Vegyészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti Mûegyetemen végezte vegyészmérnöki tanulmányait, majd Wartha Vince mellett a kémiai technológiai tanszéken volt tanársegéd, majd magántanár. 1894-ben a MÁV Anyagvizsgáló Intézetének szolgálatába lépett. Wartha utódaként a kémiai technológiai tanszék vezetõje lett. Részt vett a Galilei-kör alapításában, továbbá a szabadkõmûves mozgalomban. A Tanácsköztársaság a szociális termelési népbiztosság vegyészeti osztályának vezetõjévé nevezte ki. Ezért az ellenforradalmi korszakban megrovásban részesült. Tanszékérõl eltanácsolva, nyugdíjazását kérte. Az Egyesült Izzó Rt.-hez ment, s annak lett kutatási vezetõje. Vezetése mellett alakult ki az elsõ korszerû ipari kutatólaboratórium hazánkban, melynek a volframszálas izzólámpák tökéletesítése terén voltak nagy jelentõségû eredményei.

Építészmérnök, festõ, szakíró
Tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte 1917-21-ig. 1921-ben mint végzett diplomás építészmérnök Keszthelyen a Gazdasági Akadémián tanult. Egy év múlva Szombathelyre ment, ahol városi fõmérnök, majd tanácsnok volt 25 éven át. Ez idõ alatt több középületet, emlékmûvet tervezett. Olaszországi tanulmányútja után 1932-ben indult elsõ népi építészeti gyûjtõútjára. 1936-ban a szegedi egyetemen magántanári képesítést kapott. A 2. világháború után Budapestre költözött, a fõvárosban is városépítészeti munkában vett részt. 1949-tõl az Ipari Épülettervezõ Vállalatnál, majd a Lakóépülettervezõ Vállalatnál dolgozott, végül 1966-ig az Építésügyi Minisztériumban a népi mûemlékek ügyével foglalkozott. Jelentõs része volt a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum létrehozásában. Mint festõnek mûvészetét a Balaton inspirálta.

Építészmérnök
Oklevelét 1931-ben a budapesti József Nádor Mûegyetemen szerezte. 1949-ben alapító tagként lépett be a Fõvárosi Tervezõ Irodába. 1954-ben a Lakóépülettervezõ Vállalat tervezõje lett. Az elõre gyártott elemekkel való építkezés elvi és gyakorlati problémáival foglalkozott. Meghatározó szerepe volt az elsõ nagy lakótelepek kialakításában. Ybl-díjat kapott 1956-ban.

Német mérnök, feltaláló
A müncheni mûszaki fõiskolán diplomázott, 1880-tól egykori professzora, a hûtõgépet feltaláló Carl von Linde vállalkozásainál dolgozott Párizsban. Ezen a téren is több szabadalma volt, egy idõ után azonban erõfeszítéseit egy, a gõzgépekénél nagyobb hatásfokú, belsõ égésû motor építésének szentelte. Elõször egy ammónia üzemanyagú géppel kísérletezett, majd a késõbb róla elnevezett dízelmotort fejlesztette ki, amely a Benz által néhány évvel korábban szabadalmaztatott benzinmotortól elsõsorban abban különbözik, hogy a tüzelõanyag gyújtószikra nélkül, a nagymértékû sûrítés hatására felmelegedve öngyulladással ég el. 1893-ban német szabadalmat kapott. Ezután német cégek támogatásával egyre sikeresebb modelleket épített. A motor jó hatásfoka és viszonylag egyszerû felépítése miatt az 1898-as müncheni vásáron való bemutatás után nagy sikert aratott. Diesel tisztázatlan körülmények között halt meg, a La Manche csatornán eltûnt a Londonba tartó postagõzös fedélzetérõl, holttestét napok múlva egy másik hajó találta meg a tengerben. A halál okáról többen különbözõ elméleteket állítottak fel, ezek között a baleset, az öngyilkosság éppen úgy szerepel, mint az üzleti konkurencia által elkövetett gyilkosság.

Brit matematikus, fizikus, meteorológus, pszichológus
Egyetemi évei alatt Durham-ben és Cambridge-ben matematikát, fizikát, statisztikát, és botanikát is tanult. Számos munkahelyen mûködött, így a brit Meteorológiai Intézetben, és oktatott több egyetemen. A diplomaszerzés után olyan differenciálegyenletek közelítõ megoldásának keresésére dolgozott ki eljárásokat a véges differenciák módszerével, amelyeknek megoldásfüggvénye nem írható fel zárt alakban. A Bjerknes adatgyûjteményébõl kiválasztott 1910. május 20-i dátum adatai alapján, amikor Európa több pontján is végeztek hõmérséklet-, légnyomás- és szélméréseket, megkísérelte a légköri mozgások kormányzó egyenletrendszerének megoldását. Ezzel megelõzte korát: mivel abban az idõben csak mechanikus számológépek álltak rendelkezésére, így a másnapi idõjárás elõrejelzésének számításait nem lehetett a rendelkezésre álló idõben elvégezni. Mindazonáltal módszerével Richardson megalapozta a jelenkori meteorológiai elõrejelzést. Nevéhez fûzõdik a numerikus analízisben a Richardson-extrapoláció.

Lengyel-amerikai matematikus
A varsói egyetemen kezdte meg tanulmányait, itt szerezte diplomáját. Fõ érdeklõdési területe az algebrai topológia és homologikus algebra volt. 1934-ben megszerezte a Master, 1936-ban doktori fokozatot, felkészülését Borsuk irányította. Lvov-ban csatlakozott Banach által vezetett matematikus csoporthoz, akikkel közösen hozták létre a "Skót könyvet". 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, rövid ideig Priceton-ban, majd a Michigan Egyetemen dolgozott. 1946-ban Indiana Egyetemen kapott professzori állást, majd egy év múlva New Yorkba költözött, s a Columbia Egyetemen folytatta munkáját. 1948-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. André Weil-lel mûködött szorosan együtt, vele dolgozott együtt a Bourbaki csoportban. A kategóriaelmélet alapjait MacLane-nel tették le az 1940-es évek elején. Jelentõs eredményeket ért el az automataelméletben is. Nevéhez fûzõdik az Eilenberg-Debreu tétel, az Eilenberg-Moore-spektrálsorozat, és az Eilenberg-Ganea-sejtés. 1986-ban Selberg-gel megosztva kapta meg a Wolf Díjat. Ugyanez évben beválasztották a National Academy of Sciences tagjai közé. Eilenberg másik oldala a mûvész világban bontakozott ki. Dél-Ázsiai mûvészeti gyûjteménye híres volt, amit 1987-ben a New Yorki Mûvészetek Múzeumában ki is állítottak.

Angol matematikus
Második világháborús katonai kutatásokban való közremûködése után a National Physical Laboratory-ban mûködött, majd Oxford-i egyetem Computing Laboratory-jának alapítója és vezetõje lett. A Numerical Algorithms Group (NAG) egyik alapítója. Többek között relaxációs módszerek területén, parciális diferenciálegyenletek numerikus megoldási módszereiben ért el eredményeket.

Kohómérnök
Mérnöki tanulmányait Selmecbányán és Pribramban (Csehország) végezte. 1875-ben a salgótarjáni vasfinomító társulat mûszaki igazgatója, 1881-ben a rimamurányi és salgótarjáni vasmûvek ipartelepeinek mûszaki vezérigazgatója lett. A kohászatban meghonosította a Siemens-rendszerû gáztüzelést. Felismerte a Martin-acélgyártás jelentõségét. 1872-ben elsõként ismertette a regeneratív tüzelésû kemencéket, és Salgótarjánban építtetett is egyet. Ugyanott alkalmazta elõször az általa szerkesztett kettõs munkaterû, regeneratív tüzelésû kavarókemencét, mely a szakemberek elõtt nevét külföldön is ismertté tette.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét 1927-ben a budapesti mûegyetemen kapta. 1927-1929-ben a mûegyetem mûszaki mechanikai tanszékén tanársegéd. 1929-1945 között próbatermi fõmérnök Budapest Fõváros Elektromos Mûveinél. 1945-tõl a budapesti mûszaki egyetem villamosmûvek tanszékén adjunktus, 1952-tõl tanszékvezetõ. Rövid idõ alatt az egyetem egyik legnépszerûbb oktatója lett. Ennek volt a következménye, hogy 1956. október 23-át követõen, az oktatói nagygyûlés - amelyen részt vettek a forradalmi hallgatóság képviselõi is - egyhangúan megválasztotta az Egyetemi Forradalmi Bizottság elnökének. 1957-ben eltávolították az egyetemrõl és áthelyezték az Erõmû Tervezõ Vállalathoz, majd a Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézethez, ahol 1964-ig mûködött. 1964-tõl a Veszprémi Vegyipari Egyetem géptani tanszékén docens. 1966-tól a Budapest Fõváros Elektromos Mûveinél dolgozott, 1967-tõl a Vegyi- és Robbanástechnikai Kutató Intézet mûszaki tanácsadója volt. Szakmai és tudományos munkássága elsõsorban az érintésvédelemre, a világítástechnikára és a felvonók villamos berendezéseivel kapcsolatos problémákra terjedt ki.

Matematikus
Matematikai tagozatra járt a budapesti Fazekas Gimnáziumba; tanította a legendás "Kavics tanár úr" (azaz Kõváry Károly). Nemzetközi matematikai olimpián bronzérmes, a Kürschák versenyen második helyezett. Az ELTE matematikus szakát végezte 1972-ben; ott maradt tanítani, fokozatosan egyetemi tanári címig jutott. Kiváló tanár volt! Kutatási területei: kombinatorikus geometria, számelmélet, halmazelmélet. Geometria algoritmusokkal kapcsolatban is ért el fontos eredményeket; egyik utolsó fegyverténye George B. Purdy sejtésének bizonyítása.Társszerzõi többek között Erdõs Pál és Hajnal András. (Hujter Mihály)

Svájci-francia matematikus
Egy nevezetes algebrai tétel a nevét viselõ Sturm-tétel feltalálója, melynek segítségével egy algebrai egyenletrõl mindig eldönthetõ, hogy két adott határ között hány valós gyöke van. Ismert a Sturm-Liouville-egyenlet. Fõmûvei: Cours de mécanique (Paris 1883); Cours d'analyse (Paris 1901). Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Német matematikus
1891-ben Berlinbe ment matematikát tanulni. 1896-ban kinevezték a Berlin-Charlottenburg Mûszaki Egyetem magántanárává. 1910-ben visszatért Breslau-ba, ahol a technikai fõiskola professzora lett. Tíz év múlva Kiel-be költözött, ahol kinevezték az egyetem matematika tanszékének elnökévé. Steinitz számos sejtését késõbb Hall bizonyította. Az absztrakt testek elméletének alapjait õ rakta le, tõle származik az algebra alapvetõ elve, az izomorfia fogalma, s elmélete szinte teljes felvilágosítást nyújt az összes lehetséges testekrõl. A poliéderek körében is dolgozott, kézirata halála után 1934-ben jelent meg.

Szovjet-orosz csillagász, egyetemi tanár
1919-47 közt a moszkvai egyetem geodéziai-kartográfiai tanszékének tanára, fõleg a klasszikus csillagászattal foglalkozott. 1947-ben a Szovjetunió Központi Obszervatóriumának (Pulkovó) igazgatója (1964-ig), az össz-szövetségi Csillagászati-Geodéziai Társaság alelnöke. Foglalkozott a gravitációs mérésekkel, majd az égimechnikai számításokkal, jelentõs mûve a Hold és a bolygók látszó mozgásával foglalkozik. Igen részletes csillagtérképet szerkesztett, (8,5 fényrendig tartalmazza a csillagokat), és mûkedvelõk számára egy jól áttekinthetõ kis csillagatlaszt is készített. Megírta az oroszországi csillagászat részletes történetét. Értékes a csillagászat oktatása terén végzett pedagógiai munkássága. Számos ismeretterjesztõ munkát és iskolai-fõiskolai kézikönyvet állított össze (néhány magyar nyelven is megjelent). A német Leopoldina Akadémia és az angol Királyi Csillagászati Társaság tagjává választotta. (Bartha Lajos)

Osztrák bencés meteorológus, geofizikus
Csillagászati megfigyeléseket is végzett. 1852-tõl az akkori II. ker. (ma I. ker.) Fõreálgimnázium igazgatója. A mai Toldy Ferenc Gimnázium megtervezésekor már meteorológiai észlelõ állomást rendezett be, amelyet az MTA "Akadémiai észleldé"-nek minõsített. Az önálló Meteorológiai és Földdelejességi Magyar Királyi Központi Obszervatórium megszervezõje és 1870-tõl 1886-ig elsõ igazgatója. 1867-ben megkezdte a pontos-idõ jelzést a Toldy gimnáziumban. 1864-tõl több országos körutazással felmérte a Magyar Királyság földmágneses adatait. Jelentõs az 1872. évi hullócsillag zápor megfigyelése. A magyarországi meteor észlelõ hálózat szervezésében is tevékenyen részt vett. 1867-tõl az MTA tagja, az MTA nagyjutalom (1876) és a III. oszt. Vaskoronarend (1886) kitüntetettje. Emléktábla a Meteorológiai Intézet elsõ épületének (budai Vár-negyed) falán. A Magyar Meteorológiai Társaság "Schenzl Guidó" emlékérmet ad kiemelkedõ észlelõk számára. (Bartha Lajos)

Magyar-osztrák matematikus
Apja magyar, anyja osztrák. Matematikusként doktorált 1917-ben Bécsben; a disszertációja kétváltozós Fourier-sorokról szólt. 1921-tõl Berlinben alkalmazott matematikai kutatásokat végzett, habilitálni készült, de a nácik hatalomra kerülésekor késõbbi férjével, Richard von Mises matematikussal Isztambulba költözött; ott lettek mindketten a matematika professzorai. (Hilda még törökül is megtanult.) 1939-ben az Egyesült Államokba emigráltak. Hildának nagyon keményen kellett küzdenie, hogy nõ létére tehetségét elismerjék. Egy cikksorozatot publikált a Mendel-féle öröklõdéstan valószínûség-elméleti vonatkozásairól. Ma már a 20. századi alkalmazott matematika egyik legnagyobb tudósának tartják. (Hujter Mihály)

Építészmérnök, építészettörténész
Egyetemi tanulmányait a budapesti mûszaki egyetemen végezte, 1951-ben szerzett oklevelet. Ezt követõen a mûegyetem építészettörténeti tanszékén, majd a lakóépülettervezési tanszéken, végül a rajz és formaismereti tanszéken volt tanársegéd, ill. adjunktus. 1962-tõl a Középülettervezõ Vállalat tervezõ építésze, majd mûteremvezetõ fõépítész, 1983-tól vállalati hatáskörû fõépítész, 1960-64 között meghívott elõadó a Magyar Iparmûvészeti Fõiskolán. 1961-tõl haláláig fõszerkesztõje, ill. szerk.-bizottsági elnöke a Magyar Építõmûvészet c. folyóiratnak. Ybl-díjas (1968). Õ tervezte a szombathelyi tanítóképzõ kollégiumát, az Intranszmas székházat Budapesten az Alkotás utcában, a közgazdasági egyetem kollégiumát, a bolgár nagykövetséget, a szombathelyi fedett uszodát, a budapesti Mûegyetem Duna-parti tanszéki épületét.

Francia csillagász, matematikus, alpinista
A tekintélyes matematikus Victor Puiseux fia. 1879-tõl a párizsi Nemzeti Obszervatóriumban Maurice Loewy (Lõvi Mór, 1833-1907) munkatársa, akivel együtt, 6000 fénykép alapján elkészítette a Hold fotografikus térképét (Atlas Photographique de La Lune, 4 köt. 1896-1910.), amelynek utolsó 71 lapját, és leíró részét õ szerkesztette Utóbb elméleti kérdésekkel, pl. a Hold-mozgás gyorsulásával foglalkozott. Tekintélyes alpinista, aki a legnehezebb feljutások közepette is geológiai megfigyeléseket végzett, ismereteit a hold morfológiában értékesítette. A párizsi Tudományos Akadémia tagja, a Sorbonne tiszteletbeli professzora, az angol Királyi Csillagászati Társaság kültagja. Nevét egy holdkráter õrzi. (Bartha Lajos)

Amerikai csillagász
Vizsgálatai jelentõsen befolyásolták a 20. sz. asztronómiáját. A chicagoi egyetemet elvégezve 1919-ben a Yerkes Obszervatóriumban kezdett észlelni (a világ legnagyobb lencsés távcsövével), 1924-tõl a Mt. Wilson Csillagvizsgálóban az akkori legnagyobb tükrös távcsövei (1,5 m és 2,5 m átmérõvel), majd a Mt. Palomar Obszervatóriumban az 5 m-es óriás- reflektor, és az akkor legnagyobb Schmidt-teleszkóp állt rendelkezésére. 1924-ben sikerült a két legközelebbi, addig csak összemosódott fényû objektumot egyes csillagaira bontani, bizonyítva, hogy a Tejútrendszeren kívüli csillagrendszerek (extragalaxisok) léteznek. A távoli csillagrendszerekben észlelt változófényû csillagok segítségével ezek távolságát is meghatározta. 1929-ben a színképi Doppler-effektus mérésével megállapította, hogy az extragalaxisok annál nagyobb sebességgel távolodnak, mennél távolabb vannak. (Milton L. Humason-nal közösen.) A csillagrendszerek sebesség növekedésének szabályos ütemét nevezték el "Hubble-állandó"-nak. Ez a vizsgálata tapasztalati úton vetette fel a táguló Univerzum gondolatát. (Magát Einsteint korai nézetének megváltozására késztette!) Utóbb mintegy ezer extragalaxis adatait tartalmazó katalógust állított össze, ebben ismertette a csillagrendszerek típus szerinti osztályozását. Hubble érdemeit az USA Bruce Érmével (1938), az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével (1940), a Becsületrenddel (1946) méltányolták, halála idején jelölték Nobel-díjra. Nevét egy holdkráter, a 2069.sz. kisbolygó, és a keringõ Ürtávcsõ (HST) örökíti meg, az USA Nemzeti Akadémia tagja. (Bartha Lajos)

Piarista természetrajztanár, tankönyvíró
Tanulmányait Szegeden, Kecskeméten és Kolozsvárot végezte. 1862-ben Máramaros-Szigeten gimnáziumi tanár, itt három évet töltött és ez idõ alatt a megyét többszörösen beutazta növény-és ásványtani tanulmányok céljából. 1865-ben Sátoralja-Ujhelyre került, 1867-tõl a kolozsvári fõgimnáziumhoz helyezték át. 1870-ben természetrajz szakból Pesten tanári vizsgát tett; ugyanebben az évben elnyerte a pesti fõgimnázium természetrajz tanszékét 1877-79-ig Szegedre helyezték át, 1879-ben a nagykanizsai fõgimnázium igazgatásával bízták meg. 1885-ben visszahelyezték Szegedre. ahol 1898-ig mûködött.

Francia matematikus
1763-ban kinevezték a Gardes de le Marien iskola vizsgáztatójává. Megbízták az iskola matematika tankönyvének írásával, mely 1767-ben hírnevet hozott számára. 1780-ban e négy kötetbõl álló tankönyvet további két kötettel bõvítette. Ez igen nagy segítséget nyújtott az Ecole Polytechnique iskolába felvételizõk számára. Nemcsak, mint tankönyvíró jeleskedett, hanem matematikai munkássága is figyelemreméltó volt. 1779-ben jelent meg legnevezetesebb mûve: Théorie générale des equations algebriques. Ebben foglalta össze algebrai kutatásait és állította fel a róla elnevezett tételt. A magasabb fokú egyenletrendszerre adott megoldási módszeréért 1758-ban a francia akadémia tagjának választott.

Francia kémikus
Gyógyszerészként szolgált a francia hadseregben, majd apja salétromüzemében dolgozott. 1811-ben egy alkalommal túl sok kénsavat adott hozzá a salétromgyártás egyik fontos alapanyagához, a tengeri algák hamujához, ennek során lila párát kapott, amely lecsapódva sötét kristályokat alkotott. Az új elem számos vegyületét állította elõ, és vizsgálta tulajdonságait. 1813-ban jelentette be eredményeit, az elem késõbb a jód nevet kapta.

Német fizikus, feltaláló
Berlinben, Dijonban és Edinburghban 1857 és 1862 között fizikát és természettudományokat tanult. Hazatérve elektromos kísérleteket végzett Berlinben. 1881-ben magántanár lett a greifswaldi egyetemen, 1884-ben ugyanitt a fizika professzorává nevezték ki, haláláig itt dolgozott. 1865-ben találta fel a nevét viselõ Holtz-féle elektromos influencia gépet, amely az elektrosztatikus indukción alapuló generátor, a mechanikai munkát elektromos energiává alakítja át. 1866-tól több módosítás után ezeket a gépeket sorozatban gyártotta. Az elektrosztatikus generátorokat ebben az idõben gyakran Töpler-Holtz-féle gépeknek is nevezték, mivel August Töpler német fizikus is létrehozott - Holtztól függetlenül és vele nagyjából egyidõben - egy hasonló gépet.

Angol rádiócsillagász, fizikus, Nobel-díjas
A rádiócsillagászat úttörõje, a Mullard Rádiócsillagászati Obszervatórium vezetõje, majd a londoni Graschem Kollégium professzora. Elektronikai szakemberként részt vett az angliai rádiólokációs hálózat kifejlesztésében. A 2. világháború után a Cavendish Laboratórium munkatársa, akkor kezdett a kozmikus rádióforrásokkal foglalkozni, a katonai rádiólokátorokkal fedezte fel a Nap rádiósugárzását, 1946-ban elkészítette az elsõ több-elemes rádióinterferométert (D. Vonberggel), amely igen kis szögtávolságok elkülönítésére alkalmas. A Cambridgei Rádiócsillagász Csoport vezetõjeként számos kozmikus rádiósugárzó égitestet fedezett fel, és irányította az ún. Cambridgei Rádióforrás Katalógust (jelzésük C), e közben elsõként mutatta ki a csillagszerû rádióforrásokat, a kvazárokat. Jelentõs szerepe volt a pulzárok felfedezésében és vizsgálatában (munkatársával, Jocelyn Bell Burnell-lel). 1964-ben az Angol Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel, 1973-ban a Királyi Éremmel jutalmazta, az USA-ban 1974-ben a Bruce Éremmel tüntették ki, 1974-ben Antony Hewish-sel fizikai Nobel-díjat kapott. (Bartha Lajos)

Erdõmérnök, egyetemi tanár
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián 1896-ban erdõmérnöki oklevelet szerzett. 1919-tõl a soproni Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskolán az erdõmûvelés, a vad- és halgazdaság tanára volt. Elsõsorban az erdõmûvelés kérdéseivel foglalkozott. Külföldi fafajokat honosított meg. Új faosztályozási, állományfelújítási és szálalási eljárásokat dolgozott ki. Az erdészeti kutatóintézetek nemzetközi uniójának 1929-tõl alelnöke, 1932-tõl elnöke, késõbb örökös díszelnöke volt. 200-nál több tanulmánya jelent meg.

Feltaláló, fotoamatõr
Jogi tanulmányokat végzett, majd kereskedelmi pályán mûködött. Mint fotoamatõr az 1920-as években kezdett a fényképezõgépek automatizálásával foglalkozni. Teljes automata gépén a megvilágítási idõt fényelemmel vezérelt berendezés közvetlenül szabályozta. Félautomata gépet is készített, melynél ugyancsak fényelem alkalmazásával, de kézi erõvel történik a zársebesség beállítása. Találmányai úttörõ jelentõségûek, a fényképezés automatizálási kérdéseit valószínûleg a világon elsõként oldotta meg.

Villamosmérnök
Oklevelét a bécsi Technische Hochschule hallgatójaként szerezte (1932). 1932-41-ben Kolozsvárott egy magánszanatóriumban az orvosi gépek, röntgenkészülékek tervezõje és szakértõje volt. 1941-49-ben Budapesten a Magyar Philips Mûveknél dolgozott; mûszaki doktorátust tett (1949). Megvalósította a rádióhoz szükséges nagy adócsövek hazai gyártását. Kidolgozta a fémtitán vákuumtechnikai elõállításának módját, tanulmányozta a ritkafémek elektroncsövekben való felhasználhatóságát. A gázkisülések fizikájának problémakörében, az elektroncsövek híradástechnikai kutatásában végzett vizsgálatai jelentõsek.

Holland filozófus, matematikus
Eredetileg jogot tanult, de érdeklõdését követve matematikával és fizikával foglalkozott. Angliai útján megismerkedett Newtonnal, 1717-tõl a leideni egyetem matematika-fizika tanára volt, a fizika oktatását kísérleti alapra törekedett helyezni. Newton fizikai rendszerét igyekezett megismertetni a kontinensen, 1720-ban megjelent fizikai tankönyve is, amely többször átdolgozva számos kiadást ért meg, a newtoni fizikán alapul, kísérletek bemutatásával.

Német matematikus, topológus, csillagász
Lipcsébenben csillagászatot tanult, 1813-ban C. F. Gauss mellett a göttingeni csillagvizsgálóban dolgozott, majd Hallében matematikai tanulmányokat folytatott. 1842-ben Lipcsébenben egyetemi tanár, és a csillagvizsgáló igazgatója. A nem-euklideszi geometria egyik korai tanulmányozója. Elsõsorban mint a topológia egyik kiemelkedõ egyénisége ismert, nevét a Möbius-szalag (amelyet J. B. Listing is felfedezett), a számelméleti Möbius-transzformációk, és a projektív geometriában ugyanígy nevezett transzformációk, valamint a Möbius inverziós formula örökíti meg. (A Möbius-szalag egyoldalú, irányítható, kétdimenziós felület.) A csillagászatban elsõsorban a Hold csillagfedésének pontos számításával, a bolygók csillagfedésének kiszámításával, és az égimechanika egyes részletkérdéseivel foglalkozott eredményesen. A lipcsei egyetemi obszervatórium korszerûsítõje. Emlékét a 28516.sz. kisbolygó is õrzi. (Bartha Lajos)

Szovjet-orosz asztrogeodéta
Fõ munkaterülete a Föld alakjának pontos meghatározása. A moszkvai Földmérési Intézet munkatársa, egyetemi tanár (1912). 1928-ban megszervezte a moszkvai Geodézia, Légi felmérés és Térképészet Központi Intézetét, amelynek 1937-ig igazgatója volt. A topográfia és a gravitációs felmérés mellett, munkatársával, Alexandr Alexandrovics Izotovval meghatározta a Föld pontos méreteit és alakját (eredményei a standard-értékek közé tartozott: poláris sugár 6 278 245 m, lapultság: 1/298,3). A Kraszovszkij-ellipszoidra kidolgozta a nagyléptékû térkép-vetületi rendszerét (Magyarországon 1992-ig volt használatban). A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja, számos kitüntetés birtokosa. (Bartha Lajos)

Svéd fizikus, Nobel-díjas
A lundi egyetemen végezte egyetemi tanulmányait, doktorált 1911-ben, s lett fizikaprofesszor 1920-ban. Itt alapozta meg a röntgenspektroszkópia svédországi iskoláját. Kísérletileg vizsgálta különbözõ elemek karakterisztikus röntgensugárzását, ennek finomszerkezetét. Eredményei jelentõsen hozzájárultak az atomhéj elektronszerkezetének megismeréséhez. Megmutatta, hogy az optikai spektrumnál megismert kiválasztási szabályok röntgensugárzás esetén is érvényesülnek 1925-ben kapta meg az 1924-es fizikai Nobel-díjat "röntgenspektroszkópiai vizsgálataiért és felfedezéseiért". Kutatásait fia, Kai Siegbahn (1918-2007) vitte tovább: õ a röntgenfotonok által kiváltott elektronokkal végzett nagy felbontású elektronspektroszkópiáért kapott megosztott fizikai Nobel-díjat 1981-ben. (Dr. Radnai Gyula)

Jezsuita természettan- és természetrajztanár, szakíró
Baumgartenben, Pozsonyban és Innsbruckban végezte tanulmányait. 1861-ben kalocsai, 1872-1876-ban szatmári, 1878-1880-ban kalksburgi tanár. 1881-tõl Kalocsán tanított, közben 1918-tól 1922-ig a szatmárnémeti leánygimnázium igazgatója volt. A természettanon kívül német, francia és olasz nyelvet is tanított. Szatmári mûködése elõtt 1918 nyarán a pécsi Pius Gimnázium ásványtárát rendezte. Természettudományi, elsõsorban ásványtani és mûtörténeti tanulmányokkal foglalkozott. Az elsõ magyar fényképészeti munka szerzõje. Emlékét Kalocsán a Középsõkertek egyik utcája õrzi.

Német származású mûszerész
Ismert mûszerész családból származott, dolgozott a marburgi egyetem számára is. 1876-ban a kolozsvári egyetem meghívta az Egyetemi Mechanikai Állomás megszervezésére és vezetésére. A feladat elvégzése után 1884-ben a Budapesten létesített Állami Mechanikai Tanmûhely vezetõje lett, kinevezését Eötvös Loránd ajánlotta. A mûhelyben készített mûszereket a Calderoni cég értékesítette. 1900-ban a tanmûhely megszûnt és Süss Nándor-féle Precíziós Mechanikai Intézet elnevezéssel magánvállalattá alakult át, majd 1918-ban Süss igazgatása mellett részvénytársasággá alakult. Geodéziai, erdészeti és bányamérõ mûszereket, valamint oktatási célokat szolgáló mûszereket állítottak elõ. Süss Nándor cége készítette 1890-tõl az Eötvös Loránd-féle torziós ingákat. Kiváló konstruktõr, és oktató volt. Süss Nándor halála után 1939-ben a vállalat a Magyar Optikai Mûvek (MOM) nevet vette föl.

Geológus, paleontológus
A budapesti tudományegyetemen 1913-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett földtanból és õslénytanból. 1914-ben a Földtani Intézethez került, idõközben helyettes igazgatói minõségben, majd a Földmérõ és Talajvizsgáló Iroda fõgeológusának nevezték ki. 1936-ban a debreceni tudományegyetemen magántanári képesítést nyert. Élete fõ feladatául a mezozoos képzõdmények kutatását választotta, fõleg a Dunántúli-középhegység jura- és triászkori képzõdményeinek kérdései foglalkoztatták. Nevéhez fûzõdik az úrkuti mangán- és a Bagamér környéki vasérckutatás, a veszprémi, szekszárdi, pécsi vízkérdés megoldása.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti József Mûegyetemen 1926-ban gépészmérnöki, 1936-ban a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen doktori oklevelet szerzett. 1926-1934 között a mûegyetem több tanszékén volt tanársegéd, közben 1929-30-ban 14 hónapos tanulmányutat tett Smith Jeremiás-ösztöndíjjal az USA-ban. 1934-1939 között a MÁVAG konstruktõre. 1947-49 között az Állami. Mûszaki Fõiskola alapító igazgatója. 1949-50-ben a Budapesti Mûszaki Egyetem Gépész- és Vegyészmérnöki Karának dékánja, 1950-1954 között rektora. A harmincas években több jelentõs találmánya volt. Egyetemi professzorként a gépelemek mérési laboratóriumát fejlesztette ki, és a mûanyag fogaskerekek számos elméleti és gyártási problémáját oldotta meg, tankönyvsorozatot írt.

Kolozsvári matematikus, pedagógus
1954-1968-ig a nagykárolyi és 1968-1972-ig a kolozsvári líceumokban tanított. 1973-1974-ig szerkesztõje volt Bukarestben a Tanügyi Újságnak. Kolozsvárra visszatérve tanár a Tanártovábbképzõ Intézetben, majd 1977-tõl 1994-es nyugdíjazásáig a Babeº-Bolyai Tudományegyetemen tanította a matematika módszertanát. 1972-1980 között mintegy 50 írása jelent meg a matematikatanítás kérdéseirõl. Nagykárolyi tanárkodása éveiben diákszínjátszó együttesekkel mintegy húsz elõadást rendezett, konferált. Sírja a Kolozsvári temetõben van.

Olasz bakteriológus
1807-ben kezdte meg az Olaszországban és Franciaországban komoly gazdasági károkat okozó mészkór (selyemhernyó-betegség) kutatását. 25 éves kutatás és kísérletezés után bizonyítani tudta, hogy a betegség járványos, és hogy egy mikroszkopikus parazita gomba okozza. Arra a következtetésre jutott, hogy a késõbb Botrytis paradoxa (ma Beauvaria bassiana) névvel jelölt parazita a hernyók közötti érintkezéssel, valamint a fertõzött táplálékkal terjed. Az elsõ olasz bakteriológusok egyike, aki Pasteur elõtt 10 évvel felfedezte, hogy számos betegséget mikroorganizmusok okoznak.

Osztrák-holland elméleti fizikus
Egyetemistaként a bécsi mûszaki egyetemrõl járt át a tudományegyetemre, hogy Boltzmann elõadásait hallgathassa. Végül is Göttingenben fejezte be egyetemi tanulmányait. Itt ismerkedett meg egy Oroszországból jött matematikus hallgatónõvel, késõbbi feleségével, aki azután Ehrenfest-Afanaszjeva néven lett ismert a világban. 1906-ban Bécsben doktorált, majd 1907-tõl 1912-ig Szentpéterváron mûködött, sikeresen létrehozva egy tehetséges fiatalokból álló elméleti fizikai iskolát. 1912-tõl Leidenben lett állandó professzor, Lorentz utóda az egyetemen. Einstein nem ismert nála jobb fizikatanárt, Bohr állította, hogy rengeteget tanult az általa feltett kérdésekbõl, Oppenheimertõl Fermiig a világ legjobb fizikusai töltõdtek fel nála értékes gondolatokkal. A fázisátalakulások vagy az adiabatikus invariánsok elmélete, a relativitáselmélettel kapcsolatban felvetett kérdései, paradoxonai híven õrzik nevét a fizikában. Elsõk között vetette fel a termodinamikai és a közgazdasági modellek lehetséges analógiáját. Magyarországon Fényes Imre honosította meg Ehrenfest nézeteit. (Dr. Radnai Gyula)

Lengyel matematikus
Apja ügyvéd volt Varsóban. Itt járt középiskolába. Egyetemi tanulmányait több egyetemen végezte, Krakkóban, majd Münchenben, végül Göttingen híres matematikai kutatóközponjában. Doktorátusi disszertációját a Lvovi Egyetemen Sierpinski irányításával készítette el és védte meg. 1915-ben az oroszok kivonulása után a Varsói Egyetem ismét lengyel egyetemként kezdett mûködni, ekkortól Mazurkiewicz professzorként dolgozott itt. Fontos szerepet töltött be a Lengyel Matematikai Iskola megteremtésében. Elismertségét a topológia és valószínûségszámítás elméletének területén elért eredményei is növelték.

Svéd matematikus
1912-ben kezdte a Stockholmi Egyetemen tanulmányait. Kémiát és matematikát tanult, kezdetben a kémia jobban érdekelte. Egy biokémiai projectben való részvétele közben kezdett a matematika felé fordulni. 1919-ben oktatói kinevezést kapott a Stockholmi Egyetemre. Itt kezdett foglalkozni analitikus számelmélettel. Jelentõs tanulmányt írt "Hozzájárulás az analitikus számelmélethez" címmel, mely a Skandináv Matematikus Kongresszuson hangzott el 1922-ben. A számelmélet mellett valószínûségszámítás-elméleti és statisztikai tanulmányokat is folytatott. Ezek lettek kutató munkájának fõ területei. 1929-ben kinevezést kapott egy újonnan létesített tanszékre Stockholmban. Õ lett az elsõ svéd professzora a Biztosítási Matematika és Statisztikai Matematika Tanszéknek. Ebben az idõben tanulmányozta francia és orosz matematikusok munkáit, amelyek a valószínûségszámítás szigorú matematikai formuláival foglalkoztak. Errõl írt publikációit Cambridgben jelentette meg. Az 1930-as évek második felében az angol és amerikai statisztikusok munkáit tanulmányozta. 1950-ben a Stockholmi Egyetem elnökévé választották. 1961-ig töltötte be ezt a tisztséget.

Ukrán születésû német-svájci matematikus
Kereskedelmi szakiskolája kevés volt egyetemi felvételhez, de kiugró tehetsége okán és neves matematikusok ajánlásával Marburg egyetemén kezdheti meg felsõbb matematikai tanulmányait. Ellenséges birodalomból való származása miatt a Világháború idején internálják. Késõbb Göttingenbe jut, és Hilbert, Klein és E. Landau tanítványaként doktorál 1920-ban. Hamburgban habilitál 1922-ben, és 1928-tól haláláig Baselben a matematika professzora. A matematikai analízis, az algebra és a numerikus matematika területein elért eredményei nagy jelentõségûek. A svájci Ostrowski-Preis az egyik legrangosabb kitüntetés világ matematikusai körében. (Hujter Mihály)

Olasz atomfizikus
Két évig mérnöknek tanul Pisaban, majd Rómában szerez fizikus diplomát, ahol Fermi asszisztense lesz és részt vesz Fermi lassú neutronokkal folytatott kísérleteiben. 1936-ban Párizsban (Frédéric és Irène) Joliot-Curie-ék munkatársaként lép be a francia kommunista pártba. A német megszállás elõl Spanyolországba, majd az Egyesült Államokba menekül 1940-ben. Neutronfizikai ismereteit az olajkutatásban hasznosítja, majd 1943-tól Kanadában dolgozik a Chalk River-i atomreaktor kifejlesztésén. Atombomba-kutatásba nem vonják be, kommunista múltja miatt. 1948-ban megkapja a brit állampolgárságot, ekkor Angliába megy át, a Harwell projekt keretében újra atomerõmû-fejlesztésben vesz részt. John Cockcroft elintézi számára, hogy 1951-tõl Liverpoolban dolgozhasson, egy akkor ott épülõ gyorsító mellett. 1950 nyarán azonban családjával Olaszországból váratlanul eltûnik, s csak öt év múlva bukkan fel újra a Szovjetunióban, Dubnában. Életének hátralévõ részét itt éli le, Bruno Makszimovics Pontecorvoként. Szovjet tudósként elméleti fizikai kutatásaival szerez érdemeket, fõleg a Pauli által felfedezett neutrínók foglalkoztatják. Már 1946-ban javasolta, hogy a Nap-neutrínókat klórtartalmú anyag segítségével detektálják, 1957-ben pedig egy szovjet folyóiratban felveti a neutrínó-oszcilláció lehetõségét, amely szerint az elektronneutrínó és a müonneutrínó ugyanannak a részecskének egymásba alakulni képes két állapota. Elméletét Vladimir Gribovval együtt dolgozza ki és 1967-ben modern formában publikálja. 1972-ben már elengedik Budapestre egy európai részecskefizikai konferenciára, 1978-ban pedig olaszországi rokoni látogatásra is. Több, mint húsz évvel a halála után, 2015-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazzák a neutrínó-oszcilláció kísérleti megvalósítóit. 1995 óta Pontecorvo-díjjal tüntetik ki Dubnában a részecskefizika legsikeresebb kutatóit. (Dr. Radnai Gyula)

Mérnök, mezõgazdász, egyetemi tanár
1918-tól a magyaróvári Mezõgazdasági Gépkísérleti Állomás vezetõje, 1931-tõl a keszthelyi Gazdasági Akadémia Mûszaki tanszékének vezetõje. Mérnökként jelentõs munkát végzett a hazai mezõgazdaság gépesítésének fejlesztése terén, a mezõgazdaság gépesítésének tekintélyes szakértõje. Értékes meteorológiai tevékenységet is végzett, fõleg a párolgásmérés nagyon problematikus kérdéseivel foglalkozott. A Keszthely és környékének csillagászati ismeretterjesztésének megalapítója. (Bartha Lajos)

Építészmérnök
Budapesten a mûegyetemen 1932-ben szerzett oklevelet. A Víziváros rendezése, a Kilátó út tervezése, több fõvárosi bérház korszerûsítése fûzõdik nevéhez. A 2. világháború után a Duna-parti szállodasor tervpályázatát nyerte meg, irányelveket készített a tabáni szállodákra, kiadta a telepes parasztházak terveit. 1949-tõl a Fõvárosi Tervezõ Vállalat mûteremvezetõje, 1952-1969 között a Középülettervezõ Vállalat mûteremvezetõje. Fõbb megvalósult épületei: a Zsombolya úti lakótelep, a Béke úti nyolcemeletes lakóházak, a Róna utcai lakótelep, 300 ágyas kórházak több városban, 150 ágyas kórházak Gyõrben és Hevesen. Ybl-díjas.

Meteorológus, egyetemi tanár
1932-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát a budapesti tudományegyetemen. 1936-37-ben ösztöndíjasként Németországban a berlini egyetemen és a potsdami obszervatóriumban képezte magát tovább. 1943-ban az Országos Meteorológiai Intézet Aerológiai Osztályának vezetõje lett. Magaslégköri szél- és meteográf mérésekkel foglalkozott. 1945 után megszervezte a hazai magaslégköri szélmérõ hálózatot és megindította a rádiószondás méréseket. 1952-tõl a Pestlõrinci Aerológiai Obszervatórium igazgatója volt. A Budapesti Mûszaki Egyetemen agrometeorológiát oktatott, és részt vett az ELTE-én a meteorológusképzésben is. 1970-tõl az MTA tagja.

Állatorvos
1933-ban kezdte meg tanulmányait a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (JNMGE) Mezõgazdasági és Állatorvosi Karán. 1939-ben szerezte meg az állatorvos-doktori oklevelét. Pályafutását Budapesten kezdte 1940-ben, mint magán állatorvos. A 2. világháború után, 1946-1948-ban az akkori nevén Magyar Állatorvosok Szabad Szakszervezetének fõtitkári tisztét fogadta el. 1948-ban a Phylaxia Állami Oltóanyagtermelõ Intézetnél kapott tudományos munkatársi állást, közben 1950-ben egy rövid idõre a Magyar Tudományos Akadémia Titkári Hivatalában az állategészségügyi elõadói munkakört is betöltötte. 1952-ben a Földmûvelésügyi Minisztérium Állategészségügyi Osztályára került, az oltóanyag-termelési referensi feladatokkal bízták meg. még ugyanebben az évben felkérték az Állatgyógyászati Oltóanyag-ellenõrzõ Intézet elsõ igazgatójának. Állatorvosi virológiával, parazitológiával foglalkozott, új oltóanyag-ellenõrzési módszereket, új oltási eljárásokat dolgozott ki. Jelentõs eredményeket ért el a kutyák fertõzõ májgyulladása, a sertéspestis és a szarvasmarha vírusos hasmenésének gyógyítása terén. 1971-ben az addigi tudományos tevékenysége összefoglalásával megvédte kandidátusi értekezését is. Így az elsõ magyar állatorvosnõ lett a tudományterület elsõ nõi kandidátusa is.

Magyar születésû amerikai matematikus
A Budapesten született fiú a keresztnevét (állítólag) Diószeghi Kuffner Raoul báróról kapta. Osztrák apja, Rudolf Bott, elhagyta az újszülött fiút és édesanyját, és így a magyar anya, Kovács Margit, hamar hozzáment egy németajkú cseh férfihoz. Bott alsóbb iskoláit Diószegen és Pozsonyban végezte. (Idõközben a diószegi fiút báró Diószeghi néven kezdték emlegetni.) Az édesanya halála után a nevelõapja Kanadába vitte, ahol 1941-tõl villamosmérnöknek tanult. 1949-ben doktorált a Carnegie Mellon Egyetemen az elektromos hálózatok elméletébõl. 1959-ben a Harvard Egyetemre került professzornak. Fõ kutatási területei matematikaiak: topológia, differenciálgeometria és ezek alkalmazásai a Lie-csoportok, differenciáloperátorok és a matematikai fizika területén. 2000-ben elnyerte a Wolf-díjat. (Hujter Mihály)

Ausztrál születésû angol patológus, Nobel-díjas
Az Adelaide-i és az Oxfordi Egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott 1924-ig. Ezután a Cambridge-i és a Sheffieldi Egyetemen oktatott és kutatott, majd 1935-tõl 1962-ig a patológia professzora volt Oxfordban. 1962-ben az oxfordi Queen's College igazgatója, 1965-ben a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem rektora lett. Ernst Boris Chainnel együtt - általános klinikai használatra - izolálta és kémiailag tiszta állapotban állította elõ a penicillint, amelyet Sir Alexander Fleming fedezett fel 1928-ban. Munkájáért 1945-ben Chainnel és Fleminggel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Amerikai csillagász, fizikus
A Nap színképének kutatója. A Swarthmore Fõiskolán tanult, 1920-ban a Princeton Egyetemen H. N. Russell asszisztense. Kezdetben a kettõscsillagok keringésének vizsgálatával foglalkozott, és nagy számú csillag addig ismeretlen tömegét számolta ki, hozzájárulva a csillagok ún. tömeg-fényesség diagramjának megszerkesztéséhez. Az 1920-as évek végén a Mt. Wilson Obszervatóriumban, Ch. E. Johnsonnal és H. Babcock-kal a Nap színképének finom részleteit tanulmányozta (e tárgyból doktorált), a színképvonalak felhasadásának (mágneses ill. elektromos térben) vizsgálatával jelentõs eredményeket ért el. 1945-tõl az USA Országos Mérésügyi Hivatalában, és a Haditengerészet laboratóriumában a napszínkép többszörös vonalainak részletes felmérését végezte, majd utóbb ezt kiegészítette a rakéta-mérések eredményeivel. Az USA Bruce-aranyéremmel jutalmazták, nevét a 2881.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Szovjet matematikus
Már gyermekkorában kiderült, hogy nagyon tehetséges matematikában. 16 éves korára már a Moszkvai Egyetem hallgatója. Oktatói: Kinchin, Luzin és Urysohn. Még egyetemi hallgatóként algebrai, geometriai és topológiai kutatásokba kezdett, de az eredményeit ekkor még nem tartotta publikálásra méltónak. 1929-ben kinevezést kapott a Don Politechnic Institute matematikai tanszékének vezetésére Novocserkaszk-ban. Egy évvel késõbb a Moszkvai Egyetemen tanított, majd 1931-ben Göttingenbe ment továbbképezni magát. Moszkvába visszatérve az egyetemen tanított. 1933-ban a Szovjet Tudományos Akadémia tagjává választotta. Egy évvel késõbb az Akadémia Matemetikai Intézetében dolgozott. 34 éves korában meghalt, de ilyen rövid élet alatt is jelentõs eredményeket ért el a számelmélet területén. A Goldbach-sejtésrõl, mi szerint minden 5-nél nagyobb természetes szám elõállítható három prímszám összegeként, Shnirelman új elképzeléssel állt elõ, bebizonyította, hogy minden természetes szám elõállítható véges számú prímszám összegeként.

Ázsia-utazó, állattani, néprajzi gyûjtõ
Földbirtokos, jogi végzettsége mellett fiatalon az állattan, fõleg a madártan érdekelte, majd földrajzzal és néprajzzal foglalkozott. 1897-ben a Román Dobrudzsa és a Duna-delta területén értékes madár-gyûjtõ munkát végzett. Két tudományos kutatóutat tett Közép-Ázsiába (1900 a Közép-Tien-sanhoz és az Isszik-Kul tóhoz, S. Traunfels zoológussal, 1906-ban H. Archer és Prinz Gyula társaságában a Tien-san hegyláncolathoz). Elsõ útja során nagyon fontos néprajzi adatgyûjtés mellett 20 000-nél több állatot gyûjtött. Legjelentõsebbnek azonban a gleccserek és jég-kialakította felszíni formák leírását tartják. Második útján Észak-Kína földrajzi, földtani, éghajlati és néprajzi feltárását értékelik nagyra. (Ebben a munkában a fiatal Prinz Gyulának is nagy érdemei vannak.) A 20. sz. elejének egyik legeredményesebb Ázsia-kutatója. (Bartha Lajos)

Gyógyszerész, gyógynövény-szakember
1918-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a budapesti orvosi karon, azután a hazai gyógynövénytermelés és értékesítés területén dolgozott, 1924-tõl a Földmûvelésügyi Minisztériumban, elõbb a Gyógy- és Vegyipari Növényforgalmi Iroda vezetõje, 1936-tól a Gyógynövénykísérleti Állomás igazgatója, 1947-ben e terület kormánybiztosa. 1950-tõl a Mezõgazdasági Minõségvizsgáló Intézet gyógynövényosztályának vezetõje. Kutatási területe a gyógynövénytan, részt vett a gyógynövények szabványosításában.

Vegyészmérnök
Vegyészdiplomáját a szegedi tudományegyetemen szerezte 1936-ban. Két éven át a szegedi és a budapesti tudományegyetem szerves kémiai intézetében volt gyakornok, majd tanársegéd. Ez idõ alatt készítette el doktori disszertációját a szerves thallium vegyületekrõl. 1938-tól a Nitrokémia Ipartelepek mérnöke. 1945 után a gyógyszeripar területén dolgozott az Alkaloida Vegyészeti Gyárban, 1952-ben az Észak-magyarországi Vegyimûvek fõmérnökévé nevezték ki. Nagy eredményeket ért el a poliuretán mûanyag gyártásában.

Lengyel születésû francia matematikus
Családja Litvániából származott. Egyetemi tanulmányait Varsóban és Krakkóban végezte, majd Párizsban doktorált Hadamard irányítása alatt. Rockefeller-ösztöndíjjal két évet az Egyesült Államokban töltött, majd visszatért Franciaországba. Egy ideig részt vett a Bourbaki csoport munkájában. 1938-ban a College de France professzora lett. 1940-ben, Franciaország német megszállásakor az Egyesült Államokba menekült, ahol ismét a Houston-i Rice Institute-ban dolgozott. A világháború vége után visszatért Franciaországba, tanszékére, itt dolgozott 1972-ig. Legfontosabb eredményeit az analízis területén, a Fourier-sorok és az analitikus függvények elméletében érte el. Részt vett Hadamard munkáinak sajtó alá rendezésében.

Vízépítõ mérnök
Részt vett a Körös-völgyi vízgazdálkodási tervek, a békésszentandrási duzzasztómû terveinek hidrológiai elõkészítésében. Hosszabb külföldi tanulmányút után 1937-tõl az Országos Öntözésügyi Hivatal munkatársaként a tiszai duzzasztómûvek vízrajzi elõtanulmányaival foglalkozott. 1939-tõl elõkészítette a Tarac-völgyi víztároló elõtervét, majd megkezdte a Visó-völgyi víztároló tervének kidolgozását. 1941-ben az újonnan szervezett Vízerõügyi Hivatal élére nevezték ki.

Itáliai matematikus
Jezsuita iskolába járt, II. Ferdinánd Medici fõherceg támogatására matematikakönyveket vett. Evangelista Torricelli tanítványává vált. Fizikával és geometriával kezdett foglalkozni. 1639-ben, 17 éves korában, Galileo Galilei segédje lett. 1642-ig - Galileo haláláig - tanítványa maradt. A levegõ nyomásának kimutatását elõször õ végezte el 1643-ban. 1655 és 1656 között Viviani megszerkesztette az elsõ kiadást Galileo összegyûjtött munkájából. Torricelli halála után 1647-ben, a firenzei Accademia dell'Arte del Disegno Vivianit nevezte ki Torricelli helyére. Viviani a fõherceg kísérleti akadémiájának az elsõ tagjai között volt. 1660-ban Viviani és Giovanni Alfonso Borelli kísérletet tettek arra, hogy meghatározzák a hang sebességét. 1661-ben az ingával és annak forgásával kísérletezett, 190 évvel megelõzve Foucaultot. 1703-ban halt meg, azonban a teljes munkásságát még halála elõtt összegyûjtötte. Ezt késõbb Luigi Guido Grandi publikálta.

Skót-ausztrál csillagász
Fiatalon a csillagászat felé fordult, 17. évesen távcsövet épített, 1821-ben Sir Thomas Brisbane, Új Dél-Wales kormányzója az általa Sidney mellett alapított Paramatta obszervatórium másodasszisztensévé nevezte ki, ahol magasabb képzettséget szerzett és részt vett a déli csillagos égbolt pontos felmérésében. 1827-31 közt Skóciában, T. Brisbane roxburghi magán-csillagvizsgálójában kiadta a Paramatta-i mérések alapján 621 halvány ködfolt pontos jegyzékét. 1831-tõl újból Ausztráliában, a Paramatta Csillagvizsgáló felügyelõje, itt adta ki 7835 halvány déli csillag alapvetõ katalógusát. Jelentõs a déli égen felfedezett 256 kettõscsillag adatait tartalmazó katalógus, amelynek objektumait ma is DUN jelzéssel említik. 1829-ben az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével tüntették ki. (Bartha Lajos)

Fizikatanár, fõiskolai tanszékvezetõ
Tanítói, majd polgári iskolai tanári oklevelének megszerzése után még az Apponyi Kollégiumot is elvégezte. Rövid, kényszerû katonai szolgálatát követõ hadifogsága után 1949-tõl lett a szegedi fõiskola tanára, majd fizika tanszékének vezetõje, s maradt az évtizedeken át. A tanszéknek a háborúban tönkrement fizikaszertárát Leybold eszközök vásárlásával sikerült a 70-es évekre színvonalassá fejlesztenie. Nemcsak jegyzeteket írt a fõiskolai hallgatók számára, de tanszékének maga választotta oktatóival együtt általános iskolai reformtankönyveket, munkafüzeteket és egyéb oktatási segédanyagokat állított össze fizikából, melyeket a 80-as években széles körben használtak az országban. Szakmája iránti elkötelezettsége és alázata, oktatói hitvallása például szolgált tanítványai számára, akik közül sokan még nyugdíjas éveiben is felkeresték. (Dr. Radnai Gyula)

Holland fizikus, Nobel-díjas
1871-tõl 1873-ig a Heidelbergi Egyetemen tanult és dolgozott, elsõsorban Robert Bunsen és Gustav Kirchhoff német fizikusok társaságában. A Groningeni Egyetemen 1879-ben doktorált, tanított a Delfti Mûszaki Fõiskolán (1878-82). 1882-tõl 1923-ig a kísérleti fizika professzora volt a Leideni Egyetemen. Az alacsony hõmérsékletek fizikájában elért eredményeiért, a folyékony hélium elõállításáért kapta meg 1913-ban a fizikai Nobel-díjat. Felfedezte a szupravezetést, azt a jelenséget, hogy bizonyos anyagok kellõen alacsony hõmérsékleten szinte teljesen elveszítik elektromos ellenállásukat.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1930-tól a budapesti I. sz. belklinika munkatársa. 1945-ben adjunktus, 1949-ben magántanár, 1949-tõl a III. sz. belklinika igazgatója, 1951-tõl egyetemi tanár. 1959-tõl a II. számú belklinika igazgatója. Belgyógyászati angiológiával, elsõsorban az érrendszerben fellépõ kóros elváltozások vizsgálatával, terápiás kezeléseinek lehetõségeivel foglalkozott. Nemzetközileg is jelentõs eredményeket ért el a vese, a keringési szervek és az anyagcsere megbetegedései közötti összefüggések feltárása, ill. a magasvérnyomás és a só- és vízháztartás zavarainak tanulmányozása terén. Magyarországon az elsõk között igazolta a heparin terápiás alkalmazásának jelentõségét a vérrögképzõdés megakadályozásában. Alapvetõ megállapításokat tett a veseelégtelenség, a vesemedence-gyulladás, az urémia és más nefrológiai megbetegedések patogenezisének tisztázására. Az elsõk között foglalkozott a szervátültetés orvosi, jogi és egyéb kérdéseivel. Számos hazai és külföldi orvosi társaság tagja volt. 250 közleménye és több könyve jelent meg. 1954-tõl az MTA tagja.

Középiskolai matematika-fizika-ének szakos tanár
Sok irányú érdeklõdését a debreceni piarista gimnázium alapozta meg. Az itteni érettségi után egyszerre vették fel a budapesti tudományegyetemre matematika-fizika szakra és az Eötvös Collegiumba, ahol többek között Szalay Sándor évfolyamtársa és jó barátja lett. Jogot is végzett, itt szerezte doktorátusát, a Zeneakadémián pedig énektanári diplomáját. Ez utóbbit kamatoztatta Kaposváron, a Somssich (ma Táncsics) gimnáziumban, ahol az énekkart vezette. Nála szerette meg Bartók mûveit Fodor András, a késõbbi költõ, aki Gelléri Emil emlékezetére még egy alapítványt is összehozott az irodalom, a zene és a képzõmûvészetben egyaránt kitûnõ kaposvári diákok megjutalmazására. Az évente kiadott díj Gelléri Emil nevét viseli. A második világháború után Szentendrére, majd Budapestre költözött, ahol fizika tanárként és fizikusként egyaránt helyt állt, többek között a BME-n tartott világítástechnikai témájú mérnöktovábbképzõ elõadásokat. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök, épületgépész, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti mûegyetemen szerzett. Elõször az újjáépülõ vasútnál dolgozott mint a Közlekedési Tervezõ Vállalat, majd a Vasútterv gépészeti osztályvezetõje. 1952-tõl vasúti fõmérnök, késõbb a Vegyterv gépészeti osztályvezetõje. 1963-tól a gödöllõi Agrártudományi Egyetem tudományos fõmunkatársa, a mezõgazdasági épületgépészet tantárgy elõadója volt. Közremûködött - többek között - az Engels téri autóbuszpályaudvar, a székesfehérvári vasútállomás, az Úttörõvasút tervezésében. Kutatási témái közül kiemelkedõ az állattartási épületek klimatizálása, az élõvizek tisztasága érdekében végzett kutatómunkája, a mezõgazdasági szennyvizek tisztítása, biológiai szennyvíztisztítás, trágyakezelési eljárások.

Patológus, igazságügyi orvos szakértõ, egyetemi tanár
1965-ben kapta meg orvosi diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 1965/66-ban a szombathelyi kórház (a Pécsi Egyetem elsõ oktató kórháza) patológiai osztályán dolgozott, 1966-tól 1992-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetének munkatársa, utoljára docensi beosztásban. 1992-1993 az Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója, sajnos korai halála miatt pályája rövid volt. Dissecalo aneurysma kliniko-pathologiai tanulságai c. dolgozatát szakmai körökben nagy elismeréssel fogadtak. A Romhányi topo-optikai reakciókkal sikeresen mutatta ki a Paraquat (Gramoxon) mérgezésében, az RDS (Respiratory distress syndromában-ban), a csecsemõkori és felnõttkori hyalinmembrán betegségben a tüdõalveolusok felületaktív anyagának elváltozását és igazolta a II. típusú pneumociták szerepét azok kialakulásában. A cukorspecifikus topo-optikai reakciót (ABT-r, aldehyde-bisulfite- toluidine blue-r) elektronmikroszkóposan alkalmazta. Nagyszerû oktató volt, tanítványai a diákköri konferenciákon több elsõ helyezést értek el. 1993-ben a Mebrán-Transzport Konferencia (Sümeg) Romhányi György emlékérmével ismerte el kiemelkedõ tudományos-, és oktatói tevékenységét. 1993-ban a Kitasato Egyetem (Tokió) tiszteleti érmével tüntette ki. (Dr. Josef Makovitzky)

Olasz csillagász
A Pisa-i egyetemen végzett, majd a firenzei obszervatórium munkatársa, 1864-tõl igazgatója volt. Szorgalmazására kezdõdött a Firenze melletti Arcetri-ben a modern csillagvizsgáló építése és berendezése. Egyike volt az elsõknek, akik spektroszkópiai módszereket alkalmaztak a csillagászatban. Több üstököst is fedezett fel, legfontosabb az 1858-ban felfedezett fényes üstökös, melynek pályáját õ számította ki pontosan, ezt róla nevezték el. Elsõként vizsgálta spektroszkópiai módszerekkel egy üstökös összetételét. Spektroszkópiai vizsgálattal kimutatta, hogy a Naptól távol az üstökösök fõleg a visszavert napsugárzástól fénylenek, napközelben azonban a felmelegedés következtében saját sugárzást bocsátanak ki. Nevét a Donati-üstökös, valamint a 16681.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Kémikus, egyetemi tanár
1957-ben diplomázott a Szegedi Tudományegyetemen vegyészként. 1957-1979 között a Szerves Kémia Tanszéken dolgozott. 1977-ben professzorrá nevezték ki a JATE-n. 1979-ben tanszékvezetõ egyetemi tanár lett a Gyógyszerkémiai Intézetben 1998-ig. 1998-2003 között egyetemi tanár volt. A MTA és a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem együttmûködésében szervezett Heterociklikus Kutatócsoportot vezette. Több alkalommal volt vendégkutató, ill. vendégprofesszor külföldi kutatóintézetekben és egyetemeken. Számos szabadalma is volt. Kutatási területei: telített és részben telített heterociklusok szintézise és sztereokémiai vizsgálata, valamint a gyógyszerkutatás szintetikus vonatkozásai.

Francia matematikus, mérnök
Párizsban az École Polytechnique analízis- és mechanika-tanársegéde volt 1816-38-ig. Elsõ nagyobb könyvében, a Du calcul de l'effect des machines (A mechanikai hatás számításáról; 1829) c. mûben vezette be a munka és a kinetikus energia fogalmát mai tudományos tartalmuknak megfelelõen. Az alkalmazott mechanika kérdéseit elméleti elvek alapján közelítette meg. Elsõként írta le a forgó rendszerben mozgó testre ható, azóta róla elnevezett erõt, amely óriási jelentõségû a meteorológiában, a ballisztikában és az oceanográfiában. A Földön a Coriolis-erõ határozza meg az általános szélirányokat, ez váltja ki a hurrikánok és tornádók forgását. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Francia mineralógus, krisztallográfus
Az École Normale Supérieure hallgatója volt Párizsban, 1919-tõl a Párizsi Egyetem természettudományi karának munkatársa, 1933-1948 között az ásványtan professzora. A csillámpalákat tanulmányozva, azok jellegzetes, vékony rétegekre való jó hasadási képességét az ásványok atomos szerkezete alapján magyarázta. Módosította a kristályok szimmetria tulajdonságainak jelölésére szolgáló szimbólumrendszert, amit 1935-ben nemzetközi szabványnak fogadták el. Úttörõ része volt a szilikátásványok szisztematikus tanulmányozásában.

Osztrák-amerikai elméleti fizikus
1926-ban iratkozott be a bécsi egyetemre, 1928-ban Göttingenben folytatta a tanulmányait. Huszonkét éves korában Wigner Jenõvel közösen kidolgozta a spektrumvonalak természetes vonalszélességének kvantumelméletét. Heisenberg, Schrödinger, Pauli és Niels Bohr mellett dolgozott a Dirac-féle kvantumelmélet által felvetett alapvetõ divergenciaproblémák vizsgálatában. A nácizmus uralomra jutása után 1937-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Rochester Egyetemen kapott oktatói állást, és az atommagok fizikájának kutatásába kezdett. A Manhattan projekt résztvevõjeként Los Alamosba került, ahol az elméleti osztály vezetõje, Hans Bethe helyettese lett. A háború befejeztével a híres Massachusets Institute of Technology (MIT) ajánlott fel neki professzori állást Cambridge-ben. Egyik legjobb tanítványa Kuti Gyula volt, akivel kidolgozta a proton összetett szerkezetének sokat idézett Kuti-Weisskopf-féle modelljét. Weisskopf elkötelezett híve lett a nukleáris leszerelésnek. 1961-ben a CERN fõigazgatója, többek között az õ érdeme, hogy a CERN ma a részecskefizika egyik nagyhatalma.

Svájci matematikus és fizikus
Teológiát kezdett tanulni, de több kedvet érezve a matematikához Johann Bernoulli tanítványa lett. Barátságot kötött tanára két fiával, Nicolaus-szal és Daniel-lel. A két Bernoulli fiú meghívta õt a szentpétervári akadémiára, ahol hamarosan az akadémia elsõ számú matematikusa lett. Tizennégy évig maradt Szentpéterváron. Ez alatt 130 mûvet írt meg, nevelte a tudományos utánpótlást és Oroszország térképeinek szerkesztésén is dolgozott. 1741-ben meghívást kapott a berlini akadémia élére, ezeket az éveket fémjelzi még mintegy 275 kötetnyi tudományos munka. 1766-ban családostól visszaköltözött Szentpétervárra. Az életébõl még hátralevõ 17 évet is munkával töltötte. Ebben az sem gátolta, hogy közben teljesen megvakult. Mintegy 415 kötetet diktált le inasának és tanítványainak. A 18. század legnagyobb és minden idõk egyik legtermékenyebb matematikusa volt. Euler kézikönyvei átfogják és szintetizálják az egész 18. századi matematikát. A felsõbb matematikai jelölések jó része tõle származik. A matematika szinte minden területén maradandót alkotott. Mûvei sok késõbbi kutatás kiindulópontjául szolgáltak.

Örmény születésû szovjet-orosz csillagász
A 20. sz. asztronómiájának egyik jelentõs egyénisége. A Pulkovói Központi Obszervatórium munkatársa, a leningrádi Egyetem asztrofizikai tanszékének alapító-professzora (1939), a Bjurakani Asztrofizikai Obszervatórium megalapítója (1946). Legjelentõsebb munkássága a csillagok keletkezésének elméleti és tapasztalati vizsgálata, megállapította, hogy a csillagok a pre-sztelláris felhõkben, csoportokban alakulnak ki. (Csillagtársulások - asszociációk.) Vizsgálta a csillagrendszerek (extragalaxisok) fejlõdését, és elsõként utalt arra, hogy azok központi magjában (akkor még) ismeretlen természetû, nagy sûrûségû anyagtömegnek kell lennie. Nagy figyelmet fordított az instabilis (robbanásszerû) kozmikus folyamatokra. A Földön kívüli intelligenciák kutatásának szorgalmazója. Az Örmény Tudományos Akadémia alapítója (1943) és elsõ elnöke. 1948-55 és 1961-64 között a Nemzetközi Csillagászati Unió alelnöke, ill. elnöke, számos akadémia (többek közt az USA Nemzeti Akadémiája, és az MTA) tagja, több külföldi kitüntetés tulajdonosa (pl. Bruce Érem, és az Angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérme). Nevét az 1905.sz. kisbolygó is õrzi. (Bartha Lajos)

Orvos, ideggyógyász, egyetemi tanár
Tanulmányait Budapesten, Berlinben, Párizsban és Londonban végezte. A budapesti elmekórtani klinikán, késõbb a Munkásbiztosító Pénztár idegszakrendelésén, majd 1915-tõl 17 éven át a Szent István Kórház idegosztályának vezetõ fõorvosaként mûködött. Kutató tevékenysége során a központi idegrendszer szifiliszes betegségeivel, az agydaganatokkal, a sclerosis multiplex-szel, a hiperkinézissel, valamint a traumás neurózisokkal foglalkozott. A háborús idegsérülések véleményezésének szakértõje volt. A gyógypedagógia területén a hazai logopédia tudományos megalapozójaként tartják számon. 1898-tól 1918-ig vezette a budapesti Dadogók és Hebegõk Gyógytanfolyamát. A gyógypedagógus (logopédus) szakemberképzés érdekében pedig a Gyógypedagógiai Tanítóképzõben pedagógusok, iskolaorvosok és egészségtantanárok számára beszédhiba-javításra felkészítõ kurzusokat vezetett.

Francia matematikus, filozófus
Korán feltûnt nagy matematikai tehetségével. Elsõ mûvei matematikaiak voltak s Lagrange elismerését vívták ki. 1769-ben már akadémikus, 1777-ben az akadémia örökös titkára. Munkatársa volt a híres Encyclopédie-nek is, közben filozófiai mûveket is írt. Legfontosabb matematikai eredményeit a differenciálegyenletek elméletében és a valószínûségszámításban érte el. Részt vett a francia forradalomban. XVI. Lajos szökésekor nagyszerû beszédet mondott a királyság ellen, ezért igen ünnepelték sõt a törvényhozó gyûlés elnöke lett. A girondisták bukása után azonban el kellett bujdosnia. Bujdosása alatt írta meg legnépszerûbb történet-filozófiai mûvét: Az emberi elme haladásának történeti vázlata. Végül azonban felismerték s elfogták. Másnap börtönében öngyilkosságot követett el.

Osztrák vegyész
Bécsben, Münchenben és Glasgow-ban tanult. Németország több egyetemén tanított, de 1933-ban Angliába kellett menekülnie. A 2. világháború után visszatért Németországba, és a mainzi Max Planck kémiai kutatóintézet vezetõje lett. A radioaktív bomlás során keletkezõ hélium nyomok mennyiségét mérte és így kõzetek és meteoritok korát határozta meg. A radioaktív folyamatokat vizsgálva kimutatta, hogy az ólom és a rádium-D kémiailag szétválaszthatatlan. Hevesy Györggyel õ fejlesztette ki az izotópos nyomjelzés módszerét. Fajans-szal a radioaktív anyagok egyidejû, közös lecsapódását követve állapított meg szabályszerûséget. A rövidéletû szabadgyököket tanulmányozta fémtükör technikával. Így mutatta ki, hogy a tetrametilólom hevítésre metil gyökökre bomlik.

Villamosmérnök, feltaláló, postamûszaki igazgató
1903-tól 1918-ig a Postakísérleti Állomás vezetõje volt. Az elektrotechnika széles területén, fõleg a gyengeáramú kutatásokban nemzetközileg elismert tekintély volt. Saját tervezésû mérõmûszere a technikai irodalomban általánosan ismert. 1927-ben egy nagy európai konferencián mutatta be Jedlik motorját és dinamóját. Úttörõ jellegû munkát végzett a gyors táviratozási módszerek kidolgozásával, telefonfrekvenciájú áramokkal való táviratozással stb. Nevéhez fûzõdik az abc hangjainak elsõ lefényképezése, a távíróvezetékeken való telefonálás, a távíróvezetékek pupinírozása és Thomson-csészékkel való ellátása is. A Révai Lexikon elektrotechnikai témájú szócikkeinek szerzõje.

Biokémikus, Nobel-díjas
Tanulmányait a Lónyai utcai református gimnáziumban végezte, majd a budapesti tudományegyetemen folytatta, ahol 1917-ben orvosi oklevelet szerzett. Az elsõ világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután külföldön: Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat, a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai-kémia terén. Ezt követõen Cambridge-ben, F.G. Hopkins biokémiai tanszékén megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd E.C. Kendall támogatásával egy évig az Egyesült Államokban dolgozott. Klebelsberg kultuszminiszter hívására hazajött, és 1931-tôl 1945-ig a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora, 1945 és 1947 között a budapesti tudományegyetem orvos karának biokémia professzora volt. 1947 végén elhagyta az országot, és a Boston melletti Woods-Hole-ban telepedett le, ahol 1947 és 1962 között az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója, 1962 és 1971 között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta, az 1960-as évektõl rendszeresen hazalátogatott. Az 1937-es élettani-orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert nyerte el "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért".

Gépészmérnök, közgazdasági mérnök, egyetemi tanár
A budapesti mûegyetemen gépészmérnöki oklevelet, majd közgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. A csepeli Weiss Manfréd-gyár szerkesztési osztályán dolgozott 1934-36, 1936-ban a MÁV-hoz szerzõdött, s hosszú idõn keresztül a budapesti jármûjavítókban osztályvezetõ, majd 1953-tól a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban csoportvezetõ. 1949-ben a budapesti mûszaki egyetem vasúti géptan tanszékén elõadó, 1953-ban a közlekedési mûszaki egyetem oktatója, 1970-ig tanszékvezetõ docense. 1967-ben megszervezte a jármûjavító szakmérnöki szakot, melynek haláláig vezetõje volt.

Bányamérnök
Erdélyi bányászcsaládból származott. A temesvári mûegyetemen bánya- és kohómérnöki oklevelet szerzett 1942-ben. Nagybánya, Tatabánya és Sopron után 1945-tõl Recsken fõmérnök, ahol 1948-tól kezdve érckutatási programokat is irányított. Mintegy 20 új érc- és ásványelõkészítõ-mû és bányaüzem technológiai fejlesztése fûzõdik tevékenységéhez. 1964-tõl az Országos Érc- és Ásványbányák igazgató helyettese, 1979-1984-ig igazgatója. Kidolgozta a recski mélyszinti ércesedés kutatását és feltárását, továbbá a hasznosítás mûszaki-gazdasági koncepcióját.

Német biokémikus, Nobel-díjas
A Német Egyetem (ma Strasbourgi Egyetem) elvégzése után (1878) itt és a Berlini Egyetem Élettani Intézetében dolgozott, majd 1895-ben a marburgi Élettani Intézet élettanprofesszora és igazgatója lett. 1901-ben Heidelbergben a Fehérjekutató Intézet vezetésével bízták meg. Elsõsorban a fiziológiai kémia területén mûködött, a sejtmagok fehérjéinek vizsgálatával foglalkozott. Kossel fedezte fel a hisztidin nevû aminosavat 1896-ban, a timinsavat és az agmatint is. 1910-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a nukleinsavak és a fehérjék kémiájának vizsgálatában elért eredményeiért.

Jezsuita matematikatanár, tankönyvíró
1746-ban lépett be a jezsuita rendbe, a próbaidõ után Gyöngyösön grammatikát tanított. 1750-1753-ban Nagyszombatban elvégezte a bölcseleti tanulmányokat, majd grammatikát tanított Pozsonyban. 1755-ben Nagyszombatban matematikát tanult. A következõ évben Pécsett tanított. 1757-1760-ban Nagyszombatban teológiát tanult. 1759-ben szentelték pappá. 1763-1764-ben Nagyszombatban matematikát, 1765-1766-ban Budán bölcseletet, 1767-1769-ben Nagyszombatban történelmet és kontroverziát tanított. 1769-tõl Cseklészen plébános. Jelentõs tankönyvszerzõ, Makó Pállal együtt a newtoni, ill. Boscovich-féle fizika egyik, a kor színvonalán álló korai hazai képviselõje. Tankönyveket, bevezetéseket írt még a természet-filozófia, a logika és a metafizika körében, többnyire latin nyelven.

Földrajzi felfedezõ, közép-ázsiai utazó, orientalista
Gyermekkorában inaskodással támogatta családját, késõbb házitanító volt. Tanulmányait a szentgyörgyi kegyesrendi gimnáziumban kezdte, s a német, a francia, az olasz, az angol, a spanyol, a dán és a svéd nyelvet igen hamar elsajátította. A pozsonyi evangélikus líceumban már a keleti nyelvekkel kezdett foglalkozni. Eötvös József támogatásával 1857-ben elindulhatott elsõ törökországi útjára. 1858-ban jelent meg német-török zsebszótára, amelyet számos nyelvészeti dolgozat követett. Levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, de Kõrösi Csoma Sándor nyomán úgy gondolta, hogy a magyar õstörténet gyökereit Belsõ-Ázsiában kell keresni. Az Akadémia támogatásával 1862-ben indult a világhírnevet hozó második keleti útjára. Dervisnek öltözve jutott el Teheránig, majd egy Mekkát megjárt zarándokcsapathoz csatlakozva ért Hivába, Buharába és Szamarkandba. Vámbéry olyan jelentõs geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította az európai világot, amely méltán tette ismertté nevét és személyét. Londonban a Királyi Földrajzi Társaságban tartott nagysikerû elõadásokat, könyvei angolul, németül, franciául jelentek meg. Itthon a keleti nyelvek tanáraként dolgozott a pesti egyetemen 1904. évi nyugalomba vonulásáig. Egyik alapítója volt, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke a Magyar Földrajzi Társaságnak. Orientalisztikai kutatásai eredményét könyveiben tette közkinccsé. Munkásságát tanítványai folytatták, akik hozzá hasonlóan világhírû orientalisták lettek. 1860-tól az MTA tagja.

Perzsa matematikus, csillagász, táblázatszerkesztõ
Ptolemáiosz mûveinek fordítója és magyarázója. Enciklopedikus ismereteivel és mûveivel az iszlám tudomány virágkorának kiemelkedõ tudósa. Nagy nyelvismerete révén korának legkülönbözõbb iszlám, keresztény és antik görög mûvét tanulmányozhatta, és kiegészítve, helyesbítve összefoglalta. Nagy utakat tett meg - többek közt Indiában -, és érdeklõdése kiterjedt a matematika, fizika, csillagászat, geográfia, geológia, meteorológia, sõt az orvostudomány különbözõ területeire. Csillagászati kézikönyve és táblázata az európai tudomány fejlõdésére is hatással volt. Gondos földrajzi helymeghatározásokat végzett. Pontosan leírta a Tejút alakját, fényességét, és tanulmányozta a "ködös csillagok"-at. Ghaznában tudományos iskolát alapított. A mai tudománytörténet minden idõk egyik legkiemelkedõbb természetvizsgálójának tartja. (Bartha Lajos)

Belga fizikus, csillagász
A genti egyetemen a fizika és csillagászat tanára volt, fõleg optikai és kapillaritási kérdésekkel, a felületi feszültségekkel foglalkozott. Kísérleteket végzett a nehézségi erõ hatása alól felszabadult, folyadékban úszó folyadéktömeggel. Más egyensúlyi felületeket is elõállított drótváz segítségével. 1858-ban kísérletileg kimutatta, hogy minimális felület a következõképpen állítható elõ: a térgörbének megfelelõ alakú drótot szappanoldatba mártva, a hártya a felületi feszültség miatt a lehetõ legkisebb felületet adja.

Orosz vegyész
Tanulmányait Kazánban, majd külföldi egyetemeken végezte. A kazáni, majd a szentpétervári egyetem kémia professzora volt. Kétszer választották a kazáni egyetem rektorává 1852-ben és 1864-ben. Sokat tett a tudományos laboratóriumok felszereléséért. Az Orosz Tudományos Akadémia tagja, a Párizsi Kémiai Társaság tagja volt. A szerves kémia elméleti és kísérleti megalapozóinak egyike. Elméleti szempontból legfontosabb eredménye a kémiai szerkezet fogalmának a bevezetése, eszerint minden vegyülethez egy szerkezeti képletet lehet rendelni. Ez lehetõvé tette az izoméria jelenségének a megértését. Részletesen vizsgálta az alkoholokat és azok szerkezetét, felfedezte a terciér alkoholokat. Felfedezte a formóz reakciót, melynek során a formaldehidbõl különbözõ cukrok képzõdnek.

Erdélyi magyar matemaika- és fizikatanár, egyházi vezetõ
A kolozsvári unitárius fõiskolán, majd a bécsi, jénai és göttingeni egyetemeken végezte tanulmányait. 1798-tól Kolozsváron az unitárius kollégium matematika-fizikatanára, 1802-tõl igazgatója. A fizikát kísérletek bemutatásával tanította. Több tanügyi reform fûzõdik nevéhez. Püspökké is választották. Az iskolákban a fizikai szertárak létesítését szorgalmazta. (Hujter Mihály)

Földrajz-és természettudós, pedagógus
A Magyar Földrajzi Társulat alapítója. Piarista novíciusként több gimnáziumban tanított, majd a rendbõl kilépve a bécsi tudományegyetemen természettudományokat tanult (1856-61). Ezután Kolozsvárt, majd 1864-tõl Pesten tanár. 1877-tõl az Állami Felsõ Leányiskola igazgatója. Fõleg földrajzzal foglalkozott, tankönyvei évtizedekig használatban voltak. A Magyar Földrajzi Társaság egyik alapítója (1872), és fõtitkára 1904-ben, a Földrajzi Közlemények megindítója és elsõ fõszerkesztõje. 1867-ben megindította a széles olvasóközönség számára szerkesztett Természet c. folyóiratot. Elsõsorban a földrajzi expedíciók ismertetésével és eredményeiknek értékelésével foglalkozott. Nagyszámú ismeretterjesztõ írással népszerûvé tette a földrajztudományt. Magyar nyelvû földgömböket szerkesztett. Számos nemzetközi értekezleten képviselte a Magyar tudományt. Az 1875. évi párizsi Nemzetközi Földrajzi Konferencián munkásságát kitüntetéssel jutalmazták. (Bartha Lajos)

Francia matematikus, mérnök
Hadmérnökként, kincstári igazgatóként, várkapitányként mûködött a spanyol Habsburg kormányzat alatt. Munkásságának fõ terepe a térképészet és mérések tudománya volt. Több város védelmi megerõsítését tervezte. Leghíresebb mûve "La Construction, l'usage, et les propriétés du quadrant nouveau de mathématiques" (1631), amelyben trigonometrikus függvények táblázatát állította össze. Ebben írta le legfontosabb találmányát, a nóniusz nevû eszközt, mely lehetõvé teszi a leolvasás pontosságának növelését hosszmérõ és szögmérõ mûszereknél. A nóniuszt õ nevezte el Pedro Nunezrõl (latinosan Nonius). Csak késõbb, a 18. század közepén kapcsolták az eszközt Vernier nevéhez, angolul a "Vernier-skálát" használó eszközök nevében szerepel Vernier neve, pl. Vernier tolómérce.

Francia kémikus, fizikus
A francia hadsereg kapitánya volt. A hadseregbõl kilépve kémiával foglalkozott, 1723-tól a párizsi tudományos akadémia tagja, 1732-tõl a párizsi botanikus kert igazgatója volt. Stephen Gray kísérleteit megismételte, majd további kísérleteket is végzett. Õ ismerte fel, hogy kétféle villamosság létezik, ezeket üvegelektromosságnak (électricité vitreuse), illetve gyantaelektromosságról (électricité résineuse) nevezte. Így az elektromosság ún. "kétfolyadék-elmélet"-ét állította fel.

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait Pozsonyban végezte, 1761-ben jezsuita, majd a bécsi Theresianum tanára lett. A rend feloszlatása után világi pap s 1777-tõl a budai (késõbb pesti) egyetem bölcsészeti karán a gyakorlati mértan (alkalmazott felsõbb mennyiségtan) tanára, s mint ilyen az 1782-ben megszervezett Mérnöki Intézet legfontosabb tárgyainak elõadója, 1792-ben rektor. 1800-1803-ig a pozsonyi akadémia aligazgatója, késõbb pozsonyi kanonok és a gyõri tankerület fõigazgatója. Számos matematikai, földméréstani és mûszaki tankönyvet írt. Tudománytörténet szempontjából jelentõs kéziratai a budapesti Egyetemi Könyvtárban vannak.

Bányamérnök, matematikus, mûegyetemi tanár
A selmecbányai akadémián szerzett oklevelet. 1901-ben az akadémia matematikai tanszékén asszisztens, 1905-ben tanársegéd. 1904 és 1907 között matematikát tanul Münchenben, Liedemannál doktorált matematikából. Selmecbányára visszatérve 1908-ban a matematikai tanszék adjunktusa, 1910-ben rk., 1911-ben r. tanára lett. 1918-ban a fõiskolával Sopronba került. 1934-tõl, a fõiskolának a budapesti mûegyetembe olvasztása után mûegyetemi tanár lett. 1922-1924, 1925-1927, 1932-1934 között a Bányamérnöki Osztály dékánja, 1935-1936-ban a Bánya-, Kohó- és Erdõmérnöki Kar dékánja volt. Elsõsorban az alkalmazott matematika kérdései foglalkoztatták. Matematikából több jegyzetet írt.

Építõmérnök, egyetemi tanár
1928-ban szerzett mérnöki oklevelet a mûegyetemen. 1928-1936 között tanársegéd a II. sz. Hídépítéstani Tanszéken, ezt követõen a KPM Közúti Hídosztályán dolgozott. Fõmérnöki beosztással kezdte, majd miniszteri tanácsosi beosztásban fejezte be. Ezt követõen állami vállalatok (ÁMTI, ÉTI, Földalatti Vasút) megszervezését bízták rá. 1949-ben õ irányította a Lánchíd újjáépítését. Másodállásban mindig oktatott, 1949-1951. tanévekben az ÉKME Mechanikai Tanszékén volt megbízott tanszékvezetõ, 1952-1957. között a szolnoki Közlekedési Mûszaki Egyetemen tanszékvezetõ volt. Végül 1954-ben kinevezték a II. sz. Hídépítéstani Tanszékre beosztott, 1957-tõl tanszékvezetõ egyetemi tanárnak. 1963-tól a tanszék kettévált és az Építõanyagok Tanszéknek lett a vezetõje. Az általa mûvelt széles területen (keretszerkezetek, vasbeton statika, vasbeton szilárdságtan, építõanyagok, betontechnológia) új eredményeket ért el, ezeket elõadásokban, szakcikkekben, könyvekben ismertette. Különösen elismerést váltott ki az általa szerkesztett és részben írt 5 kötetes, kétszer kiadott Mérnöki Kézikönyv. 1991-ben az MTA levelezõ, 1992-tõl rendes tagja volt.

Orosz csillagász
Õsi livlandi család leszármazottja. A Szt. pétervári (leningrádi) egyetem csillagász professzora (1877-1924), az egyetemi csillagvizsgáló megalapítója (1881). 1870-77 között a pulkovói Császári Obszervatórium munkatársa, itt nagy pontosságú asztrometriai megfigyeléseket végzett, csillag-távolságmérésekkel foglalkozott. Elméleti munkái a Jupiter-holdak keringésével, a csillagpárok pályáival, majd a változófényû csillagokkal foglalkozott. Idõsebb korában az olaj-lelõhelyek geodéziai felkutatásának lehetõségeit dolgozta ki. Az Orosz Csillagászati és Geodéziai Társaság megalapítója (1890).A Szovjetunió Tudományos Akadémiának tiszteletbeli tagja, a francia Tudományos Akadémia levelezõ tagja. Nevét egy holdkráter (a túlsó félgömbön), és a 857.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Görög matematikus
Berlinben született, ahol apja az ottomán birodalom nagykövetségének elsõ titkára volt. Apjának diplomáciai szolgálata miatt különbözõ európai városokban tanult. Elõször hadmérnöki tanulmányokat végzett, majd Göttingenben doktorált. Számos német egyetemen tanított. 1920-ban hazahívták Görögországba, az athéni egyetemen lett professzor, egyszersmind feladatául kapta a szmirnai egyetem megalapítását, ez azonban háborús események miatt meghiúsult. 1924-ben visszatért Münchenbe, itt volt professzor haláláig, a görög tudományos élettel való kapcsolatait azonban a lehetõségek között megtartotta. Fõbb eredményeit a matematikai analízis, a halmazelmélet és a termodinamika területén érte el. Nevéhez fûzõdik többek között a Borel-Carathéodory-tétel, a Caratháodory-derivált.

Amerikai matematikus
A University of Chicago-n tanult matematikát, 1936-ban szerzett doktori fokozatot. A University of Michigan-on tanított a 2. világháború kezdetéig, amikor katonai szolgálatra behívták. Itt a Ballistic Research Laboratory-ban lõelemképzõ táblák elõállítását vezette. 1943-ban csatlakozott Eckerthez és Mauchlyhoz, részt vett az ENIAC építésében, majd az EDVAC tervezésében. 1944-ben Neumann Jánossal találkozva meghívta az ENIAC-hoz, ennek a látogatásnak eredményeként írta meg Neumann a híres "First Draft"-ot, amelyben a számítógépek építésének és mûködésének alapelveit fogalmazta meg. A háború vége után Goldstine Princetonban Neumann János mellett részt vett az IAS számítógép építésében. Neumann halála után az IBM-nél dolgozott haláláig, törekedett arra, hogy erõsítse a cég kapcsolatait az akadémiai közösséggel. Számos könyve a számítógépek történetének fontos dokumentuma.

Angol csillagász, bolygókutató, ismeretterjesztõ
A londoni és cambridge-i egyetemeken tanult. Az 1860-as évektõl számos tudományos tanulmányt, és népszerû cikket, könyvet közölt csillagászati kérdésekrõl. Nagy érdeklõdést keltett a "Szaturnusz és rendszere" c. mûve. A Mars bolygó tengelyforgását, az 1660-as évekig visszamenõ észlelésekbõl nagy pontossággal határozta meg. Fontos csillagstatisztikai vizsgálatokat végzett. Nevéhez fûzõdik a korszak legnevezetesebb Mars-térképe. 1869-ben Mars-glóbuszt is készített, amelyrõl sztereoszkópikus fényképeket készíttetett. Egyik legérdekesebb könyve, "Más világok, mint a miénk" magyar nyelven is megjelent. Nevét egy Mars-kráter õrzi. Leánya, Mary Proctor jó nevû tudománytörténész és tudomány-népszerûsítõ szerzõ. (Bartha Lajos)

Német csillagász
A gothai csillagvizsgáló munkatársa, 1866-tól a berlini Akadémiai Obszervatórium kutatója, majd igazgatója. Magas színvonalra emelte a pozíciós asztronómia (égitestek helyzetének mérése) módszereit, kidolgozta, a ma is folyamatosan mért ún. fundamentális csillagok rendszerét, (FK jegyzékek), amelyek a további égi pozíció mérések alapjául szolgálnak. A csillagok sajátmozgásából meghatározta a távcsõvel közvetlenül nem észlelhetõ Szíriusz és Proküon kísérõinek mozgását. Az 1874 és 1882. évi Vénusz-átvonulások észlelõje és számolója, elsõnek számolta a Nap parallaxisát kisbolygó mérésekbõl. A berlini Akadémia titkára, 1881-89 közt a nemzetközi jellegû Astronomische Gesellschaft elnöke, a francia Tudományos Akadémia tagja. Nevét egy holdkráter, valamint a 11760.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Angol matematikus
Oxfordban tanult matematikát és zenét. 1888-1919 között a matematika professzora volt a Yorkshire College-ben, a mai University of Leeds elõdjében. Betegsége miatt 1919-ben nyugalomba vonult, késõbb azonban felgyógyult, és Oxfordban tovább folytatta matematikai kutatásait. Nem fordított különös gondot eredményeinek elismertetésére. A kombinatorikában és a hipergeometrikus sorok elméletében fontos szerepet játszó Rogers-Ramanujan azonosságokat és Rogers-Ramanujan lánctörtekre vonatkozó eredményeket Rogers 1893/94-ben publikálta, de figyelmet csak azután keltettek, hogy S. A. Ramanujan 1913-ban megtalálta Rogers korábbi cikkét. Kettejük levelezésében sikerült egyszerûsíteni az eredetileg publikált bizonyítást is. A ma Hölder-egyenlõtlenségnek nevezett formulát ugyancsak Rogers publikálta korábban, 1888-ban. Egyes szerzõk szerint ezért jogos lenne a Rogers-Hölder-egyenlõtlenség, vagy Rogers-Hölder-Riesz-egyenlõtlenség elnevezés (a formula ma használatos alakját Riesz Frigyes fogalmazta meg 1910-ben).

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen tanult, majd Göttingenben doktorált. Visszatért a Harvard egyetemre, itt tanított korai haláláig. Jelentõs eredményeit a differenciálegyenletek, végtelen sorok elméletének és az algebrának a területén érte el. Nevét viseli a Bôcher-egyenlet és a Bôcher-tétel. Emlékére alapította a Bôcher-díjat az American Mathematical Society. Ezt ötévenként ítélik oda, a legutóbbi 6 évben, amerikai folyóiratban az analízis tárgykörében megjelent, legjobb dolgozatért.

Ír csillagász
Az Armagh Obszervatórium munkatársa - apja, Frederick W.A. Ellison (1864-1936), az intézet igazgatója mellett - kettõscsillagok megfigyelésével foglalkozott. Miután kinevezték a dublini Szentháromság Kollégium Dunsink Obszervatóriumának igazgatójává, megkezdte a Nap jelenségeinek rendszeres spektroszkópikus megfigyelését. A napkitörésekrõl (flare-ekrõl) mintegy 700000 képet vett fel, az akkor még újdonságnak számító spektroheliográffal. Jelentõsek a nap kitörésének színképére és mozgására, valamint a protuberanciákra vonatkozó mérései. Emlékét egy holdkráter õrzi. (Bartha Lajos)

Orvos, pirokémikus, üvegmûvész, természettudós, feltaláló
1843-ban szerzett orvosi oklevelet a pesti egyetemen, orvosi gyakorlatot nem folytatott. A magyarországi szecessziós üvegmûvészet egyik úttörõje és jeles alkotója volt. A hialoplasztika feltalálásáért Párizsban 1855-ben aranyérmet kapott. Másik fontos találmánya az ún. irizáló üveg. Zlatnón üveggyárat alapított. Elsõk között volt Magyarországon, aki daguerrotípiával, majd fényképészettel foglalkozott.

Precíziós mûszerész, feltaláló
Precíziós mûszerésznek tanult. Két évet Bécsben töltött, majd 1907-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. St. Louisban a Wissler Mûszergyárban vállalt munkát, ahol kidolgozta egy újfajta forgatógomb terveit. Nemsokára Rochesterbe költözött, ahol egy optikai és precíziós mûszergyárban szintezõk és más optikai mûszerek fejlesztésén dolgozott. 1914-tõl részt vett hadi célokra készített távmérõk kialakításában is. 1917-ben dolgozta ki egy távcsõ gyújtótávolság-növelõ toldalékát, ezt késõbb a fényképészeti objektíveken is alkalmazták. 1920-ban a haditengerészet megbízásából dolgozta ki fontos találmányát, a fényképfelvételek élesre állítását segítõ, nagyítóval ellátott toldalékot. 1923-ban került a Kodak céghez. A távolságmérés, az automatikus expozíció, a zárszerkezetek, és a filmkezelés-filmtovábbítás területén számos szabadalma volt. Több, általa alkotott fényképezõgép közül fototechnikai mérföldkõnek számít a Kodak Super Six-20, és az Ektra. A 2. világháború alatt és után a katonai távolságmérõk konstrukcióján dolgozott, számos új szabadalmat jegyezve. Az 1940-es évek végére, az 50-es évek elején az Egyesült Államokban gyártott és forgalmazott fényképezõgépek szerkezetében és külsõ megjelenésében érvényesült a róla elnevezett jellegzetes Mihályi-stílus. Számos szabadalmában alkalmazott megoldásai sok évvel késõbb újra felmerültek, és megvalósították õket.

Mérnök
Oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte 1950-ben. Szakmai munkája kezdetén mélyépítési tevékenységet folytatott, majd a vízgazdálkodás területén dolgozott, végül öntözési és vízrendezési kutatással foglalkozott. 1938-1945-ig Budapesten Liska Jenõ Mélyépítõ Vállalatnál dolgozott. 1945-1947-ig mérnök Kõszegen, 1947-1951-ben szakaszmérnök Szentesen és Szarvason. 1951-1971 között a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet tudományos igazgató helyettese. 20 éves kutatói munkája során sokféle vízgazdálkodási feladat megoldásával foglalkozott, tereprendezési, vízrendezési, öntözési kérdésekkel, a vízháztartási mérleg, a szivárgási viszonyok, a tájvédelem problémáit igyekezett tisztázni. Nagyjelentõségû alkotása volt a Szarvas közelében lévõ Kondoros-völgyi kísérleti belvízöblözet létrehozása 1955-ben. Tudományos eredményeit a mûszaki fejlesztésben és a szakmai felsõoktatásban is kamatoztatta. Tanára volt a Szarvasi Agrártudományi Fõiskolának. Több szakmai szervezetnek volt tagja.

Földrajztudós
A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett földrajz-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet 1947-ben. 1947-52-ben Alsónémediben tanított. 1952-ben az MTA Földrajztudományi Kutatócsoportjához (késõbb Intézet) került, ahol mint tudományos munkatárs, fõmunkatárs, tudományos osztályvezetõ dolgozott. Kutatásainak középpontjában a geomorfológia, a tájföldrajz és a tematikus természetföldrajzi térképezés állott. Számos publikációja jelent meg e témakörökben. Tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak.

Vízmérnök, eszperantista, egyetemi tanár
1952-ben szerzett diplomát a BME-n. Az Építõmérnöki és Közlekedési Mûszaki Egyetem Matematika Tanszékén tanársegéd. 1956-ban a VITUKI tudományos munkatársa, 1964 és 1967 között a BME Vízépítési Tanszékének adjunktusa. 1968-1969-ben Ford-ösztöndíjjal Iowában vendégkutató. Hazatérese után a VITUKI tudományos igazgatóhelyettese. 1979-ben a nyugdíjba vonuló Bogárdi János utódaként a Mûegyetem Vízépítési Tanszékének egyetemi tanárává nevezték ki, majd tanszékvezetõ és a Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézet igazgatója. Az intézetet 1992-ig, a tanszéket 1994-ig vezette, 1998-tól professor emeritus. Kutatási területe a mûtárgy-hidraulika, a regionális és lokális szivárgások, valamint ezek környezeti hatásai és a hidrotermodinamika. Foglalkozott artézi kutakkal és termáltavakkal kapcsolatos hidrotermodinamikai feladatok megoldásával. Lelkes eszperantista volt, eszperantó nyelvkönyveket is szerkesztett. 1998-ban az MTA levelezõ, majd 2004-ben rendes tagja.

Francia csillagász
1725-ben Szentpétervárra ment, hogy ott csillagászati intézetet hozzon létre. Csak négy évig szándékozott maradni, de 22 évet töltött ott. Az orosz csillagászok elsõ generációja az õ tanítványa volt. 1747-ben tért vissza Párizsba. A tengerészeti minisztérium földrajzi csillagászává nevezték ki, és csillagvizsgálót létesített az Hotel Clunyben. 1753-ban megszervezte a Vénusz 1761-es áthaladásának világméretû megfigyelését - ez volt az elsõ ilyen tárgyú módszeres kutatás. A Nap körül idõnként megfigyelhetõ színes gyûrûk sorozatát azzal magyarázta, hogy a Nap fénye egy felhõ vízcseppjein szóródik. A Nap-Föld-távolság meghatározásán is dolgozott oly módon, hogy megfigyelte a Vénusz és a Merkur Nap elõtti átvonulását.

Német fizikus
Akárcsak Jedlik Ányos, õ is végigélte majdnem az egész XIX. századot. Berlini egyetemi tanulmányai során nagy hatással volt rá Christian Samuel Weiss, a modern kristálytan egyik megalapozója, ebben a tárgykörben született meg Neumann elsõ publikációja. 28 éves korától fogva ötven éven át tanított Königsbergben az egyetemen fizikát és ásványtant, a kísérleteket saját laboratóriumában végezte. Fizikai kutatásai - akárcsak Jedlikéi - a legkülönbözõbb területekre terjedtek ki, ráadásul sok eredményét nem is publikálta. Felhívta a figyelmet a víz fajhõjének hõmérsékletfüggésére, megállapította, hogy a vegyületek mólhõje az összetevõ elemek atomhõjének összege. Optikában a kristályok kettõs törésének matematikai elméletét dolgozta ki. Elektrodinamikában az egyik legismertebb törvény, amely a középiskolai fizikában mind a mai napig az õ nevét viseli, a mozgási indukcióra vonatkozik (U = Blv). Leghíresebb egyetemi tanítványa a königsbergi születésû világhírû fizikus, Gustav Robert Kirchhoff volt. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikatanár, tankerületi fõigazgató
Pesten végezte tanulmányait. 1883-90-ig a ferencvárosi polgári és kereskedelmi iskolában, 1890-tõl a mai Vörösmarty Gimnázium elõdjében, a VIII. kerületi fõreálban tanított. Elõszeretettel foglalkozott a tehetségek nevelésével. Több tanulmányi verseny nyertes tanítványt nevelt. A matematikai és fizikai társulat egyik jegyzõje, a Pallas lexikon matematikai részének munkatársa volt.

Vegyész, orvos
Vegyészdoktori oklevelét 1905-ben a budapesti tudományegyetemen nyerte. Pályáját a Posta Kísérleti Állomáson kezdte, késõbb annak vegyészeti osztályát vezette. Kisipari méretekben már az 1. világháború idején foglalkozott kondenzációs mûanyagok (bakelit stb.) elõ állításával s ezzel kapcsolatban több szabadalmat jelentett be. A szerves kémiai analízis körébõl is több értékes tanulmánya jelent meg. Az 1. világháború után Franciaországban, Ausztriában orvosi tanulmányokat végzett, majd Vácott és Budapesten orvosi gyakorlatot folytatott.

Geológus, geokémikus, egyetemi tanár
Diplomáját a budapesti tudományegyetemen szerezte 1926-ban. 1927-tõl 1949-ig a soproni Bányászati és Erdõmérnöki Akadémia tanára, majd az 1950-ben alapított miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetem rektora volt. 1951-tõl 1969-ig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem ásványtan-kõzettani intézete, majd a kõzettan-geokémiai tanszékvezetõ tanára, és 1955-tõl 1974-ig az MTA általa alapított geokémiai kutatólaboratóriumának igazgatójaként tevékenykedett. Bevezette a hazai oktatásba a geokémiát, s világhírû kõzettan-geokémiai iskolát teremtett. Egyik legkiemelkedõbb alkotása Geokémia címû kézikönyve, amely máig is az egyetlen ilyen tárgyú magyar nyelvû kézikönyv. 1950-tõl az MTA tagja.

Svájci-amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Zürichi egyetemen Schrödinger tanítványa volt. 1927-tõl Lipcsében Heisenberg mellett dolgozott, majd 1928-ban itt doktorált és ugyanitt oktatott. 1933-ban Németországból az Egyesült Államokba távozott, 1934-1971-ig Kaliforniában a Stanford University elméleti fizika professzora volt. 1941-tõl bekapcsolódott az atombomba programba. A 2. világháború után E.M. Purcell-lel felismerte a magmágneses rezonancia jelenségét, amely analitikai módszerként alkalmazható. A késõbbiekben mások erre alapozva fejlesztették ki az MRI nevû orvosi diagnosztikai eljárást. 1952-ben E.M. Purcell-lel megosztott fizikai Nobel-díjat kapott a mágneses rezonancia jelenségének felfedezéséért. 1954-55-ig a CERN elsõ igazgatója volt. Nevéhez fûzõdnek a Bloch-egyenletek.

Geológus, paleontológus
1866-tól 1869-ig a budapesti mûegyetem hallgatója, 1879-ben Kolozsvárott természetrajzból tanári oklevelet szerzett, 1869-tõl Szily Kálmán meghívására a Természettudományi Társulatnál mûködött mint másodtitkár és a Természettudományi Közlöny segédszerkesztõje. 1881-ben a müncheni egyetemen a filozófia doktorává avatták. 1882-tõl a Földtani Intézetben geológus, majd 1893-tól fõgeológus lett. 1882-1888-ban a Földtani Közlöny szerkesztõje - 1884-tõl Schafarzik Ferenccel. A pikermi típusú emlõsfauna tömeglelõhelyét elsõként tárta fel 1883-ban Baltavár (Vas vm.) határában.

Vegyészmérnök, mûegyetemi tanár
Vegyészmérnöki tanulmányait Karlsruhéban végezte 1911-ben. Mûszaki doktori disszertációjának készítését Liverpoolban kezdte, majd Manchesterben Rutherford, Geiger és Hevesy György mellett részt vett az urán-izotópokkal kapcsolatos kutatásokban. Utóbb Párizsban, majd ismét Karlsruhéban dolgozott, s Haber munkatársaként itt szerezte meg mûszaki doktori oklevelét 1913-ban. Magyarországra visszatérve a budapesti mûegyetemen 1918-tól a szervetlen kémia tanszék tanára. Fõbb kutatási területei: az aktív kovasav tulajdonságainak vizsgálata, a bauxitok különbözõ komponenseinek dúsítása és a bauxitok feltárása fémalumínium elõállítása érdekében, zománcok összetételeinek és tulajdonságainak vizsgálata, a hazai nyersanyagok felhasználása finom üvegáruk elõállításában.

Geológus, paleozoológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1922-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett, 1924-ben tanársegéd, 1928-ban a Földtani Intézet adjunktusa, 1929-ben magántanár lett. 1937-ben c. ny. rk. tanári címet kapott. Széles területet ölel fel a munkássága. A magyarországi mezozoos triászkori képzõdmények kutatója. Adatokat tett közzé a Vértes és a Bakony fõdolomit faunájának ismeretéhez, közölte az 1936 évben, a Bakony hegységben végzett kövületgyûjtési eredményeket.

Magyar születésû amerikai atomfizikus
A Trefort utcai Mintagimnáziumban érettségizett, utána elsõ díjat nyert az Eötvös-versenyen matematikából és fizikából. Itthon kezdett mûegyetemi tanulmányait Karlsruheban folytatta vegyészmérnöki szakon. Rövid müncheni tartózkodás után Lipcsében fejezte be egyetemi tanulmányait, Heisenberg irányításával doktorált fizikából. Utána Göttingenben, majd Londonban lett egyetemi oktató. 1934-ben megnõsült, majd Bohr mellett dolgozott Rockefeller ösztöndíjas kutatóként Koppenhágában. Itt ismerkedett meg George Gamow-val, a Szovjetunióból szerencsésen elmenekült fizikussal. 1935-ben Gamow mellé hívták meg a George Washington Egyetemre. A Földön megvalósítható fúziós magreakció ötletét Fermi vetette fel Tellernek 1941-ben. Ezután Chicagoban, majd Los Alamosban, miközben az odahívott fizikusok az uránon felfedezett maghasadás megszelídítésén (atomreaktor) illetve bombává alakításán (atombomba) dolgoztak, Teller az atombombával begyújtható fúziós "szuperbomba" megvalósíthatóságát kutatta. 1945 után a fizikusok nagy része befejezettnek gondolta az atombombával kapcsolatos kutatásokat, Teller azonban folytatni akarta. Miután 1949-ben a Szovjetunió is felrobbantotta saját atombombáját, a kiélezõdött politikai helyzetben Teller megkapta Truman elnök támogatását a hidrogénbomba kifejlesztésére. Az általa irányított kutató csoport tervei alapján készült deutérium trícium bombával 1951-tõl kezdve hajtottak végre kisérleti robbantásokat a Csendes óceán felett. Közben Teller újra összeütközésbe került a fizikusok többségével (Oppenheimer ügy). Utolsó "nagy dobása" a "csillagháborús" rakétaelhárító terv volt az 1980-as években, melyet Reagan elnök karolt fel és amely végülis közvetve a Szovjetúnió felbomlásához vezetett. Az 1990-es években többször járt újra Magyarországon. Érdekes és lebilincselõ elõadásokat tartott, és magas állami kitüntetésben (Corvin lánc) is részesült. Õ volt az utolsó "marslakó", aki saját megélt élményei alapján beszélhetett itthon a többiekrõl: Kármán Tódorról, Szilárd Leóról, Wigner Jenõrõl, Neumann Jánosról. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus, csillagász
Pierre Puiseux apja. A párizsi École Normale, majd a Rennes-i fõiskola, utóbb a Besançon-i fõiskola tanára. 1855-tõl 1859-ig a párizsi obszervatórium asszisztense, 1868-tól 1872-ig a földrajzi hosszúságok hivatalának munkatársa, 1857-tõl a Sorbonne égimechanikai tanszékének vezetõje volt. Le Verrier több munkájában részt vett. Jelentõs eredményeket ért el a komplex függvénytanban, az elliptikus függvények és az algebrai egyenletek elmélete terén. Foglalkozott égimechanikával, jelentõs megfigyeléseket és számításokat végzett a Hold és a bolygók pályájára vonatkozólag. A Francia Tudományos Akadémia tagja volt. (Bartha Lajos)

Magyar származású amerikai orvos, Nobel-díjas
Apja szlovák, anyja magyar születésû volt. 1943-ban végzett a Rochester-i Egyetemen. 1946-ban kapott doktori diplomát a Harvard Egyetemen, ahol 1949-51-ig a gyermekbetegségek gyógyításával foglalkozott. Az egzotikus népek között kialakuló fertõzõ betegségeket kezdte kutatni Teheránban, Indiában és más távoli helyeken. 1954-ben vendégkutató állást kapott Ausztráliában, a Melbourne-i Orvosi Kutatóintézetben. Évekig kutatta Új-Guineá-ban egy, csak egyetlen ottani törzsben jelentkezõ sajátos központi idegrendszeri megbetegedés, a kuru terjedésének mechanizmusát. Gajdusek feltárta, hogy a betegség a törzs által még gyakorolt kannibalizmus útján terjed. 1958-ban a Nemzeti Egészségügyi Intézetek virológiai és neurológiai kutatólaboratóriumának vezetõje lett. Gajdusek eredményei nagy hatással voltak a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, a Creuzfeldt-Jacobs-szindróma és egyéb, degeneratív központi idegrendszeri betegségek okainak kutatására. Gajdusek foglalkozott primitív kultúrákban felnövekvõ gyermekek fejlõdésével, genetikával, immunológiával, valamint idegrendszeri minták kialakulásának a tanulásban játszott szerepével. 1997-ben egyéves börtönbüntetésre ítélték egy gyermekmolesztálási perben, kiszabadulása után Európában élt. 1976-ban Baruch S. Blumberg-gel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott, az "új mechanizmus felfedezéséért a fertõzõ betegségek létrejöttében és terjedésében" indoklással.

Vegyész, mikrobiológus
A budapesti, grazi és bécsi egyetemeken tanult s 1899-ben lett bölcsészdoktor. 1898-ban a Chemiai Intézethez került, utóbb ennek fõigazgatója lett. Az Állatorvosi Fõiskolán a növénytan és a mûegyetemen a mikrobiológia meghívott elõadója volt. Növényélettani, mikrobiológiai és élelmiszervizsgálatokkal foglalkozott s e tárgykörben több tanulmányt tett közzé, fejlesztette a mikrotechnikát.

Francia matematikus, fizikus, szerzetes
1604-ben a Collège du Mans tanulója lett, nyelvtant tanult. 1609-ben jezsuita iskolába iratkozott be, La Flèche-be, itt végzett többek között Descartes is, aki késõbb barátja lett. Párizsba a Collège Royale du France hallgatója lett. Miután befejezte tanulmányait, továbbiakban oktatással foglalkozott. 1618-tól a párizsi Place Royale kolostor vezetõje lett egészen a haláláig. 1620 elején még elutasította Galileo Galilei nézeteit, azonban 1630 elején már lelkes támogatója volt. Descartes, Fermat és Christiaan Huygens kortársa. Nevét viselik a Mersenne-prímek. Fizikusként a mechanika, hangtan és fénytan területén végzett tudományos munkákat. Kiadta Euklidész, Archimedes, Apollonius munkáit. A zene történetére fontos a "Harmonicorum libri XII." címû francia nyelven is megjelent mûve.

Brit szerves kémikus, Nobel-díjas
1945-ben csatlakozott a londoni Imperial College of Science and Technology tanári karához ahol munkatársként mûködött. 1949-ben és 1950-ben vendégprofesszor volt a Harvard Egyetemen. 1950-tõl a Birkbeck College (University of London) tanára, 1955 és 1957 között a Glasgow-i Egyetemen a kémia, majd ezután a szerves kémia professzora lett az Imperial College-ban. 1960-as felfedezése Barton-reakció néven vált ismertté, ez a folyamat megkönnyítette az aldoszteron hormon szintetizálását. A norvég Odd Hassellel együtt kapta meg az 1969. évi kémiai Nobel-díjat azokért a kutatásaiért, amelyek segítségével megalapozta a konformációs analízist (ez a bonyolult molekulák háromdimenziós szerkezetének a tanulmányozása), ami a szerves kémia egy lényeges része.

Norvég matematikus
A Christiania-i egyetemen végzett, itt az egyetem hallgatójaként megnyerte az 1853 évi matematikaversenyt. 1858-tól 1898-ig középiskolában tanított, azonban e mellett kutatómunkát végzett az elliptikus függvények, majd a csoportelmélet területén. Lie-vel együttmûködött Abel összes mûveinek kiadásán. 1898-ban kinevezték a Christiania-i Egyetem professzornak. Jelentõs eredményeket ért el a csoportelméletben, az általa bizonyított, róla elnevezett tételek alapvetõ fontosságúak a véges csoportok elméletében.

Térképész, geográfus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, földrajzot, geológiát, csillagászatot, növény- és állattant tanult. Doktori disszertációját 1907-ben védte meg. Apja, Kogutowicz Manó, a magyarországi kartográfia megalapítója, az 1890-ben létrehozott Magyar Földrajzi Intézet elsõ igazgatója volt. Korai halálát követõen 1908-tól kezdõdõen fia vitte tovább az intézet vezetését, egyben nagy gondot fordított az intézet korszerûsítésére is. Az intézet készítette a jó minõségû térképeket, glóbuszokat minden magyarországi iskola számára. Az elsõ világháborúban Károly négy évig légifénykép-kiértékelõként teljesített szolgálatot. A háború után a cég osztrák tulajdonba került, így Károly kivált a cégbõl. 1919-23 között a budapesti Erzsébet Nõiskolában tanított. 1923-tól a Szegedi Egyetemen az általános és összehasonlító földrajz nyilvános rendes tanára lett. 1929-1930-ban dékán, 1941-1942-ben az egyetem rektora volt. Sokat tett a földrajztanár-képzés megújításáért. A háború után térképei a Magyar Királyi Állami Térképészet kiadásában jelentek meg. Számos korszerû, nemcsak földrajzi, de történelmi iskolai térkép, atlasz szerkesztõje és kiadója. Foglalkozott tájkutatással, népesség- és településföldrajzzal, falu- és tanyakutatással. 1944-ben családjával Németországba távozott. Több tudományos társaságnak volt a tagja és több társaságnál tudományos tisztséget is betöltött.

Orosz matematikus
Szentpétervári egyetemi tanulmányait Csebisev és Markov alatt folytatta. Az elsõ diplomamunkáját minimálfelületekrõl írta, a másodikat differenciálegyenletekrõl, a doktori értekezését pedig a térképészet matematikai eszközeirõl. Késõbb az algebra és a számelmélet lett a szakterülete. 1897-ben Harkovban, 1899-ben Kijevben lett a matematika egyetemi professzora. A húszas években az algebrát és a számelméletet haszontalan elméleteknek tartották a kommunisták, Gráve tehát áttért a gyakorlatiasabb alkalmazott matematikára; 1924 és 1932 között Kijev egyetemén a mechanika tanszéket vezette. Az 1934-ben alapított kijevi matematikai kutatóintézet elsõ igazgatója lett. Tanítványai közül sokan tettek szert világhírre. (Hujter Mihály)

Angol fizikus
A londoni egyetemen szerzett fizikus diplomát. Egész pályafutása alatt a National Physical Laboratory-ban (Teddington) dolgozott, 1956-60 között, mint Principal Scientific Officer, majd 1960-tõl 1972-ben történt nyugdíjbavonulásáig mint Deputy Chief Scientific Officer. Õ mérte meg 1950-ben minden addigi értéknél pontosabban a fény sebességét üregrezonátor segítségével. Ezt hivatalosan 1957-ben fogadták el, majd tovább pontosított értékét 1983-ban. Õ építette 1955-ben az elsõ olyan atomórát, amely a cézium 133 atom sugárzási frekvenciáján alapult. Ez tette lehetõvé késõbb a másodperc pontos definícióját, amelyet 1967-ben fogadtak el a 13. Conférence Générale des Poids et Mesures-en. Több írásában erõteljesen bírálta Einstein relativitáselméletét.

Osztrák fizikus
Amikor családja megállapította róla, hogy a természettudományok iránt érdeklõdik, Nernst-hez küldték a híres professzorhoz, tanulni. Kíváncsisága és érdeklõdõ természete még számos helyre eljuttatta tanulni, de oklevelet sehol sem szerzett, hanem laboratóriumot állított fel, ahol mindenféle technikai problémával foglalkozott. Olmützben telefongyárat alapított, itt alkalmazta Eugen Reiss-et, akinek mikrofonját az egész világ alkalmazta a rádió mûsorszórásban. 1911-ben tett Lieben rácsot az anód és a katód közé, amit Lieben-csõnek nevezünk, ami szabadalmi oltalmat nyert. Szabadalmát megvette a Telefunken társaság, amely ezen szabadalommal sokáig uralta a piacot Európában.

Olasz elméleti fizikus
Édesapja Páduában, az egyetemen volt matematika professzor. Õ Rómában diplomázott, itt lett Enrico Fermi tanítványa, majd munkatársa. Sajnos Fermi római csoportja 1935-tõl kezdve fokozatosan feloszlott: Franco Rasetti Amerikába ment, Bruno Pontecorvo Frédéric Joliot-Curie munkatársául szegõdött Párizsban, Ettore Majorana máig se tisztázott módon eltûnt egy hajóúton, Emilio Segrè Szicíliába került a palermoi fizika tanszékre, majd innen az Egyesült Államokba, s végül 1938-ban, Nobel-díja átvétele után Fermi is az Egyesült Államokba emigrált feleségével. Edoardo Amaldi Rómában élte meg és élte túl a világháborút, majd innen újította fel együttmûködését az európai és amerikai fizikusokkal. Alapító tagja lett nemcsak az olasz magfizikai kutatóintézetnek, de a CERN-nek is. Az elméleti fizika számos területét mûvelte, egyetemi és középiskolai tankönyveket írt, tudománytörténettel foglalkozott. Két Solvay konferencián elnökölt: 1970-ben az atommag szimmetriáit kutató, s 1973-ban a gravitációs hullámokkal foglalkozó konferencián. Közmegbecsülésnek örvendett a gravitációt kutató fizikusok között, aminek egyik közvetett bizonyítéka, hogy több mint két évtizeddel a halála után róla nevezték el azt a mintegy húsz tonnás teherûrhajót, amelyet 2012-ben bocsátott fel az Európai Ûrügynökség a Nemzetközi Ûrállomásra. Nem kis megtiszteltetés ez: a 2013-ban fellõtt teherûrhajó már Albert Einstein nevét viselte.(Dr. Radnai Gyula)

Amerikai fizikus
A Harvard Egyetemen diplomázott, majd 1942-tõl Chicagoban a Manhattan program keretében létrehozott Metallurgiai laborban kutatott Wigner Jenõ irányításával, az elméleti fizikai csoportban. A háború végén õ is azok között volt, akik támogatták Szilárd Leó tiltakozását az atomfegyver bevetése ellen. Ph.D. vizsgáját 1949-ben tette le a Massachusetts Egyetemen (MIT), majd itt lett professzor, miután egy évet Európában töltött Niels Bohr intézetében. 1956-ban segített megszervezni Jerrold Zachariasnak azt a jeles fizikusokból álló bizottságot (PSSC), amelyik az amerikai középfokú fizikaoktatás reformját tûzte ki célul. Meghatározó szerzõje volt az 1960-ban megjelent PSSC reformtankönyvnek, s még ebben az évben a fõiskolai fizikaoktatási központ igazgatója lett az MIT-n. Pályafutása csúcsán, rákban hunyt el. (Dr. Radnai Gyula)

Német csillagász, matematikus
A berlini majd lipcsei egyetem tanára, az egyetemi csillagvizsgáló újjászervezõje. Fiatalon korának két híres intézetében a pulkovói orosz Császári Obszervatóriumban, majd a dorpati (ma: Tartu) csillagvizsgálóban dolgozott, 1875-83 közt a berlini egyetem csillagász-tanára, innen hívták meg a lipcsei egyetemhez. Az elméleti csillagászat alapos ismerõje, az égimechanikai kézikönyve ma is használatos. Fõleg a háromtest-problémája, és több egymásra ható vonzó test pálya adatainek idõbeli változásával foglalkozott. A háromtest kérdések algebrai megoldásait kereste. Kitûnõ tanár, az õt követõ nemzedék számos jeles képviselõjét - köztük több magyar kutatót - oktatta. Nevét viseli az 5127.sz. kisbolygó. (Bartha Lajos)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Wisconsini Egyetemen szerzett 1938-ban Ph.D. fokozatot. A következõ évtõl a New York-i Rockefeller Institute for Medical Research (ma Rockefeller Egyetem) munkatársa lett. A 2. világháború alatt egy ideig katonai célú kutatásokat végzett, majd a háború után visszatért a Rockefeller Intézetbe, ahol 1952-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. W. H. Steinnel való tudományos együttmûködésük során kvantitat1v kromatográfiai módszereket és eszközöket dolgoztak ki, melyek lehetõvé tették a fehérjékben és szérumokban az aminosavak mennyiségi meghatározását. Sikerült megállapítaniuk az RNS-t bontó ribonukleáz enzim aminosav-összetételét, majd ennek a fehérjének a teljes aminosav-sorrendjét is meghatározták. 1972-ben Stanford Moore és William Stein kémiai Nobel-díjat kapott a ribonukleáz enzimek kutatásáért. Elsõsorban az aminosavak sorrendje és a biológiailag aktív konformáció összefüggésének felderítéséért, Christian Anfinsennel megosztva.

Vegyész, gyógyszerész, egyetemi tanár
1918-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet, Winkler Lajos vette maga mellé; itt szerzete meg gyógyszerészdoktori diplomáját 1920-ban. 1927-tõl az újonnan létesült Országos Közegészségügyi Intézet kémiai osztályának vezetõje, majd 1941-44 között egyik igazgatója. 1944-tõl a szervetlen kémiai és analitikai tanszék vezetõje. Behatóan foglalkozott a halogéncianidok és az interhalogén vegyületek kémiájával és analitikai alkalmazásával, a kén- és szelénvegyületek, peroxidok tanulmányozásával. Kiemelkedõk a redoxi, továbbá a csapadékos indikátorok terén tett elvi, gyakorlati megállapításai. Megteremtette a korszerû gyógyszervizsgálat alapjait. Fõszerkesztõje volt az Acta Pharmaceutica Hungaricanak. 1941-tõl az MTA tagja.

Brit mérnök
Gyárában eleinte minõségi fémeszközöket gyártott, többek között étkészleteket, gyertyatartókat. Felismerve a gõzgép jelentõségét társult James Watt-tal, s ezzel megalapozta a gõzgépen alapuló ipar kialakulását, a gõzgépek ipari használatának elterjedését. Eleinte gõzgéppel mûködõ pumpákat gyártott a brit ércbányák víztelenítése céljára. Ösztönözte Watt-ot a gõzgép továbbfejlesztésére. Majd a pénzverésben alkalmazta a gõzgépeket, a királyi pénzverõnek is õ szállította a gõzgéppel mûködõ pénzérmeverõ gépeket.

Szovjet matematikus
Gyermekkorában egy baleset következtében megvakult, ennek ellenére matematikus lett anyjának a segítségével, aki matematika könyveket olvasott fel neki. Tanára volt többek között Alekszandrov, Pavel Szergejevics. Megalapozta a Fourier transzformációk absztrakt elméletét. A topológiában bevezette a Pontrjagin osztályok fogalmát. Eredményei fontosak az optimalizálás modern elméletében. Nevét viseli többek között a Pontrjagin-féle minimum és maximumelv, a Pontrjagin-Thom konstrukció, a Pontrjagin dualitás, a Pontrjagin szám. Sztálin díjas. Ellentmondásos személyiség volt, többekkel került súlyos ellentétbe. A 30-as években több más szovjet matematikussal együtt Luzin professzor ellen intézett politikai támadást, mely Luzinra vonatkozólag egészen súlyos következményekkel is járhatott volna. A 70-es években megtámadta Nathan Jacobsont (mindketten az International Mathematical Union alelnökei voltak).

Matematikus, mûegyetemi tanár
A zürichi mûegyetemen végezte tanulmányait és kezdetben ott is mûködött. 1882-tõl a budapesti mûegyetemen a matematika repetítora. A mûegyetemen a magántanári képesítés megszerzése után 1889-ben az ábrázoló geometria ny. rk., 1893-ban ny. r. tanárává nevezték ki. 1899-ben a kolozsvári egy. tb. bölcsészdoktori címmel tüntette ki. Kürschák Józseffel és Réthy Mórral együtt sajtó alá rendezte Bolyai Farkas Tentamenjét és annak függelékét, Bolyai János Appendix c. mûvének második kiadását. 1899-tõl az MTA tagja. 1896-tól a Mûegyetemi Zenekart vezette és közel két évtizedig õ volt a karmestere.

Kohómérnök, mûegyetemi tanár
Oklevelének megszerzése után 1903-ban Kapnikbányán, utóbb Horgospatakán mûködött. 1911-ben Sobó Jenõ mellett tanársegéd a selmecbányai akadémia középítéstani tanszékén. 1912-14-ben mint ösztöndíjas Zürichben folytatott építészeti tanulmányokat. 1919-ben a Sopronba átköltözött akadémián Sobó helyettese, 1920 végétõl a középítéstani tanszék vezetõje. Értékes pedagógiai munkássága mellett jelentékeny mértékben gyakorlati tervezéssel is foglalkozott; több tanulmány szerzõje.

Német fiziko-kémikus, Nobel-díjas
Lettországban élõ német család szülötte, aki Észtországban, Dorpatban (ma: Tartu) járt német egyetemre, miközben mindegyik balti állam akkor az Orosz Birodalomhoz tartozott. Dorpatban kémiából doktorált, majd 28 éves korában a rigai mûegyetem professzora lett. 34 évesen nevezték ki a lipcsei egyetem fizikai kémia tanszékére. A fizikai kémiát õ különítette el a szervetlen és a szerves kémiától és tette önálló tudománnyá. 1909-ben a katalízis területén végzett munkáiért, valamint a kémiai egyensúlyok és a reakciósebesség alapvetõ vizsgálataival elért eredményeiért kapott kémiai Nobel-díjat. A filozófiában monista, a fizikában energetikai nézeteirõl vált ismertté és hírhedtté. Energetikai nézeteinek matematikai elméletét nálunk a fiatal Fejér Lipót tette éles kritika tárgyává. Idõsebb korában színelmélettel és tudománytörténettel is foglalkozott. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus
A középiskolában, Párizsban Hadamard tanítványa volt, aki külön foglalkozott vele, és miután Hadamard a Bordeaux-i egyetemre került, tovább is levelezésben maradtak. Fréchet hosszabb ideig habozott, hogy az egyetemen a matematikát, vagy a fizikát válassza-e, végül a matematika mellett döntött. Több helyen is tanított, 1910-1919 között a Poitiers-i egyetemen. Az 1. világháborúban nyelvismerete miatt a brit hadsereghez osztották be tolmácsnak. Az 1. világháború után Strasbourg-ban, majd Párizsban tanított az egyetemen, 1948-ig, nyugdíjba vonulásáig. Igen termékeny alkotó volt. Ö vezette be disszertációjában a metrikus terek fogalmát (maga az elnevezés azonban Hausdorff-tól származik). Jelentõs eredményei elsõsorban a topológiához és a függvények elméletéhez kapcsolódnak, de Strasbourg-i és párizsi idõszakában foglalkozott a matematikai statisztika problémáival is.

Szovjet-orosz csillagász
1931-tõl a pulkovói Központi Csillagvizsgáló munkatársa, kezdetben a csillagok fizikája és az energia transzport elméletével foglalkozott. Az 1950-es évektõl a krimi Asztrofizikai Obszervatóriumban a Vénusz-légkör fénylését és a Hold spektroszkópiai jelenségeit tanulmányozta, 1958-ban színkép-felvételeket készített az Alphonsus-kráter gázkitörésérõl. Az 1936. évi politikai "tisztogatás" során hamis vádakkal ("ellenforradalmi tevékenység") büntetõtáborba került, (1941-ben közel állt a kivégzéshez) ahonnan 1946-ban szabadult. (Bartha Lajos)

Francia matematikus
Tanulmányait Párizsban, az École Normale Supérieure-ön végezte. Strasbourg-ban, a CNRS-ben volt kutató, majd különbözõ franciaországi egyetemeken tanított. A topológiában elért eredményeiért 1958-ban elnyerte a Fields-érmet. Megalapította a katasztrófaelméletet, a bifurkációelmélet egy speciális fejezetét. A dinamikai rendszerek matematikai vizsgálatában a bifurkációelmélet azokat az eseteket vizsgálja, melyekben a paraméterek kismértékû változása az egyenlet megoldásában hirtelen nagymértékû, "kvalitatív" változásokat okoz.

Mérnök
Tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte, gyakorlati mûködését Békéscsaba városi mérnökeként kezdte, majd magánmérnökként folytatott földmérési és vízrendezési munkálatokat. 1867-ben állami szolgálatba lépett, s a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban dolgozott. 1877-ben megbízást kapott a fiumei kikötõ tervezési és építési munkálatainak vezetésére, s e munkát 1889-tõl mint minisztériumi osztálytanácsos, majd mint a magyar kir. tengerészet mûszaki ügyeinek vezetõje haláláig irányította.

Orvos, író
1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1932-1940-ben Ecseren, 1940-1953-ban Budapesten körzeti orvos, 1953-1963-ban belgyógyász felülvizsgáló fõorvos. Orvosi hivatása mellett szépíró, novellákat, esszéket, regényeket és rádiójátékokat írt. Életének utolsó két évtizedében orvosi ismeretterjesztéssel foglalkozott. Tagja volt a PEN Clubnak és az Írószövetségnek, a Mûvészeti Alap irodalmi szakosztályának.

Vegyészmérnök, tudománytörténész, múzeumigazgató, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki diplomájának megszerzése után átvette a családi vegyigyár vezetését, és azt egészen az üzem államosításáig folytatta. Ez után a Budapesti Mûszaki Egyetemen tanársegéd lett Erdey László professzor mellett, majd egyetemi tanár. Kémiai oktató-kutató munkája mellett kezdett tudománytörténettel, elsõsorban a kémia történetével foglalkozni. A kémiai tudományokból szerezte meg a kandidátusi, majd "tudományok doktora" fokozatot. 1983-tól 20 éven keresztül az Országos Mûszaki Múzeum vezetõje volt, tevékenysége alatt a múzeum gyûjteménye jelentõsen gyarapodott. Elsõsorban a kémia történetével foglalkozó írásai jelentõsek, de írt tanulmányokat más tudományágak történetérõl is. A kémia szinte minden ágazatában folytatott kutatásokat. 1991-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, 1995-tõl az MTA tagja volt.

Svájci pszichiáter, agykutató, elmegyógyász, amatõr rovartankutató
1866 és 1871 között volt a zürichi egyetem hallgatója. 1873-ban Münchenben, a Ludwig-Maximilians egyetem asszisztense. 1879-ben a zürichi egyetem kinevezett elmekórtani professzora lett, valamint a zürichi elmegyógyintézetnek, a Burghölzlinek az igazgatója. Jelentõs eredményeket ért el az agy és az idegrendszer anatómiájának kutatásában, leírta a háromosztatú ideget (nervus trigeminus). A hipotalamusz egyik, általa pontosan leírt részét õutána Campus Foreli-nek nevezik. 1885-ben fedezte fel a hallóideget. 1898-ban nyugdíjba ment, a Vaud kantonban élt, magánórákat adott, szociális reformok kidolgozásával foglalkozott. Sokat publikált az alkoholizmus káros hatásairól. A nemi kérdésrõl írt, nagy vihart kiváltott könyve alapján a szexológia megalapítójának tekinthetjük. Foglalkozott eugenikával is, többek között javasolta az örökölhetõ tulajdonságok javítására, az örökletes betegségek továbbadásának megakadályozására fõként szellemi fogyatékosok sterilizálását. Ezt a gondolatot Hitler fajelmélete is felhasználta, Forel politikai nézeteit azonban a náci Németország nem fogadta el, mûvei a Harmadik Birodalomban a tiltott könyvek listáján voltak. Egész élete során foglalkozott a hangyák viselkedésével, vastag monográfiát írt róluk, nagyszámú rovarból álló gyûjteménye is volt.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A chicagoi egyetemen tanult fizikát. 1936-ban Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetem tantestületének lett tagja, 1945-ben a fizika professzorává nevezték ki, 1978-ban "professor emeritus" címet kapott. 1938-ban felfedezte, hogy bizonyos radioaktív elemek egy héjelektron befogásával bomlanak el. 1939-ben Felix Blochhal együtt elsõként mérték meg a neutron mágneses momentumát. 1940 és 1943 között a cambridge-i Massachusetts Institute of Technology munkatársaként a mikrohullámú radar kifejlesztésén dolgozott, majd 1944-45-ben a Los Alamos-i Tudományos Laboratórium (Új-Mexikó, USA) munkatársaként részt vett az atombomba kifejlesztésében. A 2. világháború után segédkezett az elsõ lineáris protongyorsító építésénél, és kifejlesztette a folyékony hidrogénnel töltött buborékkamrát. Munkássága során számos ún. instabil elemi részecskét fedezett fel, részben ezekért kapott Nobel-díjat 1968-ban.