Matematika- és fizikatanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen és a József műegyetemen végezte. 1898-ban megszerezte a középiskolai tanári oklevelet. 1897-től. a II. kerületi állami főreáliskolában tanított mint helyettes tanár; 1899-ben Sopronba nevezték ki rendes tanárnak az állami főreáliskolába. Kétévi működés után Budapestre helyezték át a VII. kerületi állami főgimnáziumhoz. Ő volt a két világháború között az akkori OKTV (Országos középiskolai tanulmányi verseny) szervezője és vezetője fizikából.

Matematikus, műegyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol 1914-ben doktorált. A budapesti Földrengési Obszervatóriumban tanársegéd, majd a felső ipariskola tanára. Közben a szegedi egyetemen magántanárrá minősítették. Néhány évig a szegedi, majd a budapesti tudományegyetemen adott elő. 1941-től a műegyetem tanára volt. Közel félévszázados munkássága során mintegy 80 önálló kutatási eredményeket közlő tanulmánya jelent meg. Közülük különösen jelentős Kőnig Dénes gráfelméleti tételének általánosítása, mely az ökonometriában nyert alkalmazást. Fontos kutatási területe volt a geometria és a differenciálegyenletek elmélete és alkalmazása, különösen a differenciálgeometria kérdései, később a forgó rendszerek kritikus szögsebességének megállapítása és a kinetikus gázelmélet alapjai. Utolsó éveiben matrixelméleti kutatásokkal és azok alkalmazásával foglalkozott, s a matematika e sokak által lezártnak vélt területét számos új. eredménnyel gazdagította. A matrixelmélet alkalmazásával foglalkozó munkái közül kiemelkednek a függőhidak általános elméletének megalapozásáról és felépítéséről írt dolgozatai. A nevét viselő Kőnig-Egerváry tételen alapul az ún. "magyar módszer". 1943-tól az MTA tagja.

Bencés fizikatanár, fizikatörténész
Főiskolai tanulmányait Pannonhalmán végezte, 1917-től haláláig a győri bencés gimnázium fizikatanára volt. Saját készítésű eszközökkel gyarapította a szertárat. A fizikumban talált platinát eladva, mozigépet szerzett az iskolának. Kis könyve jelent meg az elektrosztatikáról a Zászlónk Diákkönyvtárban 1923-ban, cikkei a Fizikai és Kémiai Didaktikai Lapokban. A jól átgondolt, alaposan előkészített kísérletezés híve volt. Legnagyobb munkája a Jedlik-életrajz.

Tudománytörténész, költő
Egyetemi tanulmányait a budapesti bölcsészettudományi karon végezte, mint Fejér Lipót tanítványa; matematikából szerzett doktori oklevelet 1923-ban. 1921 végétől 1944-ig a miniszterelnökség sajtóosztályán teljesített szolgálatot. Ezután az MTA főtitkári hivatalában, 1946-1957-ig az MTA könyvtárában működött: újjászervezte a könyvtár szerzeményezési osztályát. Élete utolsó két évtizedében főleg természettudományi problémák foglalkoztatták. 1945-ben lefordította Rutherford 'Az atomkutatás módszerei és eredményei' c. munkáját, 1947-ben Newtonról, Rutherfordról és de Broglie-ról adott közre kötetet. Legismertebb munkája 'A tudás fája' c. tudománytörténeti összefoglalója.

Meteorológus, klimatológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen Cholnoky Jenő tanítványa volt. Másfél évtizedig a Nagymező utcai polgáriban tanított. 1945-ben egyetemi ny. r. tanári kinevezésével alakult meg az egyetemi Légkörtani Intézet. Az ELTE Meteorológiai és Éghajlattani Tanszékének első professzora volt. A Tanszéket 1949-1953 között vezette. 1953-ban koholt vádak alapján leváltották a tanszék éléről és internálták. Éveken át tagja volt az Időjárás szerkesztő bizottságának, a Magyar Meteorológiai Társaságnak és az MTA Meteorológiai Bizottságának. A júniusi hőmérséklet csökkenés okairól (monszun-teoria) jelent meg első nagy tanulmánya. Felhívta a tudományos körök figyelmét e fontos légkörfizikai tényre. Az egész Földre kiterjedő feldolgozást készített a légnedvesség térbeli és időbeli eloszlásáról. Ma már mellszobor hirdeti emlékét az ELTE lágymányosi épületében, az egyetem leghíresebb professzorainak sorában.

Angol orvos, fizikus
Gilbert Cambridge-ben tanult, majd orvosi praxist folytatott. I. Erzsébet királynő háziorvosa volt. Természettudósként a kopernikuszi tanok híve volt. De magnete magneticisque corporibus et de magno magnete Tellure (A mágnesről, a mágneses testekről és a Föld mágnességéről) című művében, mely 1600-ban jelent meg, magyarázta meg Gilbert a hajózásban nélkülözhetetlen mágneses iránytű működését, felállítva azt a hipotézist, hogy maga a Föld is egy óriási mágnes. Vizsgálta a megdörzsölt borostyánkő hatását is, és megállapította, hogy ez más jellegű hatás, mint a mágnesség. Ő használta erre a hatásra az elektricitás szót is, amelyet az ókorban már Thalesz használt, a borostyánkő ógörög nevéből, az "elektron" szóból. Ilyen módon Gilbert egy új tudománynak, az elektromosságtannak megalapozója.

Bányamérnök
Győrben jogot, majd 1837-1839-ben Selmecbányán bányászati tanulmányokat végzett. 1843-1845 között Bécsben folytatta természettudományi, műszaki tanulmányait. Visszatérve 1846-ban kincstári szolgálatba lépett. 1850-ben a selmecbányai akadémia ideiglenes, 1855-től az építészet és az ábrázoló geometria r. tanára. 1873-tól az akadémia igazgatója volt. Szakcikkei a Berg- und Hüttenmännisches Jahrbuchban, azonkívül a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg. Unokája Pattantyús-Ábrahám Géza gépészmérnök, akadémikus.

Növénypatológus, mikológus, egyetemi tanár
A közgazdasági egyetem mezőgazdasági szakán 1929-ben szerzett oklevelet. 1934-ben doktori oklevelet nyert a növénykórtan tárgykörből. 1927-től a közgazdasági, majd műegyetem mezőgazdasági karán volt adjunktus, 1941-1947-ben kísérletügyi főadjunktus a Növényvédelmi Kísérleti Intézetben. 1947-ben egyetemi tanár lett a közgazdasági karon, 1948-tól az Agrártudományi Egyetem Kertészeti Karán, majd 1953-tól a Kertészeti Főiskolán. Tudományos munkássága nagyrészt a kultúrnövényeket károsító gombák vizsgálatára terjedt ki, kísérleti és irodalmi tevékenységet egyaránt folytatott.

Matematika-természettan-ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár
A Szegedi Tudományegyetemen 1937-ben matematika-természettan szakos tanári diplomát, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1949-ben ábrázoló geometria szakos tanári diplomát szerzett. Első tanári diplomájának megszerzése után élete végéig Sopronban lakott és dolgozott. Először a Tiszti Leánynevelő Intézetben, majd több középiskolában tanított. Leghosszabb ideig, 1958-tól 1969-ben történt nyugdíjazásáig a soproni Széchenyi Gimnázium tanára volt, ahol matematika szakkört szervezett, osztályfőnöki teendőket is vállalt. Bíztatására több diákja vált a Kömal olvasójává és feladat megoldójává. Saját személyében állandó olvasója és feladat megoldója volt "A Matematika Tanítása" c. folyóiratnak és gyakori résztvevője a Rátz László vándorgyűlésnek, ahol előadást is tartott. A még fellelhető egyik előadásának a címe: "Matematikai gondolkodásra való nevelés" (Kéri Gerzson)

Osztrák fizikus
1822-25 között a bécsi műegyetemen tanult, majd szerzett oklevelet. Ezután Salzburgban folytatott filozófiai és matematikai tanulmányokat. 1829-33 között a bécsi műegyetem felsőbb matematika tanszékén tanársegéd. 1835-től a prágai reáliskola tanára. 1837-től helyettes tanár, majd a gyakorlati geometria tanára (1841) a prágai műszaki egyetemen. 1848-49-ben a selmeci akadémián a matematika-fizika-mechanika tanára. 1848-51-ben a bécsi műegyetemen a gyakorlati geometria, majd 1851-53-ban a bécsi tudományegyetemen a fizika professzora. 1848-tól a bécsi tudományos akadémia tagja. A róla elnevezett Doppler-effektus elvének fölfedezője.

Orvos, sebész
Orvosi tanulmányait a bécsi, párizsi és strassburgi egyetemen végezte. Orvosi oklevelét 1884-ben szerezte Bécsben. 1884-től gyakornok a bécsi, 1886-tól a heidelbergi sebészeti klinikán. 1891-től Budapesten magángyógyintézeti igazgató, 1895-ben a budapesti egyetemen magántanár. 1905-től a Rókus Kórház főorvosa. Jelentősek a hasüregi sebészetre vonatkozó elméleti és gyakorlati munkái. A modern hasi sebészet egyik nemzetközileg is elismert művelője. Jelentős iskolát nevelt fel. A féregnyúlványműtétek hazai bevezetése fűződik nevéhez.

Orvos, hematológus, egyetemi tanár
1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően a pécsi belklinikán működött, 1931-ben magántanár, 1929-1931-ben a berlini Collegium Hungaricum ösztöndíjasa. 1947-től kórházigazgató, 1960-1968-ig a pécsi I. sz. belklinika igazgatója. Elsősorban hematológiával foglalkozott, a klasszikus hematológiai morphológia megalapozásában nemzetközileg elismert szakember. Az elsők között foglalkozott élő emberben a csontvelő elváltozásaival, megalkotta a csontvelő-dysplasia fogalmát. Elsőként írta le a reticulum-sejtek különböző típusait, vizsgálta a csontvelő mikrocirkulációját, foglalkozott a retikulózissal, számos hematológiai kórképpel.

Gyógyszerész, egyetemi tanár
Gyógyszerészi oklevelet 1928-ban, a szegedi egyetemen szerzett. 1927-1930-ig a szegedi egyetem Gyógyszerészeti Intézetének és Egyetemi Gyógyszertárának gyakornoka, majd tanársegédje. 1931-1937-ig a budapesti Richter Vegyészeti Gyárban osztályvezető. 1945-1953-ig a szegedi egyetem Gyógyszerismereti Intézetének (Gyógynövény- és Drogismereti Intézet) tanszékvezetője. 1953-1956-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem dékánhelyettese, 1960-61-ben rektorhelyettese. 1961-1967-ig a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja. Több nemzetközi szakmai szervezet tagja volt.

Osztrák matematikus
Bécsben végezte az egyetemet és szerzett Ph.D. fokozatot 1907-ben. A matematika területén dolgozott, majd az első világháborúban orosz fogságba esett és csak 1920-ban tért vissza Bécsbe. Nem tudott matematikusként elhelyezkedni, ezért banktisztviselőként és biztosítási matematikusként dolgozott 1938-ig, amikor emigrálni kényszerült az Egyesült Államokba. Ott különféle matematikával összefüggő pozíciókban dolgozott. A konvex geometria egyik alapvető tétele a Helly-tétel. A funkcionálanalízis egyik úttörője.

Mérnökfizikus
A vákuumfizika kiemelkedő művelője. Az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában a gáztöltésű egyenirányítók és az elektroncsövek fejlesztésében ért el jelentős eredményeket. A katódsugárcsöveknél az elsők között vizsgálta a működő izzókatód elektronemissziója és a fém kristályszerkezete közötti kapcsolatot. Bay Zoltánnal közös szabadalma (USA) a szilícium- karbidból készült elektrolumineszcens fényforrás (a mai világító diódák őse). Megszervezte és vezette az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetet, ahol a vákuumtechnika, a szilárdtestfizika és a félvezetők hazai alkalmazásához szükséges alapkutatások folytak. 1954-től az MTA tagja.

Kolloidkémikus, egyetemi tanár
Vegyészoklevelet 1947-ben szerzett a budapesti egyetemen, majd a kolloidkémiai és -technológiai tanszéken dolgozott Buzágh Aladár professzor mellett. 1949-ben avatták doktorrá a liofil gélek peptizációjának kinetikai vizsgálata témakörében elért eredményeiért. Fontos szerepet vállalt a debreceni egyetem kolloidkémiai oktatásának megszervezésében 1954-ben. Kandidátusi értekezésében a hidrogén-peroxid diszperz rendszerekben való lebomlásával foglalkozott. 1958-62 között a drezdai Műegyetem Kolloidkémiai Intézetének vendégprofesszora volt, majd az ELTE kolloidkémiai tanszékének vezetője. Különösen eredményes kutatásokat végzett az adhézió és nedvesedés elméleti és gyakorlati kérdéseinek, valamint a folyadékhidak jelenségeinek és törvényszerűségeinek vizsgálata terén. 1982-től az MTA tagja.

Elméleti csillagász, fizikus
Gyönkön, a református gimnáziumban érettségizett. 1947-ben vették fel az egyetemre matematika-fizika tanári szakra, s mindjárt az Eötvös Collegiumba is, ahol a vele együtt felvett Izsák Imrével és a már 1944-ben felvett Herczeg Tiborral került szoros barátságba. Mindhárman rajongtak a csillagászatért, s még egyetemisták voltak, amikor már Detre László adott számukra kutatási feladatot a Csillagvizsgáló Intézetben. 1956-ban mindhárman elhagyták Magyarországot. Ozsváth István először Hamburgba került, ahol 1960-ban doktorált gyakorlati csillagászati témából. 1963-tól kezdve ötven éven át az Egyesült Államokban a Texasi Egyetemen dolgozott, oktatott és kutatott. Az általános relativitáselmélet kozmológiai vonatkozásai álltak érdeklődése középpontjában. Az Einstein-féle téregyenletek egzakt megoldásait vizsgálta különböző kozmológiai modellekben. Ennek során fejlesztett ki izgalmas differenciálgeometriai módszereket a világ szerkezetének és dinamikájának tárgyalására. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai fizikus
Az ohioi Wooster Egyetemen tanított. Néhány korai tanulmányát J. C. Maxwell tette közzé. 1876-ban nyerte el a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem fizika tanszékének vezetői posztját. A tanszék elfoglalása előtt egyéves berlini tanulmányúton, Helmholtz mellett az elektromos töltésű testek mozgása során keltett mágneses teret vizsgálta. Baltimore-ba visszatérve újból meghatározta a hő mechanikai egyenértékét, pontosabban, mint az első méréseket végző J.P. Joule. Legfontosabb eredményeit a fény optikai rácson való elhajlásával kapcsolatban érte el. Az új, nagypontosságú osztógépével készített optikai rácsok a csillagászati spektroszkópia fontos eszközei lettek. Ő maga a Nap színképének pontosabb és részletesebb felmérését végezte (1888). 1899 és 1901 között az Amerikai Fizikai Társaság elnöke volt. Nevét a Hold túlsó félgömbjének egyik krátere, és a 10557. sz. kisbolygó őrzi. Számos szakegyesület tiszteletbeli tagja volt. (Bartha Lajos)

Norvég-amerikai fiziko-kémikus, Nobel-díjas
1925-ben vegyészmérnökként végzett a Norvég Műegyetemen, Trondheimben. Első eredménye egy korrekció volt a Debye-Hückel elektrolit oldat elméletben. 1926-ban Zürichbe utazott Debye-hoz aki meghívta tanársegédnek a Zürichi Műegyetemre, ahol két évig dolgozott. 1928-ban a Johns Hopkins Egyetemre ment Baltimore-ba, itt kémiát tanított, majd a Brown Egyetemen vállalt állást magasabb évesek statisztikus fizikai és termodinamikai képzésében ezután a Yale Egyetemen dolgozott haláláig. A fizikai kémia több területén végzett kutatásokat. Az irreverzibilis folyamatok termodinamikáját kutatta. A róla elnevezett termodinamikai szimmetria-összefüggések felfedezéséért 1968-ban Nobel-díjjal tüntették ki. 1947-ben az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája tagjává választották.

Botanikus, növénypatológus, egyetemi tanár
1886-ban végezte el a budapesti egyetemen a természetrajz-földrajz szakot. 1888-94-ben Jurányi Lajos mellett volt tanársegéd a budapesti egyetem növénytani tanszékén, 1893-ban bölcsészdoktorátust tett. 1894-től a Kertészeti Tanintézet növénykórtantanára. 1904-ben a tudományegyetemen, 1911-ben a műegyetemen, 1923-ban pedig a közgazdasági karon lett egyetemi tanár. Munkássága nagy részét a gombák, ill. a növénykórtan területén végezte. Különösen a burgonya betegségei foglalkoztatták, ő fedezte fel a burgonyarákot. Foglalkozott a gyümölcsfák és a szőlő, valamint a gabonafélék betegségeivel is. Ismeretterjesztő tevékenységet is kifejtett.

Meteorológus, légügyi szakértő, csillagász
A budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet. 1902-től az Országos Meteorológiai Intézet munkatársa. Jelentős szerepe volt a műszeres meteorológiai léggömbök magyarországi felbocsátásának megszervezésében 1917-ben nyugdíjba ment, ekkor átvette az albertfalvai repülőgépgyár igazgatását. 1927-től újból a Meteorológiai Intézet prognózisosztályának a vezetője 1943-ban igazgató helyettesi címmel nyugdíjba vonult. Részt vett a Magyar Aero Club, majd a Magyar Aero Szövetség megalakításában. 1911-ben a Magyar Automobil és Avitikai Szemlét, 1913-tól 1917-ig az Aero c. lapot szerkesztette. Az ógyallai asztrofizikai obszervatóriumban Jupiter - észleléseket készített, és a felhősávok periodikus változásait tanulmányozta, utóbb üstökös megfigyeléseket is végzett. Igen tevékeny és értékes tudománynépszerűsítő munkát folytatott. (Bartha Lajos)

Matematika-fizika szakos tanár, tankönyvszerző, tudománynépszerűsítő
Ibrányban érettségizett, Debrecenben matematika-fizika szakon szerzett középiskolai tanári oklevelet 1978-ban. Tanári pályája során mindvégig Miskolcon dolgozott; tanított a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, a Bláthy Ottó Szakközépiskolában és a Diósgyőri Gimnáziumban, és közben tevékenykedett pedagógiai intézeti fizika szaktanácsadóként is. A részecskefizika népszerűsítésével egy CERN-beli továbbképzést követően kezdett foglalkozni; 2000-ben "Részecskefizika mindenkinek" címmel oktató-CD-t adott ki; 2001-től a Magyar Nukleáris Társaság tanári szakcsoportjának elnökségi tagja; rendszeres szervezője a "nukleáris szaktábor" nevű rendezvényeknek. Szakcikkeket publikált a Fizikai Szemlében és más folyóiratokban. Több rangos kitüntetésben részesült, mint például Ericsson-díj (2003), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (2016), Rátz Tanár Úr-életműdíj (2017) (Hujter Mihály)

Német kémikus, Nobel-díjas
Tanulmányait Marburgban végezte. 1920-ban doktori fokozatot szerzett. Előadott az egyetemen Frankfurt am Mainban, majd Heidelbergben, 1926-tól már mint egyetemi professzor. 1936-tól Halléban volt professzor, ugyanebben az időben a Chicago Egyetem vendégelőadója is volt. 1943-tól a Max-Planck-Institut für Kohlenforschung igazgatója és a RWTH (Rheinisch-Westfaelische Technische Hochschule) Aachen tiszteletbeli professzora lett. 1944-ben a Tudományok Bajorországi Akadémiájának levelező tagja lett; 1949 és 1951 között a Német Kémikusok Társaságának első elnöke volt. Az 1950-es években fejlesztette ki a nagysűrűségű polietilén korábbinál alacsonyabb hőmérsékleten és nyomáson történő gyártási eljárását megfelelő katalizátorok alkalmazásával. Az így előállított polietilén merevebb, és az olvadáspontja is magasabb, mint a korábbi, alacsony sűrűségű polietiléné. 1954-ben az eljárást Giulio Natta továbbfejlesztette és más anyagokra is kiterjesztette. Ezért a polimerek egy csoportjának szintézisében alkalmazott katalizátorokat Ziegler-Natta-katalizátornak nevezik. A hosszú láncú polimerek kémiájának és technológiájának területén elért felfedezéseikért Karl Ziegler és Guilo Natta 1963-ban kémiai Nobel-díjat kapott.

Természettudós, tanár
Besztercebányán, Selmecbányán, Pozsonyban végezte tanulmányait. 1803-1807-ig Brünnben tanított. Hazatérve Besztercebányán leánynevelő intézetet alapított, amelyet élete végéig igazgatott, emellett az evangélikus gimnáziumban tanított természetrajzot és ásványtant. 1815-1817 között bejárta és tanulmányozta Lengyelországot és Poroszországot, megfigyeléseit Leonhard Taschenbuchjában közölte. 1817-ben jelent meg Sopronban fő műve, mely a magyar ásvány-földtan első korszakának egyik fontos írása, Magyarország ásvány előfordulásait ismertető forrásmunka. A Magyarhoni Földtani Társulat megalapításának 1847-es kezdeményezője volt, ez hazánk első természettudományi egyesülete, mely azóta is működik. Több német egyetem díszdoktorrá választotta.

Matematikatanár
Hosszú tanári pályáját Egerben kezdte, majd Baján meg Ungváron folytatta. 1872-től a Markó-utcai főreáliskolában Beke Manó és Rados Gusztáv is a tanítványai voltak. Több tankönyvet írt.

Pedagógus, tankönyvíró
A pesti egyetemen végezte tanulmányait, fizika-matematika tanári vizsgát tett. 1874-től a József Műegyetemen tanársegéd, 1875-től Székelyudvarhelyen, 1880-tól Budapesten tanár, 1886-tól a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban dolgozott. 1893-tól a budapesti állami felsőbb leányiskola igazgatója és a vidéki állami felsőbb leányiskolák miniszteri biztosa. 1902-től 1921-ig a budapesti kereskedelmi akadémia igazgatója. Számos tankönyvet írt.

Vegyészmérnök, műegyetemi tanár
Vegyészmérnöki tanulmányait Karlsruhéban végezte 1911-ben. Műszaki doktori disszertációjának készítését Liverpoolban kezdte, majd Manchesterben Rutherford, Geiger és Hevesy György mellett részt vett az urán-izotópokkal kapcsolatos kutatásokban. Utóbb Párizsban, majd ismét Karlsruhéban dolgozott, s Haber munkatársaként itt szerezte meg műszaki doktori oklevelét 1913-ban. Magyarországra visszatérve a budapesti műegyetemen 1918-tól a szervetlen kémia tanszék tanára. Főbb kutatási területei: az aktív kovasav tulajdonságainak vizsgálata, a bauxitok különböző komponenseinek dúsítása és a bauxitok feltárása fémalumínium előállítása érdekében, zománcok összetételeinek és tulajdonságainak vizsgálata, a hazai nyersanyagok felhasználása finom üvegáruk előállításában.

Ír matematikus, csillagász
A dublini Szentháromság kollégiumban végzett tanulmányai után néhány évig Lord Rosse (Earl of Parsons) magán-csillagvizsgálójában észlelt, az akkori idők legnagyobb teleszkópjával. Több halvány, addig ismeretlen ködöt fedezett fel és itt észlelte a 33 évente visszatérő Leonida-hullócsillag záport. 1867-ben a dublini Királyi Kollégium matematika előadója, 1874-től Írország Királyi Csillagásza, és a Dunsink Obszervatórium igazgatója. Nagyra értékelt kézikönyvet írt a csillagászat alapismereteiről. 1892-ben a cambridgei Egyetem Asztronómiai és Geometria professzora. Jelentős vizsgálatokat végzett a csavar matematikájával és dinamikájával kapcsolatban. Nagy művét a csavarok elméletéről máig sokra értékelik. Számos tudománynépszerűsítő cikket közölt, és két kézikönyve a csillagászat eredményeiről és történetéről ma alapvető forrásmunka. 1873-ban a londoni Királyi Társaság tagjává, londoni Királyi Csillagászati Társaság és a Királyi Matematikai Társaság 2-2 évre elnökévé választotta. Nevét a hold egyik krátere őrzi. (Bartha Lajos)

Angol amatőrcsillagász
Főleg a meteorok megfigyelése terén végzett értékes munkát, de bolygó megfigyelései is jelentősek. Öt nova-csillag - köztük két nevezetes -, és két üstökös felfedezője. Az Angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével jutalmazták. Nevét egy holdkráter és egy Marsbeli kráter viseli. (Bartha Lajos)

Svájci matematikus
1935-ben szerezte meg a Ph.D. fokozatot a zürichi Eidgenössische Technische Hochschulé-n (ETH) Heinz Hopf irányítása mellett. 1942-ben habilitált, 1948-tól az ETH professzora lett, egyszersmind megalapította a alkalmazott matematikai intézetet, melynek feladata volt elektronikus számítógép építése. 1951-ban az Egyesült Államokba tett tanulmányútján megismerkedett Magnus R. Hestenes-szel. Vele és Lánczos Kornéllal együtt dolgozták ki a lineáris egyenletrendszerek megoldására szolgáló ún. konjugált gradiens módszert.

Orvos, ideg- és elmegyógyász
Orvosi oklevelét a bécsi egyetemen szerezte 1844-ben, majd az ottani kórház elmeosztályán működött. A Magyarországon felállítandó elmegyógyintézet megszervezése érdekében a Helytartótanács 1848-ban államköltségen kiküldte a német, belga, angol és francia elmegyógyintézetek tanulmányozására. 1850-ben Vácon elmegyógyintézetet alapított, melyet 1852-ben Budára helyezett át. Intézetében megvalósította a munkaterápiát és megszüntette a kényszerítő eszközöket. 1861-től a budapesti egyetemen az elmekórtan előadója. Mint a Budai Városi Tanács tagja, részt vett a Lipótmezei Intézet építésének ellenőrzésében, mely az ő javaslata szerint épült fel. Kezdeményezésére fásították a Gellérthegyet. Az első magyar nyelvű elmekórtan szerzője. Fia Schwartzer Ottó elmeorvos.

Magyar születésű angol kísérleti fizikus
A Trefort utcai Mintagimnáziumban érettségizett, egy évvel Teller Ede után. (Csak négy hónappal volt fiatalabb, mint Teller, akit azonban szülei egy évvel korábban iratták be az iskolába.) Párizsban és Berlinben járt egyetemre, itt doktorált 1931-ben alacsonyhőmérséklet fizikai témából, Franz Simon témavezetésével. Még ebben az évben Franz Simon sikeresen megpályázott egy tanári állást az akkor Németországhoz tartozó Breslau (Boroszló, Wroclaw) műszaki egyetemén, tanársegédként magával vitte Kürti Miklóst is. Hitler hatalomra jutása után mindketten jobbnak látták elhagyni Németországot. Angliába mentek, Oxfordban, a Clarendon Laboratory-ban kaptak állást. Kürti 1939-ben megkapta a brit állampolgárságot és a második világháború alatt bevonták az angliai titkos atomkutatási programba. Franz Simonnal 1945 után is folytatták közös alacsonyhőmérséklet-fizikai kutatásaikat. 1956-ban nekik sikerült először elérniük az egymilliomod kelvines "hőmérsékleti álomhatárt". Sajnos Simon ebben az évben meghalt, Kürtit viszont a Royal Society (az angol tudományos akadémia) tagjává választották. Az USA több egyetemére is meghívták, hogy megismertesse őket az általa alkalmazott nukleáris mágneses hűtés elvével és gyakorlatával. Hobbija, kedvenc témája volt a kulináris problémák fizikai megközelítése és megoldása, erről nemcsak Angliában, de 1970-től Magyarországon is tartott nagy érdeklődéssel kísért előadásokat "Fizikus a konyhában" címmel. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjaként többször is járt itthon. Hosszú életének befejeztével hamvai hazakerültek, sírja ma már Budapesten, a Kerepesi úti temetőben található. (Dr. Radnai Gyula)

Magyar-amerikai matematikus, egyetemi tanár
A budapesti Fazekas Gimnázium speciális matematika tagozatán végezte a középiskolát, majd az ELTÉ-n szerzett matematikus oklevelet. Gimnazistaként a nemzetközi matematikai diákolimpiákon két ezüst- és egy aranyérmet gyűjtött be. Friss diplomásként az MTA Matematikai Kutatóintézetében dolgozott, majd 1985-ben az amerikai Columbus Ohio State University-n szerzett PhD fokozatot. Hazakerült Budapestre, de 1989-ben visszatért Columbusba, és ott dolgozott korai haláláig. Fontos könyve a 2003-ban megjelent "Permutation Group Algorithms"; további közel száz szakcikk szerzője, munkáira ezernél is több hivatkozással. Hatvanhárom társszerzője között Erdős Pál, Hajnal András, Lovász László és Babai László is megtalálhatók. Témavezetésével tizenketten doktoráltak. (Hujter Mihály)

Amerikai biológus, tanár
A Princetoni Egyetemen 1908-ban lett a biológia professzora, itt dolgozott nyugdíjazásáig, 1933-ig. A gerinctelen állatok embriológiájával foglalkozott; kísérletei során nyomon követte az egyes szervek kifejlődésének folyamatát az embrióban. Vizsgálta a sejtosztódás mechanizmusát, és az emberi evolúció kérdéseit. Élesen bírálta azokat a jelenségeket, amelyekkel a társadalom a fejlett technológia elterjedésére válaszolt.

Amerikai matematikus
A Princeton-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot 1959-ben. Ezután néhány évet posztdoktori ösztöndíjjal Oxfordban töltött. 1967-ig Princetonban oktatott, majd a University of California Berkeley egyetemen lett professzor. Eredményeit a geometriai csoportelmélet és a topológia területén érte el. Legfontosabb eredménye a Poincaré-konjektúra bizonyítása volt az n > 6 esetre. Ennek a nevezetes problémának a megoldásával számos matematikus foglalkozott, teljes bizonyítást csak Grigorij Perelman adott 2003-ban.

Orvos
1814-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1817-től Somogy vármegye főorvosa. 1829-ben adta ki "Hygiastika, vagy is Orvosi Oktatás" című főművét. Az 1831-1832. évi kolerajárvány idején minden erejét latba vetette és a védekezést megyéjében körültekintő gondossággal végeztette. A védekezés sikeres volt, lokalizálták a járványt. 1834. május 30-án eredményes gyógyító tevékenysége elismeréséül nemességet kapott I. Ferenc királytól. Érdeklődése kiterjedt kora influenzás megbetegedéseire is. 1846-ban megalapította a kaposvári kórházat. 1848-ban lemondott állásáról, és Pestre költözött, tudományos munkásságára irányította a figyelmét. Néprajzzal, ismeretterjesztéssel is foglalkozott. 1832-től az MTA tagja.

Anatómus, szövettani kutató, egyetemi tanár
Pesten szerzett orvosi oklevelet 1868-ban. 1868-tól tanársegéd az élettani tanszéken a pesti egyetemen. Ugyanakkor az élet-, szövettan tanára az állatorvosi tanintézetben. 1872-ben a szövettan magántanára 1890-1909-ben a II. anatómiai tanszék ny. r. tanára. Kutatásai közül kiemelkednek a zsírfelszívódásra, a szaruhártyára, a csigolya közti dúcokra, az izomidegvégződésekre vonatkozó vizsgálatai. Egyik első szorgalmazója volt hazánkban a mikroszkópos vizsgálatoknak és a mikrotechnikai eljárásoknak. 1880-tól az MTA tagja.

Orvos, tüdőgyógyász, egyetemi tanár
1910-ben a kolozsvári egyetemen szerzett orvosi oklevelet. 1927-től a szegedi egyetemen a tüdőgümőkór kór- és gyógytana tárgykör tanára. 1927-1936-ban a városi tüdőbeteg-gondozó főorvosa. 1927-1942-ben a budapesti Szt. János Kórház II. sz. tüdőbeteg-osztályának a vezető főorvosa. 1942-től a szegedi egyetemen a tüdőgyógyászat tanára, a tüdőgyógyászati klinika igazgatója. Franciaországi és németországi tanulmányútjairól hozott új módszereket honosított meg itthon. A légmell kezelésében bevezette a Kováts-féle tűket. A tbc diagnosztikájában és kórtanában, a tbc elleni küzdelemben jelentős eredményeket ért el. Ő írta le a paprika-feldolgozó munkások tüdőbetegségét, aminek a foglalkozási ártalmak felismerésében volt nagy jelentősége.

Itáliai orvos, botanikus
Neki tulajdonítják a kávé és a banán Európába hozatalát. Mialatt Giorgio Emónak, Velence konzuljának orvosi tanácsadója volt Kairóban (1580-83), Alpini részletesen tanulmányozta az egyiptomi és földközi-tengeri növényvilágot. Úgy tartják, hogy neki sikerült először datolyapálmákat mesterségesen megtermékenyíteni. Alpinit kinevezték a Padovai Egyetem botanikaprofesszorává 1593-ban, itt számos keleti növényt termesztett.

Francia csillagász
Lakásán magán-obszervatóriumot rendezett be, amelyet kora jó minőségű műszereivel látott el. Számos objektumot figyelt meg, amelyekre akkoriban kevés figyelmet fordítottak. 1778 januárjában felfedezte a Lant csillagképben észlelhető gyűrű alakú gáz-ködöt (Lyra-gyűrűsköd, M57 = NGC 6720). Tőle ered ezeknek az objektumoknak "planetáris köd" elnevezése. 1781-ben elsők közt figyelte rendszeresen az J. W. Herschel által felfedezett Uránusz bolygót, kiszámította pályáját és megállapította, hogy a Szaturnusznál távolabb kering. 1791-től számos halvány csillag égi helyzetét határozta meg, ezek utóbb J. J. Lalande nevezetes katalógusának jelentős részét alkották. Az 1748-73 közti észleléseit kötetben adta ki, amelynek adatai több későbbi vizsgálat ösztönzői voltak. Toulouse utcája, amelyben háza állt ma a nevét viseli. (Bartha Lajos)

Fizikatanár, tudománytörténész
Tanulmányait a pécsi és budai főreáliskolában, a József műegyetemen és a középiskolai tanárképző intézetben végezte. 1874-től a szegedi főreálban tanított. Ott írta meg a Természettudományi Társulat pályázatára A fizika története életrajzokban (1882) c. kétkötetes művét. 1891-től a budapesti VI. kerületi főreáliskola tanára. Ő írta a Pallas Lexikon összes fizikai szócikkét. A megerőltető munkatempó miatt fiatalon, szívelégtelenségben halt meg.

Olasz matematikus
Formális matematikai képzésben nem részesült, matematikai ismereteit apjától, majd önképzéssel szerezte. 1822-től 1843-ig a Bassano-i közigazgatás számára dolgozott, szabad idejében matematikával foglalkozott, 1834-től kezdve publikált cikkeket. 1843-ban Vicenzában a matematika tanára lett. 1845-ben a páduai egyetemen eleinte a geometria, utóbb pedig a felsőbb algebra és analitikus geometria professzora lett. Több tudományos társulatnak volt tagja. A komplex számok, az algebrai egyenletek és a quaterniók elméletével foglalkozott. A matematika geometriai megalapozására törekedett. Ő vezette be a matematikában az equipollenciák fogalmát.

Matematikus, természettudós
Szülővárosában, majd Debrecenben tanult, végül a svájci Basel egyetemén szerzett rövid idő alatt teológiai és orvosi doktorátust (1747-1748). A debreceni kollégium meghívta professzorául, előzőleg azonban a kor szokása szerint nagyobb tanulmányutat tett, különösen Leiden egyetemén tanult sokat a modern természettudományból. 1748-ban foglalta el a debreceni professzorságot, filozófiát, matematikát és fizikát adott elő, ez utóbbi keretében 1750-től kezdve rendszeresen kémiát is oktatott magas színvonalon, előadási kísérletei szerezték számára az ördöngösség hírét. Korának hazai orvosaihoz hasonlóan ő is sokat foglalkozott kémiai analitikai kérdésekkel, a nagyváradi melegvizek és a Debrecen körüli sókivirágzásnak vegyelemzéséről Bécsben könyvet adott ki (1777). Sokoldalú tudományos és pedagógusi munkássága nevét a korabeli művelődésügy legnagyobbjai közé emelte.

Vízépítő mérnök
Felsőfokú tanulmányait Pozsonyban és a pesti egyetem mérnöki intézetében (Institutum Geometricum) végezte. 1847-től a Tisza-szabályozásnál a felső-tiszai szakasz osztálymérnöke volt. A szabadságharc után 1850-től a Tisza-szabályozási bizottmány főmérnöke, 1857-től a központi felügyelőség ideiglenes főnöke lett, 1863-ban több tervváltozatot dolgozott ki a tisza-körösi öntöző- és hajózócsatornára, 1867-ben mint miniszteri osztálytanácsos, majd 1869-től a Tisza-szabályozás központi bizottságánál mint műszaki tanácsos vitt vezető szerepet a Tisza-szabályozásban; újjászervezte a Tiszavölgyi Társulatot (1877-78). Az elért eredmények azonban nem voltak elegendők az 1879-i szegedi árvízkatasztrófa elhárítására. Első volt hazánkban, aki a mezőgazdasági vízgazdálkodást szervezte.

Kémikus, ismeretterjesztő
A kolozsvári egyetemen tanári oklevelet nyert. 1877-től a dévai reáliskolában tanár. 1879-ben Bunsen, Kirchhoff és Liebig laboratóriumainak tanulmányozása végett külföldi tanulmányutat tett. 1885-től a budapesti II. ker. főreáliskola tanára, 1907-től igazgatója. Főként ásványvízelemzéssel foglalkozott. Sokat tett a természettudományok, különösen a kémia népszerűsítése érdekében. Leghatásosabb vállalkozása az Universum évkönyv volt. "Egy elfelejtett magyar találmány" címmel 1894-ben a Természettudományi Közlönyben ő hívta fel a figyelmet Jedlik Ányos szódavízgyártó készülékére, melyet ma már a hazai szódavízgyártás első gépeként tartunk számon.

Építészmérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1902-ben. 1922-től a fővárosi városrendezési alosztály vezetője. 1913-tól műszaki tanácsos. 1929-ben hívták meg az újonnan felállított Városépítési Tanszék, utóbb Intézet megszervezésére és vezetésére. Számos tervet készített a főváros egyes részeinek rendezésére. Terveiben a forgalmi és gazdaságossági szempontok mellett először kapott helyet a fásított területek arányos elosztásának és összefüggő zöldövezetté alakításának gondolata. A harmincas években készítette a bp.-i városközpont, a tabáni fürdőközpont és az óbudai hídfeljáró kialakításának terveit készítette Nagykőrös, Miskolc, Székesfehérvár, Szombathely, Salgótarján stb. városrendezési tervét is. A Belgrád és Brassó rendezésére kiírt nemzetközi pályázaton I., az Antwerpen rendezésére kiírt pályázaton III. díjat nyert. A korszerű városrendezés elveinek első jelentős hazai képviselője és rendszerezője s az építészképzésbe való bevezetője.

Orvos, anatómus, sebész, orvostörténész, egyetemi tanár
1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1934-1936-ban a II. sz. sebészeti, 1936-1947-ben a fül-orr-gége klinikán tanársegéd, 1947-1974-ben a kórbonctani intézetben tanársegéd, docens. 1957-1964-ben az MTA Orvostörténeti Bizottság titkára, 1968-1972-ben az alelnöke. Főleg a fül-orr-gégebetegségek klinikumával, majd kórbonctani és később elsősorban orvostörténeti kérdésekkel foglakozott. Semmelweis betegségének kérdését paleopatológiai szempontból vizsgálta.

Kohómérnök, egyetemi tanár
Miskolcon végzett a Fa- és Fémipari Szakiskolában, a felsőipariskolát Marosvásárhelyen fejezte be 1944-ben. 1944-től a Diósgyőri Vasgyárban dolgozott. 1951-től a Moszkvai Acél Intézetben volt aspiráns. 1955-től Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemen oktatott, 1960-tól 1988-ig a vaskohászati tanszék vezetője volt, 1972-78 között rektor. Működése alatt a tanszék az ország vaskohászatának jelentős szakmai-tudományos bázisává fejlődött. 1976-tól az MTA tagja.

Olasz matematikus
Parciális differenciálegyenletekkel, integrálegyenletekkel foglalkozott. Róla nevezték el a parciális differenciálegyenletek egy speciális fajtáját Tricomi-egyenletnek, amely később a szuperszonikus sebességek vizsgálatánál tett szert nagy jelentőségre. Ugyancsak ő a névadója egy speciális függvénynek (Tricomi-függvény). Erdélyi Artúrral, Wilhelm Magnus-szal és F. Oberhettingerrel együtt - az ún. "Bateman-projekt" keretében - írt könyve a transzcendentális függvényekről ma is alapműnek számít.

Zoológus, ideghisztológus, egyetemi tanár
1919-ben szerzett biológia szakos tanári diplomát a budapesti tudományegyetemen, 1922-ben doktori oklevelet kapott. 1934-től a szegedi tanárképző főiskola tanára, 1940-1967-ben a szegedi tudományegyetem általános állattan és összehasonlító anatómia tanszékén ny. r. tanár. Idegszövettani és idegélettani kérdésekkel foglalkozott, mikrotechnikai eljárásokat dolgozott ki az idegek tanulmányozására. Jelentősek a vérerek beidegződésére, az intracardiális idegekre, a hallóidegekre vonatkozó összehasonlító kutatásai. Számos külföldi és hazai társaság tagja volt. 1945-től az MTA tagja.

Archeozoológus
1955. nov. 15-től 1956. okt. 24-ig földművelésügyi miniszter volt, 1957-ben néhány hónapig földművelésügyi miniszterhelyettes, majd 1968-ig a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója. Vezetése alatt új szemléletű állandó és időszaki kiállításokat rendeztek, elindult a módszeres tárgygyűjtés és az agrártörténeti kutatómunka. Ez idő alatt a gödöllői Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát, majd egyetemi doktori címet szerzett. Létrehozta a múzeum állattani csontgyűjteményét. Kutatási területe az oszteológiai háziállatkutatás volt. A háziasítás okozta változásokhoz új biometriai módszereket dolgozott ki, melyeket külföldön is alkalmaznak.

Amerikai fizikus
A róla elnevezett effektust 24 éves korában, doktori disszertációján dolgozva fedezte fel a Johns Hopkins Egyetemen Baltimore-ban, és 1880-ban publikálta az American Journal of Science-ben, Európában pedig a Philosophical Magazine-ben. Felfedezése gyorsan elterjedt, de csak a huszadik század második felében talált széleskörű alkalmazásra. Eredetileg aranyfüst lemezből vágott és üveglemezre helyezett, téglalap alakú vezetőn mutatta ki, hogy az árammal átjárt vezetőlapon, ha az áram irányára merőleges mágneses térbe helyezzük, a mágneses térre és az áramra egyaránt merőleges irányban elektromos potenciálkülönbség lép fel. Ezt nevezzük Hall feszültségnek. Ma már rengeteg alkalmazása van ennek a nemcsak fémekben, de félvezetőkben és ionizált gázokban is tapasztalható jelenségnek. Az alacsony hőmérsékleten és erős mágneses térben jelentkező kvantum-Hall-effektus a modern kutatások egyik kedvenc területe. Edwin Hall, mint a Harvard Egyetem professzora, később számos tankönyv és laboratóriumi kézikönyv szerzőjeként vált ismertté a fizikusok és a fizikát tanuló egyetemisták körében az Egyesült Államokban. (Dr. Radnai Gyula)

Ukrán származású orosz matematikus
A Szentpétervári Egyetemen fizika-matematika szakon tanult. Andrej Markov tanítványa volt. 1894-ben szerezte meg a mester-fokozatot, ugyanebben az évben a Varsói Egyetem professzora lett, ahol a lánctörtekkel foglalkozott. 1897-ben védte meg doktori értekezését. Ő definiálta a Voronoy-diagramot, amelynek jelentős alkalmazásai vannak a geofizikában és meteorológiában, és a fizika számos más területén is. Tanítványai között voltak: Boris Delannoy (Ph.D. Kievi Egyetem), Waclaw Sierpinski (Varsói Egyetem).

Amerikai fizikus, csillagász
1900-ben szerzett B.S. fokozatot fizikából a Case Western Reserve University-n, és 1903-ban Ph.D. fokozatot a Cornell University-n, ahol még két évig kutatott. 1905-től a National Bureau of Standards-nál Washingtonban dolgozott, ahol 1905-től 1945-ig a sugárzásmérési részleget vezette. Főként infravörös spektroszkópiával foglalkozott. Megmérte számos csillag, bolygó és köd infravörös sugárzását, elsőként határozta meg pontosan a feketetest-sugárzás állandóit, s ezzel igazolta a Planck-törvényt. A későbbiekben foglalkozott az ultraibolya sugárzással is és annak biológiai, gyógyászati alkalmazásaival. Nagy mértékben az ő tevékenységének köszönhető számos sugárzásmérési szabvány elfogadása.

Litván születésű angol biokémikus, Nobel-díjas
Dél-Afrikában a fokvárosi egyetemen tanult, majd Cambridge-ben doktorált 1953-ban. Ezután John Bernal londoni laboratóriumában dolgozott Rosalind Franklinnal, majd 1962-től a cambridge-i molekuláris biológiai laboratóriumban végezte kutatásait. Az elektronmikroszkópos vizsgálatokat röntgendiffrakciós és krisztallográfiai módszerekkel kombinálták, így sok komplex molekula szerkezetét fel tudták térképezni. 1982-ben kémiai Nobel-díjat kapott "a krisztallográfiai elektronmikroszkópia kifejlesztéséért és a biológiailag fontos nukleinsav-fehérje-komplexek szerkezetének vizsgálatáért". (Piriti János)

Holland csillagász, matematikus, geofizikus
Már egyetemi hallgatóként (Utrecht), 1944-ben kvantumfizikai alapon elméletileg kimutatta, hogy a csillagközi tér hidrogén felhői 21cm-es rádiósugárzást bocsátanak ki, ezt a jelenséget 1951-ben sikerült műszerrel is igazolni. Ennek alapján lehetett a Tejútrendszer spirális alakját megállapítani. Utóbb jelentős elméleti tanulmányokat végzett a csillagközi porszemcsék és a Tejútrendszer elektromágneses tereinek kapcsolatáról, valamint a Nap külső ritka gázburkának, a koronának, és a földi légkör legkülső rétegeinek elméleti vizsgálata terén. A leideni egyetem tanára (1848-84), a Nemzetközi Űrkutatási Bizottság (COSPAR) első elnöke. Számos egyesület és akadémia kitüntetettje (USA Nemzeti Akadémia Draper-érem, USA Csillagászati Társaság Bruce-érem, Királyi Csillagászati Társaság Eddington-érem, stb.), nevét a 2413.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Természettudós, orvos
Hollandiai egyetemeken szerzett filozófiai, teológiai és orvosi képesítést. Nagyszebenben volt orvos, 1700-tól az erdélyi bányák főfelügyelője. A londoni Royal Society első magyar tagja. Széles körű műveltséggel rendelkezett, teológiai, orvosi, történeti, matematikai és államismereti műveket publikált. Létrehozta kora Magyarországának legnagyobb, közel négyezer kötetes könyvtárát, melyben a kortárs nyugati természettudományos munkák is nagy számban kaptak helyet

Geodéta
1934-ben szerzett hadmérnöki oklevelet a budapesti műegyetemen. A harmincas években a Precíziós Szerszámgépgyár igazgatója volt. 1949-től közel 20 éven át a Gamma, majd Magyar Optikai Művek vállalatánál geodéziai műszerfejlesztéssel foglalkozott. Nevéhez fűződik a geodéziai műszertan egyetemi oktatásának megindítása a földmérőmérnök képzésben. A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület alapító tagja. A geodéziai műszerek fejlesztésén kívül különféle matematikai problémák megoldásával foglalkozott a geodéziában.

Építőmérnök, hidrológus, egyetemi tanár
1931-ben szerzett mérnöki oklevelet a műegyetemen, 1937-ben jogi végbizonyítványt a magyaróvári Gazdasági Akadémián. 1938-ban Master of Science fokozatot szerzett az iowai egyetemen, majd 1942-ben műszaki doktori címet Budapesten. 1941-től a Vízrajzi Intézetben (1945-től 1995-ig igazgatóként), 1955-1962 között a kísérleti osztály és a hidraulikai laboratórium alapító vezetőjeként a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézetben dolgozott. Az 1946-1947-es tanév kezdetétől a BME I. Vízépítéstani Tanszékén meghívott előadó lett. 1962. augusztus 1-jétől egyetemi tanárrá nevezték ki. Tevékenysége kiterjedt a tervezésre, kivitelezésre, kutatásra és oktatásra. Elméleti hidraulikai kutatásokkal, hordalékmozgás-mérésekkel foglalkozott. Tudományos eredményei világviszonylatban elismertek. Számos hazai és külföldi kitüntetés birtokosa volt. 1962-ben az MTA levelező, 1973-ban rendes tagjává választották.

Erdélyi püspök, egyháztörténész, a csillagászat támogatója
Nagyszombatban, majd Rómában tanult, itt kezdett oklevéltannal foglalkozni. Egri kanonok, majd nagyprépost, Esterházy Károly püspök keltette fel érdeklődését a természettudományok iránt. 1780-tól Erdély püspöke, Kolozsvárt kis magáncsillagvizsgálót állított fel. Egy Erdélyi Tudós Társaság gondolatával is foglalkozott. 1794-98 közt Gyulafehérvárott (ma: Alba Julia, Románia) korszerű csillagvizsgálót állított fel, itt maga is végzett észleléseket, és egy nagyszabású (18000 kötetes) nyilvános könyvtárat alapított, amely minden felekezet számára nyitva állt. A könyvtár, mely ma Batthyáneum néven működik, számos értékes kéziratot és kódexet is tartalmaz. Rómában az Academia Philaletorum tagjává választották. (Bartha Lajos)

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
A budapesti és bécsi egyetemen szerezte orvosi diplomáját. 1827-1841-ig Ausztriában működött. 1843-1860-ig a különös kór- és gyógytan ny. r. tanára a pesti egyetemen. Az első volt, aki magyar nyelven tartotta beiktatási beszédét. 1848-ban országos főorvos, a polgári egészségügy irányítója. 1861-ben ismét országos főorvos, 1862-63-ban az egyetem rektora. Érdemeket szerzett a kopogtatás és hallgatózás meghonosítása, a magyar nyelvű egyetemi oktatás szorgalmazása terén. 1859-től az MTA tagja.

Geofizikus
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1895-től Eötvös Loránd tanársegédje, 1901-től az MTA Semsey-ösztöndíjasa. 1908-ban részt vett Eötvös Lorándnak a súlyos és tehetetlen tömeg arányosságát nagy pontossággal kimutató kísérletében. 1915-ben főgeofizikussá nevezték ki. 1919-től a Geofizikai Intézet első igazgatója. A 20-as években geofizikai expedíciókat vezetett Indiába és Franciaországba. A Beiträge zum Gesetz der Proportionalität von Trägheit und Gravität c. munkájával (Annalen d. Physik, Leipzig, 1922) Eötvös Loránddal és Fekete Jenővel együtt elnyerte a göttingeni egyetem Benecke-pályadíját. Terepkutatásokhoz alkalmas kis ingát szerkesztett, amelyet róla Pekár-ingának neveznek. 1922-től az MTA tagja. 1949-ben ún. "tanácskozó tag"-gá minősítették vissza, ami gyakorlatilag az Akadémiából való kizárással volt egyenértékű.

Japán matematikus
1953-ban diplomázott a Tokió Egyetemen, kutatódiákként, azután egyetemi docensként maradt ott, érdeklődési területe az algebrai számelmélet volt. 1955-ben igen merészen hangzó sejtést tett közzé a racionális együtthatós elliptikus görbékről. Később ennek Shimura Goro japán és André Weil francia kutatók finomabb megfogalmazását adták. Ezt a hipotézist Taniyama-Shimura-Weil-sejtésnek (röviden TSW-sejtés) nevezik. Ezt a sejtést később racionális együtthatós görbék egy elég nagy osztályára sok évi munkával Andrew Wiles-nek sikerült bizonyítania. A tétel azért rendkívül érdekes a matematikai tudomány szempontjából, mert belőle következik a nagy Fermat-tétel, melyet többszáz éven keresztül sokan eredménytelenül kíséreltek meg bebízonyitani.

Gyógyszerész, gyógyszerésztörténész
1890-ben a bécsi egyetemen gyógyszerészi oklevelet, 1918-ban a budapesti egyetemen gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. Pályafutását diósgyőri gyógyszertárban kezdte. 1901-ben a Gyógyszerészi Közlöny segédszerkesztője. Tagja volt az Internationale Gesellschaft für Geschichte der Pharmazie gyógyszerészi egyesületnek, a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület igazgatótanácsának. Több évtizeden át gyűjtötte a magyarországi gyógyszerészet történetének adatait.

Svájci matematikus, mérnök
1848-ban doktorált Königsbergben és ugyanabban az évben tért vissza Svájcba. Schaffhausen-ben gyártulajdonos, ahol finom művű műszerek gyakorlati kivitelében ért el sikereket. Technikai és tudományos szempontból is legjelentősebb műszere az 1856-ban feltalált, síkidomok területének meghatározására szolgáló polár-planiméter.

Csillagász
A budapesti egyetem magántanára, az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet megbízott igazgatója. Tanulmányait a bécsi Tudomány Egyetemen végezte (1870-74), ugyanott a Fokmérési Hivatal gyakornoka, majd a hamburgi, lipcsei és hamburgi csillagvizsgálókban tanult. 1876-ban a Budapesti Meteorológiai Intézet munkatársa 1887-ben megbízott igazgatója. Részt vett Magyarország földmágneses felmérésében, sok helység földrajzi koordinátáit határozta meg. Jelentős eredménye a novemberi erős "hullócsillag" raj (Leonidák) pályájának megállapítása és azonosítása. Megkezdte Budapesten a gravitációs gyorsulás pontos mérését (az MTA és Természettudományos Társulat támogatásával). Számos cikket írt (meteorológiai témakörből is) a Természettudományi Közlönyben. (Bartha Lajos)

Orvos, orvostörténész, bibliográfus
Előbb ciszterci szerzetes, majd kilépett a rendből, 1925-ben a budapesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt fordult az orvostörténelem felé, 1927-ben kiadta Az orvostudomány története c. monográfiáját. 1925-1927-ben a budapesti kórbonctani intézetben, majd az Uzsoki utcai Kórházban kórboncnok. 1930-ban európai körutat tett, jeles orvostörténeti intézetekben ösztöndíjas. 1931-ben az USA-ban telepedett le. A koreai háború idején orvosezredes, nevéhez fűződik az epidemiás haemorrhagiás láz kórképének leírása és kórbonctanának azonosítása. Pályafutásának utolsó húsz esztendejében a Pentagon Fort Mayer Kórházában főorvos. 1983-ban a magyar orvostörténelem támogatására életre hívta a Mayer Ferenc Kolos Alapítványt.

Fizikatanár, kristályfizikus
A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1923-1948 között bencés gimnázium volt. Ennek egyik első tanulójaként érettségizett 1931-ben, majd a Pázmány Péter nevét viselő budapesti tudományegyetemen szerzett fizika-matematika-pszichológia szakos gimnáziumi tanári oklevelet. Először Szentendrén, azután a visszacsatolt Munkácson kezdett tanítani, 1942-ben pedig Budapestre visszatérve a Szent István Gimnázium tanára lett. A világháború alatt többször is behívták katonának, 1945-ben azután tanítványaival együtt vett részt a romeltakarításban Budapesten. 1949-ben sikerrel pályázott az egyetemen újjá alakuló orvosi fizikai intézetbe. 1970-ben itt lett egyetemi tanár, miután 1964-ben fizikából kandidátusi fokozatot szerzett. Mind oktató, mind kutató munkájában Tarján Imre közvetlen munkatársa, állandó helyettese volt. Kiváló eredményeket ért el a kristálynövesztésben, az orvosegyetem mindhárom karán vezetett fizikai/biofizikai laboratóriumi gyakorlatokat. Évtizedeken át szerkesztette a Magyar Fizikai Folyóiratot, szervezte az orvosegyetemi felvételi vizsgákat. Munkásságát számos egyetemi, akadémiai és állami kitüntetéssel ismerték el. (Dr. Radnai Gyula)

Német születésű angol csillagász, távcső építő, zenész
A stellárasztronomia egy első művelője, a stellárstatisztika úttörője. Német katonazenész-család gyermeke, 1757-ben Angliában telepedett le, ahol muzsikusként kereste kenyérét, 1766-tól tevékenyen foglalkozott csillagászattal, tükrös távcsöveit maga készítette, majd kereskedelmi céllal is mintegy 400 kisebb-nagyobb reflektort készített. Csillag-statisztikai módszerekkel vizsgálta a csillagok térbeli eloszlását. Kimutatta, hogy a távcsővel és szabad szemmel látható csillagok egy hatalmas, együttes rendszert, a Tejútrendszert alkotják. Eközben fedezte fel 1781. március 13-án az Uránusz bolygót, ezért angol Udvari Csillagásszá nevezték ki. Az uralkodó támogatásával megépítette korának legnagyobb, 122 cm átmérőjű tükrös távcsövét (1789). Kimutatta a Nap térbeli mozgását. Nagyszabású munkája a kettős és többszörös csillagok katalogizálása, egyesekről megállapította, hogy a csillag-párok egymás körül keringenek. Nagy jelentőségű a ködös objektumokról (csillaghalmazok, ködfoltok, távoli csillagrendszerek) készített katalógusa. Felfedezte a Szaturnusz és az Uránusz két-két holdját. Igen alapos bolygó megfigyeléseket is végzett. 1800-ban kimutatta, hogy a színképben a látható fény-tartományon kívül láthatatlan (vörösön inneni) sugárzás is jelen van. Munkáját húga, Lucretia Caroline H. (1750-1848) támogatta, majd fia, Sir John Frederick H. (1792-1871), folytatta. Érdemeit sok egyesület és szervezet tagsággal (Royal Society), ill. elnökséggel (Royal Asttronomical Society) és érmekkel ismerte el. Nevét holdkráter és a 2000.sz. kisbolygó is őrzi.(Bartha Lajos)

Olasz jezsuita csillagász
A vatikáni csillagvizsgáló igazgatója volt. Hat üstököst fedezett fel (ezek közül kettőt másokkal egy időben). Az első észlelő volt, aki távcsővel bukkant új üstökösre. Elsőként észlelte a Szaturnusz gyűrűrendszerének egyik, igen keskeny hézagát. Pontosabb értéket adott meg a Vénusz tengelyforgási idejére. Hozzáfogott egy részletes csillagtérkép szerkesztéséhez, ez a munkája befejezetlen maradt. 1848-ban az itáliai forradalom miatt az Egyesült Államokba utazott, ahol felkérték a Georgetown Csillagvizsgáló vezetésére, de tanulmányútja során Londonban elhunyt. Az Itáliai Természettudományi Társaság egyik alapítója. Nevét egyházi zeneszerzőként is számon tartják. A dán király több üstökös felfedezését aranyéremmel jutalmazta, Nevét az általa felfedezett üstökösök, egy holdkráter és a 20103.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Német születésű természettudós
Orvosi, bányászati, majd matematikai tanulmányokat végzett. Pályafutását a göttingeni egyetemen magántanárként kezdte, majd a Waltershausen melletti Kemnotében alapított és rövid ideig fennállott Erdészeti Tanintézet első tanára volt. Ennek megszűnte után a selmecbányai Bányászati Akadémia mellett létesített Erdészeti Tanintézet első tanára lett 1808-ban. Igazi polihisztor volt, orvosi és bányászati tanulmányai után a természettudományok számos ágával foglalkozott: matematikával, kémiával, fizikával, földrajzzal, tudománytörténettel.

Orvos
Tanulmányait a pesti egyetem orvoskarán kezdte, orvosi diplomáját Bécsben 1839-ben szerezte. Ő volt az első, aki fényképeket készített mikroszkópon át sejtekről. Párizsba költözött, felfedezte a gombás bőrbetegségek, a szájpenész kórokozóit, kutatta az éter- és kloroformaltatás hatását. Korának leghíresebb művészeit, íróit gyógyította (Dumas, Chopin, Balzac, Heine, V. Hugo, Liszt, Munkácsy, Zichy Mihály stb.). A szabadságharc idején hazajött, Bem seregében harcolt, megsebesült. Visszatérve Párizsba, 1859-ben ő alkalmazott először vattát az orvosi gyakorlatban. Szociális intézményeket támogatott, alapítványt tett.

Botanikus, ornitológus
Tizenhat éves korában részt vett a szabadságharcban Bem parancsnoksága alatt. Később visszavonult koncai birtokára, ahol madár- és növénytani kutatásokkal foglalkozott. 1861-tól szolgabíró, 1873-tól Alsó-Fehér vármegye főjegyzője, 1874-től 1902-ig alispán volt. Érdeklődése már korán a természet, különösen a madárvilág tanulmányozása felé fordult. Bejárta Erdély botanikailag érdekes pontjait. Kutatásai eredményeit több tucat publikációban foglalta össze. Nagy madár- és növénygyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.

Magyar születésű amerikai matematikus
21 éves koráig Weiszfeld Endrének hívták. Ezen a néven érettségizett Budapesten a Kemény Zsigmond Reálgimnáziumban, majd iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol azután már Vázsonyi (Weiszfeld) Endreként készítette el doktori disszertációját 21 (!) éves korában "Gráfok felületeken" címmel. Még gimnazistaként, a Faragó Andor szerkesztette Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok feladatainak sikeres megoldójaként barátkozott össze a nála három évvel idősebb Erdős Pállal, és közös szenvedélyükké, élethivatásukká vált a problémamegoldó gondolkodás. A hazai antiszemitizmus erősödésekor Vázsonyi Párizsban keresett jobb életlehetőséget, majd nem sokkal a német csapatok párizsi bevonulása előtt sikerült eljutnia az Egyesült Államokba, ahol a Harvard Egyetemre iratkozott be mérnökhallgatónak. Diplomájának megszerzése után szuperszonikus gépek tervezésével foglalkozott különböző amerikai vállalatoknál. Vezető beosztásokba kerülvén rendszer-irányítási problémákkal szembesült, s ez újra előhívta matematikusi vénáját. A számítógépes operáció-kutatási módszereket alkalmazott "menedzsment-tudománnyá" fejlesztette, intézetet alapított a döntés-tudomány kutatására és eredményeinek gyakorlati felhasználására. Ma már mind az iparban, mind az üzleti életben széleskörűen alkalmazzák Vázsonyi módszereit és eredményeit, melyeket több nagy sikerű könyvben publikált. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
Az Illinoisi Egyetemen szerzett diplomát, majd a Harvard Egyetemen doktori fokozatot 1920-ban. St. Louisban a Washington Egyetem orvostudományi karán, később a St. Louis-i Egyetemen oktatott. Éveken át dolgozott Edgar Allen embriológussal; olyan mintaelemző módszereket fejlesztettek ki, amelyek megkönnyítették a nemi hormonokkal kapcsolatos kutatásokat. Annak a munkának elismeréseképpen, amelyet Doisy a vitaminok, antibiotikumok, hormonok, valamint a vér kémhatását kiegyenlítő rendszerek terén végzett, a St. Louis-i Egyetem 1955-ben róla nevezte el biokémiai tanszékét. 1943-ban Henrik Dammal megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a vérzékenységellenes hatású K-vitamin felfedezéséért. Doisy és munkatársai elkülönítették a vitamin egy változatát, a K2-vitamint is, továbbá több nemi hormont.

Svéd csillagász
A csillagrendszerek (extragalaxisok) kutatója volt. Knut Lundmark (1889-1958) lundi professzor tanítványa, majd utóda az egyetemi obszervatóriumban, innen hívták meg az uppsalai Egyetem tanszékére és a csillagvizsgáló igazgatójává. 1937-ben megállapította, hogy a távoli csillagrendszerek a statisztikus valószínűséget felülmúló gyakorisággal mutatkoznak párokban, vagy hármas csoportokban. Ennek alapján kidolgozta az egymással ütköző extragalaxisok elméletét 1941-ben. Sikerült modelleznie a csillagrendszerek ütközését. A modell helyességét évtizedekkel később számítógépes animációval igazolták. Meghatározta, hogy az extragalaxis-fényképeken mekkora az a terület, amelyen belül a fény a csillagrendszertől származik (Holmberg-szféra). Kimutatta a csillagrendszerek fényessége és színe közti összefüggést, és ennek alapján arra következtetett, hogy az elliptikus körvonalú rendszerek idősebbek a spirális szerkezetűeknél (Holmberg-reláció). Az 1960-as években többször hívták meg az USA nagy obszervatóriumaiba előadónak. Nevéhez fűződik az Uppsalai Galaxis Katalógus. Számos megtiszteltetésben részesült, nevét a 3573.sz. kisbolygó is őrzi. (Bartha Lajos)

Természettudományi, földrajzi, egyházi író, botanikus, ferencrendi szerzetes
1810-ben belépett a ferencesek rendjébe. Székesfehérvárott bölcsészetet, Pozsonyban teológiát tanult. Mint korának népszerű hitszónoka több helyen, 1825 és 1838 között Pesten működött, később Kismartonban élt. Sokat foglalkozott természettudományokkal, főleg a botanikával. Növénygyűjteménye és botanikai kéziratai a Magyar Nemzeti Múzeumban találhatók. Egyházi beszédeit tartalmazó műveken kívül megírta és németül kiadta Magyarország földrajzát. Az elemi- és középiskolák számára földrajzkönyvet írt, amit évtizedeken át forgattak a tanulók. Széchenyi István gyóntatója volt.

Csillagász, egyetemi tanár
Magyarországi német családból származott. Bár élete nagyobb részét német-földön és Prágában töltötte, mindvégig "a haza szülöttének" tartotta magát. A budai Egyetemi Gimnáziumban, majd Bécsben, és Eötvös József ösztöndíjával Berlinben és Lipcsében tanult. Doktori értekezésében a fotografikus csillagászati pozíciómérések korlátait tárgyalta. 1874-ben a Kerguelen-szigeteken észlelő német Vénusz-átvonulás expedíció fényképező munkáját, majd a felvételek feldolgozását irányította. 1883-tól a prágai Károly Egyetem csillagász tanára, a csillagvizsgáló igazgatója. A holdfelület finom részleteinek rajzolását, majd az óriástávcsövekkel készített holdfényképek grafikus felnagyítását végezte, sok más nagy obszervatóriumból neki küldött fényképeken is. Elsőként kapcsolódott a földtengely pólusingadozásának mérési programjába. Számos cikkét először magyar nyelven a Természettudományi Közlöny közölte. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. (Bartha Lajos)

Francia csillagász
Sokoldalú francia alkotó: festő, matematikus, csillagász, közéleti ember. Fiatalon hivatásos festő, majd tragédia-író volt. Matematikusként N. C. de Lacaille megfigyeléseiből újra számolta a Halley-üstökös pályáját, pontosította a Jupiter holdjainak mozgás-adatait. Elsőként írta meg antik szerzők, ill. az akkor meginduló közel-keleti régészet eredményei alapján az ókori csillagászat történetét, majd a modern csillagászat történetét is. A francia forradalom kezdetén politikai térre lépett, a rendi gyűlés képviselője volt, majd Párizs polgármesterévé választották. 1791-ben visszavonult Nantesba. 1793 végén letartóztatták, a forradalmi bíróság halálra ítélte, és lefejezték. A francia Királyi Tudományos Akadémia 1763-ban tagjává választotta. Nevét egy különleges Hold-alakzat, és a 3115.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Mérnök, feltaláló, egyetemi tanár
Elvégezte a berlini, a charlottenburgi és a bécsi műszaki főiskolát, majd 1938-1948 között az Egyesült Államokban élt, ahol különböző kutatóintézetekben dolgozott, többek között a poligráf, az ún. hazugságvizsgáló készülék mérőérzékelőinek kifejlesztésében és az első hordozható közép- és rövidhullámú világvevő rádiókészülékek elkészítésében vett részt. Hazatérése után az Orion Rádiógyár és az EMG főmérnöke volt, később az Akadémia Műszerügyi Kutatóintézetében és a Kohó - és Gépipari Minisztérium méréstechnikai kutatólaboratóriumában dolgozott igazgatóként. 1950-1975-ben a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karának oktatott. Egyik alapítója az IMEKO-nak, a Nemzetközi Méréstechnikai Szövetségnek. Tudományos munkásságát angol és amerikai szakmai szervezetek tiszteletbeli tagsággal honorálták.

Finn vegyész, Nobel-díjas
1919-ben a helsinki egyetemen szerzett Ph. D. fokozatot kémiából. 1919-ben egy nagy tejipari laboratóriumban kezdett dolgozni, amelynek 1920-ban igazgatója lett. 1921 és 1924 között tanulmányait folytatva fizikai kémiát, talajkémiát és mikrobiológiát tanult a Münsteri Egyetemen (ETH) és a Stockholmi Egyetemen. 1923-ban Hans von Euler-Chelpinnel dolgozott együtt Svédországban. 1924-ben a Helsinki Egyetem előadója lett. 1930-ban megalakult az egyetem Biokémiai Intézete, Virtanen itt dolgozott haláláig. 1931-ben a biokémia professzora lett a Helsinki Műszaki Egyetemen, majd a Helsinki Egyetemen 1939-ben. 1925-1932 között nagyjelentőségű új eljárást dolgozott ki a takarmányok tartósítására (AIV-módszer), mely nagyrészt megőrizte a takarmány minőségét és vitamintartalmát. 1945-ben kémiai Nobel-díjat kapott a mezőgazdaságban és táplálkozástudományban elért kutatási eredményeiért és találmányaiért. 1948-ban a Finn Tudományos Akadémia elnökévé választották.

Jezsuita mennyiségtan- és természettantanár
A természetrajz és mennyiségtan tanára volt Kalocsán és Pécsett. 1903-tól évenként földolgozta a magyarországi naptárak csillagászati és kortani részét Budapest földrajzi koordinátái szerint. Sokoldalúságára jellemző, hogy ő tervezte a szertárak épületét a pécsi gimnáziumban. 1910 és 1913 között az intézmény rektora is volt. A fizika tanítása szempontjából fontos munkát írt a gimnázium Értesítőjének 1906-os számában. Már a kilencszázas évek elején a drót nélküli telegráffal kísérletezett, egyik elindítója volt a légelektromos megfigyeléseknek.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet és doktorátust szerzett 1913-ban, majd az egy. III. sz. Kémiai Intézetében Buchböck Gusztáv mellett kezdett dolgozni. 1921-1924-ig Hollandiában a leydeni egyetemen adjunktus. 1924-1961-ig a szegedi egyetemen először a II. vegytani, 1954-től az általános és fizikai kémiai tanszéken tanszékvezető egyetemi tanár. Munkássága főleg a fizikai kémia területét ölelte fel. Elsők között foglalkozott a homogén harmadrendű kémiai reakciókkal; az oldatok Brönsted-Lowry-féle elméletével és kísérleti igazolásával. Vizsgálta a semleges sóhatást a vizes oldatokban végbemenő ionreakciókra, a nem elektrolitek befolyását a reakciósebességre, a komplex vegyületek fényelnyelését és elnyelési színképük alapján meghatározta szerkezetüket. 1954-től az MTA tagja.

Matematikus, főiskolai tanár
Zsolnán, a magy. kir. állami főreáliskolában érettségizett 1911-ben. Az ott tanító Erdős Lajos tanítványaként ez év őszén első díjas lett az országos Tanulóversenyen, a mai Eötvös- ill. Kürschák-verseny elődjén. Budapesten kezdte meg egyetemi tanulmányait, amelyet az 1. világháború kitörése miatt nem tudott befejezni. Behívták katonának és 1916-ban az orosz fronton fogságba esett. 1920-ban tért haza Szibériából, rögtön Léván lett helyettes tanár. Az 1925/26-os tanévben Brünnben fejezte be az egyetemet, ezután Érsekújváron, később Pozsonyban kapott tanári állást. 1947-től 1959-es nyugdíjazásáig tanított a pozsonyi pedagógiai (tanítóképző) főiskolán, ahol számos jegyzetet írt és kiváló tanítványokat nevelt, köztük Oláh Györgyöt (1940-2012), Mészáros Józsefet, Domonkos Ilonát. Magyar tanítványai ma is egybehangzóan dicsérik szakmai tudását, mély humanizmusát, s azt, hogy nála magyarul is lehetett vizsgázni. (Dr. Radnai Gyula)

Biológus, genetikus, agrármérnök, egyetemi tanár
1948-ban a magyaróvári Gazdasági Akadémián, 1949-ben az Mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetemen mezőgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Mosonmagyaróváron Győrffy Barna professzor tanítványa volt, aki nagy hatással volt rá. 1949 és 1956 között Magyaróváron, illetve Kisvárdán növénynemesítési intézetekben, majd Martonvásáron az MTA Mezőgazdasági Kutató Intézetében dolgozott. 1956 után az USA-ba távozott, a University of Missouri adjunktusa, a genetika professzora, majd emeritusz professzora volt 1991-től. A University of Ohio tudományos tanácsadója volt 1992-1995-ig. Magyarországon fontos szerepet játszott a Triticale-program beindításában. Felismerte, hogy az Arabidopsis (lúdfű) növényt tulajdonságai különösen alkalmassá teszik genetikai vizsgálatokra, ezzel azonban Magyarországon az akkor uralkodó Liszenko-féle felfogás miatt nem foglalkozhatott. Az Egyesült Államokban folytatott kitartó kutatásai vezettek ahhoz, hogy az Arabidopsis a növénygenetikai kutatások első számú modellorganizmusa lett. Ez volt az első növény, amelynek teljes genetikai állományát szekvenálták 2000-ben. A Genetics Society of America és az American Association for the Advancement of Science tagja volt. Az MTA külső tagja 1990-től.

Osztrák csillagász
A bécsi egyetemen tanult, 1872-től a bécsi csillagvizsgáló munkatársa volt. Sokoldalú megfigyelő tevékenységet végzett, legfontosabb eredményeit azonban a fényesség-mérésekben érte el. Elsősorban az üstökösök, a gáz-porködök, távoli csillagrendszerek és a változó csillagok fényességének meghatározásával foglalkozott. Vizuális fényesség-katalógusát napjainkban is használják. Nevét egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Francia matematikus
1926-1929-ig tanult École Normale Supérieure-n. Ph.D. fokozatot 1933-ban szerzett. 1938-1939-ig a nancy-i egyetem, 1945-től a párizsi egyetem, 1947-től a Collège de France professzora. Leray elmélete a lokális kompakt terek és folytonos leképezések homologikus invariánsairól szól. Több kitüntetést, köztük 1979-ben Wolf-díjat kapott a topológikus módszereknek a differenciálegyenletek kutatásába történő bevezetéséért.

Japán matematikus
A tokiói egyetemen szerzett matematikusi diplomát 23 éves korában. A japán országos statisztikai hivatalban kezdte munkáját. Itt alapvető fontosságú dolgozatokat közölt a valószínűségszámítás és a sztochasztikus folyamatok területén. 1945-ben kapott Ph.D. fokozatot. 1952-től 1979-ben történt nyugdíjbavonulásáig a kiotói egyetem professzora volt. Ez idő alatt több külföldi egyetemen (Aarhus 1966-1969, Cornell 1969-1975) volt vendégprofesszor. Számos hazai és külföldi kitüntetésben részesült. Nevezetes eredménye az Itô-formula, vagy Itô-kalkulus, amelyre tiszta matematikai kutatásai során jutott el, a formula azonban később fontos alkalmazásokra talált a pénzügyi matematikában.

Német elméleti kémikus, egyetemi tanár, Nobel-díjas
1942-ben kapott természettudományi doktori címet a Müncheni Műegyetemen. Ott oktatott 1954-1957-ig. 1964-ben a szervetlen kémia professzora és a szervetlen kémiai intézet igazgatója lett. Tanított a Müncheni Egyetemen, Jénában és Marburgban. Oktatott és vendégprofesszor volt több amerikai egyetemen is. 1973-ban kapta meg a kémiai Nobel-díjat kutatásaiért, amelyek tisztázták, hogyan képesek bizonyos fémek és szerves anyagok egyesülni. A díjat megosztva kapta, a másik díjazott Geoffrey Wilkinson (Londoni Egyetem) volt, aki Fischertől függetlenül foglalkozott a fémorganikus szendvicsvegyületekkel.

Luxemburgi születésű jezsuita csillagász
Két évtizeden át Magyarországon munkálkodott (Győr, Nagyszombat, Sopron, Pozsony), 1653-1662 közt a nagyszombati jezsuita Egyetemen matematikus, távcsöves észleléseket végzett. 1661. febr. 3-án felfedezte a Hevelius-üstököst (a danzigi észlelővel egyidőben). 1657-ben újraindította a (latin nyelvű) nagyszombati kalendáriumok sorozatát, amelynek csillagászati táblázatait nagy pontossággal számolta. Nevéhez fűződik az első hiteles magyarországi távcsöves megfigyelés. Üstökös-katalógust is összeállított.

Villamosmérnök, egyetemi tanár
A csehszlovákiai Brno német műszaki egyetemen 1930-ban megszerezte a villamosmérnöki diplomát. 1930-tól az antwerpeni Bell Telephone cég mérnöke volt, több szabadalmat adott be. A szabadalmak között volt egy távszámolórendszer is, amelyen a számológépet, illetve az elektromágneses huzalmemóriákat bármilyen távolságból távgépírókon és telexhálózaton keresztül lehetett elérni. 1945 és 1949 között a budapesti Standard gyár műszaki igazgatója volt. 1949-től a Budapesti Műszaki Egyetem tanára, a Villamosmérnöki Kar egyik alapítója. Az első koncepciós perek egyikében, a Standard-perben először halálra, majd pedig súlyos börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben rehabilitálták. 1958 végére megépítette az első működő jelfogós, programozható, digitális számítógépet hazánkban. 1960-1963 között a Villamosmérnöki Kar dékánja, irányításával hajtották végre első oktatási reformot.

Francia fizikus, matematikus
Orvosi tanulmányokat végzett, orvosi gyakorlatot azonban nem folytatott. Legfőképpen fizikával és matematikával foglalkozott. Magántanítványokat oktatott matematikára; a párizsi akadémia levelező tagjává választotta. Kiterjedt levelezést folytatott korának matematikusaival és természettudósaival (Jean d'Alembert, Leonhard Euler, Pierre Simon Laplace, Daniel Bernoulli és mások). Munkásságát nagy részben a gravitáció elmélete kidolgozásának szentelte, elméletét azonban az ő korában sem fogadták el. Foglalkozott a gázok elméletével is.

Tanító, majd tanársegéd a műegyetemen
Tanítói oklevelet szerzett, majd hat évi tanítás után, 1864-ben állását feladva beíratkozott a Polytechnikumba, ahol a gépészmérnöki kart végezte el. 1868-ban, közvetlenül oklevelének megszerzése után már tanársegédként alkalmazták; e két éves időszakban fordult érdeklődése a csillagászat felé. Az üstökös pályákkal és földrajzi helymeghatározásokkal foglalkozott. Elsőként mutatta ki a rövid periódusú üstökösök félnagytengelyének bolygó távolságok szerinti csoportosulását (üstökös családok). Magyarország földmágneses felméréséhez földrajzi helymeghatározásokat végzett Schenzl Guidó számára. (Bartha Lajos)

Orvos, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte, majd Isaszegen körzeti orvos lett. 1931-ben kivándorolt Afrikába, ahol Olasz Szomáliföldön telepedett le. Az elviselhetetlen klíma miatt Abesszíniába költözött, ahol a császári család orvosa lett, és megszervezte az abesszín hadsereg egészségügyi szolgálatát. Innen Arushába ment, ahol évtizedeken keresztül gyógyította a maszáj és kikuju törzs tagjait, s foglalkozott a trópusi betegségek, főként a malária gyógyításával, valamint a rák elleni küzdelemmel.

Angol matematikus
A permanencia elv kimondásával és szimbolikus algebrájával elősegítette az absztrakt algebrai szemléletmód kialakítását. Cambridge-ben volt diák, majd tanár, később az Ely katedrális esperese. Magát az algebra Euklidészének nevezte. Megpróbálta az algebrát tetszőleges elemekre axiomatikusan felépíteni. Törekvése nem járt sikerrel. Gondolatai Hamilton, Boole, Cayley és más angol algebristák munkásságában teljesedtek ki.

Német matematikus
A Breslau-i Egyetemen először kémiát tanult, azonban hamarosan rájött, hogy inkább matematikából szeretne diplomát szerezni. Az egyetem alatt barátságot kötött egy másik kiváló matematikushallgatóval, Jakob Rosanes-sel. Tanárai között számos neves oktató volt, mint például Heinrich Schröter és Rudolf Lipschitz. 1873-ban rendkívüli professzorrá léptették elő, majd két évvel később megkapta a professzori címet. 1885-1886-ban a giesseni egyetem Filozófiai Karának dékánja, majd az intézmény rektora lett 1893-1894-ben. A geometria alapjainak területén ért el fontos eredményeket, nevéhez fűződik a Pasch-tétel.

Angol kísérleti, műszaki fizikus, feltaláló
Valószínűleg ő volt az első villamosmérnök a világon. Sikeres pályáján William Thomson (Lord Kelvin) indította el, akinél az 1867-68-as tanévet töltötte ösztöndíjasként Glasgow-ban. Az elektromos távírás elméletébe és gyakorlatába dolgozta be magát, majd Indiába ment, hogy a Brit Birodalmon beüli távíró szolgáltatás fejlesztésén dolgozzon. Segített Thomsonnak a tengeralatti kábel lefektetésében és működtetésében, majd Thomson és W.J.M. Rankine ajánlásával Japánba ment, ahol a fizika és a telegráfozás professzori teendőit látta el 1873-tól 1878-ig a tokiói műszaki egyetemen. Messze földön híres laboratóriumot hozott létre, diákjait is bevonva saját kutatásaiba. E kutatások egyik eredménye volt Tokio első elektromos világítási rendszere. Londonba visszatérve a műszaki fizika esti hallgatói számára tartott népszerű egyetemi előadásokat, miközben számos elektromos mérőműszert kísérletezett ki, talált fel, bevonva mindebbe laboratóriumi tanítványait is. Új villanymotorokat fejlesztettek ki, melyeket a legkülönbözőbb helyeken alkalmaztak az elektromos triciklitől kezdve a londoni földalattiig. Nagyon sokat publikált, hihetetlen munkatempóban dolgozott, ezt követelte meg munkatársitól is. Nem volt könnyű ember: tüskés modora miatt az adminisztráció nem szerette, legjobb tanítványai azonban Tokióban és Londonban is rajongtak érte. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus, logikatudós, filozófus
Jenában, majd Göttingenben tanult, majd Jenában oktatott, 1896-tól, mint professzor. A modern matematikai logika és analitikus filozófia megalapítója és művelője volt. Modernizálta, általánosította és matematizálta a logikának addig inkább a filozófia részének tekintett elméletét, a tradicionális kijelentéslogikáról lényegében a formális predikátumlogikára áttérve. Úttörő kutatásokat végzett a matematika- és nyelvfilozófia területén is. Fő kutatási területe a természetes számok elméletének matematikai megalapozása volt. Bár életében kevéssé volt ismert és elismert, az általa felvetett kérdések kutatása később iskolateremtő erővé változott mind a matematika, mind a filozófia területén. Nagy hatással volt olyan tudósokra, mint Bertrand Russell, Ludwig Wittgenstein, Rudolf Carnap, továbbá Edmund Husserl.

Fizikus, feltaláló, egyetemi tanár, Nobel-díjas
Villamosmérnöki tanulmányait az illinoisi és a wisconsini egyetemen végezte és a B.S. fokozatot 1947-ben, az M.S. fokozatot 1950-ben szerezte meg. Egészen 1958-ig a Milwaukee-i Globe Union cég Centralab laboratóriumában dolgozott, ahol kerámia-alapú szitanyomású áramkörök fejlesztésével foglalkozott. 1958 elején a dallasi Texas Instruments cégnél helyezkedett el, ahol elektronikus komponensek miniatürizálásán dolgozott. 1958. szeptember 12-én mutatta be a Texas Instruments vezetőinek az első több elemből álló integrált áramkört, mely egy szilícium félvezető lapkán egy tranzisztoron kívül további, passzív elemeket is tartalmazott. Ez vetette meg az integrált áramkörök fejlesztésének alapjait. Ő vezette az első kézi számológép létrehozásán dolgozó csoportot, több, mint 60 szabadalma volt. Kilby 1970-ben kutatási szabadságot vett a Texas Instruments-től, és önálló fejlesztőként dolgozott. 1978-tól 1984-ig a Texas A&M Egyetem professzoraként elsősorban kutatással és fejlesztéssel foglalkozott. Nyugdíjbavonulása után is aktív maradt szakmailag. 2000-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat az integrált áramkörök létrehozásában elért eredményeiért.

Orvos, egyetemi tanár
1795-ben sebészeti és szülészeti, 1797-ben a pesti egyetemen orvosdoktori oklevelet szerzett. 1793-1797-ig Stahly György sebészprofesszor mellett segéd, ezután Kőszeg város tisztiorvosa. 1799-től a sebészet és szülészet adjunktusa és helyettes tanára a pesti egyetemen, 1803-1826-ig a sebészet tanára. 1813-14-ben az egyetem rektora. 1809-10-ben a nemesi felkelés idején katonai főorvos. A hadikórházak működéséről 1810-ben jelentést adott ki. Tanári és katonai érdemeiért több kitüntetésben részesült.

Német fiziológus
1836-tól élete végéig a Berlini Egyetemen dolgozott, először Johannes Müller munkatársa volt, 1858-ban pedig élettanprofesszorként utóda lett. Az elektrofiziológia egyik atyja; az ideg- és izomrostok elektromos aktivitásával kapcsolatos kutatásairól ismert. Gyakran cserélt eszmét Hermann von Helmholtz-cal, Carl Ludwiggal és Ernst von Brückével. Együttműködésük nagy jelentőségűnek bizonyult a német fiziológia fejlődése és általában a biológiai gondolkodás szempontjából. Az egyetemen közös biofizikai programot indítottak, ennek célja az volt, hogy az élettant visszavezessék az alkalmazott fizikára és kémiára. Ez a megközelítés hatással volt Sigmund Freud pszichológiai elméleteire.

Brit naturalista, felfedező, geográfus, antropológus, biológus
Arról ismert, hogy Charles Darwintól függetlenül állt elő a természetes szelekció elméletével, amit 1858-ban publikált (On the tendency of species to form varieties; and on the perpetuation of varieties and species by means of natural selection). Ezzel arra sarkallta Darwint, hogy saját munkáját a tervezettnél korábban (1859-ben) tárja a nyilvánosság elé. Wallace komoly terepmunkát végzett először az Amazonas-medencében, később a maláj szigetvilágban, ahol azonosította az Indonéziát két részre osztó, később róla elnevezett Wallace-vonalat: ettől délkeletre az állatok az ausztrál, északnyugatra az ázsiai faunához állnak közelebb. Őt tartják a 19. század vezető állatföldrajzi szaktekintélyének és néha a "biogeográfia atyjaként" is emlegetik. A 19. század egyik legfontosabb evolúciós gondolkodója volt, és sok további felfedezéssel járult hozzá az evolúciós elmélethez, beleértve a figyelmeztető színek fogalmát és jelentőségét az állatvilágban és a Wallace-effektust - azt a hipotézist, mely szerint a természetes szelekció a hibridizáció elkerülésére irányuló akadályok felállításával hozzájárulhat a fajkeletkezéshez. Wallace-t vonzották az eredeti ötletek. Spirituális életszemlélete és az emberi tudat anyagtalan eredetébe vetett hite nehezítette a tudományos közösséggel, kiváltképp a kor többi evolúciópárti gondolkodójával tartott kapcsolatát. Tudományos munkája mellett társadalmi aktivista is volt, aki igaztalannak vélte a 19. századi Anglia szociális és gazdasági rendszerét. A biogeográfia iránti érdeklődése oda vezetett, hogy az elsők között ismerte fel, miként hat az emberi tevékenység a természetes környezetre.

Osztrák-svéd atomfizikus
1906-ban a Bécsi Egyetemen doktorált, majd Max Planck előadásait hallgatta 1907-ben Berlinben és Hahnhoz csatlakozva a radioaktivitást kutatta. Három évtizeden át dolgoztak együtt, az elsők között különítették el a protaktínium-231 izotópot, ők nevezték el protaktíniumnak. Tanulmányozták a magizomériát és a béta-bomlást, az 1930-as években Strassmann-nal együtt a neutronokkal bombázott urán bomlástermékeit vizsgálták. Meitner zsidó volt, ezért 1938 nyarán elhagyta a náci Németországot és Svédországban telepedett le. Miután Hahn és Strassmann kimutatta, hogy a neutronokkal bombázott uránban bárium jelenik meg, Meitner az unokaöccsével, Otto Frisch-sel együtt értelmezte ennek az osztódásnak a fizikai jellemzőit; 1939 januárban a hasadás kifejezést javasolták a folyamat leírására. Otto Hahn és Fritz Strassmann társaságában kapott 1966-ban megosztott Enrico Fermi díjat.

Indiai fizikus, Nobel-díjas
A Calcuttai Egyetem fizikaprofesszora lett 1917-ben. Különböző anyagok fényszórási tulajdonságait tanulmányozva fedezte fel 1928-ban, hogy az egyetlen frekvenciájú (homogén) fénynyalábbal megvilágított anyagról az eredeti irányhoz képest derékszögben kilépő nyalábban más frekvenciák is megjelennek, amelyek jellemzőek az anyagra. Ezek az ún. Raman-frekvenciák megegyeznek az anyag infravörös frekvenciáival, megjelenésüket a fény és az anyag közti energiacsere okozza. 1930-ban fizikai Nobel-díjat kapott. 1933-tól Bangalore-ban az Indiai Természettudományi Intézet fizika részlegét vezette. 1947-ben nevezték ki a Raman Kutatóintézet igazgatójává. Nevéhez fűződik a Raman-spektroszkópia és a Raman-szórás.

Osztrák zoológus, Nobel-díjas
Az ún. klasszikus összehasonlító magatartáskutatás egyik úttörője, a modern etológia egyik megalapítójának is szokták nevezni. Ő maga ezt a kutatási területet 1949-ig "állatpszichológiának" hívta, és a német nyelvterületeken őt tekintik e terület alapító atyjának. 1973-ban Karl von Frisch-el és Nikolaas Tinbergen-el megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az "egyéni és szociális viselkedésminták felépítésével és működésével kapcsolatos felfedezéseiért". Rupert Riedlel és Gerhard Vollmerrel együtt Lorenz az evolúciós ismeretelmélet egyik megalapozója, az 1941-es "Kant tanítása az a prioriról, a jelen biológiájának tükrében" című folyóiratcikke iránymutatóvá vált ezen a területen. Önmaga által saját főművének tartott "A tükör hátoldala" című könyvében dolgozta ki alaposabban elképzeléseit a genetikus háttérnek és a civilizációnak az emberi tudatra gyakorolt hatásairól. Idősebb korában mint társdalomkritikus közéleti szerepet is vállalt, és Ausztriában a zöld mozgalom egyik vezető alakja lett.

Orosz matematikus
1924-ben kezdte meg tanulmányait a moszkvai egyetemen. 1930-ban Ph.D. fokozatot szerzett. Hatással voltak rá Alexander Khinchin és Vyacheslav Stepanov. 1930-ban öt hónapon keresztül Németországban (Berlinben és Göttingenben) együtt dolgozott Edmund Landauval, Carl Ludwig Siegellel és David Hilberttel. 1931-től professzorként tanított a moszkvai egyetemen, emellett 1933-tól a Szteklov Matematikai Intézetben dolgozott. 1934-ben bebizonyította Hilbert sejtését. 1939-től a Szovjet Tudományos Akadémia tagja.

Amerikai biofizikus, etológus
1942-ben kapott Ph.D. fokozatot a Harvard Egyetemen. 1942-től 1945-ig a Harvard pszichoakusztikai és kimerültséget tanulmányozó laboratóriumában, valamint más biológiai kutatóhelyein dolgozott. A háború után állattant oktatott előbb a Cornell Egyetemen 1946-1953-ig, majd a Harvardon 1953-65-ig. 1965-ben a New York-i Rockefeller Egyetem professzora és a New York-i Állattani Társaság kutatója lett. Főként az állatok helyváltoztatásának, hang alapján való tájékozódásának és érzékszerveik biofizikájának kutatásáról ismert.

Fizikus, feltaláló
Bölcsészdoktori oklevelét a pesti tudományegyetemen szerezte. 1784-1788 és 1795-1805 között a tudományegyetem és Mérnöki Intézet fizika és mechanika (géptan) tanszékén tanársegéd. Egy korabeli tudósításban említett 67 találmánya közül (szőlőprés, különféle malmok; cséplőgép, önműködő ajtó, cölöpverő gép stb.) a legismertebb: új rendszerű légpuskája, melyet a bécsi arzenál vásárolt meg 1790-ben, óraművel összekötött lámpája, melynek meggyújtására az elektromosságot használta fel és 1807-ben szerkesztett tűzifecskendője, melyet a pesti magisztrátus előtt mutatott be. Uradalmak számára mérnöki megbízásokat is vállalt: malmokat, kaszáló- és cséplőgépeket stb. épített. Empirikus beállítottsága miatt lebecsülte a matematika szerepét a gépészetben.

Gépészmérnök, feltaláló
A budapesti műegyetemen gépészmérnöki diplomát szerzett, majd a papírgyártásban alkalmazott berendezések tervezésével foglalkozott. Nagy szakmai tekintélyét mutatja, hogy az új európai papírgyártási technológiák meghonosítása céljából meghívták Japánba. Innen 1897-ben tért vissza Magyarországra, az aradi papírgyár igazgatója lett. Emellett a repülés elméleti és technikai kérdéseivel foglalkozott. A világon elsőként, az amerikai, és francia repülőkonstruktőröket megelőzve találta fel - Martin Lajos felismeréseitől függetlenül - a csűrőkormányt. Az 1910-es évek elején elsőként használt acélcsövet több repülőgépkonstrukciójához, évtizedekkel megelőzve Fokkert, a későbbi német konstruktőrt. Az általa épített szerkezetek sohasem emelkedtek a levegőbe, főként a motor gyengesége miatt. Elméleti felismerései azonban jelentősek, így a felhajtóerő számítására kidolgozott képletét a tervezésben jól használták.

Gépészmérnök
A budapesti műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott be. Szigorló gépészmérnök volt, amikor a Magyar Siemens és Schuckert kábelgyár szolgálatába lépett, melynek utóbb műszaki, majd ügyvezető igazgatója lett. Közvetlenül a 2. világháború után hozta létre élete legjelentősebb művét, a hazai kábelgépgyártó ipart, 1949-től a Ganz Villamossági Gyár műhelyfőnöke, 1950-től a Villamosipari Központi Kutató Laboratórium (ma Villamosipari Kutató Intézet) technológiai osztályának vezetője volt. Itt dolgozta ki munkatársaival az alumíniumköpenyű kábelek gyártását.

Orvos, bel- és tüdőgyógyász
Oklevelet a budapesti egyetemen szerzett 1932-ben. 1934-36-ban Nyíregyházán, 1936-40-ben a debreceni Auguszta- és a gyulai József-tbc-szanatóriumban tüdőgyógyász. 1941-ben az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) keretében megbízták a tüdőbetegszűrő állomás megszervezésével és vezetésével. 1946-tól ismét a budapesti TBC Gondozó Intézet ernyőkép-szűrőállomását vezette. Fő érdeme, hogy a tbc-szűrőállomás létrehozásával a tüdőgümőkóros megbetegedéseket korai szakaszukban sikerült kimutatni, a betegeket környezetükből kiemelni és gyógykezelésbe venni.

Tanár, obszervátor
A Földrengési Számolóintézet munkatársa, obszervátor az 1900-as évek elején a kiskartali Podmaniczky-csillagvizsgálóban. 1905-től a Budapesti Földrengésvizsgáló Intézet és a Földrengési Számolóintézet munkatársa az 1. világháborúig. Számos jól megírt ismeretterjesztő cikke jelent meg az Uránia c. havi folyóiratban, főleg csillagászati témákról. Szakcikkei az Időjárásban (szeizmológiai tárgyból) és a Nemzetközi Földrengéskutató Szövetség (Comptes Rendus...) konferencia-köteteiben. (Bartha Lajos)

Ír csillagász
Az írországi Markree Csillagvizsgáló (Sligo-megye) munkatársa, 1848-56 között főleg az ő munkája alapján készült el a 60000 csillag pontos helyzetét tartalmazó Markree Katalógus, amely az Ekliptika övezetének halvány csillagait tartalmazza. Hatalmas jegyzéke biztosabbá tette az addig ismeretlen új, halvány kisbolygók fellelését. Ő fedezte fel a kilencedik kisbolygót (Metis), az aszteroida kutatás új hullámának egyik kezdeményezője. 1864-1903 közt a Cambridge Egyetemi Obszervatórium első asszisztense, itt kiterjesztette a katalógust az ekliptikától délre levő csillagokra is. (Bartha Lajos)

Bányagépmester
1694-ben telepedett le Selmecbányán. Jó matematikus és képzett technikus volt. Több technikai újítása, ill. találmánya ismert. Lóhajtású vízemelő berendezést készített, majd 1711-ben az ő javaslatára Mikoviny tervei alapján vízikerekes rudasszivattyút helyezett üzembe. Ez utóbbit Svédországban, majd Bajorországban is bevezették selmecbányai szivattyú néven. Korszerűsítette a függőleges aknaszállító gépeket is, melyek egész Európában elterjedtek. Fiai: Hell József Károly gépész és Hell Miksa csillagász.

Kísérleti fizikus, főgimnáziumi és egyetemi tanár
Középiskolai tanulmányait Nagyváradon kezdte a premontreieknél, majd Szegeden fejezte be a piaristáknál. Ezután a bécsi műegyetemet végezte el, majd a bécsi tudományegyetemen szerzett gimnáziumi tanári oklevelet. Először Ungváron, majd Budán volt főgimnáziumi tanár. 1870-ben Budapesten doktorált fizikából Jedlik Ányosnál. 1872-től az akkor alapított kolozsvári tudományegyetemen lett a kísérleti fizika első professzora. Egyetemi kutatásaiban szikrakisülésekkel, termoelektromossággal és földmágnességgel foglalkozott, de legnagyobb érdeme mégis a kolozsvári kísérleti fizikai iskola megteremtése volt. Igényes laboratóriumot rendezett be, hasznos segédkönyveket fordított le ill. adaptált a kolozsvári egyetemi hallgatók számára kísérleti fizikából. 1883/84-ben az egyetem rektora volt. (Dr. Radnai Gyula)

Kereskedelmi akadémiai tanár
A pesti egyetemen az orvosi és bölcsészeti karra iratkozott be egyszerre. Az orvostudományi tanulmányokat nemsokára feladva, keleti nyelveket, matematikát és fizikát hallgatott. 1870-ben Lipcsében Roschernél közgazdaságtant tanult. 1829-ben a budapesti Kereskedelmi Akadémiához hívták meg, 1885-ben. pedig Trefort kinevezte az akkor létesült pozsonyi kereskedelmi akadémia igazgatójává. Foglalkozott keleti és európai középkori irodalommal és számos pedagógiai tanulmányt írt. Úgy tekintik, mint a hazai kereskedelmi szakoktatás úttörő kezdeményezőjét.

Magyar-svéd kémikus
Orvos szeretett volna lenni, de erre az akkori Magyarországon nem volt lehetősége. Párizsba utazott, onnan 1939-ben hazajött. A Svéd Királyság Budapesti Nagykövetségén vészelte át a nyilas korszakot. 1946-ban Svédországba távozott, a Wenner-Gren Intézetben asszisztensként dolgozott Olov Lindberg mellett. 1956-ban biokémiából doktorált a Stockholmi Egyetemen, majd a Werner-Grenn Intézet fiziológiai kémiai osztályát vezette 1967-ig. 1967-től 1986-ig a Stockholmi Egyetem Biokémiai Intézetének igazgatója volt. 1977-88 között a Nobel-díj bizottság tagja volt. Jelentős eredményeket ért el a sejtbiológia és a bioenergetika terén, elsősorban a mitokondriumok kutatásában, a sejtek energiatermelésével kapcsolatban. Legfontosabb eredményeit többek között a mitokondriumok energiafüggő reakcióinak vizsgálata, valamint a mitokondrium membránok topológiájának tisztázása terén érte el. Lars Ernster 1968-ig nem látogatott haza, 1968 nyarán előadást tarthatott a Magyar Tudományos Akadémián. 1986-ban nyugalomba vonult a Stockholmi Egyetemről. Ez alkalmat adott arra, hogy előadás-sorozatot tarthasson a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen a rendes biokémiai előadások keretében. 1988-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki.

Geológus
Az ELTE-n 1953-ban geológusi oklevelet szerzett. Szakdolgozata a Budai-hegység rétegtani viszonyaival foglalkozott. 1953-ban a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem földtani tanszékén tanársegéd, 1954-ben a Komlói Szénbányászati Trösztnél és a Nehézipari Minisztérium Szénbányászati Főosztályán dolgozott. 1956 végén külföldre távozott és a kanadai Reginában telepedett le. Itt a Department of Mineral Resources-nél helyezkedett el. 1967-1969 között ösztöndíjas a cambridge-i Churchill College-ben, majd visszatérve Kanadába a Research Section Sedimentary Geology Division geológusa. Munkásságának legnagyobb része Saskatschewan D-i és DK-i területének kutatásához kapcsolódik. Több publikációjában részletesen elemezte a Mississippian képződmények korrelációját, a kambriumi és a devon rétegek kifejlődését, az olaj- és a gázelőfordulási lehetőségét. Részt vett a saskatchewani Földtani Társulat munkájában, amelynek 1971-ben elnöke is volt.

Lengyel-angol atomfizikus, Nobel-díjas
A Varsói Egyetemen tanult fizikát. 1933-1939-ig a varsói Természettudományos Társaság radiológiai laboratóriumának volt tudományos munkatársa, a 2. világháború kitörésekor azonban Angliába emigrált. A Liverpooli Egyetem fizika tanszékének volt előadója, docense 1949-ig. 1950-től a Londoni Egyetem fizika professzora volt. 1957-től volt a Pugwash-konferenciák főtitkára egészen 1973-ig, 1988-tól elnöke. 1995-ben kapott Nobel-békedíjat a Pugwash Conferences on Science and World Affairs-szel együtt a hivatalos indoklás szerint "azért az erőfeszítésért, hogy csökkentsék a nukleáris fegyverek szerepét a nemzetközi politikában, és hosszú távon kiküszöböljék az ilyen fegyvereket".

Kínai születésű angol-amerikai fizikus, elektromérnök, Nobel-díjas
1965-ben PhD-fokozatot szerzett a University of London egyetemen, miközben a Standard Telecommunication Laboratories-nál dolgozott. Az optikai szálak információátvitelben történő alkalmazásának komoly akadálya volt az akkori szálak nagyon jelentős (100 dB/km nagyságendű) csillapítása. Kao és George Hockham 1966-ban megállapították, hogy ennek oka az alkalmazott kvarc anyagának szennyezettsége. Célul tűzték ki a nagy tisztaságú, állandó vastagságú kvarcszálak előállítását. Az ígéretes kutatásokba sok kutató és fejlesztővállalat is bekapcsolódott. 1971-ben az amerikai Corning Glass Works társaság tudott 20, majd 4 dB/km csillapítású szálakat gyártani. (Ez a cég készítette a Palomar Obszervatórium 5 méteres távcsőtükrét is). Az eredmény a félvezető lézerek és a fotodiódák kifejlesztésével a mai kommunikáció egyik technológiai alapját jelenti. Kao 2009-ben a fizikai Nobel-díj felét kapta "az optikai szálakon történő fénytovábbítással kapcsolatos úttörő eredményeiért". A díj másik felén Willard S. Boyle és George E. Smith osztoztak "a képalkotó félvezető áramkör: a CCD-szenzor feltalálásáért." A (3463) Kaokuen kisbolygó is őrzi a nevét. (Piriti János)

Természettudós, tanár
1723-1737 között a késmárki Líceum rektora volt. Természettudománynak és fizikának szentelte idejét, leírta meteor megfigyeléseit, többek között írt a meteor- szél-, vihar-, árvíz megfigyeléseiről, a késmárki földrengésről, ásványvízforrásokról, az Alacsony-Tátra liptói részének barlangjairól, madarakról, halakról, stb. Ezek nagyobbrészt a Breslauban (ma Wrocław) kiadott "Sammlung für Natur und Medizin" évkönyvben jelentek meg. Feltérképezte a deményfalvi Sárkány-barlangot. A breslaui Akadémia tagjává választotta. (Bartha Lajos)

Építészmérnök
Döntő szerepe volt Veszprém két világháború közötti arculatának kialakításában. 1921-ben szerzett diplomát Budapesten. 1924-ben került Veszprémbe, ahol évtizedekig töltötte be a városi főmérnöki állást. Városrészeket parcellázott, utcák, terek rendezését tervezte, részt vett a közművesítésben, számos közintézményt, lakóházat építtetett. 1945-ben eredményesen tárgyalt a németekkel a városi közművek, köztük a robbantásra előkészített Viadukt megmentése érdekében. Megszervezte a város légoltalmát, majd a háború után a romeltakarítást és az újjáépítést. Áldozatos munkáját nem elismerés, hanem mellőzés követte. 1946-ban állásából elbocsátották, családjával el kellett hagynia a várost, Balatonalmádiba költöztek. Évekig figuránsként majd földmérő mérnökként dolgozott. A balatonfüredi Szívkórház főmérnökeként ment nyugdíjba.

Svájci matematikus, csillagász
Jezsuita szerzetes volt, Rómában, Bécsben és Grazban tanított. Levelezést folytatott Johannes Keplerrel is. Matematikai munkássága során vizsgálta a testek súlypontját, és s Föld súlypontja változásainak hatását a Föld mozgására. Megvédte XIII. Gergely pápa naptárreformját annak ellenzőivel szemben. Meghatározta forgástestek felszínének és térfogatának kiszámítási módját. Mivel ezt a szabályt már Pappus, az ókori görög matematikus is ismerte, ezért ma Pappus-Guldin szabálynak nevezzük.

Francia orvos, bakteriológus
1874-78 között Párizsban végezte egyetemi tanulmányait, majd kutatási asszisztensként kezdett dolgozni Pasteur laboratóriumában. Részt vett a lépfene elleni oltással végzett első kísérletekben. 1883-ban megszerezte a doktori fokozatot a veszettség elleni oltás kifejlesztésében előírt eredményeivel. 1883-tól energiáinak jelentős részét a Pasteur Intézet fejlesztésére fordította. Legjelentősebb sikere a diftéria elleni szérum kifejlesztése volt. A továbbiakban is az immunológiában ért el jelentős eredményeket a tetanusz, tuberkulózis, szifilisz és tüdőgyulladás elleni küzdelem területén. 1904-től 1916-ig Pasteur utóda volt a Pasteur Intézet vezérigazgatójaként.

Orosz matematikus, fizikus
1876-ban a szentpétervári egyetem fizika és matematika szakára iratkozott be. Itt nagy hatással volt rá tanára, Csebisev. Az ő irányítása mellett végzett kutatásokat és írta meg két tanulmányát 1881-ben hidrosztatikai kutatásai eredményeként. E tárgyban szerezte meg doktori fokozatát a szentpétervári egyetemen. Tanított a harkovi egyetemen, majd 1892-ben a moszkvai egyetemen. 1893-tól professzori kinevezést kapott a harkovi egyetemre, amit 1902-ig töltött be. 1891-1898 között Harkovban a Matematikai Társaság elnöki tisztét is betöltötte. Ez idő alatt a Harkovi Matematikai Társaság Közlönyét is szerkesztette. 1901-ben a Szentpétervári Orosz Tudományos Akadémia tagjai közé választották. 1917-ben az ogyesszai egyetemen tanított. Jelentős eredményeket ért el a valószínűségszámításban is. Az ún. Ljapunov-kitevők a káosz-elméletben játszanak fontos szerepet.

Gyógyszerész, botanikus, tanár
1832-ben a bécsi egyetemen gyógyszerészoklevelet szerzett. 1836-40-ben Pozsonyban gyógyszertára volt. 1840-től a Helytartótanács egészségügyi osztályán dolgozott, 1848-49-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba került. A szabadságharc bukása után visszavonult és botanikai tanulmányokat folytatott. 1853-tól a szarvasi, 1860-tól a pesti evangélikus gimnázium tanára volt. Növényélettannal és mikroszkopikus vizsgálatokkal foglalkozott. 1858-tól az MTA levelező tagja.

Építész
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1924-ben. Ezután az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) alkalmazottjaként számos egészségügyi épületet tervezett, ill. irányította építését, megszervezését. Az egészségügyi építkezésekbe bevont olyan számottevő modern építészeket, mint Molnár Farkas és Gerlóczy Gedeon. A Városépítési Tervező Intézet (BUVÁTI) igazgatójaként dolgozott 1960-ig. Ybl-díjat kapott 1958-ban.

Fizika- és mennyiségtantanár
1886-ban szerezte meg tanári diplomáját. A Pozsonyi Főreáliskola, majd a Budapesti I. Kerületi Állami Főgimnázium tanára, 1906-tól az Országos Közoktatási Tanács titkára, később igazgatója, 1924-től főigazgatója. 1901-ben, iskolájában meghonosította (mint rendkívüli tantárgyat) a fizikai gyakorlatokat. 1908-tól középiskolai igazgató. Tőle származik az első magyar nyelvű útmutatás az iskolai fizikai gyakorlatokhoz. Számos fizika-módszertani és iskolapolitikai cikke jelent meg az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlönyben.

Közgazdász, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti, grazi és bécsi egyetemeken végezte. 1919-ben állam- és jogtudományi doktorátust szerzett a grazi egyetemen, 1920-ban filozófiai doktorátust a budapesti egyetemen és 1921-ben közgazdasági doktorátust a budapesti műegyetemen. Nyilvános rendes tanári kinevezést 1933-ban vette át. A Magyar Tudományos Akadémia levelező taggá választotta 1935-ben, majd 1948-ban kizárták az akadémikusok soraiból és 1991-ben rehabilitálták. A szegedi egyetemen eltöltött idő alatt, 1936-1937-ben az állam- és jogtudományi kar dékánja, majd az ezt követő tanévben prodékáni tisztséget töltött be. Szegedi évei alatt háromszor hívták meg vendégprofesszornak a los angelesi egyetemre (1935, 1937, 1939). 1940-től a pécsi tudományegyetem tanára. 1945-től külföldön élt, a syracusai (USA, New York állam) egyetem vendégprofesszora 1946-tól 1964-ig. 1958-tól a göttingeni egyetemen tanított nyolc évig és 1964-65-ben az egyetem társadalomtudományi és közgazdasági karának a dékáni tisztjét töltötte be. Vendégprofesszorként oktatott a müncheni, marburgi, tübingeni, bombay-i és sanghaji egyetemen. Elméleti közgazdaságtannal, gazdaságtörténettel és gazdaságfilozófiai kérdésekkel, valamint kelet-európa gazdasági problémáival foglalkozott.

Skót fizikus
Az Edinburgh-i és a St Andrews Egyetemen tanult. 1859-ben a Kew obszervatórium igazgatójává, 1870-ben a manchesteri Owen's College fizikaprofesszorává nevezték ki. Fölfedezte a testek hő-abszorbeáló és kisugárzó képessége közötti egyensúly törvényét. Fontos vizsgálatokat végzett a Nap fizikájára vonatkozólag. A földmágnesség és meteorológia terén is dolgozott. 1868-ban a Royal Society a Rumford-éremmel tüntette ki.

Német-orosz csillagász
A Struve-dinasztia harmadik generációjának tagja, Otto Wilhelm Struve fia. A dorpati egyetemen tanult matematikát és csillagászatot. Európai utazás után a dorpati csillagvizsgálóban dolgozott, majd 1894-ben a harkovi egyetemen lett a csillagászat és a geodézia professzora és a csillagvizsgáló igazgatója. Vezetése alatt lett része a harkovi obszervatórium a csillagvizsgálók nemzetközi hálózatának. Tudományos munkái főleg az égi mechanikára vonatkoztak, így pl. a Föld precessziós mozgására, a kettőscsillagok pályáinak meghatározására, csillagfedések alapján a Hold méretének meghatározására. Fontos eredménye volt a Nap mozgása apex-pontjának meghatározása, és 1887-ben az elsők között határozta meg a Tejútrendszer forgásának adatait. Fia, a szintén jelentős csillagász Otto Struve (1897-1963) az orosz polgárháború idején a fehér hadsereg tisztje volt. A bolsevik hatalom elől 1919-ben a krími Szimferopolba költöztek, Ludwig Struve az itteni Tavria Egyetem professzora lett. (Piriti János)

Spanyol-amerikai molekuláris biológus, Nobel-díjas
A Madridi Egyetemen 1929-ben szerzett orvosi diplomát. 1935-ben a Madridi Egyetem Orvostudományi Kutatóintézete élettani részlegének vezetője lett. Az Oxfordi Egyetemen eltöltött évei (1938-41) alatt azt vizsgálta, mi a tiamin szerepe az élő szervezetben. 1942-ben a New York-i Egyetem orvostudományi karának tudományos munkatársa, majd 1946-ban az intézmény farmakológiaprofesszora lett. 1974 és 1985 között a Roche Molekuláris Biológiai Intézetben dolgozott, majd a Madridi Autonóm Egyetemen tanított. 1959-ben Arthur Kornberg amerikai biokémikussal megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott. Az elismerést annak köszönhette, hogy felfedezett egy bakteriális enzimet, amelynek segítségével ribonukleinsavat (RNS-t) tudott előállítani; ez az anyag központi szerepet játszik a sejtek fehérjeszintézisében.

Lengyel matematikus
1931-ben a Varsó Egyetemen kezdte meg tanulmányait. Elsősorban a matematikai alapjaival, halmazelmélettel és matematikai foglalkozott. Nagy hatással volt rá Kuratowski, Lindenbaum és Tarski. 1939-ben Ph.D. fokozatot szerzett. 1942-1944-ig a varsói földalatti egyetemen tanított, a varsói felkelés után bujkálnia kellett. A háború után rövid ideig tanított a krakkói és a Lódz-i egyetemen, majd egy egyéves princetoni ösztöndíjas út után 1948-től Varsóban a matematikai kutatóintézetben dolgozott, 1952-től a varsói egyetemen lett professzor. Számos jelentős eredményt ért el a halmazelméletben, legnevezetesebb eredménye a róla elnevezett Mostowski-féle suvasztási lemma.