. Történész kandidátusként fő kutatási területe a reformkor és Eötvös József munkásságának időszaka volt, orvostörténészként az első pesti orvosi iskola tevékenységét és Semmelweis életművének ismeretlen fejezeteit kutatta. Ő írta a "Magyar életrajzi lexikon"-ban az orvostudomány magyarországi klasszikusainak életrajzait. Szervezőmunkájának köszönhetően vált egységes intézetté a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, a hozzá tartozó Ernyey József Könyvtár és az "Arany Sas Patikamúzeum". A Semmelweis szülőházában kialakított orvostörténeti múzeum akkori modern tárlatát az ő vezetésével hozták létre. Külföldön nagyszámú előadásában igyekezett elismertetni Semmelweis Ignác munkásságát. Sokat tett a gyógyszerészettörténet kutatásáért, a muzeális tárgyak gyűjtéséért és a patikamúzeumok fenntartásáért is. Nem kis részben neki köszönhetően nyílt meg 1977-ben a Korányi Frigyes Emlékház Nagykállón, 1980-ban az "Arany Egyszarvú" Patikamúzeum Kőszegen, 1981-ben a Kresz Géza Mentőmúzeum Budapesten (fenntartója az Országos Mentőszolgálat), 1981-ben a balfi szanatóriumban lévő kiállítás, 1988-ban pedig Kőszegen a "Fekete Szerecseny" Patikamúzeum és Gyógyszerészettörténeti Könyvtár. (Dr. Gazda István)