ZAY SÁMUEL (Komárom, 1753. máj. 10. - Tata, 1812. ápr. 9.)

A helybeli református népiskola elvégzését követően, 1768-tól a debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. 1771-73 között Karcagon vállalt tanítói állást, 1778 nyarán pedig professzorai indították útnak a Mátyusföldre, a kor protestáns hagyományainak megfelelően adománygyűjtő körútra. Ez alkalommal - a szuplikációt tiltó törvények értelmében - Bars vármegyében letartóztatták, s öt hónapig a vármegye fogságában sínylődött. 1781-ben befejezte debreceni tanulmányait, majd 1783-ig a tiszafüredi iskola rektori állását töltötte be. Ez év őszén beiratkozott a Pesti (később Budai) Egyetem Orvostudományi Karára, ahol jó eredménnyel l788 decemberében megszerezte orvosdoktori oklevelét. Ugyanebben az évben visszatért Komáromba, s magánpraxist folytató orvosként részt vett a Péczeli József köré csoportosuló Komáromi Tudós Társaság munkájában. 1790-94 között Kecskeméten tevékenykedett, mint a város tisztiorvosa. 1794 végén Tatára költözött, s haláláig - 1810-ig Seth Jánossal o1dalán - Komárom vármegye főorvosi tisztét töltötte be, a tatai és a gesztesi járásokra kiterjedő hatáskörrel.

Z. a természetrajz szeretetét és alaposabb ismeretét főként az Orvostudományi Kar nagyhírű professzorának, Piller Mátyásnak köszönhette. Orvossá avatását követően tervbe vette egy háromkötetes természetrajzi sorozat megírását, amely az ásvány-, a növény- és az állatvilág rendszerezésére tett volna kísérletet magyar nyelven. 1790-ben elkészült vállalkozása első részével, s 1791-ben ki is adta a harmadik magyar nyelvű ásványtant Magyar mineralógia ... címmel. A kövületeket is tárgyaló, rendszerező szemléletű mű Benkő Ferenc munkája mellett a magyar tudományos mineralógia méltó nyitánya, s egyik nagy érdeme, hogy egyéb kifejezések mellett "ásvány" szavunkat is bevezette a tudományos szóhasználatba. Már szinte készen állt a növénytani kötet kidolgozásával is, amikor a polihisztor Földi János levélben megkérte, hogy a továbbiakban engedje át neki a természetrajzi sorozat megírását. Pályatársa kívánságának megfelelően félbeszakította munkáját, így nagyívű terve meghiúsult. Önzetlenségével azonban nem talált megértésre: a későbbi években Földi plágiumváddal illette Z.-t, mely szerint mineralógiai műve Piller latin nyelvű egyetemi tankönyvének szó szerinti fordítása. Az ásványtani kézikönyv azonban végül meghozta számára az elismerést, s 1798-ban a jénai ásványtani társaság levelező tagjává választotta.

Z. negyedszázados orvosi tevékenysége az életkörülmények javításának, a babonás nép felvilágosításának és az orvosi tudomány népszerűsítésének jegyében telt; e hármas törekvés szép példája Kecskeméten írt és a magisztrátus elé beterjesztett közegészségügyi tervezete. Tatai évei alatt nagy vállalkozásba fogott: kortárs német orvos szerzők - J. Krause és Christian August Struve - műveiből fordított. A saját tapasztalataival kibővített, átdolgozott szemelvények kiadásával az orvosi ismeretek és a nép babonás felfogása közötti szakadékot kívánta áthidalni, Kétszeri sikertelen próbálkozását (1800 és 1801) követően végül 1810-ben adta ki gyógykezelési útmutatóját Falusi orvos pap ... címen. Kiemelkedő jelentőségű az a tény, hogy művében a magyar orvosok közül elsőként vetette fel a vérátömlesztést, mint az életmentés egyik lehetséges formáját. Emellett - már 1800-ban - Hippokratész munkáinak magyarra való átültetésén dolgozott, de mára kideríthetetlen okokból fordítását nem tette közzé.

Z. S. tevékeny és önfeláldozó élet után - a korabeli szóhasználat szerint - "vérgyulladásban" hunyt el 58 esztendős korában.