ZEMPLÉN GÉZA (Trencsén, 1883. okt. 26. - Budapest, 1956. júl. 24.)

A fiumei Állami Főgimnázium után (1900), egyetemi tanulmányait az Eötvös Kollégium tagjaként elvégezve, 1904-ben a budapesti Tudományegyetemen bölcsészdoktorrá avatták. Gyakorlati évét az V. ker. Markó u. főreálban teljesítve 1905-ben megszerezte a természetrajz-kémia szakos középiskolai tanári oklevelet. Ugyanakkor kinevezték a selmeci Bányászati és Erdészeti Főiskola erdészeti vegytani katedrájára tanársegédnek, majd 1906-ban adjunktusnak. A következő éveket külföldön tanulmányúton töltötte, főként Berlinben, ahol a Nobel-díjas Emil Fischer mellett dolgozott. A szénhidrát-kutatásaikról, így a cellobióz és ózonjának enzimekkel szembeni viselkedéséről, az optikailag hatásos prolinokról, aminooxisavak és piperidin-származékok szintéziséről, acetobróm-cellobióz előállításáról stb. közös tanulmányokban számoltak be.

Ugyanott megismerkedett Emil Abderhaldennel, a fiziológiai kémia professzorával is, akinek híres gyűjteményes sorozatai (Biochemisches Lexikon, Handbuch der biochemischen Arbeitsmethoden) rézére két évtizeden át (1911-1931) ő írta a kémiai fejezeteket a szénhidrátok adatairól és módszereiről. 1910 végén visszatért Selmecbányára, majd a budapesti Tudományegyetemen a szénhidrátok, fehérjék és enzimek kémiájából magántanári képesítést szerzett (1912). 1913-ban kinevezték a budapesti Műegyetemen az országban elsőként felállított szerves kémia tanszékre ny. r. tanárnak, és a tanszéket - egyéves amerikai útját leszámítva - több mint 40 éven át vezette. Kialakította tárgya tantervét, programját, számos tanulmányt írt és közreadta Az enzimek és gyakorlati alkalmazásuk (Bp., 1915) című munkáját. Az I. világháború éveiben kapcsolatba került az iparral, elsősorban a Chinoin-gyárnak, de más üzemek részére is sok feladatot megoldott.

Kutatásainak első nagyobb eredménye a cukoracetátok nátriummetilátos elszappanosítása, amit a szakirodalom "Zemplénféle elszappanosításnak" nevez (1923). Ezt követőleg 1926-ban sikeres kísérleteket végzett cukrok lebontására; egyszerű és összetett cukrok szerkezetének megállapítására kidolgozott lebontási módszere külföldön is feltűnést keltett (Abbau der reduzierenden Biosen. 1 7. Ber. Deutsch. Chem. Gesellsch., 1926-1927), e munkáról írt tanulmány-sorozatát az MTA 1928. évi nagydíjával jutalmazták. Rövidesen kidolgozta az ún. "higanyacetátos módszert" a glükozidok és oligoszacharidok szintézisére, és ezzel a harmincas évek végére számos új glükozid szerkezetének felderítését és szintézisét végezte el. Eredményeit a József Nádor Műegyetem szerves kémiai intézetének működése 1913-tól 1941-ig (Magy. Chem. Folyóirat, 1942.) címen írt tanulmányában foglalta össze. Kutatásairól 1941-ben Berlinben is beszámolt: Neuere Ergebnisse der Kohlenhydratforschung (Ber. Deutsch. Chem. Gesellsch., 1941.), ahol a Német Kémikus Egyesület A. W. Hofmann aranyplakettjével jutalmazták munkáját. Utolsó éveiben flavonoid és cukorformazán vizsgálatokkal foglalkozott, és 1952-ben megírta a Szerves kémia (Bp., 1952) című könyvét, melyben közel öt évtizedes kutatásának tapasztalatait hasznosította. Mint pedagógus jelentős érdemeket szerzett, amikor maga körül kialakította a szerves kémia első hazai tudományos műhelyét, és a Zempléniskolából kikerültek katedrákon, gyári vezető posztokon értékesítették az itt szerzett tudást. Érdemeiért az MTA (lev. 1923., rendes 1927.) igazgatósági, ill. tiszteleti tagjának választotta (1946), Kossuth-díjjal (1948) és Munka Érdeméremmel (1953) jutalmazták.

Emlékezetére 1984-ben Zemplén Géza-díjat alapítottak a kimagasló szintetikus szerves kémiai kutatások jutalmazására.