Gyógyszerész, orvos, természettudományi író
1853-ban gyógyszerész oklevelet szerzett a bécsi egyetemen. 1853-tól Karcagon az egykori Hollay-gyógyszertár vezetõje, majd a törökszentmiklósi, szolnoki, tiszafüredi és szentesi gyógyszertárban mûködött. 1856-tól Pesten Matta László gyógyszertárának alkalmazottja, egyidejûleg a pesti egyetem orvostudományi karán tanult, emellett egy nõnevelõ intézetben és több családnál is tanított. 1860-tól Karcagon a Nagykun kerület fõorvosa, 1861-ben tisztségérõl lemondva külföldre ment, ahonnan hazatérve 1862-65-ben Karcagon magánorvosi gyakorlatot folytatott. 1868-tól Karcagon ismét a Nagykun kerület fõorvosa. Az 1873. évi kolerajárvány idején Pest-Pilis-Solt vármegye, Kecskemét város, Heves vármegye tiszántúli részére, a Nagy- és Kiskunság területén a járvány leküzdésére kinevezett kormánybiztos volt. 1877-tõl Jász-Nagykun-Szolnok vármegye fõorvosa. Karcagon utcát neveztek el róla és a város kórházát. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi kar Kollégiuma az õ nevét viseli. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Szolnok megyei Szervezete 1978-ban bronzérmet készítetett az emlékére.

Biológus
Bölcsészetet, jogot és teológiát Debrecenben tanult. 1864-ben ösztöndíjjal Edinburghbe utazott. Itt és Londonban vált a darwinizmus és a korabeli angol kapitalizmus közgazdasági elveinek lelkes hívévé. 1866-ban hazatért, elõbb a debreceni gazdasági intézetben, majd a budapesti református gimnáziumban tanított. 1867-tõl a pesti református fõiskolánál elfoglalta a természetrajzi tanszéket. 1870-ben a természettudományi társulatban õ indítványozta a könyvkiadó-vállalatot és kidolgozta annak tervét. Dapsy szerkesztette a Magyar Föld címû közgazdasági napilapot. Lefordította többek között Darwin "A fajok eredete" és John Stuart Mill "A nemzetgazdaság alapelvei" c. munkáját.

Kertészmérnök, pomológus
Felsõfokú tanulmányait a Kertészeti Tanintézetben végezte 1920-tól a Növényélettani és Kórtani Állomáson a gyümölcsvédekezési osztály vezetõje volt. 1929-tõl az Országos Pomológiai Bizottság tagjaként dolgozott a gyümölcsfakörzetek kijelölésén. A Gyümölcsfatermelõk Egyesületének ügyvezetõ igazgatója. Fontos szerepe volt a hazai üzemi gyümölcstermesztés szervezésében. Munkáját a szentendrei amerikai köszmételisztharmat leküzdésével kezdte, amivel nemzetközi elismerést szerzett. Hazánkban elsõként alkalmazta a mészkénlevet a növényvédelemben. 1945 után fõleg a tájfajták felkutatásával és szelektálásával foglalkozott. Több tucat törzskönyvet készített.

Francia természettudós, fizikus, zoológus
Jogot tanult, de különösen kedvelte a természettudományokat és nemsokára komolyabban kezdett velük foglalkozni, kivált fizikával, de azonfelül még állattannal és növénytannal is. 1703. Párizsba költözködött, megválasztották a Francia Tudományos Akadémia tagjává. Elõször szesz késõbb higanyhõmérõt készített, melynek skáláját a víz fagypontjától a forráspontjáig 80 fokra osztotta. Ezt róla Réaumur-skálának nevezték el. Foglalkozott többek között az acélgyártás és a horganyzott vaslemez gyártásának technológiájával.

Francia mineralógus
Teológiát tanult, majd pappá szentelték, és 21 évig a Collège de Navarre professzora, 1802-ben a párizsi Természetrajzi Múzeum, majd 1809-tõl a Sorbonne ásványtanprofesszora volt. Kidolgozta a kristályszerkezet átfogó elméletét. Elméletének a dekrementum és a szögek állandóságának a törvénye az alapja, a kristályhasadási formáit az elsõdleges formákkal vagy gócokkal hozta geometriai kapcsolatba. Késõbb az ásványok osztályozására alkalmazta elméletét. Kristályokban a piroelektromosságot és a piezoelektromosságot is tanulmányozta. A geometriai kristálytan megalapítójának tekintik. Jelentõs az ötkötetes Ásványtan és a háromkötetes Kristálytan címû mûve. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Francia matematikus
Eredményei a matematikai analízis számos területén fontosak. Nevét leginkább a "Fatou-lemma" tette ismertté. Katonacsaládba született, de gyenge egészségi állapota miatt õ nem lehetett katona. Szülõvárosában kezdett tanulmányait Párizsban folytatta. Matematikai kiválósága okán csillagász asszisztens álláshoz jutott. Bár nem szerette, de gyenge fizikuma és erõsödõ depressziója ellenére becsülettel végezte a munkáját. Matematikai doktori értekezést nyújtott be a trigonometrikus sorok és a hatványsorok témájában 1906-ban. Ezeket az eredményeket (és a késõbbieket is) többen továbbfejlesztették, köztük Riesz Frigyes. Ahogyan eredményei nemzetközileg ismertté váltak, Fatou díjakban, elismerésekben részesült; 1927-ben a francia matematikai társulat elnökévé választották. A hirtelen halál egy hotelszobában érte; szülõvárosában temették el. (Hujter Mihály)

Mennyiségtan- és természettantanár, fõreáliskolai igazgató
Pozsonyban érettségizett, de - már csak a közelség okán is - nem Pesten, hanem Bécsben végezte el az egyetemet. Ekkoriban volt itt professzor Josef Stefan, aki néhány évvel késõbb, 1879-ben felfedezte a hõsugárzás nevezetes T⁴-es törvényét. Ekkor azonban Stauber József már Aradon tanított a fõgimnáziumban. Innen a fõreálba ment át, míg végül élete utolsó éveiben a nagyváradi fõreáliskola igazgatója lett. Matematikából a determinánsokról, fizikából a gázok tulajdonságairól írt cikkeket és tartott ismeretterjesztõ elõadásokat. Alapító tagja volt a Mathematikai és Physikai Társulatnak, õ is aláírta azt a gratuláló levelet, melyet az alapító tagok küldtek Eötvös Lorándnak 1894-ben, miniszterré történt kinevezése alkalmából. (Dr. Radnai Gyula)

Amatõr csillagász, meteorológus
A budapesti tudományegyetemen csillagászatot, a mûegyetemen geodéziát tanult. 1905-tõl rendszeres meteorológiai megfigyeléseket kezdett erdõtagyosi birtokán, 1914 körül jól felszerelt magáncsillagvizsgálót létesített. A Stella Csillagászati Egyesület vezetõségi tagja volt. Az Astronomische Geselischaft 1930-ban tagjai közé választotta. Fõként napfoltok, hullócsillagok, változó fényû csillagok észlelésével foglalkozott és az amatõrcsillagászat népszerûsítésén munkálkodott. 1950-ben a Hegyfoky Kabos emlékéremmel jutalmazták meteorológiai tevékenységéért. Csillagászati megfigyeléseinek feljegyzései valószínûleg a 2. világháború idején elvesztek. Részt vett az ógyallai csillagvizsgáló mûszereinek átmentésében. Hagyatékából épült fel Tatán a népszerûsítõ Bemutató Csillagvizsgáló, amely ma az õ nevét viseli.

Fizikus, biofizikus
Vegyészmérnöki tanulmányai után a Magyar Általános Kõszénbánya Rt.-nél, majd 1946-ban a Tatabányai Állami Gimnázium tanáraként dolgozott. Késõbb az ELTE tanársegéde, az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetének tudományos fõmunkatársa, 1976-tól tíz éven át a Budapesti Mûszaki Egyetem Alkalmazott Biofizikai Laboratóriumának igazgatója volt. Ezt követõen a Finommechanikai-Optikai Intézet, illetve a BME tudományos tanácsadójaként tevékenykedett. Több éven át a New York-i Orvostudományi Fõiskola, illetve a Darmstadti Mûszaki Fõiskola vendégprofesszora volt. Részt vett egy Mars-jármû tervezésében, nevéhez fûzõdik az elsõ ultrahang-hologramok megalkotása, továbbá a 360 fokos szögben látó PAL-lencse (Panoramic Annular Lens) kifejlesztése, amelyet 1984-ben kezdtek alkalmazni az amerikai ûrkutatásban. Utóbbi fejlesztése hasznosításáért az amerikai ûrkutatási hivataltól 1989-ben NASA-díjat kapott. Greguss Pált 1996-ban Genius feltalálói Oscar-díjjal, 1998-ban Genius feltalálói olimpiai aranyéremmel, 1999-ben Jedlik Ányos-díjjal tüntették ki.

Villamosmérnök, számítástechnikus, informatikus
1957-ben a BME Villamosmérnöki Kara, Gyengeáramú tagozatán szerzett diplomát. 1957-ben Tarján Rezsõ felvette az MTA Kibernetikai Kutató csoporthoz tudományos segédmunkatársnak. Dömölki Bálint mellett nagy szerepe volt az elsõ magyar számítógép, az M-3-as létrehozásában. 1959-ben kinevezték az elsõ magyarországi számítóközpont vezetõjének. Az 1960-1961-es tanévben Grigore Moisil professzor meghívására az elsõ számítástechnikai elõadásokat tartotta franciául a Bukaresti Egyetemen. 1963-ban tanulmányúton vett részt Penzában, az URAL-gyárban, a következõ évben az MTA Számítóközpontjában üzembe állították az URAL-2 számítógépet. 1975-1985 között a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság fõtitkára volt. 1981-ben kinevezték az elsõ magyarországi PC-gyár, az SzKI alapította Sci-L igazgatójává. 1986-ban Szekszárdon megalapította a Garay számítástechnika diákversenyeket, amelynek "élethossziglani" zsûrielnöke (a verseny jelenlegi neve: Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny). 1990-tól nyugdíjasként elõadásokat tartott, tudománytörténeti cikkeket és könyveket írt, konferenciákat szervezett és konferenciákon vett részt Neumann János életének és munkásságának alaposabb ismerõje és emlékének ápolója. A szegedi Informatikai Múzeum (Informatika Történeti Múzeum Alapítvány) kezdeményezõje. Szerepe kiemelkedõ az informatikai eszközök muzeális megõrzésében és az informatikatörténeti népszerûsítésben.

Amerikai farmakológus, Nobel-dijas
A Washingtoni Egyetemen végzett; Ph.D. fokozatot (biokémiából) a Harvard Egyetemen ért el 1933-ban. 1939-ig a Harvardon tanított. 1942-ben lépett be a Burroughs Wellcome Laboratories céghez, 1967-tõl 1976-ig a cég alelnöke volt. 1976-tól Scientist Emeritus-ként folytatta kutatásait. Munkatársaival együtt számos gyógyszert fejlesztett ki, többek között a malária, a leukémia, a köszvény, és más betegségek gyógyítására. 1988-ban Gertrude B. Elionnal és Sir James W. Blackkel közösen megkapta az orvosi Nobel-díjat.

Szovjet-orosz csillagász
1931-tõl a pulkovói Központi Csillagvizsgáló munkatársa, kezdetben a csillagok fizikája és az energia transzport elméletével foglalkozott. Az 1950-es évektõl a krimi Asztrofizikai Obszervatóriumban a Vénusz-légkör fénylését és a Hold spektroszkópiai jelenségeit tanulmányozta, 1958-ban színkép-felvételeket készített az Alphonsus-kráter gázkitörésérõl. Az 1936. évi politikai "tisztogatás" során hamis vádakkal ("ellenforradalmi tevékenység") büntetõtáborba került, (1941-ben közel állt a kivégzéshez) ahonnan 1946-ban szabadult. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök
Tanulmányait a zürichi mûegyetemen végezte. Svájci, majd hazai mérnöki gyakorlat után, 1880-ban kinevezték a budapesti állami ipariskola gépészeti tanszékére tanárnak. A papírgyártás kérdései is foglalkoztatták, az elsõ e tárggyal foglalkozó magyar nyelvû szakkönyv szerzõje. 1911-ben, mint az iskola igazgatója ment nyugalomba. Nyugalomba vonulása után egyik megalapítója és mûszaki vezetõje volt a Magyar Általános Gépgyár RT (MÁG)-nak, mely malomgépeken és motorokon kívül automobilok és az 1. világháborúban repülõgépek gyártásával is foglalkozott. Termékeny szakíró volt.

Vegyészmérnök, agrogeológus, mûegyetemi tanár
1895-ben a budapesti mûegyetemen vegyészmérnöki, 1898-ban a kolozsvári tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1899-1905-ig mint vegyész dolgozott a Magyaróvári Növénytermesztési Országos Kísérleti Állomáson. 1905-1907-ig a mûegyetem megbízásából Európában és az USA-ban tanulmányozta a mezõgazdasági vegyipart. 1908-ban megszervezte a mûegyetem. mezõgazdasági kémiai-technológiai tanszékét. Mint az Országos Chemiai Intézet vezetõje (1926-34-ben), megszervezte a talajlaboratóriumokat. A talajvizsgáló hálózatot és a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását. Kutatásai elsõsorban a talajok jellegzetes tulajdonságainak és a szikes talajok vizsgálatára és termékennyé tételére irányultak. Önálló talajtani felfogását a klasszikus orosz talajtani iskola alapjaira támaszkodva alakította ki. A talajok mezõgazdasági használhatósága szerint talajosztályozási rendszert dolgozott ki, a talajtípusokat eredetük alapján csoportosítva.

Matematikus
Budapesten végezte a középiskolát, tanára Pólya György volt. 1919-1932-ig a budapesti Menzler-Pregner-féle tükörgyárat vezette, ezután 1932-1938 között apja bécsi faexportvállalatának igazgatója volt. A nemzeti szocialisták elõl 1938-ban Angliába menekült, elõbb Chelsea-ben, majd Londonban az egyetemen matematikai tanulmányokat. folytatott. 1947-ben matematikából doktorált a londoni egyetemen, ahol tanára Dienes Pál volt. A Birkbeck Kollégium külsõ meghívott elõadója, 1948-ban a kollégium adjunktusa, majd docense lett. Fõ kutatási területe a végtelen sorok szummabilitása, e kutatásaival nemzetközileg elismert nevet szerzett. Végtelen mátrixokkal, komplex függvénytannal és gráfelmélettel foglalkozott, ezeken a területeken is figyelemre méltót alkotott.

Francia matematikus
Születési helye Bourg-en-Bresse in Savoy idõnként francia, idõnként olasz, és idõnként spanyol fennhatóság alatt volt. Munkássága mindhárom nemzethez köthetõ. Matematikai feladványokról és rejtvényekrõl írott könyve alapmûnek számít a szórakoztató matematikai irodalomban.

Olasz jezsuita csillagász
Sokoldalú csillagász, a római pápai obszervatórium többszörös újjászervezõ igazgatója, az "asztrofizika atyja". A geodézia és asztronómia klasszikus területeivel kezdett foglalkozni, majd a csillagászati színképelemzés egyik úttörõje volt, elsõként dolgozta ki a csillagok szabatos színképi osztályozási rendszerét. A Nap spektroszkópikus kutatási módszereinek elsõ kidolgozói közé tartozott. Emellett új meteorológiai mûszereket szerkesztett és széleskörû légköri megfigyeléseket végzett. Tanulmányozta a földi áramokat, és a Nap hatását a földi elektromos jelenségekre. A világ egységes mértékrendszere elterjesztésének egyik szorgalmazója. (Bartha Lajos)

Olasz vegyész, Nobel-díjas
A Milánói Mûegyetemen szerzett vegyészmérnöki doktorátust 1924-ben. Paviai, római és torinói egyetemek kémiai tanszékeit vezette, majd professzorként és az ipari kémiai kutatások irányítójaként tért vissza a Milánói Mûegyetemre (1938). Korábbi munkája nyomán valósult meg a metanol, a formaldehid, a butiraldehid és a borostyánkõsav modern ipari szintézise. 1953-ban kezdte meg a makromolekulák intenzív vizsgálatát. Kísérletei során a propilént Ziegler-katalizátorokkal polimerizálta, és igen rendezett molekulaszerkezetû polipropiléneket kapott. Hamarosan kiderült, hogy ezek a polimerek kedvezõ tulajdonságaik miatt ipari szempontból nagyon fontosak. A német Karl Zieglerrel 1963-ban kémiai Nobel-díjat kaptak.

Vízépítõ mérnök
Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben és a bécsi mûegyetemen végezte 1842-ben. 1847-ben Széchenyi István a Tisza-szabályozás VI. folyamosztályának igazgató mérnökévé neveztette ki. 1866-tól a bánsági határõrvidék vízi munkálatainak - a Temes és Bega szabályozásának és hajózhatóvá tételének s az ezzel kapcsolatos vízrendezéseknek - a vezetõje, 1868-tól vízügyi igazgatói beosztásban. Eredményes gyakorlati és széles körû irodalmi munkássága a kor egyik vezetõ vízügyi tekintélyévé tette.

Angol építész, matematikus, csillagász
1650-ben iratkozott be az oxfordi Wadham College-ba. 1651-ben kapott fõiskolai diplomát, három évvel késõbb pedig egyetemit. 1657-ben kinevezték az asztronómia professzorának a londoni Gresham College fõiskolára. A Royal Society egyik alapítója volt, 1680-1682 között elnöke is. Tudományos munkájának nagy elismeréssel adózott Newton és Pascal. Több témában folytatott tudományos kutatást, érdekelte az asztronómia, az optika, a hosszúsági körök meghatározásának tengerészeti problémája, a kozmológia, a mechanika, a mikroszkópia, a földmérés, a gyógyítás, és a meteorológia. Megfigyeléseket és méréseket folytatott, elemezte a kapott eredményeket, modelleket épített, és számos különbözõ eszközt használt, fejlesztett és talált fel. Korának egyik legnagyobb barokk építésze volt. A nagy londoni tûzvész utáni városrendezés, valamint 51 megrongálódott templom helyreállításának irányítása fûzõdik a nevéhez.

Orosz születésû francia bakteriológus
1881-ben szerezte meg diplomáját a szentpétervári egyetemen és néhány évig az egyetem oktatója volt. 1885-tõl a strasbourgi egyetemen, 1887-tõl a zürichi egyetemen mûködött. 1891-1905 között a szentpétervári Kísérleti Orvostudományi Intézet mikrobiológiai részlegét vezette. 1905 után egy idõre visszavonult a kutatástól. 1917-ben a forradalom elõl elmenekült Oroszországból. 1922-tõl Emil Roux meghívására a Párizs melletti Pasteur Intézetben a mezõgazdasági bakteriológiai részleg vezetõje volt. A mikrobiológiának Pasteur és Koch mellett egyik legjelentõsebb mûvelõje volt. Kimutatta, hogy egyes, az általa autotrófnak nevezett mikroorganizmusok szervetlen forrásokból nyerik az energiájukat. Felismerte a nitrifikáló baktériumok létezését és az élõvilágban betöltött fontos szerepét. Jelentõs eredményeket ért el többek között a talajbaktériumok, a vasbaktériumok és a cellulózbomlásban szerepet játszó baktériumok vizsgálatában. Az általa használt ún. Vinogradszkij-oszlop a mikroorganizmusok tanulmányozásának ma is fontos eszköze. A környezeti mikrobiológia egyik megalapítójának tekintjük.

Német születésú angol matematikus
Fiatalkorában gyári szerelõmunkásként dolgozott, a matematika a hobbija volt. 20 éves korában kezdett matematikát tanulni a frankfurti és a göttingeni egyetemen. Göttingenben doktorált. 1933-ban elhagyta Németországot és Angliába távozott. Manchesterben lett professzor. 1962-ben Ausztráliába, Canberrába hívták meg, majd 1968-1972 között néhány évet az Egyesült Államokban is töltött. Legjelentõsebb eredményeit a számelmélet területén érte el. A Royal Society tagjai közé választotta.

Angol fizikus
Fantáziadús angol fizikus, aki kortársaitól sem kapott érdemeinek megfelelõ elismerést. A gázok kinetikus viselkedésére adott érdekes, de (ma már tudjuk) nem teljesen korrekt magyarázatot. Fontos és eredeti gondolata volt, hogy a hõmérsékletet a gázatomok mozgásával hozta összhangba. Eredeti gondolata volt az is, hogy összefüggés van a gázok hõmérséklete, nyomása és térfogata között, bár késõbb kiderült, hogy az általa megállapított összefüggést korrigálni kellett. Nevéhez fûzõdik az 1831 évi "Nagy Üstökös" felfedezése is. (Rózsa Károly)

Amerikai vegyész
1860-ban végzett a Williams College hallgatójaként, majd természettudományos és teológiai tanulmányokat folytatott. 1869-ben a Western Reserve College (késõbb Western Reserve University) tanára lett, és nyugdíjazásáig itt tanított. Kitûnõ kísérletezõ hírében állt; ezzel hívta fel magára Michelson figyelmét. 1887-ben végezték el a Michelson-Morley-féle kísérletet, amely semmilyen "éterhatást" nem mutatott ki a Föld mozgási irányához képest különbözõ irányokban mért fénysebességben. Az eredmény fontos elõzménye volt Albert Einstein speciális relativitáselméletének.

Botanikus, költõ
Fazekas Mihály: Elöljáró beszéd - "Mert nem igaz az, hogy az esméret gyönyörûségének csak a haszon volna a rugója. Gyönyörködik a kertész számtalan plántáiban és virágaiban, melyeknek semmi hasznát nem tudja; gyönyörködik a mezei ember, ha az égre tekintvén egynehány csillagokat néven nevezhet; gyönyörködik a tanult ember a tudományban, amelyben jártas; bár annak orvosi és gazdasági hasznáról nem számolhat is. Maga az esméret terjedése és szélesedése az ember okos lelkében a legtisztább és nemesebb gyönyörûség-érzésnek kútfeje. Aki abból magából is gyönyörûséget érezni nem tud: tegye félre a természet vizsgálását; sõt a tudománynak minden névvel nevezendõ nemét tegye félre; nem néki való."

Meteorológus
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Idõjárási osztály, majd az Elõrejelzõ- és Kutatófõosztály vezetõje, a Központi Elõrejelzõ Intézet igazgatója. A zivatarok meteorológiai tényezõinek és elõrejelzési lehetõségének tanulmányozása terén alapvetõ munkát végzett, a front- és örvényképzõdés hidrodinamikai elméletének kifejtésével szerzett akadémiai doktori címet. A dinamikus meteorológia kérdése és az ún. mezoszinoptika egész életén át foglalkoztatták. Kezdeményezésére alakult az OMSz Hidrometeorológiai szolgálata. 1953-tól tevékenyen részt vett az ELTE meteorológus-képzésében, a dinamikus és szinoptikus meteorológia oktatásával. Több ilyen tárgyú könyv és jegyzet szerzõje. Az MTA Meteorológiai Bizottságának elnökhelyettese, a szocialista országok légkörtani kutatásait koordináló bizottság elnöke. A Steiner Lajos emlékéremmel jutalmazták. Sikeres kutatásaihoz jelentõsen hozzájárult felesége, B. Jakus Emma (sz. Nógrádverõce, 1927. okt. 29.), több munkájuk közösen jelent meg. (Bartha Lajos)

Biokémikus, orvos, biológus, egyetemi tanár
1953-ban szerzett orvosi oklevelet a BOTE-en. 1961-1963-ban az Országos Sugárbiológiai Intézet biokémiai osztályának vezetõje, igazgató helyettese 1969-1970-ben. 1963-1965-ben a bécsi Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség radiobiológiai munkatársa, 1970-1991-ben a SOTE biokémiai intézetének a vezetõje, egyetemi tanár. 1971-1973-ban rektorhelyettes, 1973-1976-ban rektor. Kutatási területe elsõsorban az immunfolyamatokban végbemenõ biokémiai szabályozás problémáira terjedt ki. Ezenkívül a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök sugársterilizálásával, annak szabványosításával foglalkozott, a lézer hazai alkalmazásának egyik orvosi kezdeményezõje.

Itáliai orvos, filozófus, botanikus, egyetemi tanár
Cesalpino követte tanárát, Luca Ghinit a Pisai Egyetem orvosprofesszorának és az egyetemi botanikus kert igazgatójának tisztében. 1592-tôl VIII. Kelemen pápa orvosa volt, és a római Sapienza Egyetemen tanított. Anatómiai és a vér élettani szerepével kapcsolatos munkái alapján William Harvey munkásságának elôfutáraként tisztelik. Filozófiai és elméleti szempontokon nyugvó egységes alapelvek alapján kísérelte meg a növények rendszerezését, szemben az ábécésorrend vagy gyógyhatás szerinti osztályozásokkal. Munkássága hozzájárult a növénytannak mint független tudományágnak a kialakulásához.

Francia csillagász, matematikus, fémmûves szakember, orvos
Aix-en-Provence egyetemén filozófiát tanult, majd Avignonban orvosdoktor lett 1613-ban. Boulogne püspöke német és magyar földre küldte, hogy a fémek bányászatát és a kohászatát kémlelje. Késõbb Luxemburg nagyhercegéhez szegõdött. Eközben Arisztotelészt tanulmányozta és csillagászkodott Gassendi mellett. Széleskörû ismeretei ellenére Morin a Föld mozdulatlanságát hirdette, és ellentétbe került Galilei, sõt késõbb Descartes tanításával is. Az asztrológia híve maradt; nem akarta, hogy kenyéradói az égi mozgások kifejezett céljának ne a földi események elõrejelzését tartsák. Morin elvitathatatlan érdeme, hogy a földrajzi hosszúságok kiszámításához hozzájárult, és a gömbi háromszögek ismeretanyagát is gyarapította. (Hujter Mihály)

Amerikai orvos, fiziológus, Nobel-díjas
1913-1917 között angol és görög nyelvi tanulmányokat folytatott a Yale Egyetemen, majd két éven át a hadseregben szolgált. A háború végén a Columbia Egyetemen orvostudományt tanult. A diploma megszerzése után New Yorkban, majd Londonban dolgozott, de visszatért New Yorkba, a Columbia Egyetemre. E mellett a Bellevue Kórházban folytatott orvosi gyakorlatot. 1945-ben a Columbia Egyetem professzora lett. 1931-tõl Courand-dal tanulmányozta a légzés élettanát és kórtanát, a szív és tüdõ kutatásának módszereit. A Werner Forssmann által végzett kísérletek továbbfejlesztésével jól alkalmazható szívkatéterezési módszert dolgoztak ki. 1956-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kapott megosztva André Cournand-dal és Werner Forssmann-nal a szívkatéterezéssel kapcsolatos felfedezésekért, valamint a keringés kóros elváltozásainak területén tett felismerésekért.

Építészmérnök, építésztörténész, fõiskolai tanár
Tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte, 1932-tõl 1945-ig archeológiai kutató a zsámbéki kolostor, valamint az egri Várszékesegyház feltárója. 1945-tõl õ végezte a budavári mûemlékek tudományos és mûszaki feldolgozását. 1951-ben a Budapesti Mûszaki Egyetemen docens, 1953-ban az Iparmûvészeti Fõiskolán építészettörténeti tanszékvezetõ tanár. 1959-tõl a Budapesti Városépítési Tervezõ Vállalat keretében folytatott mûemlékvédelmi tevékenységet, majd az Országos Mûemléki Felügyelõség igazgatási osztályának vezetõje. Gyakorlati mûemlékvédelmi munkássága: a budavári Magdolna templom, Domonkos-templom, a margitszigeti ferences romok, a szentendrei plébániatemplom, továbbá számos középkori eredetû lakóház.

Angol matematikus
A John Maynard Keynes Cambridge-i filozófus és közgazdász köréhez tartozó fiatal kutatók talán legtehetségesebbike volt. Számos különbözõ tudományban alkotott maradandót: a filozófiában, a közgazdaságtanban, a logikában és a matematika elméleti megalapozásában. A nevét viselõ Ramsey tételt egyetlen tisztán matematikai tárgyú dolgozatában közölte, de ennek hátterében is az a századelõ legkiválóbb elméit foglalkoztató kérdés állt, hogy létezik-e egy általános eljárás, mellyel minden matematikai állítás vagy formula igazsága eldönthetõ. Bár Ramsey tételének segítségével igazolható volt, hogy bizonyos nagyon speciális formájú állítások eldönthetõek, hamarosan kiderült, hogy nincs "univerzálisan jó algoritmus". A kérdéskörbõl az utóbbi harminc évben Ramsey-elmélet néven a kombinatorika egészen új, önálló fejezete nõtt ki, új tudományág született: a kombinatorikus geometria. Amikor Szekeres 1932-ben újra felfedezte Ramsey tételét, Ramsey már nem élt. Erdõs és Szekeres korszakos jelentõségû dolgozata nagyban hozzájárult a Ramsey-tétel népszerûsítéséhez.

Zoológus, egyetemi tanár
Tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte. 1902-ben bölcsészdoktor, 1907-ben protisztológiából magántanár lett. 1898-tól a mûegyetem növénytani, 1905-tõl az állattani tanszéken adjunktus volt. 1913-tól az Erzsébet polgári iskolai tanárképzõn a biológia tanára. 1920-ban Utrechtbe ment, ahol az egyetemen tanár volt. Hazatérése után 1929-tõl a tihanyi biológiai kutatóintézet igazgatója, 1934-ben a budapesti egyetemen a zoológia tanára lett. Az általános biológia és az általános állattan számos kérdésével foglalkozott, fõként a véglényekkel. A biológiában antidarwinista és antihaeckelista álláspontot foglalt el, de az ún. neovitalistákhoz sem csatlakozott. Neki és munkatársainak köszönhetõ a Balaton életének korszerû hidrobiológiai vizsgálata. 1910-tõl levelezõ, 1932-tõl az MTA rendes tagja volt.

Szász amatõr csillagász
Jelentõs birtokkal rendelkezõ szász földmûves, a természettudományos (fizikai, csillagászati) ismereteket önerõbõl sajátította el, és 1756-ban a lipcsei egyetemen vizsgát tett. Ugyanebben az évben elsõként bukkant rá arra az üstökösre, amelynek visszatértét Edmund Halley elõre számította. Megfigyelte az Algol (béta Persei) fényesség változását. Mikroszkopizáló vizsgálatai során kimutatta az édesvízi hidra (Habarnica) elõfordulását a szászországi vizekben. Jelentõs szerepe volt a burgonya szász-földi elterjesztésében. Munkáját a lipcsei Tudós Társaság, és a szentpétervári Császári Akadémia tagsággal ismerete el. (Bartha Lajos)

Amerikai csillagász
A napfizikai kutatások úttörõje, az "óriás távcsövek" építésének szorgalmazója. 1891-ben kidolgozta a Nap vizsgálatának fontos eszközét, a spektrohelioszkópot (utóbb a fényképezésre alkalmas spektroheliográfot is, a francia Deslandrestõl függetlenül), amellyel megkezdte a napfelszín és légkör egy szûk hullámtartományban "hidrogén-fényben" végzett folyamatos megfigyelését. A folyamatos napészlelés érdekében 1904-ben megszervezte a Nemzetközi Napkutató Bizottságot (International Star Committee), amelynek Magyarország is tagja volt. Anyagi és mûszaki támogatásával szorgalmazta az USA "mamut obszervatóriumainak" a Yerkes-csillagvizsgáló 101 cm-es refraktorának, a 150 cm-es és a 254 cm-es Wilson-hegyi és az 508 cm-es Palomar-hegyi reflektorok építését. (Bartha Lajos)

Ausztrál születésû angol patológus, Nobel-díjas
Az Adelaide-i és az Oxfordi Egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott 1924-ig. Ezután a Cambridge-i és a Sheffieldi Egyetemen oktatott és kutatott, majd 1935-tõl 1962-ig a patológia professzora volt Oxfordban. 1962-ben az oxfordi Queen's College igazgatója, 1965-ben a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem rektora lett. Ernst Boris Chainnel együtt - általános klinikai használatra - izolálta és kémiailag tiszta állapotban állította elõ a penicillint, amelyet Sir Alexander Fleming fedezett fel 1928-ban. Munkájáért 1945-ben Chainnel és Fleminggel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Dél-afrikai angol csillagász
A cambridgei Egyetemen tanult, az ottani Napfizikai Intézet asszisztense volt, majd két évig a kaliforniai Mt. Wilson Obszervatóriumban dolgozott. 1947-tõl Dél-Afrikában a pretoriai Radcliff-obszervatórium munkatársa, 1950-tõl 1974-ig igazgatója. 1974-ben az obszervatórium megszüntetése után a fokvárosi (Cape Town-i) egyetem tiszteletbeli professzora volt. Munkatársaival a Nagy- és Kis-Magellán felhõknek változó fényû csillagait vizsgálta. Kimutatta, hogy ezek távolsága kétszer nagyobb a korábbi mérések eredményeinél. Ezzel alátámasztotta Walter Baade megállapításait. T. L. Evansszel együtt kimutatta az összefüggést a hosszú fényváltozási periódusú (Mira típusú) csillagok abszolút fényessége és a fényingadozás periódusa közt. A Magellán-felhõkben kis kiterjedésû tömör, sötét porködöket észlelt. Ezeket a területeket, ahol erõs a csillagok keletkezése, ma "Thackeray-globulusok"-nak nevezik. (Bartha Lajos)

Kohómérnök
1931-ben Sopronban szerzett kohómérnöki oklevelet. 1932-tõl a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmû Rt. ózdi kohóüzemében dolgozott, 1943-tól mint fõmérnök. 1949-tõl a MÁVAG diósgyõri kohászati üzemeinek, 1953-tól a Kohó- és Gépipari Min. Vaskohászati Igazgatóságának fõmérnöke. Részt vett a Dunai Vasmû felépítésében is. 1957-tõl 1973-ig a Kohó- és Gépipari Tervezõ Intézet fõszaktanácsadója. A Kossuth-díj ezüst fokozatát a ferromangán hazai elõállítási módszerének kidolgozásáért kapta. A hazai kohóipari üzemek fejlesztési tervei elkészítéséért több kitüntetésben is részesült.

Olasz mérnök, csillagász
Kultúrmérnöki diplomát szerzett, érdeklõdése azonban 1868-tól a csillagászat felé fordult. 1898-ban kinevezték a firenzei Arcetri Csillagvizsgáló igazgatójává, és az egyetem csillagászat tanárává. 1874-ben még páduai tanárként megfigyelte Indiában a Vénusz átvonulását a Nap elõtt. Fõleg pozíciós csillagászattal foglalkozott, nagy pontosságú méréseket végzett a bolygók, kisbolygók és üstökösök, valamint a halvány csillagok helyzetérõl. Nevét is ezek a mérések tették ismertté. A firenzei Accademia Nazionale dei Lincei tagjává, a londoni Royal Astronomical Society levelezõ tagjává választották. Fia, Giorgio Abetti szintén hírneves csillagász lett. Mindkettõjük nevét egy holdkráter, és a 2646.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Osztrák fizikus
Amikor családja megállapította róla, hogy a természettudományok iránt érdeklõdik, Nernst-hez küldték a híres professzorhoz, tanulni. Kíváncsisága és érdeklõdõ természete még számos helyre eljuttatta tanulni, de oklevelet sehol sem szerzett, hanem laboratóriumot állított fel, ahol mindenféle technikai problémával foglalkozott. Olmützben telefongyárat alapított, itt alkalmazta Eugen Reiss-et, akinek mikrofonját az egész világ alkalmazta a rádió mûsorszórásban. 1911-ben tett Lieben rácsot az anód és a katód közé, amit Lieben-csõnek nevezünk, ami szabadalmi oltalmat nyert. Szabadalmát megvette a Telefunken társaság, amely ezen szabadalommal sokáig uralta a piacot Európában.

Biológus, egyetemi tanár
1931 és 1983 között a Pázmány Péter Tudományegyetem munkatársa. 1966-ban nyerte el az egyetemi tanári címet, két évvel késõbb lett az állatrendszertani tanszék vezetõje. 1973-tõl az MTA talajzoológiai tanszéki kutatócsoportjának vezetõje, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1959-tõl több rádiós és televíziós sorozat szerzõje, tanácsadója, e munkájához fûzõdõen 28 tengerentúli expedícióban vett részt. Kutatási területe a trópusi õserdõk nagyrészt ismeretlen talajfaunája volt Dél-Amerikában, elsõsorban az Andok és Amazónia területén. 2001-tõl a Corvin-lánc birtokosa.

Lengyel csillagász, orvos, matematikus, közgazdász, kanonok
Krakkóban, majd Bolognában tanult, orvosi diplomát szerzett. 1510-ben hazatérve a Kelet-poroszországi Fromborkban kanonok, csillagászati megfigyeléseket végzett és a kor irodalmát tanulmányozta. Újplatonista felfogása szerint az égitestek a "legtökéletesebb" kör alakú pályán keringhetnek, ezért elvetette az Arisztotelészi-Ptolemáioszi földközpontú (geocentrumos) rendszert, amely a bolygók látszó mozgását csak úgy írhatta le, ha többszörösen összetett, excentrumos pályákat alkalmaz. Arra a következtetésre jutott, hogy minden bolygó, a Földdel együtt a Nap körül kering (heliocentrumos rendszer). A napközpontú rendszert 1514-ben egy kéziratos füzetben ("Commentariolus") ismertette, nagy mûvét éveken át tökéletesítette és javította. Nyomtatásra csak a német Georg Joachim Rheticus (1514-1576) látogatása után állította össze. A Kopernikuszi rendszerrõl elõször Rheticus könyvecskéje, a "Narratio prima" adott szélesebb körben hírt (1540). Nagy mûve "Az égitestek körforgásáról" (De revolutionibus orbium coelestium) 1543-ban, halála évében jelent meg, egy kiadói elõszóval, amely a napközpontú rendszert csak matematikai modellként állítja be. A mû évtizedekig nem keltett különösebb vitát, csupán a benne foglalt pontos táblázatokat használták efemeris-számolásra. Giordano Bruno és fõleg Galilei fellépése terelte rá a teológusok figyelmét, 1616-ban a római Index kongregáció a "hibák kijavításáig" a tiltott mûvek listájára helyezte, terjesztését és tanítását eltiltotta. A tilalmat formailag csak 1832-ben oldották fel. Fromborkban Kopernikusz gyógyítással, és gazdasági kérdésekkel, pl. pénzreformmal is foglalkozott, tevékenyen részt vette a Német Lovagrend elleni küzdelemben. Emlékét, a nagy számú szobron és emlékmûvön kívül egy nagy holdkráter, valamint az 1322.sz. kisbolygó visel. (Bartha Lajos)

Norvég matematikus
1889-ben szerzett diplomát a University of Oslo-n és ugyanitt 1903-1922-ig professzor. 1894-ben lett a Norvég Tudományos Akadémia levelezõ tagja. 1916-1922-ig szerkesztette az Acta Mathematica folyóiratot. Alkalmazott matematikával foglalkozott. Az "algoritmus" szót Thue vezette be 1904-ben. A modern elméleti számítástudomány egyik fontos fogalma a formális rendszer, melynek bevezetése Thue nevéhez fûzõdik. 1909-ben jelent meg jelentõs munkája a Crelle's Journal-ban a számelmélettel kapcsolatban, amirõl Edmund Landau 1922-ben azt írta: "... a legfontosabb felfedezés az elemi számelméletben, amit én ismerek". Thue találta ki a semi-thue rendszert, és õ alkotta meg az elsõ logikai-matematikai modellt a nyelv számára.

Német-palesztinai matematikus
Német hazafiúságú zsidó csodagyerekként már 16 évesen leérettségizett egy berlini francia líceumban, majd egyetemre került Frobenius alá matematikusnak; 22 évesen doktorált számelméletbõl. Mindeközben két könyvet is írt a sakk matematikájáról és a kapcsolódó rejtvényekrõl. Párizsi tanulmányok következtek; onnan írta Hilbert címére, hogyan lehet bizonyítani az algebrai számtestekre vonatkozó prímideál tételt. 1909-ig Berlinben, utána Göttingenben professzorkodott; 1927-ben családjával (az akkor még angol fennhatóságú) Palesztinába emigrált. (Landau apósa a Nobel-díjas Paul Ehrlich, a szifilisz legyõzõje.) Szakmai féltékenységek és pozícióharcok okán 1934-ben Landau visszatért Berlinbe. Életmûve a matematika sok területén alapvetõ jelentõségû. (Hujter Mihály)

Francia orvos, fiziológus, Nobel-díjas
A párizsi Sorbonne-on kezdte meg egyetemi tanulmányait, ezeket a z elsõ világháborúban katonai szolgálata miatt megszakította. 1930-ban szerzett orvosdoktori fokozatot. Ezután az USA-ban telepedett le, pályafutása legnagyobb részében a Columbia Egyetemen oktatott és New Yorkban a Bellevue kórházban folytatott orvosi gyakorlatot. 1941-ben elnyerte az amerikai állampolgárságot, 1951-ben professzorrá nevezték ki. Tagja lett számos fiziológiai folyóirat szerkesztõbizottságának. 1931-tõl D. W. Richards-szal tanulmányozta a légzés élettanát és kórtanát, a szív és tüdõ kutatásának módszereit. A Werner Forssmann által végzett kísérletek továbbfejlesztésével jól alkalmazható szívkatéterezési módszert dolgoztak ki. Cournand foglalkozott a tüdõsebészeti mûtétek élettani hatásával, a levegõ és a vér közötti gázcserével. 1956-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kapott megosztva Werner Forssmann-nal és Dickinson W. Richards-szal a szívkatéterezéssel kapcsolatos felfedezésekért, valamint a keringés kóros elváltozásainak területén tett felismerésekért.

Gépészmérnök, épületgépész, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti mûegyetemen szerzett. Elõször az újjáépülõ vasútnál dolgozott mint a Közlekedési Tervezõ Vállalat, majd a Vasútterv gépészeti osztályvezetõje. 1952-tõl vasúti fõmérnök, késõbb a Vegyterv gépészeti osztályvezetõje. 1963-tól a gödöllõi Agrártudományi Egyetem tudományos fõmunkatársa, a mezõgazdasági épületgépészet tantárgy elõadója volt. Közremûködött - többek között - az Engels téri autóbuszpályaudvar, a székesfehérvári vasútállomás, az Úttörõvasút tervezésében. Kutatási témái közül kiemelkedõ az állattartási épületek klimatizálása, az élõvizek tisztasága érdekében végzett kutatómunkája, a mezõgazdasági szennyvizek tisztítása, biológiai szennyvíztisztítás, trágyakezelési eljárások.

Orvos, ideg- és elmeszakorvos
Orvosi oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. Az elme- és idegkórtani klinikán tanársegéd volt, majd 1950-ben a Magyar Néphadsereghez került, amelynek fõideggyógyásza, a katonai pszichiátria és neurológia egyik megalapozója, majd továbbfejlesztõje lett; 1953-tól a Pavlov Ideg-, Elme Szakcsoport vezetõségi tagja, 1964-1967 között fõtitkára volt. Vezetésével a Központi Katonai Kórház ideg-, elmeosztályán magas szintû klinikai és tudományos munka folyt.

Angol-ausztrál amatõr csillagász
A déli égbolt egyik legkorábbi rendszeres megfigyelõje. 1831-tõl Manchesterben jól menõ órásmûhelyt vezetett. 1844-ben hét évre Ausztráliába deportálták. Elbocsátása után a tasmániai Hobartban telepedett le, itt órásmûhelyt alapított. Lehetõsége volt rendszeres csillagászati észleléseket végezni a Rossbank obszervatóriumban. John Herschel után másodikként vizsgálta a déli égbolt jelenségeit. Elõször végzett színképvizsgálatokat a déli ég csillagairól, vizsgálta a csak délrõl látható három fényes üstököst. Kimutatta az éta Carina változó csillag fényesség-ingadozását, észlelte a Merkúr és a Vénusz átvonulását a Nap elõtt. 1860-ban létrehozta saját obszervatóriumát, ahol meteorológiai észleléseket is végzett. A Tasmán Királyi Társaság tagja, majd titkára, a londoni Királyi Csillagászati Társaság és a Meteorológiai Társaság tagja volt. (Bartha Lajos)

Morva születésû osztrák fizikus, filozófus
Tanárgyerek volt, szülei 15 éves koráig nem járatták nyilvános iskolába. A Bécsi Egyetemen matematikát, fizikát és filozófiát hallgatott és már 22 évesen doktorált fizikából. Bécsben, majd Grazban az optikai és a hangtani Doppler-effektust kutatta. Sikerrel pályázta meg 1867-ben a prágai német egyetem kísérleti fizika tanszékét, amelyet azután 28 éven át nem is hagyott el. Fõ kutatási területe az érzékelés vizsgálata volt, ezt fokozatosan szélesítette ki pszichofiziológiai irányban. A fenomenológiai kutatás híve volt, amit filozófiailag is igyekezett alátámasztani. Filozófiája nagy hatással volt kora tudósaira, többek között Einsteinre is. Érdekes módon egy magyar fizikatanár, Antolik Károly kísérletei terelték figyelmét a hangrobbanások és általában a hangsebességnél gyorsabban repülõ testek mozgásának vizsgálatára. Itt elért eredményei nyomán nevét a Mach-szám õrzi a repülés gyakorlati szakemberei körében, míg az érzékelés-tudomány mûvelõi a Mach-sávok felismerésének tudósát tisztelik benne. Eredményeit többek között Békésy György alkalmazta kutatásaiban. (Dr. Radnai Gyula)

Szovjet elméleti fizikus, ifjúsági író, a sztálini önkény áldozata
Az orvoscsaládból származó, ellenforradalmi értelmiségi szervezkedésért elitélt, 32 éves korában ártatlanul kivégzett, tehetséges fizikus a Leningrádi Egyetemen Gamov és Landau közeli baráti köréhez tartozott. Rövid kutatói pályája során kvantumelektrodinamikával, félvezetõkkel, asztrofizikával, kozmológiával foglalkozott. Úttörõnek számít a kvantumgravitáció témakörében 1935-ben készített doktori disszertációja, melynek Fock és Tamm voltak opponensei, akik nagy elismeréssel nyilatkoztak róla. A középiskolások számára írt ismeretterjesztõ fizikai könyveit felesége, az ugyancsak gyermekkönyveket író Lydia Chukovskaya (1907-1996) adatta ki újra, jóval Sztálin halála után, nagy nehézségek árán. A tudományos közösség számára Lev Okun, Victor Frenkel és Gennady Gorelik fedezte fel Bronstein kvantumgravitációs elméletét újra, a múlt század 90-es éveiben. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, bõrgyógyász, onkológus, egyetemi tanár
Oklevelét a szegedi egyetemen szerezte 1930-ban, több alkalommal dolgozott ösztöndíjjal bécsi, ill. párizsi bõrklinikákon. 1940-tõl szatmárnémeti, 1943-tól nagyváradi kórházi osztályvezetõ fõorvos. 1944-tõl a budapesti János Kórházban, 1945-tõl a Budapest Magdolnavárosi Kórházban dolgozott. 1954-tõl az Országos Onkológiai Intézet igazgató fõorvosa, 1959-tõl osztályvezetõ fõorvosa. 1968-tól c. egyetemi tanárként adott elõ a szegedi egyetemen. Kutatómunkájának tárgya az onkodermatológia.

Orvos, egészségügyi szervezõ, egyetemi tanár
Bécsben, Budapesten filozófiát, majd orvosi tanulmányokat folytatott. 1945-ben a Népjóléti, majd Egészségügyi Minisztériumba került. Közremûködött az üzemegészségügyi hálózat kifejlesztésében. 1951-ben az Országos Reuma- és Fürdõügyi Intézet igazgató fõorvosa lett. 1957-64-ben az Egészségügyi Minisztérium gyógyító-megelõzõ fõosztályát vezette. 1964-tõl a budapesti orvosi egyetemen a szervezési tanszék helyettes vezetõje és 1970-ig az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet szervezés-módszertani osztályának vezetõje, majd az Országos Vérellátó Szolgálat igazgató helyettese volt. Érdeme az egészségügy valamennyi területén a betegek ún. követéses módszere folyamatos nyilvántartása és folytatólagos kezelésének a biztosítása.

Geológus
Oklevelét 1955-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerezte. A Magyar Szénhidrogénipari Kutató Fejlesztõ Intézethez került 1980-ban, ahol tudományos fõmunkatársi beosztásban dolgozott. A fiatal harmadidõszaki és a triász képzõdmények Ostracoda faunájának kitûnõ ismerõje volt. Különösképpen az alföldi pliocén rétegtannal foglalkozott. Munkája elsõsorban a szénhidrogén-kutató fúrások Molluszka és Ostracoda fauna tartalmának feldolgozására irányult, s emellett bekapcsolódott a Földtani Intézet alföldi térképezõ és alapfúrásainak vizsgálatába, és egyike a földtani térképsorozat néhány magyarázójának.

Német csillagász, matematikus
Az elsõ analitikus elméletek (elsõsorban Euler eredményei) és a megfigyelési adatok összevetésével 1757-ben igen jó Hold-táblázatokat készített. A Hold pozícióját 1'-es pontossággal adta meg, ami a navigációban a földrajzi hosszúság fél fok pontosságú meghatározását tette lehetõvé. Táblázatait a Brit Admiralitás a hosszúság-mérés tökéletesítésére kitûzött jutalom harmadrészével díjazta. Elkészítette a Hold felszínének geometriai mérésekre alapított elsõ pontos térképét (1750), amely a következõ félévszázadban minden további holdtérkép alapjává vált.

Orosz vegyész
Beilsteint 1866-ban nevezték ki a kémia professzorának a Szentpétervári Cári Mûszaki Egyetemre. Õ állította össze a Handbuch der organischen Chemie (A szerves kémia kézikönyve; 1881-1883) c. kétkötetes mûvet, mely a szerves vegyészek nélkülözhetetlen kézikönyve. Kézikönyvének elsõ kiadása mintegy 15 000 szerves vegyület fizikai és kémiai tulajdonságairól nyújt teljes leírást. A második kiadás három kötetben jelent meg 1886 és 1889 között. A szerves kémia gyors ütemû növekedése miatt a további munkát átvette a Deutsche Chemische Gesellschaft (Német Kémiai Társaság). A kézikönyv negyedik kiadása (27 kötet) 1937-ben jelent meg (közkeletû neve: "a Beilstein"), és rendszeres kiegészítésekkel tartják naprakészen.

Német fizikus, Nobel-díjas
A Breslau-i (ma Wroclaw, Lengyelország) egyetemen tanult, majd Albert Einstein mellett dolgozott Prágában és Zürichben. A Frankfurti Egyetemen habilitált 1915-ben. 1921-23 között a rostocki egyetem professzora, majd 1923-ban a Hamburgi Egyetem Fizikai-Kémiai Intézetének vezetõje. 1933-ban az USA-ba távozott, ahol elõbb a California Institute of Technology, majd a University of California Berkeley professzora volt. Kifejlesztette az ún. molekulasugár-módszert. Legnevezetesebb eredménye a Walter Gerlach-hal együtt végzett, az atomok nem-homogén mágneses térben való eltérülésének vizsgálatát célzó kísérlet (Stern-Gerlach-kísérlet). Meghatározta a proton mágneses nyomatékát. 1943-ban Nobel-díjjal tüntették ki.

Fizikus, mérnök, feltaláló
A prágai egyetemen hallgatott matematikát és pedagógiát, majd Gyõrszigeten tanított. Késõbb a József Ipartanodában tanult, és a pesti kereskedelmi akadémián oktatott. Életének utolsó szakaszában telegráf-mérnök volt a Pest-Losonc-Zólyom vasúttársaságnál. Matematikai és fizikai munkásságának elismeréseképp több külhoni akadémia tagjává választotta. A német J.H.W. Geisslerrel körülbelül egy idõben, de tõle függetlenül megalkotta a higanyos légszivattyút.

Zoológus, orvos, tanár
Debrecenben teológiai tanulmányokat végzett és Nagyszalontán rektor (ref. iskolai tanító) lett. 1855-59-ben elvégezte a pesti orvoskari egyetemet. 1859-tõl a pesti evangélikus gimnáziumban 1861-tõl pedig a budapesti IV. ker. fõreáliskolában tanár. Kezdetben a fõváros rákfaunáját vizsgálta, késõbb fõleg a levéllábú rákokat tanulmányozta. Vizsgálta az Észak-magyarországi fürdõket is. 1862-ben a Természettudományi Társulat elsõ titkára lett. 1861-tõl az MTA tagja volt.

Rovartani kutató, entomológus
Sárospatakon és Budapesten jogi, a budapesti egyetemen természetrajzi tanulmányokat folytatott. 1890-ben asszisztensként Horváth Géza mellé került a Rovartani Állomásra, melynek 1895-ben ideiglenes igazgatója volt. Elsõsorban a mezõgazdasági rovartannal foglalkozott. Õ szervezte meg Magyarországon a mezõgazdasági kártevõ rovarok elleni korszerû védekezést. 1904-ben a marokkói sáska ellen lóvontatású sáskairtó gépet szerkesztett.

Botanikus, jogász, egyetemi tanár
A kolozsvári egyetemen természettudományi doktorátust szerzett. Elõbb ügyvédjelölt, majd joggyakornok, jegyzõ, végül bíró (1913), utoljára Szombathelyen törvényszéki tanácselnök, de mûködött közben Komáromban és Pozsonyban is. A szegedi egyetemen tanár lett. Értékes adatokkal gyarapította Komárom, Pozsony és Vas megyék növényzetének ismeretét. Õ ismerte fel a kelet-alpesi flóra hazai szerepét és különítette el a Praenoricum flóravidéket. Nevét 15 növény viseli.

Biológus, újságíró
Középiskoláit Selmecbányán végezte, majd a budapesti tudományegyetem bölcsészkarának hallgatója. Már 1913-tól megjelennek mezõgazdasági és kertészeti növényekrõl szóló ismertetései, ezeknek publikálását szibériai hadifogságából visszatérve újra folytatta. Az 1930-as évektõl fõleg a Nemzeti Újságban, 1945 után a Magyar Nemzetben, az Élet és Tudományban stb. számos ilyen tárgyú cikke jelent meg, melyeket három kötetben tett közzé. Ezek a növények botanikai, elnevezéstani, kertészeti, gyógyászati, kultúrtörténeti stb. vonatkozásait tárgyalják.

Francia tudós, csillagász-geodéta, hidrográfus, geográfus, fizikus, matematikus, vízépítési mérnök
A geofizikai kutatások egyik elõfutára, a hidrográfia tanára a Le Havre-i Egyetemen. A Föld lapultságának mérésére küldött francia-spanyol perui (ecuadori) expedíció tagja. Felismerte, hogy a hegytömegek vonzása eltéríti a függõónt az elméleti függõlegestõl, és ebbõl kiszámítható a bolygónk tömege (1736-40). Elsõk közt szerkesztett exakt fotométert, a napfény és egy fényforrás erõsségének összehasonlítására. Foglalkozott a légkör okozta sugártöréssel. Tökéletesítette a tengeri hajók helyzet-meghatározásának módszerét, és a mágneses iránytû eltérésének pontos mérését. A párizsi Tudományos Akadémia tagjává választotta (1727). (Bartha Lajos)

Botanikus, orvos
A bécsi egyetemen tanult. Késmárkon gyakorló orvos, majd Lõcsén városi fõorvos volt. Fiatalkori éveitõl érdekelte a botanika. Botanikai célú kirándulásokra járt a Szepességben és a Tátrában, nagy növénygyûjteménye volt. 1798-ban, latin nyelven egy alapvetõ botanikai munkát adott ki: "A cipszer flóra jegyzéke avagy a cipszer vármegyében és a szomszédos Kárpátokban szabadon elõforduló növények felsorolása" címmel. Itt mintegy 900 növényt sorol fel különösen a gyógynövényekre koncentrálva és mindegyiknek felsorolja elõnyös hatásait. Késõbb erre a mûre hivatkozott Kitaibel Pál valamint a Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály szerzõpáros.

Kémikus, mûegyetemi tanár
A budapesti mûegyetem vegyészmérnöki karán elkezdett tanulmányait az 1. világháború miatt megszakította. Leszerelése után 1921-ben szerezte meg oklevelét. Tanársegéd a mûegyetem kísérleti fizika tanszékén, 1925-ben ösztöndíjjal Berlinben a Kaiser Wilhelm Institutban dolgozott. Hazatérve a budapesti mûegyetem elektrokémiai tanszékén tanár. Tanársága mellett az új Fémipari Kutatóintézetnek is igazgató helyettese volt. 1957-ben nyugdíjazták. Tudományos mûködésének középpontjában a timföld- és alumíniumgyártás problémái álltak. A Bayer-féle feltárás idõfüggésével, gazdaságossági problémáival, új csõreaktor konstruálásával, a vörösiszapgyártás melléktermékeinek hasznosításával foglalkozott.

Biológus, zuzmókutató
Egyetemi tanulmányait a belgrádi és a szegedi tudományegyetemen végezte. 1930-ban természetrajz-kémia szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1928-tól az egyetemi növénytani intézet gyakornoka. 1957-70-ben biológia szakvezetõ tanár a szegedi Petõfi, Rózsa Ferenc, majd Ságvári Gimnáziumban. 1963-tól a Móra Ferenc Múzeum tudományos munkatársa. Már fiatal korától megfigyelte és gyûjtötte a növényi rendellenességeket, fõleg a zuzmók rendszertanával, cönológiájukkal és teratológiával foglalkozott. A magyar zuzmócönológia megteremtõje, 20-nál is több új zuzmótársulást írt le.

Orvos, röntgenológus
Középiskolai és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Orvosi diplomája megszerzése után 1932-tõl a Korányi Klinika belgyógyászatán dolgozott, ennek megszûnésével 1945-ig a röntgen klinika dolgozója volt. A budapesti egyetem orvosi karán 1944-ben egyetemi magántanári képesítést nyert. 1945. májusától az Országos Reuma és Fürdõügyi Intézet (ORFI) röntgenszakosztályának fõorvosa. Kandidátusi disszertációját A csípõízületek reumás megbetegedéseinek röntgendiagnosztikája címmel védte meg.

Fizikus
Az MTA MFKI-ba 1970-ben került, ahol rövid elméleti munka után félvezetõ eszközök minõsítõ berendezéseinek kidolgozásával bízták meg. Kutatásai során a világító diódák degradációját tanulmányozva azonosította a sajáthibák és vakanciák szerepét. Érdekes eredményeket kapott a szilíciumra is, itt négy nagyságrenddel megnövelte a szénszennyezés koncentrációjának kimutathatósági határát. Ezeknek az eredményeknek máig ható szerepük van az általa kifejlesztett készülékek és elvek piaci sikerében. 1981-ben megszervezte a Félvezetõ Spektroszkópiai Osztályt, amely a félvezetõ mélynívó-spektroszkópia bölcsõje lett. A mélynívók tranziens spektroszkópiájának elvét több ponton továbbfejlesztette, és elõször tette kereskedelmi forgalomba hozható mûszer alapelvévé. Felismerte a mikrohullámú abszorpciós spektroszkópia elvét. Mérési módszereit folyamatosan fejlesztette, így 1987-ben bevezette az elektrolitikus konduktancia mérés elvét. Neki is köszönhetõen az akkori MFKI-nak igen jó nemzetközi kapcsolatai voltak. Aktív résztvevõje volt igen sok hazai és nemzetközi konferenciának.

Angol orvos, sebész
Londonban tanult. 1793-tól 47 évig sebészprofesszor volt a Westminster Hospitalban. Legfontosabb felfedezéseként 1800-ban William Nicholson-nal szétbontotta a vizet alkotóelemeire, a Volta-féle oszlop segítségével. Megállapították, hogy a vízbõl két térfogat hidrogéngáz és egy térfogat oxigén keletkezik, ezáltal felfedezték az elektrolízist. 1804-ben a Royal Society tagjává választották 1808-1824-ig a Royal Academy-n anatómiát tanított. 1815-tõl tagja és egyideig elnöke is volt a College of Surgeons-nak. Elsõsorban az anatómia és élettan terén volt tevékeny. 1821-ben lovaggá ütötték.

Angol anglikán lelkész, seborvos, mûkedvelõ csillagász
1826-ban Liverpoolban fordult érdeklõdése a csillagászat felé, és nagyon pontos mérései a csillagpárok helyzetérõl a szakkörökben is elismerést váltott ki. Utóbb Ormskirkben, és Londonban Georg Bishop nagyiparos magán-obszervatóriumában, 1844 után otthonában szép bolygó megfigyeléseket végzett, kortársai "a sasszemû" jelzõvel tisztelték meg. Felfedezte a Szaturnusz halvány "Fátyolgyûrûjét", kitûnõ Mars-rajzokat készített. Megállapította a távcsõ objektívek átmérõjétõl függõ (szög) felbontási határt, amelyet ma "Dawes-határ"-nak neveznek. 1855-ben a Királyi Csillagászati Táraság aranyéremmel, 1865-ben a Royal Society tagjelöltséggel méltányolta munkáját. Holdkráter õrzi a nevét. (Bartha Lajos)

Amerikai feltaláló, a repülés egyik úttörõje
A 19. század nyolcvanas éveiben kezdett tervezni és építeni olyan repülõ szerkezeteket, melyek emberi irányítás mellett tudtak bizonyos ideig a levegõben maradni. Saját tervezésû áramlási készülékben vizsgálta meg a különbözõ szárnyprofilok körül kialakuló cirkulációt és örvényképzõdést. Elõször csapkodó szárnyú, majd rögzített szárnyú monoplánokat épített, legkülönösebb találmánya azonban egy vitorlázó tandem gép volt. Ennek két-két szárnya nem egymás felett, hanem egymás után lett elhelyezve. A gépeket forró levegõs légballonnal emelték fel, majd kioldották õket. Berepülõ pilótája - egy szakképzett ejtõernyõs - 1905-ben, õ maga 1911-ben szenvedett halálos balesetet próbarepülés közben. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai csillagász
A Massachusetts Institute of Technology-t elvégezve az ottani csillagászati obszervatóriumban, majd a Cambridge-i (Massachusetts, USA) Harvard Obszervatóriumban dolgozott fivére, Edward Charles Pickering munkatársaként. Öt, teljes napfogyatkozást észlelõ expedíció tagja volt. Fivérével együtt részt vett egy obszervatórium létrehozásában Peruban. A Szaturnusz kilencedik holdját, a Phoebe-t 1899-ben fedezte fel. Behatóan foglalkozott a Hold és a bolygók fényképezésével, a Marsról vizuális észleléseket is végzett. Segített Percival Lowellnek magán-obszervatóriumának létrehozásában Flagstaff-ban (Arizona). Elvileg kiszámította egy, a Neptunuszon túl keringõ bolygó létezését, de a Mount Wilson Obszervatóriumban készült fényképeken ezt nem találta meg. Csak 1930-ban fedezte fel C. W. Tombaugh a Lowell Obszervatóriumban a Plútót. Rendszeresen foglalkozott a Hold és a bolygók fénymérésével. Szorgos és tehetséges tudománynépszerûsítõ volt. Emlékét - bátyjáéval együtt - egy holdkráter, és egy kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Német születésû svéd kémikus, Nobel-díjas
Münchenben festészetet, természettudományokat Berlinben, Strassburgban, Göttingenben és a párizsi Pasteur Intézetben tanult. 1898-tól a stockholmi egyetemen tanított kémiát, 1906-tól, mint az általános és szervetlen kémia professzora. 1929-tõl a biokémiai intézet igazgatója volt, 1941-ben történt nyugdíjbavonulásáig. Fõ kutatási területe az enzimkémia volt, több fontos enzim koenzimjét sikerült izolálnia. Eredményei a vitaminkutatás területén is jelentõsek, felismerte, hogy a karotin az A-vitamin provitaminja. Foglalkozott a tumorok biokémiájával is. 1929-ben Arthur Harden-nel megosztott kémiai Nobel-díjat kapott a cukor erjedésének és a folyamatban ható enzimeknek a kutatásáért. Fia, Ulf von Euler-Chelpin élettani-orvostudományi Nobel-díjas volt.

Amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Közismertségét annak is köszönheti, hogy nemcsak mint fizikus, de mint tanár és mint irodalmár is jelentõs életmûvet alkotott. Matematikai tehetsége már gyerekkorában ámulatba ejtette környezetét, mégse vették fel a Columbia Egyetemre az ott a harmincas években érvényes numerus clausus miatt. Az MIT-t végezte el, majd Princetonban szerzett Ph.D. fokozatot elméleti fizikából 1942-ben. Részt vett a Manhattan Project-ben, a Bethe vezette elméleti osztályon, a komputer csoportban dolgozott. Munkatársa volt a magyar származású John Kemeny, a BASIC nyelv késõbbi megalkotója és a görög származású Nicholas Metropolis is, akinek nevét alapítványa jóvoltából ismerik a magyar diákok is. Feynman kutatói és egyetemi oktatói pályája Pasadenaban, a "CalTech"-en bontakozott ki. A kvantum-elektrodinamikában elért eredményeiért kapott 1965-ben megosztott Nobel-díjat. Az elemi részecskék között lezajló folyamatokat a téridõben szemléletesen ábrázoló Feynman-gráfok ma már az elemi rész fizikusok természetes munkaeszközei. A hatvanas években három éven át tartott bevezetõ fizika elõadásából született meg az a sok kötetes egyetemi tankönyvsorozat, melyet Mai fizika címmel magyarul is kiadtak. Jó humorral megírt könyvei részben ismeretterjesztõ, részben önéletrajzi ihletésûek. Utolsó nagy tette a Challenger katasztrófa rejtélyének megfejtése volt. (Dr. Radnai Gyula)

Mikrobiológus, állatorvos, egyetemi tanár
Budapesten szerzett 1919-ben állatorvosi, 1922-ben állatorvos-doktori oklevelet. A Bakteriológiai Intézetben kezdte el oltóanyagokkal kapcsolatos kutatásait. 1933-tól az Állami (késõbb Magyar, majd Phylaxia) Oltóanyagtermelõ Intézetben dolgozott, 1943-tól állategészségügyi tanácsosi rangban. 1952-ben kapott megbízást az Országos Korányi TBC Intézet mikrobiológiai laboratóriumának megszervezésére. Munkássága jelentõs mértékben hozzájárult a kutyák veszettségének és a szarvasmarha- tuberkulózisnak magyarországi visszaszorításához.

Erdõmérnök, egyetemi tanár
Erdõmérnöki oklevelét 1942-ben kapta a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdõmérnöki Karán. 1946-tól az erdõgazdaság igazgató helyettese, majd 1949-tõl a Pécsi Erdõgazdasági Nemzeti Vállalat vezérigazgató helyettese. 1954-tõl a Sátoraljaújhelyi Erdõgazdaság fõmérnöke. 1959-tõl a soproni egyetem tanszékvezetõ professzora. 1972-tõl 1981-ig az Erdõmérnöki Kar megbízott rektora. Gyakorlati munkájában elsõsorban az erdészet gépesítésével tûnt ki. Az Erdõgazdasági Tervezõ Iroda alapítója.

Matematikus, egyetemi tanár
Felsõfokú tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem matematika szakán végezte. Matematikus oklevelét 1970-ben kapta kézhez, s mindjárt bekerült a szegedi egyetem Bolyai Intézetébe. 1972-ben Szõkefalvi-Nagy Bélánál és Tandori Károlynál védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1987-ben kapta meg az egyetemi tanári kinevezést. 1987-ben kapta meg a szegedi egyetemen az egyetemi tanári kinevezést, a Sztochasztika Tanszék vezetõje lett. 1984 és 2000 között vendégkutató volt több amerikai egyetemen, 1990-tõl 2000-ig a University of Michigan professzora volt. 2000-ben lemondott amerikai professzori állásáról, s visszatért kutatni, tanítani a szegedi Bolyai Intézetbe. A legidézettebb tudósok közt tartották számon nemzetközi viszonylatban. Kutatási területe: A valószínûségelmélet és a matematikai statisztika határeloszlástételei. Megoldotta a valószínûségszámítás egyik legrégebbi, 1713-ból származó problémáját, a szentpétervári paradoxont. 2001-tõl az MTA tagja.

Német matematikus
A königsbergi egyetemre járt 1880-1884 között, majd 1885-ben megszerezte a doktori címet. Heinrich Weber - aki Richard Dedekind munkatársa volt az algebrai függvények elméletének kidolgozásában - professzor volt a königsbergi egyetemen, mialatt Hilbert tanuló volt. 1883-ban, miután Weber elment, Lindemann-t nevezték ki utódjának. Lindeman hatására kezdett el érdeklõdni az invariánsok (állandók) iránt. Bebizonyította a híres Hilbert alapú elméletet,majd bebizonyította a Hilbert-féle nem egyszerûsíthetõségi tételt. Az algebrai számok elméletével is foglalkozott. Ez a munkája a reciprocitás törvényeit helyezte a központba, továbbfejlesztve Gauss tételét a másodfokú maradékokkal kapcsolatban. 1893-ban Minkowskival közösen kijelölték õket a számelmélettel kapcsolatos jelentés elkészítésére. Hilbert Zahlbericht c. munkájában összegezte az elért eredményeket. Fél évszázadon át alapmûként tekintették mindazok, akik érdeklõdtek az algebrai számok elmélete iránt. Hilbert dolgozott algebrai formulákon, algebrai számelméleten, a geometria alapjain, analízisen és elméleti fizikán. Számos diákja lett híres matematikus. 1910-ben õ kapta a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai-díját.

Német botanikus, genetikus
1896-1902-ig a tübingeni, 1902-1909-ig a lipcsei, 1909-1914-ig a münsteri egyetemen tanított és kutatott. 1914-ben kinevezték a berlini Vilmos császár Biológiai Intézet fõigazgatójává, haláláig itt dolgozott. 1900-ban két másik biológussal, Erich Tschermak von Seysenegg-gel és Hugo de Vriesszel egyidejûleg, de tõlük függetlenül újra felfedezte Gregor Mendel történelmi jelentõségû dolgozatát az öröklõdés alapjairól. A Mendel-törvények kísérleti bizonyítékainak döntõ részét Correns szolgáltatta, 1909-ben közzétett eredményei nyomán az extrakromoszómás vagy citoplazmatikus öröklõdés elsõ meggyõzõ példájának tekinthetõ. Ezzel megelõzte Thomas Hunt Morgan amerikai genetikust, aki késõbb átfogó elmélet keretében vezette be a genetikai kapcsolódás fogalmát.

Svájci-amerikai csillagász
Tanulmányait Zürichben végezte (1920, doktor 1922), 1925-tõl az Egyesült Államokban, a Kaliforniai Mûszaki Egyetem kötelékében dolgozott, a Mt. Wilson és a Mt. Palomar Obszervatóriumok kutatója. 1929-tõl az elméleti fizika (kristály, folyadék és gázok fizikája), 1942-68 között az asztrofizika professzora. 1934-ben Walter Baadeval tanulmányozta a szupernova-fellángolások (robbanások) jelenségeit és következményükként szupersûrû neutroncsillag keletkezését. Kutatásaikkal 123 extragalaktikus szupernóvát fedeztek fel. Munkatársaival elkészítette a távoli csillagrendszerek és csillagrendszerek halmazainak mintegy 30 000 objektumot felsoroló katalógusát ("Zwicky-katalógus"). Alapvetõ munkát végzett az extragalaxisok morfológiájának kialakításában. (Bartha Lajos)

Orvos, botanikus
1840-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon és az egyetem gyógyászati intézetében segéd és helyettes tanár lett. 1843-ban hazatelepült szülõvárosába, s 1849-ig volt segéd, majd fõorvos. 1844-ben megalapította a Miskolci Orvosegyesületet. A szabadságharc alatt a fegyverletételig zászlóalj orvosként szolgált. Baráti kapcsolatba került Görgei Artúr tábornokkal. Az 1850-es évektõl a tudomány, a gyógyítás mellett közéleti szerepet is vállalt. Növényélettannal foglalkozott. Õ írta az elsõ magyar növényélettani munkát, amely azonban nem saját kutatásokon alapult. Orvosi cikkeket is írt.

Csillagász, egyetemi tanár
Magyarországi német családból származott. Bár élete nagyobb részét német-földön és Prágában töltötte, mindvégig "a haza szülöttének" tartotta magát. A budai Egyetemi Gimnáziumban, majd Bécsben, és Eötvös József ösztöndíjával Berlinben és Lipcsében tanult. Doktori értekezésében a fotografikus csillagászati pozíciómérések korlátait tárgyalta. 1874-ben a Kerguelen-szigeteken észlelõ német Vénusz-átvonulás expedíció fényképezõ munkáját, majd a felvételek feldolgozását irányította. 1883-tól a prágai Károly Egyetem csillagász tanára, a csillagvizsgáló igazgatója. A holdfelület finom részleteinek rajzolását, majd az óriástávcsövekkel készített holdfényképek grafikus felnagyítását végezte, sok más nagy obszervatóriumból neki küldött fényképeken is. Elsõként kapcsolódott a földtengely pólusingadozásának mérési programjába. Számos cikkét elõször magyar nyelven a Természettudományi Közlöny közölte. A Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagja volt. (Bartha Lajos)

Brit felfedezõ, természettudós
Hosszú idõn át a Royal Society elnökeként segítette a tudomány fejlõdését. Harrow-ban, Etonban és Oxforban tanult, atyjától 1761-ben jelentõs vagyont örökölt. Gyûjtõútjai során felkereste Új-Fundlandot és Labradort (1766) Cook kapitánnyal tartott világkörüli útján (1768-71), és volt Izlandon is (1772). Elsõként ismerte fel 1805-ben, hogy a gabonarozsda és a sóskaborbolya gombája azonos, és kimutatta, hogy az erszényes emlõsök alacsonyabb fokon állnak a méhlepényeseknél. Banks növénygyûjteménye (ami a világon az egyik legnagyobb) és könyvtára (természettudományos mûvek gyûjteménye) ma a British Múzeumban található.

Gépészmérnök
Pozsonyban és Pesten végezte tanulmányait a müncheni mûegyetemen folytatta és Párizsban meg Londonban elõadásokat hallgatott. 1883-ban az akkor szervezett budapesti technikai iparmúzeumnál alkalmazták. 1884-ben múzeumi õrré s az állami felsõ ipariskolához tanárrá nevezték ki. Az õ nevéhez fûzõdik a technológiai iparmúzeumnál az elektrotechnikai szak megalapítása és elektrotechnikai tanfolyamok szervezése. Mûszaki irodalmi mûködése jelentékenyen hozzájárult Magyarországon az elektrotechnikai szakismeretek terjesztéséhez. Munkatársa volt a Révai Nagy Lexikonnak is.

Mérnök
Budapesten elvégezte a felsõipariskolát. Ezután hajógépész volt. 1923-tól a Magnezitipari Tûzállóanyaggyárban mûhelyfõnök, majd mûszaki tisztviselõ, 1953-tól nyugalomba vonulásáig (1962) fõmérnök. 1950-ben egy gyári munkacsoport élén kidolgozta az új gyárrész mûszaki és technológiai terveit, majd vezette felépítését és üzembe helyezését, az új gyárrész részére hidraulikus téglaprést tervezett. Munkatársaival új típusú bázikus tûzálló téglát és kemencefalazási eljárást dolgozott ki, melyet 1961-ben szabadalmaztak. 1955-ben Kossuth-díjat kapott.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, 1924-tõl Fejér Lipót munkatársaként vett részt az analízis oktatásában. 1958-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. Emellett 1945-ig a budapesti tudományegyetem mellett mûködõ Középiskolai Tanárképzõ Intézet tanára is volt. Csaknem fél évszázadon át a budapesti tudományegyetemen több matematikus és középiskolai tanár nemzedéket tanított. Kutatási területei: a klasszikus analízis, fõleg az approximációelmélet és a geometria alapjai, kiváltképpen a hiperbolikus geometria axiomatikus felépítése. Különösen az utóbbi témakörben elért eredményei tették nevét külföldön is ismertté. Kétkötetes analízis-tankönyve, mely a 2. kiadásban teljesen átdolgozva jelent meg, matematikusok több generációjának tan- és kézikönyve volt. A Bolyai János Matematikai Társulat tiszteletbeli elnöke volt.

Német fizikus
Bécsben Franz Exner tanítványa volt, 1895-ben doktorált, 1899-ben habilitált és a fizika magántanára lett. 1911 és 1926 között az innsbrucki egyetem kísérleti fizika tanszékét vezette, majd visszatért Bécsbe a II. Fizikai Intézet élére. 1933-ban az Akadémia fõtitkára, 1938-ban alelnöke lett. Munkássága kiterjedt a fényelektromos hatás, a dielektrikumok, a légköri elektromosság, és fõként a radioaktivitás kutatására. Tevékenységéért már 1907-ben elnyerte a bécsi Akadémia Baumgartner-díját. Stefan Meyerrel kimutatták a radioaktív bomlás statisztikus jellegét, felfedezték a béta-sugárzás mágneses térben való elhajlását. Fritz Kohlrauschsal alfa-részecskék számlálására alkalmas detektort épített. (Piriti János)

Belga fizikus, csillagász
Eredetileg élettant tanult, és e tárgyból doktorált Gentben, 1914-ben. 1918-tõl a hollandiai Utrecht-i egyetemen fotometriával foglalkozott. Itt fordult figyelme a csillagászat, fõként a Nap spektroszkópiai vizsgálata és a csillag-légkörök tanulmányozása felé. 1937-ben az utrechti Sonnenborgh Egyetemi Csillagvizsgáló igazgatójává nevezték ki. Itt publikálta 1940-ben a napszínkép atlaszát, amely a napszínkép részleteinek nagy felbontású és pontosságú hullámhossztáblázatát tartalmazza. A 2. világháború idején a német megszállók antifasiszta tevékenysége miatt bebörtönözték, ekkor a foglyok számára tartott fizikai, csillagászati tanfolyamot. A háború után az amszterdami Matematikai Központot egyik megalapítója volt. Sokat foglalkozott a légköri fényhatásokkal, fényjelenségekkel, e tárgyról írt mûvét több nyelvre lefordították. Munkáját a Bruce éremmel (1947) és az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével ismerték el. Nevét az 1670.sz. kisbolygó, és egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Angol matematikus, fizikus
Cambridge-i egyetemen tanult fizikát. Az 1. világháborúban, egyetemi tanulmányait megszakítva, a hadsereg számára dolgozott ballisztikai problémák megoldásán, itt ébredt fel érdeklõdése a numerikus módszerek iránt. Még egyetemi tanulmányai idején, 1920-ban numerikus módszert dolgozott ki atomi hullámfüggvények kiszámítására. 1926-ban szerzett Ph.D. fokozatot Cambridge-ben. 1929 és 1937 között a manchesteri egyetemen tanított, majd 1937-ben visszatért Cambridge-be. A digitális számítógépek korai alkalmazói közé tartozott. Az általa kidolgozott módszer Fock által tovább fejlesztett változata ma Hartree-Fock-módszer néven ismert.

Magyar születésû amerikai kémikus, egyetemi tanár
1921-ben, 18 éves korában ment ki az Egyesült Államokba, ahol a Columbia Egyetemen szerzett kitüntetéses oklevelet kémiából - és angolból, majd a George Washington Egyetemen végzett diplomás vegyészmérnökként. Ph.D. fokozatát a Johns Hopkins Egyetemen szerezte meg 1933-ban, miközben az Agrárminisztérium egyik kémiai kutató laboratóriumában dolgozott, Paul H. Emmett munkatársaként. Nitrogén molekulák vasfelületen történõ adszorpcióját vizsgálták, kísérleti eredményük elméleti hátterét az 1935-tõl a Washington Egyetemen oktató és kutató Teller Ede fejtette meg. 1938-ban publikálták közösen az azóta neveik kezdõbetûivel idézett "BET-elméletet", a Langmuir-elmélet egyfajta kiterjesztését. Pearl Harbor, az USA 1941 végi hadba lépése után bevonult a haditengerészethez, ahol egy robbanóanyag-kutató csoport tagjaként még Einsteint is sikerült a torpedófejlesztésbe bevonnia. E kutatás során került kapcsolatba John Bardeennel, Neumann Jánossal és George Gamovval. A háború után többször járt Magyarországon, amivel felkeltette az amerikai haditengerészet gyanúját és 1951-ben (McCarthy korszak!) meg is szûnt tanácsadói állása. Kémiai kutatóként azonban tovább folytathatta munkáját különféle kutatóintézetekben, az amerikai Potsdam Clarkson egyetemén pedig a kémiai tanszék vezetõje lett. Ma már egy róla elnevezett díj õrzi emlékét ezen az egyetemen. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
1939-ben, 21 éves korában doktorált a Columbia egyetemen fizikából. 1941-tõl 1943-ig az MIT sugárzásokat kutató laboratóriumának, 1943 és 1946 között pedig a chicagoi egyetem nevezetes metallurgiai laboratóriumának volt a munkatársa. 1947-ben a Harvard egyetem professzoraként alkotta meg a kvantumelektrodinamika új matematikai formalizmusát. Kramers elképzelésébõl kiindulva az elektronnak mechanikai, tehetetlen tömeget és elektromágneses tömeget is tulajdonított, s a kétféle tömeg összegének figyelembe vételével tudta értelmezni a hidrogénatom spektrumának finomszerkezetét, a vonalak ún. Lamb-eltolódását. Feynmannal, valamint a japán Tomonagával együtt kaptak kvantumelektrodinamikai kutatásaikért megosztott Nobel-díjat 1965-ben. Munkásságuk révén sikerült a fizikusoknak jobban megérteniük az elemi részecskék és az elektromágneses tér kölcsönhatását. (Dr. Radnai Gyula)

Magyar születésû amerikai fizikus, feltaláló, biológus
"Entrópiacsökkentés termodinamikai rendszerben intelligens lény hatására." címû, dolgozatában (Berlinben, 1929.) az értelem információtermelõ szerepének és a hõtan II. fõtételének összefüggését vizsgálta, ezt ma az informatika és az agykutatás kiindulópontjának tekintik. Berlinben számos szabadalma született, az egyik - Einsteinnel közösen - egy új típusú hûtõgépre, amelyben nincs könnyen meghibásodó forgó alkatrész vagy dugattyú. 1933-ban Angliába költözött, ahol felismerte a nukleáris láncreakciót, az atombomba elvi alapját. 1939-ben a New York-i Columbia egyetemen végezte el a feltevéseit ellenõrzõ méréseit, amelyek bizonyították, hogy az urán hasadását neutronsokszorozás kíséri. Enrico Fermivel közösen szabadalmaztatta az úgynevezett rácsreaktort. 1939-ben Einstein többek között az õ kezdeményezésére hívta fel Roosevelt elnök figyelmét az uránhasadás katonai alkalmazásának lehetõségére. Az 1940-es évek elején tevékenyen részt vett az atomfegyver kidolgozásában. 1945 tavaszán Einsteinnel együtt figyelmeztették az elnököt az atombomba bevetésének szükségtelen voltára. Késõbb az atomfegyverek korlátozásának egyik legaktívabb harcosává vált. A világháború után biológiával foglalkozott, az élet alapproblémáira alkalmazta a fizika egzakt módszereit. A fizika reprodukálható kísérleti feltételeit átültette a biológiába, így alkotott meg például egy, a baktériumok szaporodásának vizsgálatához változatlan feltételeket biztosító kemosztátot. Legfontosabb tudományos eredményei a magfizika és a biológia tárgykörébõl származnak. A biofizika atyjának is õt tekintik.

Tüdõgyógyász
Oklevelét a budapesti egyetemen szerezte (1931). A budapesti Szent János Kórházban dolgozott s tüdõgyógyászati szakképesítést szerzett. 1940-45-ben Nagyváradon a kórház fertõzõ osztályán fõorvos, 1945-47-ben Cinkotán körzeti orvos, 1947-tõl haláláig a Gyulai Állami Kórház tüdõosztályának fõorvosa, 1951-tõl a Békés megyei Tüdõbeteg Intézet igazgató fõorvosa. Fõ kutatási területe a vitamin- és ásványianyag-háztartás volt a fertõzõ betegségekben és a tuberkulózisban. Vizsgálta a tüdõgümõkóros betegek otthonukban történõ kezelhetésének lehetõségeit.

Orvos, reumatológus, orvostörténész
Elsõsorban biometeorológiával és bioklimatológiával foglalkozott, ezzel kapcsolatban a vegetatív idegrendszer regulációját vizsgálta, de a belgyógyászati betegségeket is tanulmányozta. Új módszert dolgozott ki a vegetatív idegrendszeri megbetegedések vizsgálatára, amelyet "vegetatív index"-nek nevezett el. Módszerét külföldön elterjedten alkalmazzák, itthon csak a sportorvoslás és az üzem- és iparegészségügy területén. Vizsgálatokat végzett a nyombélfekély keletkezési mechanizmusával, valamint a levegõionok hatásával kapcsolatban.

Svéd kémikus, mineralógus
Az uppsalai egyetem elvégzése után 1788-ban németországi utazásokat tett, majd visszatért Uppsalába. 1794-ben kezdett tanítani, az uppsalai egyetem professzora lett. Õ terjesztette el Svédországban Lavoisier kémiai elképzeléseit. Finnországi és svédországi ásványok vizsgálatával foglalkozott és 1802-ben egy új elemet fedezett fel, melynek a tantál nevet adta. Gyermekkorától fogva részben siket volt, 1801-ben pedig egy felrobbanó palack fél szemére megvakította, munkáját kiválóan végezte. Talán azzal tette a legnagyobb szolgálatot a kémiának, hogy felismerte tanítványának, Jöns Jacob Berzeliusnak a tehetségét.

Francia fizikus
Orvosnak tanult, de érdeklõdése a fizika felé fordult. Igen sokoldalú volt, a fizika számos területén ért el eredményeket. 1850-ben megállapította, hogy a fény a vízben lassabban halad, mint a levegõben. Ugyanebben az évben megmérte a fény sebességét, eredménye 1%-on belül megegyezik a ma ismert helyes értékkel. Kidolgozta a giroszkóp elvét, ennek ma is jelentõs gyakorlati alkalmazása van. A Foucault-ingával kísérletileg demonstrálta a Föld forgását. Nagy jelentõségû a tömör vezetõkben változó mágneses fluxus hatására fellépõ örvényáramok - az ún. Foucault-áramok - kimutatása. Jelentõs munkát végzett a tükrös távcsövek fejlesztése terén. Foucault számára szervezték a párizsi Obszervatórium fizikai intézetét. A londoni Royal Society a Copley-éremmel, majd levelezõ tagsággal, a Francia Tudományos Akadémia tagsággal, a francia kormány a Becsületrend tiszti keresztjével tisztelte meg, nevét az 5668.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Német matematikus
A münsteri egyetemen tanult, majd Berlinben készítette el doktori disszertációját Weierstrass és Kummer irányítása mellett. Középiskolában tanított, majd egy papi szemináriumban oktatott. 1892-ben, még szemináriumi tanárként elért fontos eredményeinek elismeréseként a münsteri egyetem matematikaprofesszora lett. Jelentõs eredményeket ért el a hiperbolikus geometriában, majd a csoportok osztályozásában. Sophus Lie-tõl függetlenül bevezette a Lie-algebrák fogalmát és tisztázott számos, a Lie-algebrák területén felmerülõ problémát. Nevéhez fûzõdik a Killing-vektortér, a Killing-egyenlet, a Killing-spinor és több más, fontos fogalom bevezetése. Eredményei jelentõsen hozzájárultak a relativitáselmélet fejlõdéséhez.

Osztrák fizikus
1895-ben doktorált a bécsi egyetemen, ahol Franz Exner asszisztense lett. 1899-ben habilitált a légköri elekromosság elméletével, melyet 1897-98-ban szibériai méréssorozatával alapozott meg. A mérések során használt Brenndorf-elektrométer az õ nevét viseli. 1904-ben a grazi egyetemen a meteorológia majd a fizika professzora lett. 1907-ben szeizmológiai obszervatóriumot alapított. Jelentõs eredményeket ért el a földrengéshullámok haladását leíró elmélet kidolgozásában is. (Piriti János)

Amerikai kémiaprofesszor, oktatási szakember, diplomata
Kémiából doktorált a Harvard egyetemen 1917-ben. 1933-ban õ lett a Harvard egyetem elnöke, s az maradt 1953-ig. Döntõ szerepe volt abban, hogy az egyetem ez alatt a húsz év alatt világszínvonalú oktatási és kutatási intézménnyé fejlõdött. Bevezette a felvételi vizsgát, hogy a hallgatók ne szociális helyzetük, társadalmi kapcsolataik révén, hanem tehetségük, képességeik révén kerüljenek be az egyetemre. Modernizálta az egyetemi alapképzés tantervét. Következetes és sikeres oktatáspolitikájáért az Amerikai Kémiai Társaság legmagasabb kitüntetését, a Priestley-érmet kapta, és jelentõs kormánykitüntetésben is részesült. Aktívan támogatta a természettudomány belsõ világát feltáró, a tudomány fontosságát meggyõzõen bemutató diszciplínának, a tudománytörténetnek, mint önálló tantárgynak bevitelét a közép- és felsõfokú oktatásba. Személyes tekintélyével segítette olyan fiatal kutatók, mint Thomas Kuhn karrierjének kibontakozását. Magas szintû elnöki bizottságokba hívták meg, ahol rendszeresen kikérték véleményét állambiztonsági kérdésekben. 1943-ban kulcsszerepe volt a Manhattan program beindításában, 1950-ben a NATO európai hadállásainak megerõsítésében, majd 1957-ig az Egyesült Államok nagykövete volt a Német Szövetségi Köztársaságban. (Dr. Radnai Gyula)

Német fizikus, Nobel-díjas
A hamburgi egyetemen szerzett doktori fokozatot, majd ugyanitt 1937-ben magántanárrá habilitálták. 1941-ben a hannoveri egyetemen lett elõször rendkívüli, majd 1949-tõl rendes egyetemi tanár 1969-ben történt nyugdíjazásáig. A 2. világháború alatt a német urániumprogramon dolgozott, centrifugákat fejlesztett az izotópok szétválasztására. A háború után igazolták, így állásában maradhatott. Több alkalommal az Egyesült Államokban volt vendégprofesszor. Maria Goeppert-Mayertõl függetlenül dolgozta ki az atommagok héjmodelljét, mely számot ad egyes izotópok stabilitásáról. 1955-ben Maria Goeppert-Mayerrel közösen írtak könyvet a héjmodellrõl. Az 1963. évi fizikai Nobel-díj felét megosztották Jensen és Maria Goeppert-Mayer között az atomok héjszerkezetével kapcsolatos felfedezésekért. A díj másik felét Wigner Jenõnek ítélték oda.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
Tanulmányait az Illionis-i egyetem kémiai fakultásán 1942-ben fejezte be, 1947-ben doktorált. A 2. világháború idején a penicillinkutatással foglalkozott, késõbb New York állam mezõgazdasági kísérleti állomásán növényi hormonokat, a növények nitrogén-anyagcseréjét és peptidszintézisét kutatta. A nukleinsavak vizsgálatát a mezõgazdasági minisztérium kutatólaboratóriumában kezdte el 1957-ben, közben a Cornell Egyetemen biokémia tanszékvezetõ professzor volt. Õ vezette az egyetemen a biokémiai és molekuláris biológiai kutatásokat. Ösztöndíjasként az USA több híres kutatóintézetében dolgozott. Nevéhez fûzõdik a fehérjeszintézisben részt vevõ, különbözõ transzfer ribonukleinsavak szétválasztására szolgáló módszerek kidolgozása. 1968-ban Marshall Warren Nirenberggel és H. Gobind Khoranával megosztott élettani és orvosi Nobel-díjat kapott a genetikai kód megfejtéséért és a fehérjeszintézisben játszott szerepének tisztázásáért.

Botanikus
A budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett, majd magántanár lett az egyszikûek rendszertanából. 1896-1905-ig az Magyar Nemzeti Múzeum növénytárában, 1905-1919 között a Szõlészeti Kísérleti Állomáson, 1919-1923-ban pedig a Gombászati Kísérleti Állomás vezetõjeként dolgozott. Vegetációkutatással, növénytársulásokkal, növényanatómiával és -rendszertannal, késõbb gyakorlati növényvédelmi kérdésekkel és mikológiával foglalkozott. Jelentõs mezõgazdasági és tudománynépszerûsítõ is volt. Elsõként mutatta ki 1899-ben, hogy az Alföld nem eredendõen fátlan, sztyepp-klímájú terület, ezért propagálta annak fásítását.

Skót fizikus
Lelkésznek tanult az Edinburgh-i Egyetemen. 1799-ben kezdte a fényt tanulmányozni. Optikai, elsõsorban a polarizált fénnyel kapcsolatos kísérleti munkásságáról nevezetes. Egyszerû matematikai összefüggést fedezett fel a polarizációs szög és a visszaverõ közeg törésmutatója között, a Brewster-törvény hasznosnak bizonyult a nem átlátszó anyagok vagy a kis mennyiségû anyagminták törésmutatójának a meghatározásában. Vizsgálta a kristályok fénytörését, igazolta, hogy a topáznak két, optikailag kitüntetett tengelye van. Õ javasolta a világítótornyokba alkalmazott könnyû, lapos Fresnel-féle lencséket. 1816-ban feltalálta a kaleidoszkópot. 1815-ben választották a Royal Society tagjává, 1831-ben lovaggá ütötték. 1838-ban a St. Andrews-i egyetemen kollégiumi igazgató és fizikaprofesszor, 1859-ben pedig Edinburgh-i Egyetem principálisa lett. Élete végéig szerkesztett folyóiratokat és az Edinburgh Encyclopaediát.

Német kísérleti fizikus, Nobel-díjas
Apja német, édesanyja holland volt. Sikertelen hollandiai érettségi után Zürichben az ETH hallgatójaként gépészmérnöki diplomát szerzett 1868-ban. Itt a fizika tanszéket Rudolf Clausiustól átvevõ August Kundt laboratóriumában tûnt fel kísérleti fizikusi tehetsége. Kundt rábeszélésére doktorált 1869-ben, majd az õ asszisztenseként, vele együtt ment át a würzburgi egyetemre, innen pedig 1872-ben Strassburgba. Rugalmasságtani vizsgálatokkal, a hajszálcsövesség jelenségeivel, a gázok fajhõjével, a kristályok hõvezetésével, a gázok hõelnyelésével és a piezoelektromossággal is foglalkozott. A professzori cím megszerzése után 1879-tõl Giessenben, majd 1889-tõl Würzburgban lett a fizika tanszék vezetõje, 1894-tõl az egyetem rektora. Itt fedezte fel 1895 utolsó hónapjaiban a késõbb róla elnevezett sugárzást, ezért a felfedezésért kapta meg 1901-ben az akkor elõször kiosztásra kerülõ Nobel-díjat fizikából. Ekkor már Münchenben volt a fizikai intézet igazgatója, Nobel-díját viszont teljes egészében a würzburgi egyetemnek ajánlotta fel. Münchenben nála doktorált Abram Ioffe. Az elsõ világháborút Amerikában élte át, visszajövetele után 1920-ban Wilhelm Wiennek adta át tanszékét Münchenben, ugyanúgy, mint húsz évvel elõtte Würzburgban. Fizikai és méréstechnikai eszközgyûjteményét azonban megtartotta, csaknem haláláig gondozta. (Dr. Radnai Gyula)

Német ásványtudós
Fontos krisztallográfiai kutatásokat végzett. Elsõ nagyobb mûvében az összes ásvány ismert kristályformáit katalogizálta. Az ásványi kristályok valamennyi publikált ábrájának a gyûjteménye 9 kötetben jelent meg. A kristályjelölésekben szereplõ számsorok iránti érdeklõdése nyomán filozófiai elméletet dolgozott ki a számokról és a harmóniáról, ennek alapján elemezte a zenei harmóniát, a színeket, az emberi színérzékelés kialakulását, végül pedig a bolygóknak a Naptól való távolságát.

Gyógynövénykutató, ornitológus
Bölcsészdoktori oklevelet és középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd autodidakta módon továbbfejlesztette kémiai, növénytani és illóolajtudományi ismereteit. Már az 1920-as évek elején felismerte az illóolaj-tartalmú növények hazai termesztésének és feldolgozásának jelentõségét. A Magyar Általános Hitelbank Kaposvári Illóolajgyára igazgatója, 1936-tól budapesti gyárának és számos mezõgazdasági termõtelep és feldolgozóüzem irányítója. Nagy érdeme, hogy már a harmincas évek elején felismerte a paprikamalmokban keletkezõ, addig értéktelennek tartott õrlési hulladékok gyógyszerészeti jelentõségét. Paprikakivonata magas kapszaicintartalmánál fogva keresett cikk volt, és még napjainkban is eredményesen használják reumás bántalmak ellen. Nevéhez fûzõdik a híres tihanyi levendulás létesítése is.

Lengyel fizikus
Jan Kazimierz Danysz fia. 1954-tõl a Varsói Egyetem professzora. 1956 és 1959 között a Dubnai kutatóintézet igazgatóhelyetteseként szorgalmazta a CERN-nel történõ együttmûködést. Legnagyobb eredményeként 1952-ben Jerzy Pniewskivel a kozmikus sugárzás tanulmányozása közben felfedezték az elsõ hipermagot (melyben valamelyik nukleon s- vagy c-kvarkot tartalmaz). (Piriti János)

Építészmérnök
Tanulmányait a József Mûegyetemen végezte, gyakorlati mûködését az Építési Igazgatóságon kezdte. 1865-tõl, 1870-ig a Felsõ-Bodrog szabályozásán dolgozott. Külföldi tanulmányútról hazatérve elkészítette Budapest városrendezésének tervét, mellyel elnyerte a Fõvárosi Közmunkák Tanácsa által kiírt nemzetközi pályázat 10000 forintos elsõ díját. Munkájának felhasználásával készült el a fõváros rendezésének terve. Tervei szerint építették ki a Nagykörutat, s õ kapott megbízást a Sugárút építésére. Megnyerte 1873-ban a fõváros csatornázására kiírt szûkebb körû nemzetközi pályázatot is, s e munka végrehajtása (1891-96) szintén az õ elgondolásai szerint történt. Ugyancsak õ tervezte és irányította az árvíz által romba döntött Szeged újjáépítésének munkáját (1879-84).

Matematika- és fizikatanár, fõgimnázium igazgatója
A budapesti egyetemen szerzett diplomát, de anyagi okokból nem tudta elfogadni utána a felajánlott fizetésnélküli tanársegédi állást. 1893-ban került a kisújszállási református fõgimnáziumba tanárnak, ahol három év múlva igazgatónak választották. Közben 1895-ben sikeresen doktorált Budapesten a Fourier-sorokból. Kisújszálláson maga mellé vette unokaöccsét, a diák Móricz Zsigmondot, akinek a nagy református kollégiumokban szerzett keserves tapasztalatai után itt végre nyugodt, szeretetteljes környezetben sikerült leérettségiznie. Szeretve tisztelt nagybátyja emlékét az író késõbb "Légy jó mindhalálig" és "Forr a bor" c. regényeiben örökítette meg.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Humanista polihisztor volt, tudománypolitikus, mérnök, író és festõmûvész is egy személyben. Tudósként a mûszaki kémiában, s különösen a szilikátkémiai technológiában ért el kiemelkedõ eredményeket. Többek között az elsõ kerámiai elektromos kemencét tervezte, szigetelõanyagok gyártására új módszereket dolgozott ki, és feltalálta a kervit nevû falburkoló lapot. Képezte, tanította a jövõ mérnökeit, tudományos dolgozóit, nevelte az egyetemi oktatókat és a kutató intézetek munkatársait. Nemcsak szakmára, hanem világnézetre, kutatói etikára is tanított.

Orvos, belgyógyász
Oklevelet 1927-ben szerzett a budapesti tudományegyetem orvostudományi karán. Az OTI-nál orvosként, majd az OTI belgyógyászati rendelésének fõorvosaként dolgozott, majd az Országos Tisztviselõi Betegsegélyezési Alap (OTBA) budapesti kerület fõorvosa. 1934-tõl 1945-ig a Betegápolók és Ápolónõk Országos Egyesületének orvoselnöke, majd az Egészségpolitikai Társaság elnöke volt. 1932-36-ban a Betegápolásügy c. szaklap fõszerkesztõje.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Sopronban. 1953-ban vegyészmérnöki diplomát szerzett, ezt követõen tanársegéd lett a BME Vegyészmérnöki Karának Mezõgazdasági Kémiai Technológiai Tanszékén. 1982-ben doktori címet szerzett. 1963-tól öt éven át a Mûvelõdési Minisztérium egyetemi fõosztályának vezetõjeként a magyar felsõoktatás irányításában mûködött. 1968-ban visszament tanítani az egyetemre, ahol 1975-tõl tanszékvezetõnek, 1983-tól egyetemi tanárnak nevezték ki. 1981-82-ben a Vegyészmérnöki Kar dékánja, 1982-tõl 1987-ig rektorhelyettes, majd 1987 és 1990 között az egyetem rektora. Az irányító és nevelõ-oktató munka mellett eredményes tudományos tevékenységet is folytatott. Legjelentõsebb szabadalma a szorbitkristályosítás, a karbamid-zsírsav, karbamid-keményítõ képzése és gyártása. Feltalálói tudományos munkásságát Állami-díjjal ismerték el.

Villamosmérnök, mûegyetemi tanár
1972-ben diplomázott a Moszkvai Energetikai Egyetem Villamosmérnöki Karán. A mûszaki egyetemi doktori címet 1979-ben, a mûszaki tudomány kandidátusa fokozatot 1980-ban, a mûszaki tudomány doktora fokozatot, illetve DSc címet 1988-ban érte el. Mindhármat a félvezetõ eszközök témakörébõl. Egyetemi tanárrá 1991-ben nevezték ki. 1972-1973-ban, a TUNGSRAM Rt.-bõl indult, mûszaki ügyintézõként. 1973 és 1991 között, az MTA Mûszaki Fizikai Kutató Intézetében (MFKI) tudományos munkatárs, osztályvezetõ, fõosztályvezetõ-helyettes, fõosztályvezetõ, végül igazgatóhelyettes lett. 1975-1987 között óraadó az ELTE TTK-n, majd 1991-tõl a BME egyetemi tanára. 1992 és 1995 között õ vezette az Elektronikai Technológiák Tanszéket. 1995-1999 között a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Anyagtudományi és Technológiai intézetének (BAY-ATI) tudományos igazgatója volt. 1999-2000-ben a Miniszterelnöki Hivatalban évszámkezelési kormánybiztosként a 2000. évi dátumváltás számítástechnikai problémáinak megoldását felügyelte. Szakmai tevékenysége a vegyület-félvezetõkbõl készült optikai, mikrohullámú eszközök fizikája, technológiája, ezek alkalmazása. A mikrohullámú méréstechnika, érzékelõk, fém-félvezetõ átmenet volt fõ tematikája. Az õ irányításával fejlesztette ki az MFKI a nagyfrekvenciás tranzisztorcsaládját. Hazánkban elsõk között fordult a nanotechnológia felé. Elnöke volt a Híradástechnikai és Informatikai Tudományos Egyesület Mikroelektronika Szakosztályának.

Svéd botanikus
1811-ben doktori fokozatot szerzett a Lundi Egyetemen, ezután ugyanott a természettudományi tárgyak elõadójává nevezték ki, majd botanikaprofesszor lett. Késõbb az uppsalai egyetemen lett tanár, 1859-ben pedig visszavonult, s a gombákat tanulmányozta. Lundi tartózkodása idején kezdte gyûjteni és leírni a közismert gombafajokat A zuzmók osztályozására is létrehozott egy felosztást: ez a termõtestek jellegzetességein alapult.

Belgyógyász, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti egyetemen szerzett 1911-ben. 1911-1930 között a az egyetem belgyógyászati klinikáján gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus volt. 1930-ban a jód és röntgen kombinatív kezelésnek alkalmazása pajzsmirigy-megbetegedésekben tárgykörbõl egyetemi magántanár lett. 1930-tól az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) orvosigazgatója volt. Foglalkozási betegségek és mérgezések kezelésére új osztályt létesített. Az ólomvizsgáló állomást foglalkozási betegségek állomásává fejlesztette ki.

Orvos, szülész-nõgyógyász, orvostörténész, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen, Baselban és Budapesten végezte. 1921-23-ban a szegedi sebészeti, 1924-27-ben a budapesti I. sz. szülészeti és nõgyógyászati klinikán tanársegéd. 1928-29-ben a gyulai Állami Kórház fõorvosa volt. 1929-ben az Országos Stefánia Szövetség Budapest, X. kerületi Szülõotthonának igazgatója, valamint Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. szülész-nõgyógyász fõorvosa. 1938-ban a budapesti egyetemen magántanári képesítést nyert. Szakirodalmi tevékenysége a szülészet-nõgyógyászat tárgykörére és az orvostörténetre terjedt ki. Foglalkozott a Bolyaiak (Farkas és János) betegségével, a középkor orvosi ismereteivel.

Építészmérnök, egyetemi tanár
Középiskolai tanulmányait a budapesti Fasori Evangelikus Gimnáziumban végezte. A Mûszaki Egyetem tanárainak jóvoltából, a háború utáni újjáépítés érdekében 1944 õszén közel hatvan építészhallgató utazhatott el Magyarországról, több professzoruk kíséretében, hogy frontszolgálat helyett behívott katonaként is továbbtanulhassanak. A Halléban, majd Dániában tanuló hallgatók között volt Farkasdy Zoltán is. 1945-ben, építész diplomájának megszerzése után két éven át Dániában bõvítette ismereteit olyan neves mestereknél, mint például Jorn Utzon, a világhírû sidney-i opera késõbbi tervezõje. Hazatérte után tapasztalatainak jó ideig nem sok hasznát vehette: a szocreál lett az egyetlen megengedett stílusirányzat az építészetben is. Farkasdy Janáky Istvánnal közösen tervezte az újonnan létesített miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetem épületeit, majd a budapesti Mûegyetem Stoczek utcai tanulmányi épületét. Pályájának fontos teljesítménye volt a budai Várban megvalósult foghíjbeépítés. Az épületek egy része elismerést, egyes elemei vitát váltottak ki. 1970-tõl kezdve közel két évtizedet a tanításnak szentelt a Mûegyetem Középület-tervezési tanszékén.

Amerikai csillagász
A Yerkes Obszervatórium észlelõ csillagásza és optikai szakértõje. 1908-tól a szervezés alatt álló kaliforniai Mt. Wilson obszervatóriumban George W. Ritchey munkatársaként jelentõs szerepe volt az akkori idõk két óriás-reflektorának szerkesztésében. 1919-ban A. A. Michelson elgondolása alapján megszerkesztette az igen kis szögtávolságok (1/1000-ed ívmásodperc felbontású) mérésére az optikai interferométert, amely már a próbák során fontos új eredményeket hozott, pl. kimutatta a Capella (alfa Aurigae) hagyományos eszközökkel láthatatlan kísérõ csillagát. 1920 december 13-án elõször sikerült e mûszerrel közvetlenül megmérni egy csillag, a Betelgeuse (alfa Orionis) átmérõjét. A 6 méter alaptávolságú interferométert 15m-re növelve még további hat vörös óriás-csillag méretét állapították meg, és igazolták az addigi elméleti feltevések helyességét. Közremûködött a Palomar-hegyi 5 méteres távcsõ tervezésében, és számos optikai mérõeszközt tökéletesített. (Bartha Lajos)

Mérnök, tanár
1837-1840-ben Selmecbányán tanult bányászatot-kohászatot. Gyakorlati idejét Bécsben töltötte, illetve mérnökként dolgozott az ausztriai sóbányáknál. 1847-ben került a selmeci akadémiára, ahol a geometria-építészet tanszék tanára, majd vezetõje lett. A szabadságharc kettészakította itteni karrierjét, 1848-ban Leobenbe távozott, s az ottani akadémián tevékenykedett 1872-ig. Õ volt a poláris és kompenzáló planiméter feltalálója. Jakob Amslertõl függetlenül, de vele egyidejûleg találta fel és szabadalmaztatta a poláris és orthogonális rudas planimétert, amely a terület mérésére szolgáló mûszer. Nevéhez fûzõdik a gömbplaniméter elvének lefektetése is.

Ornitológus, bencés tanár
1861 és 1867 között Kõszegen gimnáziumi tanár, majd 1867-1896-ig a soproni bencés fõgimnáziumban a vegytant, mennyiségtant, rajzot, földrajzot, ásvány-, állat- és növénytant oktatta. Az iskola mintegy 1000 tételt számláló madárgyûjteményét szinte maga gyûjtötte és preparálta. A Fertõ madárvilágának egyik elsõ, jelentõs kutatója. Két európai hírû ornithológust nevelt: Chernel Istvánt és Csörgey Tituszt, akik tanítványai voltak a soproni gimnáziumban.

Francia zoológus
A francia forradalom alatt bebörtönözték, és csak tudományos elismertsége miatt engedték ki. 1799-ben kinevezték a párizsi Muséum National d'Histoire Naturelle rovartani részlegének élére. Ebben a minõségében számos mûvet jelentetett meg. 1829-ben Jean Lamarck utóda lett a múzeum zoológiaprofesszoraként. Szakterülete a rákok, pókok és rovarok természetrajza volt. Korát meghaladva rendszerezte és osztályozta az ízeltlábúakat. Az "entomológia fejedelmének" szokták nevezni.

Amerikai csillagász
1883-1887-ig Nashville-ben, a Vanderbilt Egyetemen tanult, és irányította az ottani obszervatóriumot. 1887-ben nevezték ki csillagásszá a Lick Obszervatóriumban. 1895-tõl haláláig a chicagoi egyetemen a gyakorlati csillagászat professzora és a Yerkes Obszervatórium csillagásza volt. 1889-ben kezdte fényképezni a Tejutat a sok új részletet feltáró, nagy fényerejû lencsékkel. 1892-ben 16 üstököst fedezett fel, valamint a Jupiter ötödik holdját. 1916-ban fedezte fel a - késõbb róla elnevezett - legnagyobb ismert sajátmozgással rendelkezõ csillagot. Az égi fényképezés úttörõje, korának egyik legkiválóbb megfigyelõ csillagásza volt. A csillagok közti sötét felhõk katalogizálásával alapvetõ munkát végzett.

Amerikai csillagász
Bowen 1921-tõl 1945-ig tanított a Kaliforniai Mûszaki Egyetemen (California Institute of Technology, Pasadena) 1931-tõl, mint professzor. 1946-ban kinevezték a Mount Wilson Obszervatórium igazgatójának majd 1948-ban a Palomar obszervatórium igazgatójának is. A két (alapítójukról Hale-obszervatóriumoknak nevezett) intézmény együttesét igazgatta 1964-ig. A kozmikus sugárzás fizikájával, valamint a gázködök színképével foglalkozott. 1927-ben kimutatta, hogy a gázködökre jellemzõ zöld színképvonal, amelyet addig egy új, ismeretlen kémiai elemnek tulajdonítottak, a többször ionizált oxigénatomoktól ered. 1938-ban találta fel a képszeletelõt (image slicer), amely javítja a fényt összetevõire bontó résspektrográf hatékonyságát. 1957-ben a "Bruce aranyéremmel" jutalmazta a Királyi Csillagászati Társaság. A 3363. sorszámú kisbolygó õrzi a nevét. (Bartha Lajos)

Teológus, matematikus, pécsi püspök
A hitújítás híve lett, az egyházi rendbõl és a Habsburgok szolgálatából kilépve Lengyelországban telepedett le, ahol megnõsült. A kor legtekintélyesebb európai gondolkodói nagyra becsülték. Matematikai - csillagászati írásaiból keveset publikált. Nagy hatású mûvet írt az üstökösökkel kapcsolatos babonák és tévhitek ellen, amelyet többször újra nyomtattak, és egy évszázad múlva is utánoztak. Tycho Brache geo-heliocentrikus rendszerének elsõ propagálója volt. (Bartha Lajos)

Mennyiségtan- és természettantanár, botanikus, zoológus
1896-ban érettségizett a pécsi fõreálban, ahol Maksay Zsigmond volt a matematika tanára. Ugyanebben az évben megnyerte az akkor harmadik alkalommal megrendezett társulati Tanulóversenyt matematikából (Zemplén Gyõzõ lett a második.). A budapesti tudományegyetemen szerzett mennyiségtan- természettan tanári oklevelet, majd 1902-ben doktorált Rados Gusztáv irányításával matematikából. 1903-tól a nagyváradi fõreálban, 1908-tól a budapesti, majd 1914-tõl a soproni leánygimnáziumban tanított. A kommün bukását követõen 1921-ben kényszernyugdíjazták. 1927-tõl 1937-ig újra taníthatott Kõszegen, az evangélikus leánygimnáziumban. Nagy szerepe volt a kõszegi Jurisich Múzeum létrehozásában. Botanikai, zoológiai gyûjtõutakat szervezett a Kõszegi hegységbe, õ maga is szenvedélyes gyûjtõvé vált. Széleskörû ismeretterjesztõ tevékenységet folytatott, még színdarabot is írt az Uránia Tudományos Színház számára. 1947-tõl 1951-ig a Kõszegi Városi Könyvtár és Levéltár vezetõje volt. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök
Oklevelét a budapesti József Mûegyetemen szerezte (1922). Ezután a Ganz Vagon- és Gépgyár Kutató és Fejlesztõ Osztályának munkatársa, Jendrassik György csoportjában dolgozott. Fõképpen a nagynyomású nyersolajmotorok technológiai kérdéseivel foglalkozott. Fõ szakterülete a köszörülés és a köszörûkorong-gyártás volt, ennek fejlesztésével foglalkozott a Ganz-gyárban, a Vasipari Kutató Intézetben, a Gépipari Technológiai Intézetben és a Gépipari Tudományos Egyesületben.

Magyar születésû német vegyészmérnök, elektromérnök, mûegyetemi tanár
Hannoverben, majd 1895-1900 között Göttingenben tanult és az utóbbi helyen Walter Nernst munkatársa is volt. 1901-tõl a Siemens & Halske cégnél telefonkábelek fejlesztésén dolgozott. 1905-tõl 1907-ig Walter Nernst utódaként professzorként Göttingenben a fizikai kémiai intézetet vezette. 1907-ben a charlottenburgi mûszaki fõiskola professzora lett Berlinben. Itt 1919-ben egy új fizikai kémiai és elektrokémiai intézetet alapított. Nevéhez fûzõdik a kvadráns elektrométernek továbbfejlesztett, a korábbiaknál érzékenyebb változata.

Gépészmérnök, mûegyetemi tanár
Oklevelét a Budapesti Mûegyetemen nyerte el 1878-ban, ez volt az elsõ ott kiadott gépészmérnöki oklevél. 1901-1902-ben a Királyi József Nádor Mûegyetem Gépészmérnöki Karának dékánja, majd 1920-21-ben a Mûegyetem rektora. Fõ tudományterülete az anyagvizsgálat volt. A szerkezeti anyagok viselkedésére vonatkozó elmélete nagy érdeklõdést és sok vitát váltott ki. Elsõnek mutatott rá, hogy a fémes anyagok tulajdonságai az anyagszerkezettõl függenek. Elmélyedt kutatásokat folytatott a fém-, fa-, textil-, papír- és malomipar technológiáinak területén, színvonalas elõadásokat tartott a gépészmérnök hallgatóknak. Részben saját tervezésû gépekkel és mûszerekkel megszervezte a Mechanikai Technológiai Intézet (Gillemot tanszék elõdje) anyagvizsgáló laboratóriumát. Itt munkatársa volt - a késõbb szintén világhírûvé vált - Csonka János is. 1888-ban a Mechanikai Technológiai tanszék vezetõje lett. 1912-tõl az MTA levelezõ, 1923-tól rendes tagja volt.

Orvos, egyetemi tanár
Tanulmányait Bécsben és Budapesten végezte, Budapesten 1902-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1902-1909 között Korányi Frigyes klinikáján tanársegéd, majd Jendrassik Jenõ adjunktusa. 1922-tõl az Apponyi Albert Poliklinika belgyógyászati osztályának vezetõje, 1925-tõl a belgyógyászati diagnosztika egyetemi elõadója lett. Õ írta le elõször az 1919. évi nagy csuklási járványt, tisztázta kór- és tünettanát. Számos hazai és külföldi társaság tagja.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti mûszaki egyetemen 1914-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett, ugyanott avatták 1965-ben a mûszaki tudományok t. doktorává. Az 1. világháború elõtt és után tanársegéd volt a mûegyetemen, 1922-1923 között vezetõ tervezõmérnök Hamburgban, majd a torinói Fiat-mûvek kutatómérnöke, 1925-27-ben fõmérnök a budapesti Gamma-gyárban, mérnökszakértõ a kereskedelemügyi minisztériumban. 1927-ben az USA-ban telepedett le, ahol egyetemi elõadó, tanársegéd, docens lett, majd a mûszaki kutatások professzora a Pennsylvania Állami Egyetemen. Kutatási területe a motormechanika, fûtõanyagproblémák stb. Jelzõkészüléket fejlesztett ki a gyorsvonatok részére, tanulmányozta a sugárpusztítást is.

Közgazdász, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti, grazi és bécsi egyetemeken végezte. 1919-ben állam- és jogtudományi doktorátust szerzett a grazi egyetemen, 1920-ban filozófiai doktorátust a budapesti egyetemen és 1921-ben közgazdasági doktorátust a budapesti mûegyetemen. Nyilvános rendes tanári kinevezést 1933-ban vette át. A Magyar Tudományos Akadémia levelezõ taggá választotta 1935-ben, majd 1948-ban kizárták az akadémikusok soraiból és 1991-ben rehabilitálták. A szegedi egyetemen eltöltött idõ alatt, 1936-1937-ben az állam- és jogtudományi kar dékánja, majd az ezt követõ tanévben prodékáni tisztséget töltött be. Szegedi évei alatt háromszor hívták meg vendégprofesszornak a los angelesi egyetemre (1935, 1937, 1939). 1940-tõl a pécsi tudományegyetem tanára. 1945-tõl külföldön élt, a syracusai (USA, New York állam) egyetem vendégprofesszora 1946-tól 1964-ig. 1958-tól a göttingeni egyetemen tanított nyolc évig és 1964-65-ben az egyetem társadalomtudományi és közgazdasági karának a dékáni tisztjét töltötte be. Vendégprofesszorként oktatott a müncheni, marburgi, tübingeni, bombay-i és sanghaji egyetemen. Elméleti közgazdaságtannal, gazdaságtörténettel és gazdaságfilozófiai kérdésekkel, valamint kelet-európa gazdasági problémáival foglalkozott.

Orvos, immunológus, egyetemi tanár
1950-ben a Debreceni Tudományegyetemen szerzett orvosi oklevelet, majd ugyanitt a III. sz. Belgyógyászati Klinika tudományos munkatársa, tudományos fõmunkatársa volt. 1963-1973-ig az Országos Vértranszfúziós Szolgálat Központi Kutatólaboratóriuma, ill. az Országos Hematológiai és Vértranszfúziós Intézet (OHVI) Immunkémiai Osztálya tudományos osztályvezetõje. 1973-1995-ig az ELTE TTK Immunológiai Tanszék egyetemi. tanára és a Tanszék vezetõje, kutatóprofesszora, emeritusz professzora. 1965-1966-ig a Birminghami Egyetem Kísérleti Kórélettani Osztálya és a Lausanne-i Egyetem Biokémiai Intézete vendégkutatója volt. Immunológiával, elsõsorban a magasabb rendû szervezetek humorális védekezésében központi szerepet betöltõ ellenanyag- molekulák vizsgálatával foglalkozott. A világon elsõk között írta le a papainérzékeny és papainrezisztens immunglobulinokat, majd megállapította azok szerkezeti sajátosságait. Késõbb érdeklõdése az immunsejteken található Fc-receptorok tanulmányozása felé fordult. Nevéhez fûzõdik az OHVI-n belül az immunkémiai osztály megszervezése, ill. az ELTE TTK-n az Immunológiai Tanszék felállítása. 1982-tõl az MTA levelezõ, 1990-tõl rendes tagja volt.

Holland fizikus, Nobel-díjas
1878-ban nevezték ki a Leideni Egyetem matematikai fizika professzorává. Doktori értekezésében 1875-ben továbbfejlesztette az angol James C. Maxwell elektromágneses elméletét, így az sokkal kielégítõbb magyarázatot adott a fényvisszaverõdésre és a fénytörésre. A fizika sok ága foglalkoztatta, de fõ célja egy olyan elmélet létrehozása volt, amely megmagyarázza az elektromosság, a mágnesség és a fény kapcsolatát. Maxwell elmélete szerint az elektromágneses sugárzást a rezgõ elektromos töltések keltik, de a fényt keltõ töltések nem voltak ismertek. Lorentz ezért arra gondolt, hogy az anyag atomjai is töltött részecskékbõl állhatnak, és ezek az atom belsejében levõ töltött részecskék lehetnek a fény forrásai. Ha ez igaz, akkor az erõs mágneses térnek hatnia kell a rezgésekre, és ezen keresztül az így keletkezett fény hullámhosszára. 1896-ban Zeeman, Lorentz tanítványa igazolta ennek a jelenségnek a létezését, ez ma Zeeman-effektus néven ismert. Munkájukért 1902-ben Nobel-díjat kaptak.

Természetrajztanár, botanikus, hivatásos katona
1866-tól a kõszegi katonai felsõnevelõ intézet, késõbb az ebbõl szervezett katonai alreáliskola természetrajztanáraként mûködött kisebb megszakításokkal 1879-ig. Az iskola körül nagy parkot létesített. Freh Alfonz és Waisbecker Antal mellett a térség egyik legalaposabb botanikai kutatója volt. Kõszeg és környéke alacsonyabb- és magasabbrendû flóráját, valamint nagy mennyiségû egzotikus anyagot is tartalmazó hatalmas növénygyûjteményét a pannonhalmi Benedek-rend Fõapátsága vette meg 1920-ban, ez a szombathelyi Savaria Múzeumba került 1980-ban.

Gimnáziumi matematikatanár
Kürschák József révén került a debreceni Fazekas reáliskolába. Õ is egyike volt azoknak a tanárjelölteknek, akik a mintagyakorló iskolában az 1883-as matematika tantervi kísérleteket végezték. Feladata a II. osztályban 1885/86-ban a matematikai tárgykörök közül a statisztikának, a közgazdasági ismeretek alapjainak a történeti és irodalmi tanulmányokkal szoros összefüggésben való bevitele volt. Az igazi sikereket a Losoncon töltött évek hozták meg. Tanítványai országosan elsõk az 1901 évi Eötvös versenyen.

Német feltaláló
Eredetileg aranymûvesnek tanult. Az 1420-as évek elején elhagyta szülõvárosát és elõbb Eltville-be, majd 1430 táján Strasbourgba költözött. Ebben az idõben már kísérletezett a könyvnyomtatással. 1447-ben visszatért Mainzba, és felállította elsõ nyomdáját. Elsõ nyomtatott munkái: egy Weltgericht címû vers, majd egy vékony latin nyelvkönyv és az 1448-as évre készített, csillagászati jóslásokat is tartalmazó naptár. Gutenberg 5 évi munkával készítette el fõmûvét, az ún. "42 soros Bibliá"-t, amely 641 lapot, oldalanként 42 sort tartalmazott, két hasábban szedve. Hitelezõje beperelte, Gutenberg a pert, és ennek következtében mûhelyét is elvesztette. Egy újabb támogatója segítségével új mûhelyt hozott létre, itt nyomtatta a Catholicon címû enciklopédiát és más mûveket. Élete végén a mainzi érsek udvarától kapott járadékot. Õ fejlesztette ki az eljárást, melyen több száz éven keresztül a könyvnyomtatás alapult: a mozgatható, vagyis összerakható és szétszedhetõ betûk használatát, a betûöntés módját, a megfelelõ nyomdafesték elõállítását, a kiszedett betûk nyomási eljárását. Találmánya rohamosan elterjedt Európában és ezzel új korszakot nyitott meg.

Algériai francia matematikus
A francia uralom éveiben született Algériában. Tanulmányait az École Normale Supérieure-ön kezdte meg, azonban 20 évesen, az 1. világháborúban be kellett vonulnia a francia hadseregbe. Egy súlyos arcsérülése miatt több mûtéten esett át, és a továbbiakban az arcán bõrhevedert kellett viselnie. Betegsége mellett folytatta tanulmányait, 1917-ben benyújtotta doktori disszertációját. 25 évesen publikálta a "Mémoire sur l'iteration des fonctions rationelles" címû, a racionális függvények iterációjára vonatkozó dolgozatát, amelyet a Francia Tudományos Akadémia nagydíjjal tüntetett ki. 1919-ben nevezték ki a Sorbonne professzorának, egyidejûleg más felsõfokú intézményekben is oktatott. A matematika számos területén ért el eredményeket, legfontosabbak azonban a róla elnevezett Julia-halmazok, amelyeknek jelentõségére B. Mandelbroitnak a 70-es években végzett számítógépes kísérletei hívták fel ismét a figyelmet, s amelyek fontos szerepet játszanak a fraktálelméletben.

Fizikus, matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen végezte. Tanára volt Eötvös Loránd és Fejér Lipót is. Matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett, majd a budapesti József Mûegyetemen doktorált. Kutatómunkáját 1931-ig német egyetemeken, Freiburgban, Frankfurtban, Berlinben folytatta, majd ott Albert Einstein munkatársa volt. 1931-tõl az Egyesült Államokban élt. Elõször az Indiana állami egyetemen matematikát és fizikát adott elõ, majd az amerikai Nemzeti Szabványügyi Hivatal matematikusa volt. 1946-ban a Boeing Társaság kutatómérnöke lett. 1952-tõl vendégelõadója, 1954-tõl vezetõ professzora lett a dublini Institute for Advanced Studies-nak. Többször hazalátogatott Magyarországra, utolsó hazaérkezésekor érte a halál. Számos tudományos felfedezéssel járult hozzá a matematika és a fizika fejlõdéséhez. Tudománytörténeti munkát írt a térfogalom fejlõdésérõl, és két könyvet Einstein világáról.

Orvos, reumatológus
Az 1. világháború után balneológiai-reumatológiai kutatásokkal foglalkozott. Elsõk között szorgalmazta a hazai gyógyvizek gyógyászati hasznosítását. Az 1920-as években késõbb az egész világon alkalmazásra került röntgenfelvételi eljárást dolgozott ki. A Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) által 1951-ben rendezett elsõ orvosmeteorológiai tanfolyam hallgatóiból lelkes szervezéssel hívta életre a Társaság Orvosmeteorológiai Szakosztályát, amelynek azután hosszabb idõn át programadó vezetõje is volt. A MMT-tól 1971-ben lelkes, értékes egyesületi tevékenységéért Steiner Lajos-emlékérmet kapott. Schulhof Vilmos öccse. Az õ leánya volt Rényi Kató.

Holland matematikus
Modern Algebra c. könyve forradalmasította a huszadik század algebráját. 22 évesen fejezte be Amsterdamban tanulmányait, utána Göttingenbe ment. 1931-tõl a lipcsei, 1948-51-ig az amsterdami egyetem, majd 1951-tõl pályafutásának végéig a zürichi egyetem professzora. Korának vezetõ matematikusa volt, akinek tudománytörténeti (matematika, általános tudomány, kvantummechanika és asztronómia) munkássága is jelentõs. Van der Waerden tétele a kombinatorikus számelmélet és általában a kombinatorika egyik fontos tétele.

Amerikai mikrobiológus, Nobel-díjas
Tatum irányításával végezte tanulmányait a Yale Egyetemen, 1948-ban itt szerzett tudományos, Ph.D. fokozatot. 1947-tõl 1959-ig a Wisconsin Egyetemen tanított, ahol orvosgenetikai tanszéket alapított. 1959-tõl a Stanford Egyetem orvostudományi karán dolgozott, 1962 és 1978 között a Molekuláris Orvostani Laboratórium igazgatójaként. 1978-tól New Yorkban a Rockefeller Egyetem rektora volt. Fõ kutatási területe a baktériumok genetikája. Úttörõ munkásságáért, a genetikai rekombinációról és a baktériumokban lévõ genetikai anyag szervezõdésérõl tett fölfedezéseiért George Wells Beadle-lel és Edward Lawrie Tatummal megosztva 1958-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Gépészmérnök
Lakatosmesterbõl, ill. vasmunkásból lett mérnök. Az Osztrák Államvasutak gépgyárában Ch. Haswell lokomotívszerkesztõ mellett képezte magát rajzolóvá, majd szerkesztõmérnökké. 1881-ben nevezték ki fõmérnöki beosztásban a MÁVAG lokomotívosztályába a szerkesztõiroda fõnökévé. E beosztásában õ teremtette meg a hazai mozdonygyártást. A növekvõ üzemi követelményeknek mindenben megfelelõ újszerû szerkezeti megoldású mozdonyaival - elsõsorban a kompaund lokomotívokkal - nemzetközi elismerést vívott ki a magyar gépgyártásnak. Munkássága elismeréséül a Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyár (MÁVAG) helyettes igazgatójává nevezték ki.

Meteorológus
A budapesti egyetem bölcsész karának volt hallgatója. 1894-ben lépett a Meteorológiai Intézet kötelékébe. Elõbb a kiskartali csillagdában tevékenykedett, 1900-tól a tervei alapján felépített ógyallai meteorológiai és földmágnességi obszervatórium vezetõje volt. 1904-ben a budapesti Meteorológiai Intézethez került, 1933-ban igazgatója lett. Õ volt hazánkban a mikroklimatikus megfigyelések módszerének és az eredmények matematikai feldolgozásának elsõ mûvelõje, de ugyanúgy a magaslégkör-kutatás megalapítója is. Kezdeményezésére szállott fel 1913. jan. 13-án az elsõ mûszeres léggömb, amellyel megindult a magyar sztratoszférakutatás. Róla nevezték el a pestlõrinci obszervatóriumot.

Építész, az elsõ magyar olimpiai bajnok
Oklevelét a mûegyetemen szerezte. Alpár Ignác, majd Lechner Ödön irodájában dolgozott, majd 1907-ben önálló irodát nyitott. Sikerrel vett részt pályázatokon, amelyen fõleg vidéki megbízatásokhoz juttatták (Debrecen: Bika Szálló; Pozsony: leányiskola; Lõcse: gimnázium; több vidéki városban gyógypedagógiai intézet stb.). 1896-ban az elsõ modern olimpián Athénban a 100 és 1200 m-es úszás bajnokságát nyerte. 1904-ben visszavonult az aktív sportolástól. 1924-ben a budapesti Stadion tervével ezüstérmet nyert a szellemi olimpián. Legnagyobb sportépítkezése az újpesti Megyeri úti sporttelep.

Matematikus
Budapesten született, 1941-ben érettségizett, és ebben az évben az Eötvös matematikai versenyen második díjat nyert, de származása miatt nem vették fel egyetemre, ennek ellenére folytatta kutatásait a matematikai analízis terén. Képességeit az Abel-féle hatványsortételnek végtelen szorzatokra vonatkozó átvitelénél talált meglepõ eredményei is jelzik (Acta, Szeged, 1945). Budapest ostroma végén halt meg. Emlékére a Bolyai János Matematikai Társulat 1949 óta egyetemi hallgatók és friss diplomások részére évenként rangos matematikai versenyt rendez. (Hujter Mihály)

Angol fizikus, matematikus
Felismerte a viszkózus folyadékok (róla elnevezett) súrlódási törvényét. Ezenkívül foglalkozott a fény aberrációjával, ebben a témakörben az elsõ fontos munkát végezte. Vizsgálta a gravitáció mértékét a Föld különbözõ pontjain. A folyadékokban vizsgált ingamozgás a hidrodinamika alapvetõ anyaga lett, amikor 1851-ben publikálta a viszkozitás törvényét, meghatározva egy kis gömb sebességét viszkózus folyadékban. 1854-ben elméletet dolgozott ki Fraunhofernek a Nap spektrumában észlelt vonalaira.

Amerikai kísérleti fizikus, Nobel-díjas
A Princetoni Egyetemen szerzett doktori fokozatot, pályafutásának nagy részét a Bell Telephone Laboratories munkatársaként töltötte. 1927-ben Lester H. Germer-rel felfedezték, hogy egy fémes kristályról visszaverõdõ elektronnyaláb a röntgensugárzáshoz és más elektromágneses hullámokhoz hasonló diffrakciós képet hoz létre. Ez a kísérlet vezetett el a szubatomi részecskék kettõs természetének a jobb megértéséhez, és hasznosnak bizonyult az atommag, az atom- és molekulaszerkezet tanulmányozásában. Az angol George P. Thomsonnal megosztva 1937-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Felfedezték, hogy az elektronok a fényhullámokhoz hasonlóan szóródhatnak, ezzel igazolták Louis de Broglie állítását, miszerint az elektronok egyaránt viselkednek hullámokként és részecskékként.