VÁMBÉRY ÁRMIN (Dunaszerdahely, 1832. márc.19. - Budapest, 1913. szept, 15.)

A Vámbéry-család a 18. században a németországi Bambergból vándorolt Magyarországra, s a Pozsony megyei Szentgyörgyön telepedett le. Az eredeti lakóhelyre utaló Bamberger család nevét a tudós az 1850-es évek elején változtatta V.- ra. Első tudományos dolgozatai már ezen a néven jelentek meg.

Emberi tulajdonságai sem voltak mindennapiak. Önfegyelme, akaratereje, nyelvtehetsége és alkalmazkodóképessége tették lehetővé számára, hogy eljusson az európaiak elől tiltott közép-ázsiai városokba.

Édesapja, a szegény szabómester még gyermeke megszületése előtt, az 1831-es kolerajárványban meghalt. A kiemelkedő tehetségű V.-nak nehéz, nélkülözésekben bővelkedő gyermekkora volt. Hosszas hányattatás után iratkozott be a pozsonyi evangélikus líceumba, ahol már keleti nyelvekkel is kezdett foglalkozni. Később piócakereskedésből, inaskodásból, házitanítói, nevelői munkából tartotta fenn magát. Közben, bámulatos szorgalommal, igen hamar elsajátította a német, francia, angol, olasz, spanyol, dán és svéd nyelvet. Tudományos céljának a nyelvészet művelését tekintette. Nagy hatással volt rá a két jeles őshazakutató, Reguly Antal és Jerney János. Az Egyetemi Könyvtárban dolgozó Garay János révén ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal és Arany Jánossal. Önzetlen pártfogóra talált Hunfalvy Pálban, Ballagi Mórban, Kemény Zsigmondban és Toldy Ferencben is.

Eötvös József támogatásával kapott útlevelet, s 1857-ben elindulhatott első törökországi útjára. A Konstantinápolyban töltött hat év alatt megismerkedett az 1848-49-es szabadságharc emigránsaival, Szilágyi Dániellel, Türr Istvánnal, Orbán Balázzsal és Berzenczey Lászlóval. Daim pasa családjánál házitanító ként dolgozott, s ekkor kapta a Resid efendi nevet. 1858-ban jelent meg német-török szótára, s rendszeres tudósításokat küldött haza a Pesti Naplónak. Az MTA irodalmi munkássága elismeréséül 1860-ban levelező tagjává választotta. A Törökországban töltött évek alatt kitűnően elsajátította a török és a perzsa nyelvet, s megismerte a keleti szokásokat.

V. Á. 1861-ben, az Akadémia pénzbeli segítségével indult világhírnevet hozó második keleti utazásra. Az iszlám kultúrában jártas, Resid efendi néven ismert, álruhába, dervisnek öltözött tudós csatlakozott egy mekkai zarándokokból összetevődő karavánhoz, hogy velük együtt menjen Közép-Ázsiába. Emberfeletti nehézségek legyőzésével, a leleplezés és az azzal együttjáró kínhalál árnyékában jutott el Buharába, Szamarkandba és Hivába. A mintegy 1500 km-es vándorút során olyan világba nyert bepillantást, amely akkoriban az európaiak számára csaknem teljesen ismeretlen volt. Páratlan tapasztalatok birtokában, 1864-ben tért vissza Pestre. Útja azért különösen jelentős, mert e térség államalakulatainak utolsó független éveiről szerzett ismereteket és adott írásban megbízható, igen részletes képet. Néhány év múlva Közép-Ázsiának ezt a részét bekebelezte a cári birodalom.

Külföldön is felfigyeltek személyére. Londonban a Királyi Földrajzi Társaságban nagy sikerű előadásokat tartott. Útibeszámolója megjelentetését John Murray, a híres könyvkiadó vállalta el. Később német és francia nyelven is megjelentek írásai. Az angol udvari körökben is tisztelettel fogadták, s politikai kérdésekben is kikérték tanácsait.

V.-t 1865-ben a keleti nyelvek oktatójának nevezték ki a pesti egyetemre. 1867-ben rendkívüli, majd három év múlva rendes egyetemi tanár lett. A keleti világról szerzett ismereteit kitűnően tudta kamatoztatni, bár nyelvészeti kérdésekben számos vitában alulmaradt Budenz Józseffel, Hunfalvy Pállal és Munkácsi Bernáttal szemben. A Magyar Földrajzi Társaságnak egyik alapítója, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt.

Halász Gyula szerint: "Ha nem rajzolt is térképet a beutazott területekről, a térkép fehér foltjait színekkel és tartalommal töltötte meg. Ő terjesztette ki elsőnek a török nyelvtudományi kutatásokat a törökség keleti ágára. A kezdeményezés dicsősége őt illeti meg az ujgur, üzbég kirgiz, szárt nyelvjárásoknál való munkáinál." Egyik tanítványa, Goldziher Ignác Kolumbuszhoz és Kőrösi Csoma Sándorhoz hasonlította abban, hogy "felfedezései más célra vezettek, mint amelynek elérését kiindulóban maga elé tűzött vala. V. Á. a magyar nép eredetét keresvén a török philológiai úttörőjévé lett."

Az MTA kiadásában 1885-ben megjelent A török faj ethnológiai és ethnographiai tekintetben című munkája ma is forrásértékű. 1906-ban, ugyancsak az MTA kiadásában napvilágot látott Nyugat kultúrája keleten című munkájában ma is helytálló, s a történelem későbbi évtizedei által fényesen igazolt következtetéseket fogalmazott meg az iszlám jövőjéről.