Egyháztörténész, teológus, egyetemi tanár
1958-ig a Vit nevet használta, majd édesanyja családi nevét, az Adriányit vette fel. Az esztergomi ferences gimnáziumban tanult, Budapesten kitüntetéssel érettségizett. Teológushallgató lett, de a Papnevelő Központi Intézetben a tanulmányait meg kellett szakítania, mert nem volt hajlandó részt venni a papi békemozgalomban. 1961-ben sikerült csodával határos módon elkerülnie a letartóztatást, és Nyugat-Berlinen keresztül Rómába távozott, ahol a Pápai Magyar Intézet hallgatója lett, és a Pápai Szent Tamás Akadémián teológiai doktorátust szerzett (1963). 1971-ben a bonni Rheinische Friedrich-Wilhelms-Universität katolikus teológiai karán habilitált Magyarország és az első vatikáni zsinat című értekezésével, majd 1972-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Adriányi a 19. és 20. századi magyar katolikus egyház történetére szakosodott. Munkássága túlmutat a szűkebb értelemben vett egyháztörténeten, mivel politikai és társadalmi kérdéseket is taglalt, 16 önálló könyvet - ebből nyolcat német nyelven - és több mint 300 tudományos cikket tett közzé, köztük a Magyarország katolikus egyháza (2004) és a Vatikán keleti politikája 1958-1978 Magyarország felé (2003) című műveket. Adriányi jelentősen hozzájárult, hogy a XIII-XIV. századi gömöri templomok ma a Világörökség részét képezik. A Szepesség történelmének kiváló ismerője volt. 1996 és 2011 között évente egyháztörténeti előadásokat tartott az ELTE Bölcsészettudományi Kara Újabb és Legújabb Magyar Történelem Tanszékén. Adriányi Gábor munkásságában a következő jelmondatot követte: "A történelmi igazság elfogulatlan feltárása minden egyháztörténész legszentebb kötelessége." (Dr. Josef Makovitzky)