Szervezés és vezetés. Két külön fogalom, de igen szorosan összefüggenek. Ha a szervezetet az emberi testhez hasonlítjuk, akkor a vezetésnek a lélekkel kell azonosnak lennie. Szervezés nélkül nincs mit vezetni. Vezetés nélkül nincs szervezet. Logikai sorrend­ben a szervezés előbbre való, mint a vezetés, mégis a szervezet sorsát a vezetés határozza meg.

[...] A szervezést az egyszerű emberi együttműködéstől a közös cél és a vezetés különbözteti meg. Ezirányú törekvések alárende­lése a vezetésnek teszi a szervezést. A vezetés tehát feltétele a szervezésnek. A szervezés folyamat, mégpedig emberi társulás fo­lyamata. Minden emberi társulás, amely közös cél érdekében jön létre, szervezés. A szervezéshez az kell, hogy a szervezetben részt vevő emberek cselekedeteikben egységesek, koordináltak, együvé rendeltek legyenek. A szervezés legfőbb alapelve a koordináció. Ez alkotja a szervezés belső tartalmát. A koordinációt azonban valami­nek létre kell hoznia. A tekintély a legfőbb koordináló erő. Minden szervezésben kell lennie legalább egy embernek, aki valamilyen módon megszerzett tekintélye révén koordinációt tud létesíteni és ezáltal egy irányban egyesít különböző természetű és képességű embereket. A tekintély elvének minden szervezetben érvényesülnie kell és ez megtalálható a legdemokratikusabb szervezetben is. Te­kintély nélkül nem lehet szervezni és vezetni. Mindenki, aki a szervezetben tekintélyt gyakorol, vezető.

   Dolgozószobájában (BME)

A tekintélynek különböző alakjai vannak. Ross amerikai szocio­lógus kilenc fajtáját sorolja fel. Az ugyancsak amerikai Hayes ehhez még nyolcat ad hozzá. Azonban alapjuk szerint ezek három főcso­portba oszthatók, úgymint logikus, látszólag logikus és nem logikus csoportba. Logikusnak tekinthető minden olyan tekintély, ami ész­szerű ítéletre van alapozva, mikor az egyén vagy egyének vélemé­nyét, érzelmét, tettét, mint igazat, helyeset és jót fogadjuk el. Ilyen tekintélytípusok a) a szaktudás tekintélye; b) a hőstett tekintélye; c) az elit tekintélye. Látszólag logikus tekintély az olyan, ahol a te­kintélyt szemlátomást értelmi folyamat igazolja, de csalókává teszi egy tudatos vagy tudatalatti olyan következtetés, amit nem igazolnak tények. Ilyenek: a) a régiség tekintélye; b) a modernség tekintélye; c) a számok tekintélye. A nem logikus tekintély csoportjába tarto­zik: a) a fizikai tekintély (lovon ülő ember, igen magas ember, nagyhangú ember); b) az újdonságon és nyilvánosságon alapuló te­kintély; c) az esztétikai tekintély (szépség); d) érzelmi alapon álló tekintély; e) a képzelt tulajdonságokon alapuló tekintély (a tömeg rendszerint olyan tulajdonságokat is tulajdonít vezetőinek, amivel azok nem is rendelkeznek). A vezetésben legnagyobb szerepe a lo­gikus és nem logikus tekintélycsoportnak van, míg a látszólag lo­gikus csoport a vezetés szempontjából alárendeltebb jelentőségű.

A tekintélynek ezek a fajtái egymagában nem teszik vezetővé az embert. Ha a vezető ezek közül valamelyikkel rendelkezik, akkor még csak presztizse van. A ve­zetéshez azonban egy másfajta tekintélyre is szükség van, amit az autoritás szóval jelölhetünk. Az autoritás olyan tekintély, ami jogot, hatalmat ad a mások­kal való rendelkezésre. Az auto­ritás csak így lehet a legfőbb koordináló erő. Természetesen nem szükséges, hogy az autoritás azonos legyen a kényuralommal, zsarnoksággal (autokrácia). Az autokratikus rendszerben a legfelső együvérendelő tényező maga a vezető. Demokratikus rendszerben viszont a vezetők a tekintélyt (autoritást) alulról kapják, választás útján. Tekintélyt szerezhet azonban egy alsóbb fokú vezető úgy is, hogy felettese ezt megbízás révén ráruházza. Szükséges, hogy a te­kintély átruházásának kérdésével is foglalkozzunk. Ez a kérdés a felelősség kérdésével is kapcsolódik.

A megbízás koordinált felelősséget hoz létre. Az, akire a tekintélyt rábízták, felelős a felette levőnek a feladat elvégzéséért. A felettes felelős a feladatnak az illető egyénre való bízásáért. A megbízott is megbízásokat adhat, és így egy hosszabb vagy rövidebb lépcsősor alakul ki, amelyen az említett koordinált felelősség végigvonul. A vezetés és a felelősség együtt járnak, azok elválaszthatatlanok.

Háromfajta jellegzetes vezetőfajtát különböztethetünk meg a te­kintély átruházása szempontjából. Az első fajta mindig igen kön­nyűnek találja saját tekintélyének átruházását. Ezek a legjobban szeretnék saját felelősségüket ís átruházni. Sőt, legtöbbször azt is képzelik, hogy a megbízással saját felelősségüket is átruházták. Ezek a vezetők, ha szabad őket azoknak nevezni, állandóan félnek a kötelességektől és a felelősségtől, ezért nem is igazi vezetők, és legtöbbször az emberi eredménytelenség mintaképei.

Az a fajta vezető, aki valóban megérdemli ezt a nevet, szintén könnyen és gyorsan ruházza át a tekintélyt, ha arra szükség van, azonban mindig tudatában van annak, hogy saját felelősségét nem ruházhatja át. Ezek a vezetők valóban átérzik a felelősséget, mikor azonnal átruháznak bizonyos feladatokat, ha látják, hogy a feladatok összességének megoldása erejüket meghaladja,

A harmadik fajta vezetők nem képesek kihasználni mások ké­pességeit: senkire semmit nem akarnak bízni, és mindent maguk akarnak megcsinálni. Legjobban szeretnék, ha automaták szolgálnák ki őket. A vezetőknek ezt a fajtáját sokszor láthatjuk összeroskadni saját maguk által felhalmozott terhek alatt. Van, aki esetleg eljut odáig, hogy másoknak megbízást adjon, azonban nem hagyja, hogy megbízottja a feladatot saját belátása szerint intézze el, hanem a legkisebb részletekbe is beleszólva, állandóan türelmetlen ellenőr­zést gyakorolva, szinte lehetetlenné teszi a feladat nyugodt és helyes megoldását. Ezek könnyen odajutnak, hogy beosztottjaikból mind a felelősségérzetet, mind az ambíciót teljesen kiirtják. A békés együtt­dolgozás feltétele az, hogy a vezető mások tekintélyét is elismerje. Ez azt jelenti, hogy alárendeltjét a maga helyén kiválónak, odavalónak, értékesnek tartsa, ha az illető ezt megérdemli. A vezetőnek tudatosan törekednie kell arra, hogy saját tekintélyét kialakítsa, de ennek a ve­zetettek lelkéből kell kinőnie.

[...] A fegyelem fenntartásához a vezetőnek nagy emberismeretre van szüksége. Van olyan ember, akit csak jó szóval lehet fegyel­mezni, de van olyan, akit csak keménységgel. Ez a kettő nem zárja ki egymást. Ügyelni kell a vezetőnek arra, hogy a jó szó ne lássék bántó leereszkedésnek, és ugyanúgy a keménység ne lássék érzé­ketlenségnek. A jó szóból a jó akarat, a keménységből a határo­zottság tűnjön ki. A keménységet sokszor a szigorúsággal tévesz­tik össze. Sokan a szigorúságon ridegséget, kíméletlenséget, talán néha lelketlenséget is értenek. Pedig a szigorú vezetőt az jellemzi, hogy rendet tart, és a rendből nem enged. A szigorúsággal nagyon jól összeegyeztethető a gyöngédség, de nem a megalkuvás és az engedékenyég. A szigorúság egyenletességet, belső szilárdságot jelent. A szigorú vezető sohasem kapkodó, izgatott és ingerlékeny. Parancsolni is az tud, aki ilyen értelemben szigorú.

[...] A vezetői feladatok három csoportjának (szervezés, ügyvitel, ellenőrzés) mindegyike állandóan kétféle munkát igényel. Ezek a gondolkodó és a kivitelező munka. A gondolkodó munka a vezető részéről a tervezésben, a kivitelező munka a végrehajtásban nyil­vánul meg. Mindkettő igen fontos a vezetés szempontjából. azon­ban az elsőbbséget, fontosság tekintetében a tervezésnek és az eh­hez szükséges helyes gondolkodásnak kell adnunk. A helyes gon­dolkodás a vezetés szempontjából alapvető fontosságú.

[A 60 oldalas tanulmány részletesen taglalja a vezetés és gondol­kodás kérdését, a vezetés gazdasági, társadalmi és lélektani vonat­kozásait, valamint elemzi a vezető személy tulajdonságait, hang­súlyozva a jellembeli tulajdonságok nagy fontosságát.]

Könyve 1947-ből

Diplomaosztási ünnepségen a Gépészmérnöki Kar dékánjaként