WINKLER LAJOS (Arad, 1863. máj. 21. - Budapest, 1939. ápr.14.)

Egyetemi tanulmányai előtt szülőhelyén gyógyszertárban gyakornokoskodott, majd a budapesti Tudományegyetemet elvégezve (1885) gyógyszerész-oklevelet szerzett. Ezután Than Károly tanszékén dolgozott mint gyakornok, 1889-ben gyógyszerész-doktori címet szerzett, 1890-ben tanársegéd lett, 1893-ban magántanárrá képesítették és adjunktussá léptették elő, 1902-ben pedig kinevezték rk. egyetemi tanárnak. Than Károly halála után tanszékét kettéosztották és az I. sz. Kémiai Intézet vezetését 1909-től mint igazgató, közel 25 éven át látta el. 1933 nyarán vonult nyugdíjba, de 1934 végéig helyettesként vezette akkori nevén analitikai és gyógyszerkémiai tanszéknek hívott intézetét.

Tudományos munkásságával a hagyományos analitikai kémia területén új, eredeti elemzési módszerek kidolgozásával tűnt ki. Elsősorban precíziós gravimetriával, gázanalízissel, víz- és gyógyszervizsgálatokkal foglalkozott. Hírnevét az 1888-ban A vízben feloldott oxigén meghatározása című doktori disszertációjában kidolgozott módszere alapozta meg, mely W.-féle jodometriás meghatározás néven klasszikussá vált, és ma is használatos. Az oldott oxigén mangán-hidroxiddal végzett jodometriás titrálásához szellemes kivitelezést talált, úgy hogy helyszíni vizsgálatra alkalmazhatóvá vált. Vizsgálta a gázok oldhatóságát és meghatározta "abszorpciókoefficiensüket" különböző oldószerekben, méréseihez eredeti készülékeket szerkesztett. Összefüggést állapított meg a gázok oldhatósága és a belső súrlódásuk között. A gravimetriában új alapokra fektette a súlyanalitikai mérőmódszereket, és a "javítószámok" stb. bevezetésével tette precízióssá azokat. Foglalkozott továbbá fizikai-kémiai állandók (olvadás- és forráspont, gőzsűrűség) meghatározásával, a tengervíz és a stassfurti kálisók bróm- és jódtartalmának megállapításával, valamint klór- és jódnyomok meghatározásával a vízben.

Analitikai munkásságáról több mint 200 magyar és német nyelvű közleményben számolt be. Közülük a gravimetria tökéletesítésére kidolgozott módszereit a Zeitschrift für angewandte Chemie Berlinben megjelenő évfolyamaiban (1917-1922) Beiträge zur Gewichts Analyse főcímen 25 közleményben ismertette. Ő írta a híres és számos kiadásban megjelent G. Lunge-C. Berl: Chemisch-technische Untersuchungsmethoden gyűjteményes munka vízzel foglalkozó részét. Legfontosabb saját eljárásait pedig Ausgewählte Untersuchungsverfahren für das chemische Laboratorium (Stuttgart, 1931., 1936.) című kétkötetes munkájában foglalta össze, melyet W. Böttger: Die chemische Analyse világszerte ismert sorozatának 29., ill. 35. köteteként adtak ki. Mindezekkel a magyar tudomány nemzetközi rangját emelte. A gyógyszervizsgálatok terén kidolgozott új módszereit a III. Magyar Gyógyszerkönyv (1909) és a 4. kiadás (1933) tartalmazza, melyeknek kémiai részét ő dolgozta ki. Jelentős érdemei vannak a gyógyszerészképzésben, e cél érdekében írott könyvei: Gyógyszerészi chemia (Bp., 1902-1903.), Feladatok a chemiai gyakorlatokhoz. A qualitatív és quantitatív chemiai analysis elemei. (1. kiad. Bp., 1904.) és a "Feladatok könyve a gyógyszerészi chemiai gyakorlatokhoz". (Bp., 1914.) évtizedeken át alapvető munkák voltak.

A Magyar Chemiai Folyóiratot alapítóként szerkesztette 1895-96-ban, és 30 éven keresztül a Magyar Gyógyszerészi Közlöny főmunkatársa volt. Érdemeiért az MTA lev. tagjának (1896), majd 1922-ben r. tagjának választotta. Emlékezetét többek között egykori intézetének (ma az ELTE TTK szerves kémiai intézete) előcsarnokában a Kis Akadémia által elhelyezett bronz domborművű arcképe őrzi. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem gyógyszerésztudományi kara pedig 1964-ben kétévente kiosztásra kerülő W. L.-emlékérmet alapított a gyógyszertudomány egy-egy kimagasló teljesítményt nyújtó művelőjének.

Irodalom